Hírek

IV. Kelet Underground Tehetségkutató: döntő beszámoló

IV. Kelet Underground Tehetségkutató 2013

D Ö N T Ő

 

2013. december 7. / Debrecen – Dharma Klub

Te oTt vOlTál ?!  

A IV. „Kelet Underground Tehetségkutató” rockzenei versenysorozat december 7-én elérkezett a végső felvonáshoz. A különböző rockzenei stílusokat képviselő bandák a döntőn ismételten bemutatták tehetségüket a közönség és a zsűri előtt a debreceni Dharma Klubban. Az este fellépőit a 3 elődöntő 3-3 egyenes ágon továbbjutott bandái és az elődöntős közönségszavazás nyertese alkották.

Jobbnál jobb produkciók közbeni átszerelési szünetekben a zsűri mind a 10. döntős fellépőt értékelte aztán pedig döntéshozatalra elvonult, mialatt a vendég zenekar, a debreceni Acoustic Rock ‘n’ Roll-t játszó Leap Of Faith szórakoztatta az egybegyűlteket.

A zsűri döntéshozatala ezen a döntőn sem volt könnyű, a versenyzők kitettek magukért, hogy a dobogóhoz és nyeremények eléréséhez mindnél közelebb kerüljenek, amik tovább segíthetik őket a boldogulásban. A szép számban összegyűjt közönségről nem is beszélve, akik aktív részesei voltak az eseménynek, mind szavazás, mind a zenekarok biztatása terén. Így közönségdíjat az a zenekar kapta, akikre a legtöbben szavaztak az este folyamán. Ezúton is köszönet a szavazásban résztvevőknek! 😉

Végül az eredmény megszületett és így a IV. Kelet Underground Tehetségkutató döntőjének vége a következőképpen alakult:

Helyezettek:

1. DROW / Nyírbátor

2. FAKE ILLUSIONS / Debrecen

3. TESTIFY / Hajdúszoboszló

Közönségdíjas:
Nightrain / Szeghalom

Különdíjasok:
Ghost Toast / Debrecen
deviANT
/ Békéscsaba

Részletes NYEREMÉNYLISTA ITT:

http://keletunderground.hu/?oldal=3&hid=552&kezd=0

* * * *

FOTÓK ITT:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.432094043557727.1073741883.226431387457328&type=1
http://debrecenplus.hu/galeria/kelet-underground-tehetsegkutato-donto

* * * *

Az első 2 helyezett  zenekar megmérettetése még nem ért véget. Automatikusan részt vehetnek a 2014-es őszi Hangfoglalás Magyarország döntőjén, ahol újabb nyereményekkel gazdagodhatnak.

Gratulálunk minden döntős résztvevőnek! További sok sikert mindenkinek!

A közönségnek pedig nagyon nagy köszönet, hogy ilyen szép számban és aktívan részt vettek az eseménysorozaton!

A felajánlóknak és a támogatóknak pedig külön köszönet!

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! 😉 

 

További információk a rendezvénnyel kapcsolatban és zenék, hírek, interjúk a fellépőkkel:

WWW.KELETUNDERGROUND.HU

Köszönet a támogatóknak: 

Más-Mozaik Egyesület (Rocksuli)
Nemzeti Művelődési Intézet
Dharma Klub
BAKI Klub Kávéház
Alföld TV
Wookie Sound
Chili Media
Hangfoglalás
Detektor TV
DebrecenPlus.hu
Debreceni Est
Rockbook.hu
Campus Fesztivál
SZ.A.R. Fesztivál
Darvasi Unity

Kapcsolódó cikkek

III. Kelet Underground Tehetségkutató 2011/2012

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek