Hírek

Hamarosan Budapesten Ian Anderson

Alig pár hét, és ismét Budapesten üdvözölhetjük a Jethro Tull alapító géniuszát, Ian Andersont. A progresszív úttörő és zenekara a legnagyobb Tull slágereket, és a Homo Erraticus című új lemezét is előadja majd a Kongresszusi Központban, augusztus 23-án. Anderson egy nemrég adott interjújában elmondta: fizikailag rendben, mentálisan pedig kifejezetten élénknek érzi magát, így igyekszik olyan aktívan kitölteni az idejét, amennyire csak lehetséges.

Két évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után idén nyáron is ellátogat Budapestre a Jethro Tull főhőse, Ian Anderson és zenekara. Az elővételes jegyek fogyása alapján idén tömött széksorokkal várja majd őket a Budapesti Kongresszusi Központ. Az Enter The Uninvited című dal idei turnén készült koncertfelvételét itt láthatjuk: http://www.youtube.com/watch?v=Yq293HjPYhU

A Magyar Narancsnak adott legutóbbi interjújában Anderson többek között arról is beszélt, hogy az egész világra kiható amerikai kultúra nem csak negatív következményekkel járt, hiszen „összehozza a nemzeteket, az embereket, akik osztozhatnak a közös érzelmeken, történeteken, drámákon, amiket a zenéktől, a filmektől kaptak.” Az interjúban identitáslopásról, alteregókról és a rock nyelvéről is szó esik, itt olvashatjuk a beszélgetés leiratát: http://magyarnarancs.hu/zene2/az-amerikai-kultura-osszehoz-90796

Augusztus 23-án Andersonék két részes műsorral érkeznek majd a Budapesti Kongresszusi Központba: a Homo Erraticus című friss kiadvány dalai, valamint a legnagyobb Jethro Tull klasszikusok hangzanak el. Az élményt ezúttal is vetítések, különleges színpadi díszletek és színészek teszik majd teljessé. Iant David Goodier basszusgitáros, John O’Hara billentyűs, Florian Opahle gitáros, Scott Hammond ütős és Ryan O’Donnell vokalista kíséri el a turnéra. Jegyek korlátozott számban még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull’s IAN ANDERSON performs new album ‘Homo Erraticus’ plus The Best of Tull
2014. augusztus 23., szombat 20 óra
Budapesti Kongresszusi Központ
Jethro Tulls’ Ian Anderson koncert
Belépő: ülőjegyek: 9.900-15.900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://homoerraticus.com/
http://www.jethrotull.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/713516582006561/

Kapcsolódó cikkek

Ian Anderson – Új Jethro Tull albummal érkezik a legendás fuvolás

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek