Interjúk

Epica Interjú

(scroll down for English Version)

Január 20-án volt szerencsém interjút készíteni Mark Jansennel, az Epica zenéjének és szövegeinek egyik fő kiötlőjével. Nagyon kellemes beszélgetésben volt részem, melynek során a zenéjük mögött meghúzódó fő gondolatokról is szó esett, különös tekintettel legutóbbi, The Quantum Enigma című albumukra és az annak alapul szolgáló filozófiai és tudományos témákra.

Minek köszönhető, hogy a zenének szentelted az életed? Nagyon fiatalon kezdtél ebbe a karrierbe, mindig is erről álmodtál? 

Nem, egyáltalán nem. Kissrácként profi kerékpározó akartam lenni, de egy sérülés miatt egy évre elestem az edzésektől, ami aztán teljesen zátonyra is futtatta ezt a tervemet. Hobbiként ma is űzöm ezt a sportágat, de abban az évben annyira unatkoztam, hogy a zenéhez fordultam. Mindent egybevéve szerencsém is volt, hogy így alakult, mert pont akkoriban kezdtem volna a kerékpáros karriert, amikor mindenki doppingolt. Örülök, hogy ezekből a balhékból így kimaradtam.

Először gitárt vettem hát a kezembe és például Iron Maiden dalokat kezdtem el játszani, aztán nagyon hamar csináltunk is egy bandát, hogy minél előbb színpadon állhassunk. Eleinte csak feldolgozásokat játszottunk, de hamar elkezdtünk saját dalokat írni, és így született meg az első bandám, az After Forever. Hét évig játszottam abban a csapatban, két albumot adtunk ki, aztán belekezdtem az Epicába.

Milyen volt ez a második kezdet? Ijesztő volt új bandát indítani, új világokat felfedezni?

Ó, nem, ijesztő sosem volt. Az elejétől fogva izgalmas volt az egész, ezért csinálom még most is. Csak olyan dolgokat teszek az életben, amiket élvezek. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek, az a fogorvos műszerei alá feküdni, arra viszont szükség van. A biztonság kedvéért azért befejeztem a tanulmányaimat, így sosem szorította a torkomat az érzés, hogy ha a zene nem jön össze, nem lesz majd semmim. Bármi is történik, van B-tervem.

Komolyan hiszem, hogy ha valami olyasmit csinálsz, amit élvezel, akkor előbb-utóbb sikered is lesz benne. Sokan dolgoznak olyasmit, amit nem élveznek, én viszont mindig optimista voltam, és mindig be is jött. Persze nehéz ez és kezdetben mindig nagyon sokat kell befektetni. Voltak nehéz időszakok, de ha kitartóan mész tovább és nem adod fel, előbb-utóbb minden összejön.

Hol látod magad a jövőben, mondjuk tíz-húsz év múlva? 

Ez egy olyan kérdés, amit sosem tudok megválaszolni, mert nem tekintek ennyire előre, főleg a jelenben élek. A menedzsmentünk megtervezi ezeket a dolgokat, persze csak miután együtt átbeszélünk mindent és rábólintunk a dolgokra, így valamilyen szinten gondolnom kell a jövőre, hogy megtervezzük, hol fogunk legközelebb játszani. De ettől eltekintve igyekszem a lehető legjobban a jelenlegi eseményekre fókuszálni a jövőbeniek helyett. Fogalmam sincs, mi fog történni tíz év múlva. Még a B-terveimen kívül is annyi dolog van az életben, amit élvezek csinálni, annyi lehetőség és izgalmas életút. Amíg nem egy irodában kell dolgoznom kilenctől ötig, mindenre nyitott vagyok.

Nemrég jelent meg a The Quantum Enigma, egy igen érdekes koncepción alapuló, összetett album. Mesélnél erről egy kicsit? 

Az album mögötti koncepció alapja egy híres kvantumfizikai kísérlet, a kettős rés-kísérlet, melynek révén a tudósok bebizonyították, hogy az apró részecskék megfigyelésével azok viselkedése megváltozik, ami egy hatalmas dilemmához vezet: sosem tudhatjuk, hogy viselkednek ezek a részecskék, de még azt sem, hogy néznek ki, amikor nem figyeljük őket, hiszen nem tudhatjuk meg anélkül, hogy figyelnénk őket. Ez egy óriási dilemma, és ha ezt rávetíted az általunk ismert világegyetemre, és belegondolsz, komoly következtetésekre juthatsz. Elképzelhető, hogy ez a megfigyelés ugyanúgy érvényes mindenre, ami körülöttünk van és csak azért néz ki minden úgy, ahogy, mert akkor épp figyeljük. És nincs módunk rá, hogy megtudjuk, milyenek a dolgok akkor, amikor nem vizsgáljuk őket.

Rengeteg modern elmélet létezik, melyek szerint az univerzum csupán egy holografikus univerzum. Először kivetíted az egészet, aztán pedig az érzékszerveiddel érzékeled azt, amit kivetítettél, mert minden, amit mi anyagnak nevezünk, csupán gyors mozgást folytató energia. Nincs körülöttünk valódi anyag és ezen minél tovább járatod az agyad, annál durvább következtetésekre jutsz. Hihetetlenül izgalmas és lenyűgöző ez az egész, és ez a rejtély és a koncepció alapja, hogy a végtelenségig lehet róla beszélni.

Honnan jön az ihlet az Epica dalaihoz? Van valamiféle filozófiai háttered?

Pszichológiai van, de voltak filozófia-óráim is, és mindig is érdekelt az a világ is. A tanulmányaim során votlak bizonyos könyvek, amelyeket el kellett (volna) olvasnom, de amikor valamit kötelezően kell olvasni, azt annyira nem élvezi az ember. Később, mikor nem volt kötelező, már kiválaszthattam magamnak, mit olvasok, mikor és mennyit, ezt pedig nyilván sokkal jobban szeretem. Az olyanoknak mint én, a tanuláshoz kifejezetten hátrányos, ha valami kötelező. Nem szeretem ha valamit meg „kell” csinálnom.

Ki ihletett meg a legjobban a filozófia terén? Mi volt az, ami igazán lenyűgözött?

Hát rengeteg könyvet olvastam és nincs igazán egy, amit ki tudnék emelni. Főleg a modern filozófia és annak szerzői érdekelnek, mint például Eckhart Tolle, akit nem is igazán lehet filozófusnak nevezni, de aki nagyon sokat foglalkozik a meditációval és azon keresztül nagyon szimpatikus elméleteket állít az univerzum működéséről. Szeretem az ilyen fickókat. Persze régen is volt néhány olyan gondolkodó, mint például Szókratész, aki korokkal ezelőtt fogalmazott meg rengeteg olyan ötletet, amelyek a mai napig érvényesek és hasznosíthatóak. Még ennyi év után is lenyűgöző, hogy ezek az emberek milyen gondolatokat szültek. Sokszor gondolkodom rajta, hogy vajon honnan tudhatták ezt a rengeteg dolgot és hogy kellett, hogy legyen valamiféle hozzáférésük ezekhez az információkhoz, hiszen rengeteg mai embernek még mindig nincs. Emellett azonban azt is hiszem, hogy ez nem intelligencia kérdése, hanem csupán látásmódé. Az igazság ott van valahol, a legtöbb ember csupán nem látja. Van az a híres mondás, hogy óriások vállán állunk, így is van. Mindez az információ elérhető, csupán hozzá kell tennünk a sajátunkét.

Nagyon érdekes egy szimfonikus metal bandát ilyen szociopolitikai témákkal foglalkozni látni. Tudsz mesélni egy kicsit arról, hogy ez hogy alakult ki?

Az ilyen szociopolitikai témákat mostanában inkább a másik zenekarom, a MaYaN révén boncolgatom, különös tekintettel a politikai vonatkozásokra. A banda legutóbbi albuma azzal foglalkozott, hogy a kormányok hogyan kémkednek utánunk és hogyan erőltetnek le egyre több és több hazugságot a torkunkon. Az Epicával inkább a bölcsességre és az olyan dolgokra akarunk koncentrálni, amik az embert önnön fejlődésében elősegítik. Korábban érintettünk erőteljesebb politikai témákat is az Epicával, de mindig vannak néhányan, akik könnyen elvesztik emiatt a fejüket. Úgyhogy jobb, hogyha a MaYaNnal taglaljuk az olyan dolgokat, amiktől az emberek kiborulnak, az Epicával pedig a pozitívabbakat, amiket az emberek saját személyes életük javítására használhatnak

Voltak másokkal problémáitok emiatt? 

Nyíltan igazából sosem támadtak meg, de időnként kapunk leveleket olyan őrült emberektől, akik mindenfélének elhordanak minket és különböző dolgokkal fenyegetnek. Szerencsére ezidáig még nem történt semmi, de sosem lehet tudni, hogy mikor jelenik majd meg az egyik ilyen őrült személyesen és hogyan próbál majd meg kárt okozni nekünk. Volt már a múltban sajnos ilyenre példa, mint például ami a Panterás sráccal történt. Nem félek, de tisztában vagyok a dolgokkal.

Ez ráadásul különösen igaz a vallási témákkal kapcsolatban. Egyesek hihetetlen szélsőséges módon közelítik meg a vallást. Azt gondolom, hogy az egésznek a kölcsönös tiszteleten kellene alapulnia és ha valamilyen vallási kérdésben nem értünk egyet, akkor azt ki kellene tudnunk fejezni és megbeszélni. Szerintem ez viszi előre a dolgokat. Sokan azonban sajnos ragaszkodnak a saját értelmezésükhöz. Ez a másik, hogy mindig csak egy személyes olvasatról van szó. A Bibliát vagy a Koránt rengetegféleképpen lehet értelmezni, és amit te látsz belőle, ahogy te értelmezed, és ahogy aztán azt te kifejezed és feldolgozod, az egy vélemény, ami közösen is megbeszélhető. Egyeseket azonban szűklátókörűségük megakadályoz ebben. Ezek az emberek akik emailben követelik, hogy álljunk le, nem tudnak megállítani. Sosem fogunk leállni.

Az ázsiai és arab dallamok hogy találtak utat az Epica zenéjébe?

Ez nem tudatos döntés eredménye, egyszercsak megtörtént. Volt egy kész intrónk, mindenféle ázsiai hatás nélkül, aztán Coennek támadt egy ötlete, próbáljunk ki néhány ilyen dallamot, a végeredmény pedig nagyon jól jött ki. Húsz másodpercről hirtelen nagyon hosszúra nőtt, de remekül bevált. Hagytuk, hogy így történjen. Az arab témákat szintén nem gondolkodtuk túl, maguktól kerültek be a zenénkbe. Bármit felhasználunk, ami tetszik, minden hatás természetesen áramlik be a zenénkbe, mi pedig hagyjuk, hadd történjen.

Többen közületek más-más országban élnek, nehéz volt összeülni és együtt dolgozni az albumon? Milyen volt a felvétel folyamata?

Nem, valójában így könnyebb is, mert ha olyan környezetben vagy, ahol boldog vagy, sokkal könnyebben jön az ihlet, aztán amikor eljön az idő, összerepülünk egy helyre és nekiállunk közösen zenélni. Kezdetben azonban mindannyian külön-külön dolgozunk ki dallamokat és zenéket, aztán összegyűjtjük mindezt és együtt dolgozunk rajtuk. A világon bárhol lehet zenét írni, nem számít a helyszín.

A folyamat mindig nehéz és könnyű is egyszerre. Nekiállsz, látod a végét, keményen dolgozol, de rengeteg lehetséges végkifejlet van. Amíg nyitott vagy a többiek felé és meghallgatod az ötleteiket, addig az anyag fejlődik és előbb-utóbb eljön a pillanat, mikor elégedettek lesztek. Hosszú és mozgalmas folyamat, de annyira teszed nehézzé vagy könnyűvé magadnak, amennyire akarod. Mi mindig a lehető legkönnyebbé próbáljuk meg tenni. Elég sok munka egy album megírása, és minél több ellenállást mutatsz, annál tovább tart, annál rosszabbul fogod érezni magad. Ha engeded természetesen áramlani, jól érzed majd magad, keményen dolgozol, de nagy a jutalom.

A The Quantum Enigma dalai közül melyik volt a „legnagyobb jutalom”, melyik a leginkább különleges számodra?

Általában könnyen tudok ilyen dalt választani, de ezúttal az egész album kiválóan összeállt. Nem tudok egy dalt kiválasztani, amelyik a legjobbnak érződik, a teljes kép nyújtja a legjobb érzést. Ha bármelyik korábbi album kapcsán feltennéd nekem ugyanezt a kérdést, könnyedén tudnék választani, de most nem. Az elejétől a végéig egy nagy dal az egész, olyan elemek összesége, amelyek kirakószerűen illeszkednek egymáshoz. Nagyon elégedett vagyok vele, ez az oka annak is, hogy a dalok jó részét élőben is elő fogjuk majd adni. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a lemezzel kapcsolatban, ezek pedig mind megerősítettek minket abban, hogy ez a helyes választás.

Ha elkészül egy album, mi történik a kimaradt anyaggal?

Mindig van használatlan anyag, néha sok, néha kevés, néha később utat talál a felszínre, néha nem. Ezzel kapcsolatban minden a jövő zenéje. Néha fogunk egy régi dallamot, felhasználjuk és felkerül egy új albumra, máskor egy dal öt évig íródik, mire elkészül. Semmi biztosat nem lehet ezekről állítani, néhány dallamot kidobunk és sosem használunk fel. Mindenesetre jó mindig friss ötletekkel indítani és hozzá régi dallamokat is hallgatni és olyankor hirtelen beugrik, hogy melyik irányba kell a dolgokat vezetni, hogy dalokká váljanak.

Mi a kedvenc vagy inkább legviccesebb/legfurcsább pillanat egy új album elkészítésekor? 

Vicces, vagy inkább furcsa pillanat az, amikor egy komplett dallammal a fejemben ébredek. Ki tudja honnan jön, de hirtelen ott van a fejemben, és nem egy másik albumról származik, amit hallgattam, hanem egyedi dallam. Ilyenkor mihamarabb rögzíteni kell, mielőtt elillan. Az én esetemben az ilyen dallamok gyakran új dalok kezdetei. Innentől tehát van egy kiindulópontom, ami mindig kell. Ezek álmokon keresztül érkeznek, elég furcsa, nem igaz? Egyesek azt mondják, az ihletet önmagukból nyerik, az összes dallamot ők találják ki és írják meg. Én azt gondolom, hogy ezek a dallamok már készen megvannak, mi csak elkapjuk őket valahonnan az univerzumból és felhasználjuk. Mind csak vevőállomások vagyunk. Egyeseknek megadatott a tehetség, hogy az ilyen dallamokat zenei darabokra fordítsák le, ezt a tehetséget pedig a lehető legjobban fel kell használni. Én nem hiszem, hogy mindent valóban mi magunk találunk ki, írunk meg, mert szerintem az univerzum nem így működik.

Ez az oka annak is, hogy gyakran felidegesítem magam, amikor az egyik banda bepereli a másikat, mondván, hogy ezt vagy azt a dallamot tőlük lopták. Az a bizonyos dallam sosem volt az övék, ha megalkotsz egy művet, azt eleve mindenki számára alkotod. Ha meg akarod tartani magadnak, vedd fel egy lemezre és játszd a saját szobádban. Ez az értelme az egésznek, hogy mások is hallják, aztán ha valaki fel akarja használni, hogy valami újat alkosson, hát tegye. Ugyanemiatt nem haragszom azokra sem, akik letöltik a zenét. A művészet megosztásra rendeltetett. És persze, nekünk zenészeknek élnünk is kell belőle, így nagyon örülünk azoknak, akik megveszik a lemezeinket és ezzel segítenek, hogy továbbra is ezt csinálhassuk, de nem haragszom azokra, akik letöltik a zenénket, mert ők is hallgatják, ez pedig a legnagyobb dolog, amit elérhetsz a művészeteddel – ha az emberek hallgatják és értékelik. A koncertjegyek, pólók, cdk és egyéb cuccok, ezeket is értékeljük. És ha a pozitív oldalát nézed, te is megszabadulsz a frusztrációtól. Mindig van valami, amivel stresszelheted magad. Vannak bandák, akik a múltban vagyonokat kerestek az albumaikkal, ma viszont egy új helyzethez kell hozzászokniuk, mert az emberek már nem vásárolnak annyi lemezt. Sok zenekar nagyon frusztrált emiatt, de ha korábban már anyagi sikereket is elértek, miért vannak ennyire felháborodva? Elfelejtették, hogy miről szól a zene.

A korábbi interjúidban nem sokat beszéltél a borítóitokról, miért van ez?

Sosem beszélek róluk, mert nem mások, mint a dalszövegeink értelmezései a készítő által, aki rengeteg mindent beléjük tesz. Persze ezek néha nyilvánvaló dolgok, de vannak köztük olyanok is, amelyekről még én sem tudok semmit. És nem is akarok, mert ha tudnék róluk mindent és elmondanám, sok ember sajátos értelmezését teljesen elrontanám. Persze vannak nyilvánvaló dolgok, mint például a hegy, aminek csak egy része látszódik. Annyi minden rejtőzik a felszín alatt, amit nem láthatunk, de attól az még ott van és felfedezésre vár. Ez olyasmi, ami mindenkinek leesik a borítót nézve, de a rengeteg apró kis részlet mind-mind értelmezéstől függ.

A halálközeli élmények úgy tűnik, nagyon érdekelnek és gyakran kerülnek be a zenédbe is. Mit tudsz erről mondani, volt valaha ilyen élményed? 

Nem, személyesen sosem éltem még át ilyesmit, de rengeteget olvastam róla. Gyerekkoromban egyszer vért hánytam és ha az orvos nem ért volna oda időben, valószínűleg most nem ülnék itt. Noha akkor nem volt ilyen élményem, azt gondolom, hogy rengeteg embernek vannak ilyen tapasztalatai. Sok emberrel beszéltem, aki átélt ilyesmit, köztük rengeteg olyannal is, aki soha másnak nem említette, mert félt, hogy őrültnek nézik vagy egyszerűen nem hisznek neki. Nekem el tudták mesélni a történeteiket, én pedig figyelemreméltónak találtam azokat. Egyszer olvastam egy könyvet olyan gyerekekről, akiknek halálközeli élményük volt, az különösen megfogott. Sosem hallottak vagy olvastak ilyesmiről korábban, teljesen nyitott elmével álltak hozzá és mégis szinte szóról-szóra ugyanolyan élményekről számoltak be, mint a hasonló sorsú felnőttek. Nagyon izgalmas ez a téma, mert kultúrától vagy vallástól teljesen függetlenül mindenkinek többé-kevésbé ugyanolyan élménye van az élete végén. Egyesek szerint ez csupán az agy természetének köszönhető, én azonban máshogy hiszem. Azt gondolom, hogy rengeteg igazság rejtőzik ezekben az élményekben és gyakran gyökeresen megváltoztatják átélőik életét, így bármi is legyen ez és akárhogy is értelmezzük, óriási következményekkel jár és szerintem rengeteget tanulhatunk belőle. Olyanok is vannak, akik ezeken az élményeken keresztül olyan tudáshoz fértek hozzá, amihez korábban sohasem. Olyan meglátásaik támadtak, amilyenek korábban sosem, hihetetlen erőteljes dologról van tehát szó.

Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velünk a gondolataidat és elképzeléseidet. Igazán izgalmas és alig várom, hogy lássam, milyen további gondolatokkal nyűgöztök le majd a jövőben, te és az Epica. Sok szerencsét! 

Én is nagyon köszönöm, remélem élvezni fogod a bulit!

———————————

ENGLISH VERSION:

On January 20, I had the pleasure of interviewing Mark Jansen of Epica, one of the masterminds behind the music and lyrics. We had a really pleasant conversation touching upon some of the main ideas that hide in their music, especially in their latest album – The Quantum Enigma, as well as the philosophy and science in it.

How did you end up dedicating your life to music? You started your music career when you were still very young. Has it always been your dream?

No, not at all. When I was a kid I wanted to become a professional cyclist, but that didn’t work out because I got injured and I couldn’t train for over a year. Now I still do it for hobby, but that year I was bored so I started making music. After all I’m happy because I would have had to ride in that time when all the cyclist were using doping. So I’m happy that I didn’t have to face these kind of troubles.

I picked up the guitar and started playing some stuff of Iron Maiden, for example, and then very soon we started a band already because we wanted to play live music. It started with some covers and soon we started writing some of our own music. And that became After Forever, that was my first band. I was in that band for 7 years, two albums, and then I started Epica.

How did those beginnings feel? Was it scary, starting a new band, exploring new worlds?

Oh, no, it was never scary. It’s always been exciting, that’s why I’m still doing it. I only do things in life that I enjoy doing. The only thing I don’t like is going to the dentist, but I have to do it. I finished my studies, to be sure. I never had, for example, that scary feeling if music doesn’t work out that I would have nothing. So whatever happens I always have a backup.

I really believe that when you do something that you enjoy doing there will eventually be a success coming from it. Many people do jobs that they don’t like doing. I’ve always been optimistic, and it has worked out. Of course, it’s hard, in the beginning you have to invest a lot. There were times when it was not easy, but if you keep going and never give up, eventually it will work out.

Where do you see yourself in the future; in 10 or 20 years?

That’s a question I can never really answer because I don’t look so far ahead. I live mainly in the now. We have management who plan all this stuff and, of course, they discuss it with us and together we say if it’s good or wrong. So in a way, I have to think a bit about the future in order to plan where we’re gonna play, but besides that I try as much as possible to be focused on what’s happening now and not what’s happening in the future. I have no idea what will happen in 10 years. Even without back up plans there are many other things that I enjoy doing in life; so many possibilities and things people can do. As long as I don’t have to work in an office from 9 to 5, I’m fine.

You’ve recently released Quantum Enigma, a very complex album with an interesting concept. Could you tell me more about it?

The concept behind the album is this famous experiment in quantum physics; the dual slit experiment in which the scientists proved that by observing little particles you influence their behavior and the dilemma is created: you don’t know how these particles behave or even look like when you’re not observing them. Because you cannot know without observing them. It’s a big dilemma and when you put that fact on the universe as we know it and you start thinking about it. It can also be that everything around us is just like this; we see it this way so we also don’t know how all this around us would look like when we’re not observing.

There are many modern theories that say that the universe is more like a holographic universe. First you project it out there and then you see it with your own senses again, because all this so-called matter is in fact just fast-spinning energy . There is no real matter around us and the more you think about that the more wicked it gets. It’s really interesting and fascinating. And that’s the basis of the concept behind the enigma; you can endlessly talk about it.

Where do you find inspiration for Epica’s songs? Do you have a background in philosophy perhaps?

Psychology, but I’ve also had philosophy classes and it always interested me. The funny thing is, when I was doing my studies I had to read certain books. And then, because you have to do it it’s not so much fun, but as soon as you don’t have to do it you can choose by yourself what you read and when you read and how much of it you read. And that’s something I like much more because that’s in a way a disadvantage for people like me when you study – that you have to do certain things. I don’t like to have to do it.

Who has inspired you the most in philosophy? What was it that you felt really intrigued by?

Yeah, I’ve read many books, but there’s not really one that’s sticking out. It’s mainly the modern philosophy and philosophers like Eckhart Tolle, who you may not even call a philosopher, but he’s really into meditation and therefore he comes to really nice theories about how the universe works. I’m into these kind of guys. But already in the past, there were some like Socrates who had so many ideas so many years ago that are still usable. After all these years, what these people knew back in those days is still amazing. Sometimes I wonder how they knew all these things already. They must have has some certain access to this information in a way. Most people don’t have this access to that information nowadays. But I also don’t think it’s a matter of being intelligent , it’s just a matter of seeing it. It’s somewhere there, but most people just don’t see it. There’s this famous saying that we’re standing on the shoulders of giants. That’s the way it is. All this information is available, we only have to add stuff.

It is very interesting to see a symphonic metal band deal with themes such as sociopolitical ones. Could you tell me more about how that came to be?

Nowadays I use my other band more, MaYaN, for the sociopolitical themes, especially the political ones. The last album of MaYaN was dealing with how governments are spying on us, and how we have to swallow lies all the time. But with Epica we mainly wanted to focus on wisdom and things that help people in developing themselves. In the past we’ve used more political themes for Epica, but some people always get so easily pissed off. So it’s good to use MaYaN more for topics that piss people really off, and the more positive topics that people can use as a tool in their personal lives for Epica.

Have you ever had any problems with people because of that?

I never really had problems of being attacked, but sometimes we get mail from crazy people who call us names, saying they’ll come after us or whatever. Fortunately, until now nothing has happened, but you never know if sooner or later one of these crazy guys will show up and try to harm you. It happened in the past already to some people; like the guy from Pantera. I’m not scared, but I am aware.

It happens especially with the religious topics. Some people are so extreme with their religion. I think it should be based on mutual respect, and when you disagree about something in a religion, you should be able to express that and discuss it. I think that’s what develops things. But some people are so stuck to their own interpretation. That’s also the thing, there’s always an interpretation. You can, for example, interpret the Bible or the Koran in many different ways, but it’s the way you look at it, the way you interpret it, express it and deal with it that is always open for discussion. And for some people it isn’t, because of their narrow-mindedness. These people who write emails saying that we should stop, cannot stop us. We will never stop.

How did Asian and Arabic tunes find their way into Epica’s music?

It’s not a conscious decision, it just happened. We had an intro that wasn’t Asian at all and Coen came up with the idea of trying out some Asian tunes, and it worked out really well. From 20 seconds it became suddenly a very long intro, and it really worked. We just let it happen. Also, the Arabic themes are not really thought of either, they just happened to be in our music. We use everything that we like, every influence that naturally flows into our music, we let it happen.

Seeing that some of you live abroad, was it difficult to get together and work on the album? How did you feel about the whole recording process?

No, it’s easier even because when you’re somewhere where you feel happy you can also have a lot of inspiration and when we come together we just fly in from all the places where we live and we start making music together. But first of all we work on music and melodies on our own and then we gather all the ideas and start working on each other’s songs. You can make music all over the world, doesn’t matter where you are.

It’s always difficult and easy at the same time. Let’s say you just start and you see where it ends, you work hard on it and there are many possibilities. As long as you have an open mind towards each other and listen to each other’s ideas it will keep evolving and at a certain moment you are satisfied. It’s a long and intense process but you can make it as difficult or as easy as you want to make it. We always choose to make it as easy as possible. It’s a huge amount of work, and the more resistance you have the longer it takes, the worse it feels. If you let it flow naturally, you feel good, you work hard and the reward is big.

Which song off of Quantum Enigma would be the „biggest reward”? The one that’s really special to you.

Usually I can easily pick out a song, but this time it’s the whole album that really fits together. I cannot point out one song that gives me the best feeling, it’s the whole thing. You could have asked me that question about every other album and I’d do it easily, but not this time. From the beginning to the end it’s one big song, it’s all elements that fit together like a puzzle. I’m really happy with it, that’s also why we play many of these songs live now. We’ve got so many great reactions about this album, it strengthened us in the belief that this was the right path to take.

What happens with your unused material once an album is finished?

There’s always some unused material, sometimes there’s lots of it, sometimes not, sometimes it finds its way later on and sometimes not. With this it’s completely open for future. Sometimes we grab an old melody and we use it and suddenly it’s on the new album. Other times it takes 5 years to write one song until it’s finished. You cannot say something specific about it; some melodies we throw away and we never use them anymore. But it’s always good to start with fresh ideas, and also to listen to some old melodies and then suddenly you know in which direction it has to go in order to make a song.

What’s your favorite, or rather, the funniest/strangest part of making a new album?

A funny or maybe a crazy thing is always when I wake up with a melody in my head. Can you tell me where it comes from? It’s suddenly there, and it’s not a melody from a CD that you’ve been listening to, it’s a unique melody and the only thing that you have to do then is to record it as soon as possible before it’s gone. Often these melodies are for me the beginning of new songs. So that’s a starting point, which you always need. They come in dreams and it’s funny in a way, isn’t it? Some people say that inspiration comes from themselves and they’re so great with all these melodies. I think they are just there, and you catch them from somewhere in the universe and you use them. You’re just a receiver. Some have the talent to translate such melodies into a piece of music and then you have to use this talent in the best possible way. I don’t believe that you really create everything from yourself, because the universe doesn’t work like that.

This is also the reason why it sometimes pisses me off when there’s some kind of court case of a band suing another band saying that it’s their melody and they used it. It was never their melody in the first place, its everyone’s when you create art, you make it already for everyone. If you want to keep it for yourself, record the CD and play it only in your own room. That’s the meaning behind it, someone else hearing it, and if they use the melody to create something new, let it happen. That’s also why I’m not pissed off at people downloading stuff. Art is meant to be shared in a way. And of course, we have to make a living from it, so we are very happy about the people who buy our albums because they support us to keep on doing this, but I don’t get pissed for people downloading our music because they are listening to it, and that’s the highest achievement that you can get with your art – people listening to it and appreciating it. Getting concert tickets, buying merchandise, a t-shirt, these are the kinds of things we appreciate. And when you look at the positive side you also won’t be a frustrated human being. There’s always something to be frustrated about; these bands in the past have made fortunes on their albums and nowadays they have to get used to the new situation where people are not buying that many albums anymore. Some of them are really frustrated about that. But if they’ve already made so much money, why do they need to be so angry about it? They forgot what music is about.

You haven’t talked about album art in your previous interviews much. Why is that?

I never talk about the album art because it’s an interpretation of our lyrics from our designer and he puts so many things in it. Some of them are obvious, but also some things even I personally don’t know. And I don’t want to know, because if I knew everything and told it, I would spoil perhaps a completely different idea that someone else may have about the cover. But there are things that are obvious, like the mountain where you see only a part of it; there’s so much underneath the surface that you cannot see but it’s still there and still open to discover. Those are the things that anybody can get from it. All these little details are open for interpretation.

Near death experiences seem to really interest you and find their way in your music. What can you tell us about that? Have you ever had one?

I’ve never personally had a near death experience. It’s just that I’ve read a lot about it. I only once as a kid vomited blood, and had the doctor not been there in time, I wouldn’t have been sitting right here now. But I think many people have near death experiences, even though at that time I didn’t. I talked to many people who’ve had one, and also to people who’ve never talked about it to anybody because they thought that people wouldn’t believe them or would think they’re crazy. But they could tell the story to me and I find them really remarkable. Especially when I read a book about kids having near death experiences. They had never heard about it or read about it, they had a totally open mind about it and they were telling basically the same things that also grownups have experienced. It’s really fascinating because it has nothing to do with culture or religion, everybody has more or less the same kind of experience at the end of their life. Some say it’s just a brain thing, but I just don’t believe that. I really believe there is a lot of truth in it, these near death experiences often change people’s lives completely, so whatever it is and however you interpret it, it has huge consequences and I think we can learn a lot from it. There are also people who’ve had access to knowledge they’d really never had before; they had some new insights that they’d never had before. It is a really powerful thing.

Thank you very much for sharing some of your thought and ideas with us. It’s all quite fascinating and I cannot wait to see what else you and Epica will bring in the future. Good luck!

Thanks a lot to you too. Hope you’ll enjoy the show later!

WEBhttp://epica.nl/

Kapcsolódó cikkek

Epica, Apocalyptica: közös dal és koncert márciusban

KMZ

Epica, Apocalyptica – közös turnén érkeznek ősszel

KMZ

Epica és Powerwolf koncert a Barba Negrában

KMZ

KME videók: Reverence, Whitechapel, Waken Eyes, Epica, Chastain, Thy Art Is Murder, Whiskey Ritual, Twitching Tongues, Ecnephias

KMZ

Epica – The Essence Of Silence (Official live video)

KMZ

Epica – “The European Enigma” aftermovie-k; új turné időpontok

KMZ

Epica, Dragonforce, Diablo Blvd – Koncertbeszámoló

Lothwen

Epica „Victims Of Contingency” zenevideó premier

KMZ

Hot News: Epica – announce the second leg of the European Enigma Tour

KMZ

Hot News: Epica – Acoustic session from Pinkpop-Show online!

KMZ

Hot News: Epica – ‘Unchain Utopia’ lyric-video revealed!

KMZ

Hot News: Epica – »The Quantum Enigma« worldwide chart entries!

KMZ

Hot News: Epica – »The Quantum Enigma« out now!

KMZ

Hot News: Epica – announces European fall tour 2014!

KMZ

Hot News: Epica – ‘The Essence Of Silence’ lyric video now online!

KMZ

Hot News: Epica – release second studio clip for »The Quantum Enigma«

KMZ

Hot News: Epica – launch the first episode of their studio documentary

KMZ

Hot News: Epica – »The Quantum Enigma« details revealed!

KMZ

Hot News: Epica – ‘Martyr Of The Free Word’ live (as taken from »Retrospect«) online now!

KMZ

Hot News: Epica – schedule Spotify Soundrop Chat

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek