Interjúk

Frost Interjú

A kérdésekre Mocsnik Ferenc válaszolt.

A Frost zenekart sokan kedvelik idehaza és szerintem külföldön is. Mennyire kerestek a rajongók és zaklattak a várva várt új album kapcsán?

Mindig van érdeklődés a zenekar dolgai iránt, így többek közt az album miatt is volt, főleg, hogy az utóbbi időben már több új szám is szerepelt a koncertprogramokban és ez tovább fokozta a kíváncsiságot főleg azokban, akik folyamatosan nyomon követik a bandát. Szerencsére végül össze tudtuk hozni a dolgot!

Mi történt veletek az elmúlt években? Nem túl sok mindent lehetett hallani rólatok!

Igazából most nem tudom milyen időintervallumot vegyünk alapul, de ha a Black Shining óta eltelt hét évet nézzük, lezajlottak a sajnos szokásosnak nevezhető tagcserék, szerzőiben kiadtuk az 1999-es „Songs of the ancient gods” kazetta albumunk CD verzióját. Az utóbbi időben íródtak az új dalok és takaréklángon ment a koncertezés. Nem volt körülöttünk semmi felhajtás, de azért a háttérben mindig ott voltunk és életben tartottuk a zenekart, mert a zenélés és a metál mindannyiunk lételeme.

Gondolom ti nem az a csapat vagytok, aki muszájból is ad ki lemezt. Mióta íródtak az új dalok? Mikor éreztétek, hogy felkészültetek egy újabb csapásra?

No igen… A mi zenekarunkat állandóan hátráltatta az ilyen-olyan okból származtatható tagcsere. Ennél fogva első szempont mindig az, hogy koncertképesek legyünk és így a nótaírás ezekben az időkben a háttérbe szorul. Aztán ha fel is veszünk egy anyagot vagy van kiadó vagy nincs, ha nincs tolhatod bele a pénzt világba, ami persze nem jön vissza, de hát ezt tudjuk. Ezen felül tudhatjuk, hogy mennek a letöltések, a koncertlátogatottság csökken, szóval a zenéléssel nem lehet megváltani a világot, így a lemezt sem erőltetjük. Ha úgy alakul, akkor felvesszük és megpróbálunk kezdeni vele valamit, de semmiképp sem görcsölünk rajta. A lemez dalai egyébként már megvoltak egy ideje, de mindig finomultak, változtak, hagytuk őket érni. Aztán mikor össze tudtuk hozni a dolgot, rögzítettük. Nem szeretjük a felvétel részét húzni, így azt minél hamarabb letudtuk. A keverés, stb. az már tovább tartott, de ha azt szeretnénk, hogy a lehetőségekhez mérten jól szóljon, akkor ezt nem is lehet összecsapni.

A „…From the Dark” című albumon 3 új sötét lelkű hallható. Mennyire befolyásolta az új dalokat? Történt valamiféle irányváltozás?

Így igaz, három új tag szerepel az anyagon: Komló Gyuri gitár, Lőrincz Dávid billentyű és Mester Róbert dob. Én irányváltozást nem említenék, egyszerűen arról van szó, hogy az új emberek hangszeres játékának más az „íze”. Nem követeltük soha azt egy új embertől, hogy márpedig úgy játssz vagy olyan témákat írj mint az elődöd. Ez mindig pozitív változást hoz és ez szerencsére érződik is a dalokon. Én személy szerint örülök az érkezésüknek, Mester Robi például kifejezetten sokat segített a dobolásával a zenekar technikai fejlődésében és maguk a dalok is dinamikusabbak, agresszívabbnak hatnak.

Készítettetek egy magyar nyelvű dalt is. Miért döntöttetek így? Mennyire tudtok átkozni ezzel a dallal :)?

Korábban már volt egy magyar nyelvű dalunk úgy 2002 környékén, de soha nem került rögzítésre, koncerten játszottuk egy párszor. Volt ötlet egy full magyar szövegű lemezre is, de abból sem lett semmi, most pedig eszembe jutott ha már jön az új lemez, akkor ki kéne próbálni hogy is néz ki a dolog. Megírtam a szöveget és a dalt is hozzá és mivel a többieknek is tetszett, úgy döntöttünk felrakjuk a lemezre. A dallal nem akarunk senkit megátkozni. 🙂 A szöveg kissé kommersz megközelítéssel, de rólunk szól, amolyan ars poetica. Talán van egy halovány párhuzam a My black metal című korábbi dalunkkal.

Szerzői kiadásban jelent meg a lemez, de egyértelműen megérdemelné a kiadvány, hogy kiadó is kidobja és terjessze világszerte. Mennyire van erre esély? Kiadó terén válogatósak vagytok, nem mindenkinek mondotok igent?

Nem akarom elkiabálni, de nagyon úgy fest, hogy lesz kiadója a lemeznek, ez a napokban fog várhatóan aktualizálódni. Most részleteket nem közölhetek, de annyit azért elárulok, hogy nem közép-európai kiadó jelentkezett be. Az, hogy a terjesztés valójában milyen lesz, az majd kiderül menet közben. Régebben nem adtuk oda az anyagainkat bárkinek, pl a Black Shining lemez pont ezért lett szerzőiben kiadva. Annál a lemeznél az illető kiadójelölt el akarta kérni a master sávokat azért, hogy ők majd átkeverik ahogy nekik tetszik és úgy adják ki. Ebbe természetesen nem mentünk bele. Most viszont úgy gondolom már lehet örülni, ha valakivel sikerül megegyezni és egyáltalán kiadják a CD-det. Persze most sincs mindenáron alku. Sok a jó zenekar, de sok az olyan zenekar is akinek sok pénze van vagy pedig csókos valahová és könnyebben oda tud kerülni a tűz közelébe. Nos,nekünk se pénzünk, se extra kapcsolatok, úgyhogy mi csak a hagyományos úton tudjuk felhívni magunkra a figyelmet. 🙂

Az új album kapcsán már volt is egy koncertetek Kazincbarcikán. Elég furcsa párosítással, mert az EGO Project vendége voltatok. Hogyan sikerült ez a koncert?

Az egész kiindulópontja az volt, hogy az egyik ex-Frost gitáros, Sipka Robi szervezett egy születésnapi koncertet a felesége születésnapjára. A hölgynek az EGO az egyik kedvence, ők voltak a „fő” ajándék. Mivel a család azonban szereti a súlyosabb vonalat is és emellett barátok is vagyunk, mi is hivatalosak lettünk erre a mulatságra, hogy prezentáljunk valamit a durvább zenék kedvelőinek is! Mivel a lemezek is nagyjából arra az időre készültek el és az érdeklődés is fokozott volt iránta, úgy gondoltuk, hogy először akkor ezen a bulin lehet majd megvenni. Nagyon jó hangulatú este volt egyébként, igaz, mikor mi nyomtuk, nem épp az EGO rajongók nyomultak a színpad előtt! 🙂

Az idei évben többet fogtok koncertezni? Külföldre sikerülhet kijutni?

Több buli lesz az biztos, de turnézni most sem fogunk. Most is csak oda fogunk ellátogatni, ahová hívnak minket, szerencsére már vannak lekötött bulik, mint pl. május 9. Budapest, Kék Yuk lemezbemutató, a júniusi Black sun Festival vagy a novemberi Full Of Anger fesztivál. A régi-magyarországi területek is célban vannak, de az nagyobb szervezést igényel.

A kezdetek idején gondoltad volna, hogy ilyen sokáig égni fog a Frost lángja? Mi táplálja leginkább a tűzet?

Ha nem gondoltam volna, akkor nem is lett volna értelme az egésznek. A metál zene és ezen belül különösképp a black metal imádata mellett az alkotás és a zenélés szeretete az, ami fenntartja ezt az egészet. Bár mostanság minden kicsit nehezebb mint korábban, de nem tervezzük feladni ezt a harcot és szerencsére van még ezzel így pár nagyon jó magyar zenekar a régiek közül, akik ebből a scene-ből származnak!

Bízom benne, hogy sokáig lesztek még jelen és születnek új dalok. A Frost rajongóknak mit üzensz?

Köszönet azoknak akik eddig kitartottak, látogassátok a koncerteket amikor tehetitek és szolgáljátok a Black Metal-t!

WEBhttp://frostland.uw.hu/

Kapcsolódó cikkek

Frost interjú

KMZ

Frost – Koncertbeszámoló

Herczeg Frigyes

XIII. Full of Anger Underground Metal Fesztivál – még rengeteg sikeres FOA-t kívánunk

KMZ

Undead Fesztivál 2022 – Koncertbeszámoló

Steve

Frost – bemutatta az új album borítóját

KMZ

Undead Fesztivál 2021 – jó szervezés, jó hangulat

KMZ

FROST – …From The Dark

K.Zs.

A kazincbarcikai Frost zenekarnak augusztban jelenik meg hivatalosan az új albuma

KMZ

Frost – leszerződött az amerikai Black Plague Records-hoz

KMZ

Frost – új lemez

KMZ

III. BlacKromeFest – Koncertbeszámoló

Melciah

FROST – Black Shining

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek