Interjúk

Cruadalach Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Jan „Radalf” Vrobel válaszolt.

Először is kérlek, pár szóban mutassátok be a zenekart!

Üdv Kronos Mortus és minden olvasótoknak! A Cruadalach egy kilencfős törzs azzal a céllal, hogy kemény és energikus zenét adjunk elő. Hagyományos metal hangszereket használunk, de emellett sok többé-kevésbé szokatlan hangszert is, mint a furulyák, sípok, dudák, hegedű, cselló és mostanában alkalmaztunk egy tekerőlantost, mint vendégzenészt az EP-nk (AGNI – Unveil what’s inside) bakelit verziójának bónusz dalában. Annak ellenére, hogy néha használunk keltás dallamokat és az epikus folk metalra jellemző hangszereket, nem igazán foglalkozunk a műfaj kérdésével. Megpróbálunk elkerülni sok folk metalos klisét és nem akarunk egy másik banda klónja lenni. Saját hangzásunkon dolgozunk, egy saját ösvényen és ez a legfontosabb nekünk. Már megjelent a promónk, a kislemezünk is megjelenik nem sokára (február 18-án) és nyáron fel fogjuk venni debüt albumunkat, amit a német Black Bards Entertainment kiadó fog kiadni.

Miért pont ebben a stílusban alkottok? Mi(k) és/vagy ki(k) inspirálnak titeket?

Ahogy említettük, nem igazán választottunk stílust, inkább spontán alakult ki minden. Mint tudod, kilenc tagja van törzsünknek, tehát a Cruadalach stílusa természetes egyvelege a mi ízlésünknek. A zenénkben hallhatod, hogy sokféle metalstílust szeretünk, de a punkot, a hardcore-t és a népzenét is. Megpróbáljuk minden műfajból átvenni azt, amit a legerősebb részének tartunk. Így például a heavy és power metalból el próbáljuk lesni a harmonikusságot, a hardcore-ból az energetikus és őszinte attitűdöt és így tovább. Sok-sok ember, zene és tapasztalat inspirál minket, de talán meg fogsz lepődni, hogy ezek közt nem találhatóak meg a szokásos folk metal sztárok, mint a Korpiklaani, Turisas vagy az Eluveitie, bár nagyon tiszteljük őket a tudásuk miatt.

Ki(k) a fő dalszövegíró és zeneszerző? Miről szólnak a dalaitok?

Büszkék vagyunk arra, hogy a Cruadalach majd’ összes tagja segít a dalok írásában, ami igazán nagy forrást jelent a zenei változatosság szempontjából, ami nagyon fontos számunkra. A hallgató legnagyobb ellensége az unalom és ez olyan dolog, amit mindig szeretnénk elkerülni. És hogy mi a dalok témája? Láttuk a kritikádban, hogy komoly figyelmet fordítottál rájuk és ezt köszönjük, mivel a szövegek nagyon fontosak számunkra is. Nagyon jól megfigyelted, hogy nem használunk tipikus folk metalos „hősies” témákat. Mi az ezoterikus hagyományokról (igen, keleten található ennek egyik gyökere) és mitológiáról énekelünk, de egyben életünk harcairól, az emberi kapcsolatokról, és a társadalomról is… De minden szempontból leginkább reménytelik, élettel telik és optimisták a dalszövegeink. Az élet szóljon egy lecke megtanulásáról, ne apátiáról és depresszióról. Egyébként az EP-n lévő cseh dalok témája: a Pramen Epony a kelta istennő, Epona könnyeiről szól, aki sír, hogy az emberek és a természet ebből a vízből tudjanak élni. Ez egy dal a szerelmi áldozatról és a kapcsolatról az istennő és népe között, összességében nagyon romantikus. A másik cseh dal, a Vrásčitá egy öreg hölgyről szól, aki még mindig gyönyörű, mivel a gyönyörűségét bölcs lelke adja.

A zenekarnak sok tagja van. Hogy tudjátok egyben tartani a zenekart? Vannak viták egy-egy új dal megírásakor?

Hé, ez ténylegesen sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád. Szeretünk egy nagy közösség lenni, barátok vagyunk és nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen lenne, ha csak négyen vagy öten lennénk. Nem tudjuk megmondani, miért, de bár néha vitázunk, mint minden átlagos ember, minden rendkívül zökkenőmentesen működik, és ennek nagyon örülünk. Sokkal több előnye van a létszámnak, mint hátránya. A Cruadalach kilenc tagja több véleményt jelent, több ember tudja megoldani a zenekar napi dolgait, több új ötlet van, és több emberrel lehet megosztani a jókedvet is.

Nemsokára megjelenik legújabb lemezetek. Kérlek, mondjatok erről pár szót!

Ez ténylegesen nem az album, az AGNI – Unveil what’s burning inside csak egy kislemez, ami hét dalt, egy intrót és körülbelül félórányi zenét tartalmaz. Csehországban a Pařát magazinon keresztül jelenik meg és ugyanez a kiadó fogja kiadni az EP-t bakelit változatban is egy exkluzív cseh nyelvű bónuszdallal, aminek a címe Cernunnos, zlatooký král. Ha ismered valamennyire a kelta mitológiát, talán el tudod képzelni, miről szól a dal, még akkor is, ha nem beszéled a nyelvünketJ. Mit mondhatnánk még? Reméljük, hogy a zenénk magáért beszél!

Nemrég írtatok alá egy szerződést a német Black Bards Entertainment kiadóval (Adorned Brood, Heljareyga, Northland, stb.). Miről szól ez a szerződés és mit vártok tőle?

Igen. A Black Bards fogja megjelentetni a debütáló lemezünket 2011 őszén és ők egyben a nyugat-európai ügynökeink is. Mit várunk ettől? Reméljük, hogy a Black Bards bajtársunk lesz utunk során, de a szerződés biztosan nem ok arra, hogy ne foglalkozzunk saját dolgainkkal. Mindig keményen dolgozunk a zenén, csak úgy, mint a zenekar napi dolgain, és igazán nagyszerű, hogy ilyen sok ember támogat minket, és hogy a Black Bards is gondunkat viseli. De ez számunkra elsődlegesen azt jelenti, hogy egyre inkább készen állunk harcunk folytatására a célunk érdekében.

Áprilisban négy közép-európai állomást érintő turnén vesztek részt magyar (Niburta), horvát (Stribog) és cseh-morva (Žrec) zenekarokkal. Honnan jött az ötlet? Mit vártok a koncertektől és melyik állomást várjátok a leginkább? Tervezitek a jövőbeni folytatást is?

Ez egy olyan dolog, amire igazán büszkék vagyunk. Egyik dudásunknak, Petrának volt tavaly nyáron az ötlete, hogy rendezhetnénk egy saját nemzetközi folk metal fesztivált, ami megerősítené a zenekarok közti barátságot. Az ötlet az, hogy próbáljunk meg olyan műfajbeli új zenekarokat találni, melyek alig ismertek, de nagyon erősek zenéjükben és kiállásukban. Mindezen zenekarokkal vegyük fel a kapcsolatot és szervezzék meg a fesztivált a városukban a többiek számára, így a nemzetközi hálózat fel is épül. 2010 őszén ezt Samhainfestnek neveztük és három állomása volt – egy Prágában (CZE), a második Deggendorfban (GER) és a harmadik Ljubljanában (SLO). Nagyszerű időt töltöttünk a Nothgard és a Brezno zenekarokkal, hihetetlen fiatal emberek és zenészek és mi kib***ott büszkék vagyunk rá, hogy kapcsolatba kerültünk velük! A 2010-es Samhainfest hatalmas siker volt az összes zenekarnak, tehát úgy döntöttünk, hogy az eseményt felbontjuk tavaszi és őszi részre – az őszi részt továbbra is Samhainfestnek hívjuk, a tavaszit pedig Beltinefestnek és folytatjuk barátok és nagyszerű bajtársak keresését ezért a célért. Számunkra ez a cél az, hogy érdekes helyeken játszhassunk, új emberekkel találkozhassunk, és kitűnő zenekarokkal kerüljünk kapcsolatba. Tehát ez az apró turné, amiről lényegében beszélsz, a 2011-es nemzetközi Beltinefest és nagyon büszkék vagyunk, főként mert a kitűnő Niburtával is kapcsolatba kerültünk! Mi kib***ottul szeretjük ezeket a srácokat és lányokat, pokolian tehetségesek, emellett nagyon kedvesek és nem aggódunk a jövőjük miatt. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítsük őket az útjuk során! De a Stribog és a Žrec szintén nagyon király zenét tol és kár lenne kihagyni őket is. Természetesen már a jövőn is gondolkozunk, tehát az őszi Samhainfest 2011-et a lengyel experimentális folk metal harcos Percival/Percival Schuttenbach-hal és a ti magyar KerecsenSólyom zenekarotokkal fogjuk megosztani. Bár a Niburta zenéje közelebb áll a szívemhez, a KerecsenSólyom zenekarvezetője, Alkonyat nagyon kedves tagnak tűnik és várom már, hogy megismerhessem őt, csakúgy, mint a teljes zenekart.

Milyen kapcsolatban álltok egyéb (elsősorban magyar) zenekarokkal?

Mindig szerettünk kedves embereket megismerni, akik elvégzik a munkájukat és jó kapcsolatban vagyunk sok cseh bandával, bár egyikük sem folk metalt játszik. Csak kevés cseh folk metal bandát ismerek, és közülük a legerősebb pozíciója a Silent Stream of Godless Elegy-nek van, akik a Season of Mist kiadónál vannak jelenleg. Emellett a dobosunk és alapítónk az extagjuk. Mindenkinek ajánlom az új albumukat, a Návazt, aki szereti a lassabb, értelmesebb és nem szokványos népies cuccot. Jó kapcsolatban állunk pár helyi hihetetlen figurával, mint a Dissolving of Prodigy, Six Degrees of Separation, Demencia Mortalis és sok másikkal, ahogy néhány külföldi zenekarral is, főleg a már említett Nothgarddal, Breznoval és a Skyforgerrel. És magyar zenekarokkal? Említettük már mind a Niburta, mind a KerecsenSólyom zenekarokat és büszkék vagyunk rá, hogy megoszthatjuk velük a deszkákat, ez nagy tisztesség számunkra. Emellett tudok a Virrasztókról és természetesen a Dalriadáról, akik nálunk is egyre erősebb helyzetbe kerülnek.

Végezetül, mondanátok pár dolgot, ami esetleg kimaradt, de fontosnak tartotok megemlíteni!

Főként szeretnék üdvözölni minden magyar headbangert, meghívván őket a BeltineFest 2011-es budapesti állomására, ami a Kék Yuk/Blue Hellben lesz, április 15-én, pénteken. Gyertek és érezzétek jól magatokat, nagyszerű lesz, és ki fogjuk hozni magunkból a maximumot, akárcsak a többi banda! Ugyancsak gyertek és csatlakozzatok hozzánk a Facebookon (www.facebook.com/cruadalach) vagy a honlapunkon (www.cruadalach.com). És természetesen hatalmas köszönet a Kronos Mortus e-zine-nak a promócióért és a kérdésekért!

——————–

ENGLISH VERSION:

Jan „Radalf” Vrobel answered the questions.

First of all, please introduce the band in a few words! (e. g. members, genre)

Hey Kronos Mortus and all of your readers! CRUADALACH is the tribe of nine with purpose to perform heavy and energic music. We use traditional metal instruments, but also many more or less unusual ones like recorders, shawms, bag-pipes, violin, violoncello and recently we also used hurdy-gurdy player as the guest musician for bonustrack of vinyl version of our EP „AGNI – Unveil what’s inside“. Despite the fact we sometimes use some kind of celtic-like melodies and instruments typical for rather epic folk metal, we don’t really care about the genre. We try to avoid many folk metal clichés and we don’t wanna be clone of any other band. We work on our own sound, our own way and that is most important for us. We have one promo, then EP is gonna to be released (18th February) and in the summer we gonna record debut TBA album which will be released through German label Black Bards Entertainment.

Why did you chose this genre? Who and/or what inspire(s) you?

As we told, we don’t really chose the genre, everything is rather spontaneous. You know, there are nine members of our tribe so face of CRUADALACH is natural mixture of our tastes. You can hear in our music that we like many metal styles, but also punk, hardcore and folklore. We try to take from every genre what we consider to be the strongest element of that. So from heavy and power metal we try to catch the sense for harmonies, from hardcore energic and honest attitude etc. We are inspired by many and many people, music and experiences, but maybe you would be surprised that among them you wouldn’t find usual folk metal stars like Korpiklaani, Turisas or Eluveitie althrough we strongly respect them for thein skills.

Who is/are the main song-writer? What are your songs about?

We are proud that almost every member of CRUADALACH helps to write our songs what is really big source of musical variability which is very important for us. The biggest enemy of listener is boredom and that is something we always try to avoid. And topics of lyrics? We saw in your review that you took serious care about them and we thank you for that, cause lyrics are very important for us as well. You caught very well that we don’t use typical folk metal „heroic“ themes. We sing about esoteric tradition (yeah, in orient you could find one root of it too) and mythology, but also about our lifetime struggles, about relationships among people, society… But in every way our songs topics are very often optimistic, energic and hopeful. Life should be about learning a lesson, not about apathy and depression. By the way, topics of Czech songs on EP „AGNI – Unveil what’s burning inside“: Pramen Epony is about tears of Celtic goddess Epona who cries so that people and nature could live from that water. It is song about sacrifice for love and however it is about relationship between goddess and her people, it is very romantic. Second Czech track „Vrásčitá“ is about the old lady who is still beautiful cause of beauty of her wise soul.

The band has many members. How can you hold together the band? Do you discept when you write a new song?

Hey, in fact it’s much more simplier than you probably think. We admire to be the big collective, we are friends and we can’t imagine there would be just four or five of us. We can’t tell you why but althrough we sometimes argue like all normal people, everything work very smoothly and we are happy about it. There are far more advantages than disadvantages about our amount for us. Nine members of CRUADALACH mean more opinions, more people to solve band’s agenda, more new ideas and more people to share fun with!

Soon, your new album will be released. Please say some info about it!

That is not the album in fact, „AGNI – Unveil what’s burning inside“ is „just“ EP containing seven songs with intro and about half hour of music. It is released through Pařát magazine in Czech Republic and same label is going also to release EP in vinyl edition with exclusive bonustrack in Czech language called „Cernunnos, zlatooký král“. If you know something about Celtic mythology, you can probably imagine about whom this song is even you don’t speak our languageJ. What we can say else? We wish that our music would speak for us!

You signed a contract with the German label Black Bards Entertainment (Adorned Brood, Heljareyga, Northland, etc.). What is about the contract and what do you wait from it?

Yeah. Black Bards are gonna release our debut album in autumn of 2011 and they are also our agents for Western Europe. What we await from that? We hope Black Bards to be our brothers-in-arms on our journey, but the contract surely isn’t reason for us to stop taking care about our business. We always work hard on music and as well on band’s agenda and it’s really great so many people support us and that Black Bards took care about us. But for us it means mainly that we are ready to keep on fighting for our purpose more and more.

In April you are going to participate on a four show long tour with Hungarian (Niburta), Croatian (Stribog) and Czech-Moravian (Žrec) bands. Where did the idea come from? What do you wait from the gigs and what show do you wait best? Do you plan continuing it in the future?

That is really something we are proud about. One of our bag-pipers Petra had idea last summer that we could organise our own international folk metal festival which will be connected by friendship between bands. It’s idea is that we try to find great new bands in genre, maybe rather unknown but very strong in their music and attitude. Every of these bands get in touch and then organise festival in their city for the other ones, so the international web is rising. In autumn od 2010 we called it Samhainfest and it had three stops – one in Prague, CZE, second in Deggendorf, GER, and third in Ljubljana, SLO. We spent great times with bands Nothgard and Brezno, they are amazing young people and musicians and we are fucking proud we came to touch with them! Samhainfest 2010 was huge success for all bands so we realized to split event for spring and autumn – autumnal version will be still called Samhainfest, spring one Beltinefest and we continue to finding fellow and great brothers-in-arms for it’s purpose. For us it’s way how to play on interesting places, meet new people and get in touch with amazing bands. So that little tour you talk about is in fact our international Beltinefest 2011 and we are very proud mainly that we get in touch with your amazing Niburta! We fucking love these guys and girls, they are skilled like hell, also very kind people and we don’t afraid about their future. We will do our best to help them on their journey! But Stribog and Žrec also spread very cool music and you surely shouldn’t miss it. Of course we already think about future of the fest so for autumnal Samhainfest 2011 we count with Polish experimental folk metal warriors Percival/Percival Schuttenbach and with your Hungarian KerecsenSólyom. Althrough Niburta’s music is closer to my heart, KS’s frontman Alkonyat seems to be very nice guy and I look forvard to meet him as well as whole band!

What sort of relationship do you have with other (especially Hungarian) bands?

We always love to meet nice people who can do their job and we have very good relationships with many Czech bands however none of them play folk metal. In fact I know just a few Czech folk metal bands and the strongest position among them has Silent Stream of Godless Elegy actually signed under label Season of Mist. By the way, our drummer and founder is their ex-member. I recommend to everyone their new album „Návaz“ if you like rather slower, intelligent and untypical folkish stuff. We have good relationships with some amazing guys here like Dissolving of Prodigy, Six Degrees of Separation, Demencia Mortalis and many others as well as with some bands from abroad – especially mentioned Nothgard, Brezno and Skyforger. And with Hungarian bands? Both Niburta and KerecsenSólyom were mentioned and we are proud that we will share one stage with them, it’s honour for us! I also know about Virrasztók and of course Dalriada, they are getting stronger and stronger status also in our country.

Finally, can you say anything, which I didn’t ask but you think it’s important?

I would like especially to say hello to all Hungarian headbangers, to invite them on BeltineFest 2011 Budapest which will be in Kék Yuk/Blue Hell on Friday 15th April. Come and have fun, we will have great time and we will do maximum for our show as well as other bands! Also come to join us on facebook site www.facebook.com/cruadalach or our homesite www.cruadalach.com. And of course big thank also to Kronos Mortus zine for promotion and answers!

WEB: http://www.cruadalach.com/

Kapcsolódó cikkek

Cruadalach – Life-Worshipping Bastards (Official Music Video)

KMZ

Hot News: Cruadalach signs booking contract with Austrian agency Black Light Music

KMZ

BeltineFest 2012 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

CRUADALACH – Lead – Not Follow

ST. Toma

CRUADALACH – Agni – Unveil What’s Burning Inside EP

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek