Interjúk

Onheil Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok, üdvözlet Magyarországról! Szeptember elején jelent meg új lemezetek, a Storm is Coming. Azóta eltelt egy kis idő, milyen fogadtatásra talált az album, mind a rajongók, mind a szakma részéről?

Üdv! Amok itt az ONHEIL-ből. Az albumról kapott visszajelzések nagyon jók. A vélemények pozitívak, néhányan még az év albumának is nevezték! Úgy néz ki a rajongóknak is tetszik. Rengeteg emailt kapunk tőlük, hogy minden nap meghallgatják. A cél egy minőségi album készítése volt, szerintem sikerült is! Persze vannak, akik szerint csak „oké”, vagy akik jobban szerették az előző album, a „Razor” nyers hangzását. De hát na, nem lehet mindig mindenkinek eleget tenni! Viszont eddig egy kifejezetten negatív értékelés sem érkezett, én erre azt mondom hogy egész jó!

El kell áruljam, engem már első hallgatásra megfogtak a dalok. Tetszett, ahogy a kíméletlen lendület találkozott a dallamokkal, totálisan összegyúrva az extrém metal irányzatok velejét. Ti magatok mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel? Van amin esetleg változtatnátok így utólag?

Köszönjük ezeket a szép szavakat. Tökéletesen ábrázoltad azt, amit csinálni akartunk. Egy erős, agresszív, pofánverős album tele változatossággal, zenei határok nélkül. Nem törődünk a műfajjal, ha jól hangzik, akkor jól hangzik!

Mi, a banda vagyunk a legnagyobb kritikusunk. Soha nem vagyunk teljesen megelégedve a kiadvánnyal. Minden albumnál próbáljuk a legjobbat kihozni a dalírásból, zenéből és a hangzásból. Mindig egy ütős album lebeg a szemünk előtt. Persze vannak idő és pénz szabta határok, így mindig van valami, ami nem lett tökéletes.

Szóval igen, vannak dolgok, amik lehettek volna jobbak. De ezen az albumon csak néhány ilyen részlet van, nincsenek kirívó példák. Nagyon elégedettek vagyunk az album végeredményével! El kell mondjam, hogy mikor kiadtuk a „Razor”-t, egyszerűen nem tudtam meghallgatni, ezernyi dolog volt benne ami nem tetszett. A „Storm Is Coming” esetén nincs ilyen, szerintem még mindig remek album és néha meg is hallgatom!

A zenekar 1999-ben alakult. Kisebb nagyobb időközönként jelent meg kiadványotok, mégis ez a mostani még csak a második nagylemezetek. Minek köszönhető ez? Kérlek mesélj kicsit a zenekar történetéről, céljaitokról!

Valóban, miután a banda 1999-ben elindult, még abban az évben kiadtunk egy demót, utána 2002-ben egy második demót, 2003-ban pedig egy kis kiadón keresztül egy 4 dalos miniCD-t. Mikor belekezdtünk, akkor 18-19 éves egyetemisták voltunk. Több szabadidőnk volt, így több zenét csináltunk!

Már akkor készültünk a nagylemezünkre, de sajnos kilépett a dobosunk és problémákba ütköztünk az utánpótlás megtalálásában. Sok bandatag más bandákkal is el volt foglalva, plusz akkoriban több idő ment el a piálással és koncertre járással, mint az aktuális zeneírással, hehe.

2007-ben megalapítottuk az új felállást, otthagytuk a többi bandát és csak az ONHEIL-re koncentráltunk. Ez a banda második korszakának tekinthető. Új demókat csináltunk, 2008-ban leszerződtünk a Cyclone Empire-el, ők pedig 2009-ben kiadták a „Razor”-t.

Mivel jól fogadták az albumot, így jóval több élő koncertre és fesztiválra mentünk mint előtte, ez pedig időt vett el. Az új albumot már 2011-ben elkezdtük írni, de ott is több idő kellett. A cél egy igazán jó album készítése volt, amihez tényleg idő kell.

Aztán mikor megkezdtük a felvételeket, mindenféle problémák bukkantak fel. A gitárok bekrepáltak, a felvételekkel gondok voltak, az énekes megfázott, a master lemezt elgórták, meg még sorolhatnám. Úgy tűnt, hogy ezt az albumot megátkozták! De végigküzdöttük magunkat és csak sikerült megcsinálni! Ha kell, tudunk gyorsabban dolgozni, kiadhatunk albumokat néhány évente, de nem akarunk átlagos albumokat kiadni. Nagyon jó albumokat akarunk kiadni! Minőség a mennyiség felett!

Kicsit szokatlan felállásban játszotok. Nem mintha lennének szabályok erre, mégsem gyakori, hogy három gitáros és lényegében három énekes erősíti a dalokat. Véletlen hozta így, vagy direkt törekedtetek erre a koncepcióra? Mennyivel nagyobb lehetőségeket rejt ez a felállás a dalírás terén?

ONHEIL megalakulásának pillanatától a dallam nagy szerepet játszott a hangzásunkban és gyakran két gitáros játszotta a harmonikus dallamokat. Az élő koncerteknél észrevettük, hogy mikor ezeket a dallamokat játsszuk, akkor csak a dob és a basszusgitár marad, a hangzásunk ereje pedig odavész. Így mikor 2007-ben újraélesztettük a bandát, egy harmadik gitáros hozzáadása mellett döntöttünk, hogy legyen egy ritmusgitár, aki a dallamos részek alatt folytatja a játékát! Tulajdonképpen az egésznek így van értelme, nem is értem, hogy miért nem alkalmazza ezt több dallamos banda!

Két fővokál van, rajtam kívül még a gitárosunk, Haat is jó énekes, hát miért ne használjuk ki? Ahogy ezzel kísérleteztünk, észrevettük, hogy ezzel a vokált sokkal változatosabbá lehet tenni. Két különböző hang, az egyik a magas tartományban a másik pedig közben morog, az üvöltések pedig fedik egymást. Aztán ott van a harmadik gitárosunk, Sadist, akinek aztán tényleg különbözik a hangja a miénktől, így ő is beleadja magát itt-ott. Dinamikussá akarjuk tenni a zenénket, a sokféle énekhang pedig nagyban besegít ebbe.

Ha jól tudom a Storm is Coming alapvető koncepciója a kíméletlen természeti erők körül mozog. Mit szeretnétek ezekkel a dalokkal elmondani?

2011-ben volt, mikor felvételeken láttam a japán cunami erejét. Teljesen lenyűgözött az a nyers erő amit képviselt. Egész városokat és falvakat nyelt el a tenger. Hihetetlen! Elgondolkodtatott olyan eseményeken is, mint a haiti földrengés és a Katrina hurrikán. Belegondoltam, hogy lényegtelen milyen fejlett az emberiség, ha a természet végezni akar velünk, akkor nem tudjuk megállítani!

Ezek a gondolatok egyszerre ébresztenek tiszteletet és félelmet a természet ereje iránt. És ezt akartuk megosztani a hallgatóval! Egyszerre rajongás és figyelmeztetés!

Ha úgy nézed, az efféle természeti katasztrófák mindig másra helyezik az ember figyelmét. Miért is aggódnál a napi dolgok miatt, mikor egy pillanat alatt mindennek vége lehet!?

A lemezborító már kitűnően sejteti mi minden vár a gyanútlan hallgatóra. Kinek a munkája a festmény? A művész teljesen szabad kezet kapott, vagy már megvolt az ötletetek rá?

Valóban! Mindig próbálunk egy hangulatot megteremteni a borítóval. Azt is szeretjük, ha az album alapötlete passzol a szöveg és zene témájához. Az első albumunk, a „Razor” az önpusztításról szól, de egyben pengeéles is. A „Storm Is Coming” nem csak a természet hatalmas erejéről szól, zeneileg is egy kibaszott nagy vihar!

A készítője a Grim Twins Art Stúdió tagja, egy nagyon tehetséges művész, honnan máshonnan, mint Kazahsztánból, hehe. Soha nem gondoltam volna, hogy ott is van metál színtér! A „Storm Is Coming”-nak persze eléggé letisztult elképzelése van, így megadtam neki, hogy van egy városi környezet ahol vihar gyűlik. A dal egy viharról szól ami elpusztítja a civilizációt. A többit pedig ő adta hozzá. Szerintem remek lett! Az albumfüzetben több borítóterve is látható, amik szintén nagyon jók!

Hogy zajlott a stúdiómunka? Teljesen kész dalokkal láttatok neki, vagy volt lehetőség itt-ott variálni kicsit? Vannak fő dalszerzők a csapatban?

Ehhez az albumhoz én írtam az összes zenét és szöveget, az előző albumhoz viszont Gaat és Nomiis is írt néhány dalt. Talán a jövőben megint csinálunk egy ilyet.

A dalokat otthon írtam az én kis demó stúdiómban, nagyjából ott elkészültem az egésszel. Nagyon hosszú folyamat, néha akár 50 ötletem is lehet amiket aztán finomhangolok, összegyúrok, változtatgatok amíg tizenpár dal marad. Mivel tökéletes dalokat akarok, így rengeteg bütykölés vár, minden részletnek jónak kell lennie.

Aztán elvisszük a dalokat a próbaterembe és bandaként megtanuljuk. A stúdióban a felvétel nagyjából olyan, mint egy demó felvétele, csak jobb körülményekkel. Plusz még több részletet adunk hozzá és a gitárosoknak is jobb a hangzása a stúdióban.

A dalok címeit böngészve feltűnt a Dronkenschap in Duisternis II dal. Mire utal a címében a “II”? Ugyanis én nem leltem az első részt. 🙂

Hehe, te vagy az első aki észrevette. Régen volt, azt hiszem jó tíz éve, mikor megírtam és felvettem egy dalt pár baráttal, aminek a címe „Dronkenschap In Duisternis” volt. Az ONHEIL dal ennek a folytatása, mondhatni a második része. Innen jött a „II”.

Az első verziót felvettük, de soha nem adtuk ki hivatalosan. Játszottuk élőben, még tavaly is az reunion koncertünkön. De nem, valószínűleg nem lehet sehol megtalálni.

Egy rendkívül dinamikus klip is készült a Self-Destruction Mode című dalhoz. Miért pont erre a dalra esett a választás? Mintha kilógna koncepciójában a lemezről, vagy ez is kapcsolatba hozható a természeti erőkkel?

Az első videónkhoz egy kapós, egyenes dalt akartunk. Az élő koncertek során is nagyon jó visszajelzéseket kaptunk erről a dalról, a tömeg egyszerűen megőrült tőle. Így hát egyértelmű volt, hogy a „Self-Destruction Mode”-ot használjuk fel.

Valóban nem a természetről vagy szélsőséges időjárási jelenségekről szól, de nem is szól ezekről minden dal az albumon. Az ONHEIL mögött húzódó fő elképzelés a katasztrófa, rossz dolgok amik történhetnek, mindegyik dal erről szól. De ez sok minden lehet. A „Self-Destruction…” az alkoholról és droghasználatról szól, a többi dal a természetről. Vannak dalaink az öngyilkosságról, háborúról, erőszakról, bosszúról, mentális problémákról és a vallásban rejlő veszélyekről. Ezek a dolgok mind rosszak az ember számára. Nincsenek örömteli témák, de ha olyat akarsz akkor nézz MTV-t.

Vannak már turnétervek? Merre felé játszotok? Kikkel fogtok fellépni?

Jelen pillanatban nincs betervezve turné, leginkább koncerteket és rövid hétvégi műsorokat adunk. A „Storm Is Coming” esetén, ha jól tudom, 15 alkalom van betervezve jelenleg. Főleg szülőhazánkban és Németországban. Lesz még három nyíltszínpados fesztivál is 2015-ben, mindegyik Németországban, ott van a legtöbb támogatónk! Rengeteg bandával játszunk, főleg death és black metálosokkal. A www.onheil.com vagy Facebook oldalunkon megnézhetitek a dátumokat. Magyarországra jelenleg sajnos nincs semmi koncert tervezve. Szóval ha van valami fasza koncert vagy fesztivál ahol játszhatunk, úgy szóljatok!

Gondolom nem a zenekarból éltek meg, hisz sok zenész mondja, hogy ez manapság elég nehéz dolog. Mivel foglalkoztok az Onheil mellett? Mennyire tolerálja a munkahely a turnézásokból eredő hiányotokat?

Igazad van. Nem tudunk megélni az ONHEIL-ből. Mindegyik kiadvány eladása jobb az előzőhöz képest, ennek viszont örülünk. De a letöltések miatt kevesebb mint lehetne. Tulajdonképpen nem keresünk pénzt az ONHEIL-el, mindent visszaforgatunk a bandába. Jobb stúdióhoz vagy szebb grafikákra például. Szóval ha vesztek egy albumot vagy pólót, azzal gyakorlatilag a következő albumot támogatjátok!

De oké, nem is a zenéből akarunk megélni. Hiszen ha a banda válik a munkáddá, akkor ott a veszélye, hogy elveszted a művészi szabadságot. Ha zenéből kell kifizetned a lakbért, akkor egyből azon jár az eszed, hogy mit vesznek meg inkább, nem hogy mi hangzik jobban. 100%-ig függetlenek akarunk maradni az ONHEIL-el, hogy azt a zenét csinálhassuk, amit szeretünk.

Szokásos meló. Műszerész, programozó/designer, tanár, régész és egy önkormányzati állás. Tisztességesen meg tudunk élni belőle így az ONHEIL-t is tudjuk pénzelni. Eddig nem volt ebből probléma, szükség esetén szabit veszünk ki. A fő oka hogy eddig nem mentünk nagy turnékra, hogy eddig nem kaptunk egyetlen igazán jó ajánlatot sem és hogy rengetegbe kerül. De ha valami jót találunk, úgy mindenképp megcsináljuk!

Tudsz ajánlani hozzátok mérve hasonló zsenialítással rendelkező holland csapatokat, akikre érdemes lesz jobban odafigyelni?

Hát, ha ONHEIL-hez hasonló hangzást akartok… akkor csalódnotok kell… nincs senki. A legtöbb bandából hiányzik a dallam és egyszerűen nem keverik úgy a különféle metál stílusokat mint mi. Leginkább tiszta death vagy black metált akarnak játszani.

Az egyetlen banda aki ez alól kivételt képez, az talán a God Dethroned. Egyik személyes kedvencünk! Ők is ötvözik a brutális zenét a dallamokkal, de ő inkább a death metál vonalon mozognak míg mi a black/thrash felé tendálunk. Aztán ott van még a belga Signs Of Darkness, akik a dallamot a black metállal vegyítik, talán az is tetszhet nektek. Gyakran koncertezünk velük.

Erős death metál színterünk van régebbi bandákkal, mint a Sinister, Gorefest(RIP), Asphyx, és újoncoknak számítókkal, mint a Bodyfarm, Hail of Bullets és a The Monolith Deathcult. A Legion Of The Damned egy király thrash metál banda, és ha szeretitek a klasszikus hard rock/heavy metált, akkor ott van még a Vanderbuyst is!

Köszönöm a válaszokat. Forró hangulatú koncerteket és további remek lemezeket kívánok nektek! Remélem élőben is megtapasztalhatom a zenekarból áradó erőt!

Ugyan.  Köszönjük a dicsérő szavakat és az érdeklődést. Örülünk, hogy ilyen jól fogadnak Magyarországon! Soha nem gondoltuk volna ezt 15 évvel ezelőtt! A legjobbakat az oldalnak és a kiváló munkátoknak is! Éljen a metál!

—————————–

ENGLISH VERSION:

Greetings from Hungary! Your latest album, “Storm is Coming” was released at the start of September. Some time has passed since then, what were the feedbacks from the fans and critics?

Greetings! Amok here, from ONHEIL, The Netherlands. The responses we got on the album were really good. Reviews were very positive, some even called it the album of the year! Also the fans seem to like it very much. We are getting a lot of emails and people saying that the listen to the album every day! The aim was to make a high quality album and I think we succeeded in doing so!
Of course there are also people that thought it was just “ok” or how liked the raw sound of our previous album ‘Razor’ better. Oh well, you can never please everybody! But so far we haven’t seen any real negative reviews, so that’s really good I would say!

I have to tell you, the songs hooked me right in the first time. I liked how the relentless momentum intertwined with the songs, perfectly combining the zest of extreme metal styles. How satisfied are you with the results? Is there something that you would change subsequently?

Thanks for your kind words. You perfectly described what we wanted to create. A powerful, aggressive, “punch in your face” type of album but with a lot of diversity without any musical limits. We don’t care about genres, if it sounds good, it’s good!
We, as a band, are our own worst critics. We are never 100% happy with a release. With every album we try to get the best result with our songwriting, musicianship and sound. We always aim to make a killer album. But of course there are limits concerning time and budget. That always leave some things that aren’t perfect.
So, yeah, there are a lot of things that could have been better. But for this album it’s only some details, no big things. So we are still extremely happy with how the album turned out! You know, when our last album ‘Razor’, was released I couldn’t listen to the album because I heard 1000 things I didn’t like about it. With ‘Storm Is Coming’ I don’t have that, I still think it’s great and listen to the album myself sometimes.!

The band was formed back in 1999. You have released several stuff intermittently, yet this is only your second full-length. Why is this? Please tell us a bit about the band’s history and your goals!

After the band started, indeed in 1999, we released a demo in that same year followed by a second demo in 2002 and a 4 track mini-cd in 2003 on a small record label. When we started we were 18, 19 years old and in college. We had a lot more time so we produced a lot of music!
We stared preparing for our full-length already at that time but unfortunately our drummer left and we had problems finding a new one. Several band members were busy with other bands. Also during that time we we spend more time with drinking and going to metal concerts then making music ourselves haha.
In 2007 we formed a new line-up, quit all other bands and started focusing on ONHEIL. This is seen as the second era of the band. We made a new demo and signed to Cyclone Empire in 2008 that released our first album ‘Razor’ in 2009.
Because  the album was received really well we did a lot more live shows and festivals as we did before so that took some time. We started writing the new album already in 2011 but that took some extra time. The aim was to make a really good album and that takes time.
Then when we started recording we had all kinds of problems. Guitars breaking down, recording having issues, vocalist getting ill during recording, a master disk got lost and all kinds of other issues. The albums seem to be cursed! Both we fought through it and in the end got the job done!
We can work faster if we want, we can release a couple of albums every year if we want, but we do want to release mediocre albums. We want to really great albums! Quality above quantity!

Your line-up is not at all ordinary. Not that there are rules, still, having three guitar players and essentially three vocalists is kind of rare. Did this happen by chance or were you specifically set for this concept? Do you have more potential regarding songwriting?

From the moment ONHEIL started melody has been a big part of our sound and we often had harmonic melodies played by two guitarists. With live shows we noticed that when these melodies were played there are only drums and bass left and the power in our sound got lost. So when we revived the band in 2007 we decided to add a third guitarist in our band to still have a rhythm guitarist playing during our melodic parts! It actually makes perfect sense and I don’t understand why more melodic bands don’t do this!
We have two main vocalists because beside myself, our guitarist Haat is also a good singer, so why not use it? As we experimented more with this we noticed that you can make the vocals a lot more divers with it. Two different kind of voices, double voices with high screens and low growls, and screams that overlap.  Then we have our third guitarist Sadist that has a really different sound so we add his voice too here and there. We want to make our music really dynamic so all the different vocals help a lot with this!

As I know, the base concept of Storm is Coming are the harsh powers of nature. What do you intend to tell with these songs?

It was back in 2011 that I saw the video footage of the Tsunami in Japan. I was amazed about the brutal power that it displayed. Whole cities and villages were swept away by the water.  Amazing! It also got me thinking about events like the Haiti Earthquake or Hurricane Katrina. It made me think about the fact that it doesn’t matter how advanced humanity is, if nature want’s to kill us, we cannot stop it and it can!
These thoughts makes me have both admiration as well as fear for nature’s power. And that is what I wanted to share with the listener. It’s both a worship as well as a warning!
Such natural destruction always puts things in perspective, you know? Why worry about daily stuff when it can be gone in a split second!?

The cover perfectly foreshadows what awaits the unsuspecting listener. Who made the art? Did he get complete free reign, or you had a base concept?

Indeed! We always try to set a certain atmosphere with the cover. We also liked to make the concept of the album fit both the lyrical theme as well as the music. Our first album ‘Razor’ is about self-destruction but also sounds razor sharp. ‘Storm Is Coming’ is not only about the nature’s mighty force, it also sounds musically like a huge fuckin’ storm!
The artist is  a guy that is part of the Grim Twins Art Studio, a truly talented artist from Kazakhstan, of all places hehe. Never thought they would have a metal scene there! “Storm Is Coming’ has quite a clear concept of course, so I gave him the input of an urban setting where a storm appears. The song is about a storm that destroys civilisation. And then he did the rest. I think it turned out great! Inside the album booklet there is even more artwork from him which is very good too!
What was the studio work like? Did you begin with complete songs or changed bits here and there? Are there main composers in the band?

For this album I wrote all of the music and lyrics but on our previous album our other guitarist Haat and our bassist Nomiis also wrote some songs. Maybe they will do again in the future.
I wrote the songs at home in my small demo studio and basically write the whole thing. This is a very long process where I maybe have 50 ideas and then I finetune, combine ideas, change things until we have 10 or more songs left. As want to make the songs perfect it’s a lot of tweaking, every detail has to be good.
Then we take the songs into the rehearsal room to learn them as a band. In the studio we basically record the songs like the demo’s but better. Also we add even more details and guitarlayers in the studio to get a better sound.

Browsing through the titles, “Dronkenschap in Duisternis II” caught my eye. What does the “II” stand for? I didn’t find the first one : )

Haha, you are actually the first one that noticed it. A long time ago, it think over 10 years ago, I wrote and recorded a song with some friends that had the title ‘Dronkenschap in Duisternis”. The ONHEIL song is the sequal to this song, the part 2 of this song. So hench the “II”.
The first version was recorded but never officially released. It has been played live, even last year even during a reunion show. But no, you probably can not find it.

An extremely dynamic clip was made for “Self-Destruction Mode”. Why did you choose this song in particular? It seems a bit odd from the rest of the disc’s concept, or is it still in connection with the forces of nature?

For our first video we wanted to use a song that is more straight forward, somewhat catchy. During our live shows we also get very good responses from this song, the crowd goes crazy with it. So it made sense to choose “Self-Destruction Mode”.
It’s indeed not about the nature or extreme weather phenomenon, but not every song on the album is. The general concept behind ONHEIL is disaster, bad things that happen to people, every song is about this. But this can be all kind of things. Self-Destruction is about alcohol and drug abuse, other songs are about nature. We also have songs about suicide, war, violence, revenge, mental problems  and the danger of religion for example. These things are all bad for a human being. No happy subjects, but if you want happy stuff go and watch MTV.

Any tour plans? Where will you play? Who will you play with?

Not really a tour at the moment, we mostly do separate shows or short weekend tours. For the “Storm Is Coming” shows we now have about 15 dates I think. Mostly in our own country  and in Germany. There are also 3 open air festivals coming up in 2015, all in Germany, where we have the most supporters! We play with all kind of different bands, mostly Death or Black Metal.
Check our website www.onheil.com or our Facebook for the dates. No shows in Hungary yet unfortunately. So if some one has cool show or festival were we can play, let us know!
I guess music is not your main breadwinner, as several musicians say living entirely on music is hard nowadays. What are your jobs besides Onheil? How flexible are your workplaces with you being absent because of tours?

You’re totally right. We can not live from ONHEIL. Every release sells better then the previous one so we are pretty pleased about that. But because of downloading it’s a lot lower as it could be. Actually, we don’t even make money with ONHEIL, all the money we earn gets invested back into the band. To use a better studio or get better artwork for example. So if you buy our albums or t-shirts you are actually sponsoring the next album!
But it’s ok, we don’t even want to live from music. Because when a band becomes your job you risk losing creative freedom. If you need to pay your rent with your music then you automatically  thinking about what sells and not necessarily what’s sounding best. We want to remain 100% independent with ONHEIL so we can make the music we love.
We just got regular jobs. A technician, a programmer/ designer, a teacher, an archaeologist and work for the local government. It all gives us a decent income so we can finance ONHEIL. It hasn’t been a big issue so far, we can just take days of from our work if needed. The reason that we haven’t done big tour is just that we didn’t get any good offers are that it costs too much money. But if something cool comes along we will definitely do it!

Could you recommend some dutch bands with comparable talent; some who we should look out for in the future?

Well, if you are looking for bands that sound similar to ONHEIL… I have to disappoint you… there aren’t any. Most bands don’t really have that much melody and also don’t combine different metal styles like we do. They mostly want to play pure Death Metal or pure Black Metal.
The only band that might come a bit close is God Dethroned.  A personal favorite of ours! They also combine brutal music with melody like we do, but they are more Death Metal where we sound more Black/Thrash. Also Signs Of Darkness from Belgium combine melody with Black Metal so you might enjoy that. We often play shows with them.
We do have a strong Death Metal scene here with older bands like Sinister, Gorefest(RIP), Asphyx and relatively newcomers as Bodyfarm, Hail Of Bullets and The Monolith Deathcult. Legion Of The Damned is a cool Thrash Metal band and if you also like classic hard rock/heavy metal then Vanderbuyst is killer too!

Thank you for the answers! I wish you the hottest shows and several more great releases! Hope to experience your power live sometimes!

No problem at all. Thanks for your positive words and interest in ONHEIL. Great to have such good responses from Hungary! We would have never thought that 15 years ago! All the best with your website and all the great work you are doing! Support metal!

WEBhttp://www.onheil.com/

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Surgical Meth Machine, Fraser Edwards, Assignment, Hatebreed, Carnifex, I Am Noah, Område, Revocation, Onheil, Hammerschmitt, The Foreshadowing, Alter Bridge, Diemonds

KMZ

Onheil – Storm is Coming (Official video)

KMZ

ONHEIL – Storm Is Coming

Saint-Savin

Onheil – Új zenevideó „Self-Destruction Mode”

KMZ

Cyclone Empire hírek – Autumnal, Onheil, Ophis

KMZ

Hot News – Onheil: Ends Their “Razor Era” With a New Music Video

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek