Bloodstock Open Air Fesztivál 2014 – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2014. aug 22, 16:10 :

2014. augusztus 8-11 @ Anglia, Derbyshire – Catton Park

Az alapvető koncepció minden nyárra a következő: menjünk el valamilyen fesztiválra, ahol a kedvencek közül a lehető legtöbb fellép: ezek pedig az Emperor, Immortal, Marduk, Deicide, Dimmu Borgir, Arcturus. Mivel a listavezető zenekar – sajnálatos szervezési hiba okán – a cikkíró keresőképessé válása előtt feloszlott, így a lista fennmaradó zenekarjai alapján kellett dönteni. Az Emperor egyszer majdnem összejött egyébként: a 2006-os wackeni fellépésére lett volna pénz és talán idő is, ám sajnos a töketlenség erősebbnek bizonyult. Tehát a döntés az volt, hogy kerül, amibe kerül, Emperor, és ha a többi fellépő Backstreet Boys-feldolgozásokat játszik, akkor az is jó. A Bloodstock mellett az döntött, hogy kicsi, és három órányi autóútra lakom tőle – logisztikailag tökéletes. Sajnos a jelenlét limitált volt: a csütörtöktől hétfőig tartó fesztiválra sikeresen meg is érkeztünk csütörtök éjszaka, és sajnos a repülő vasárnap este már indult is.

Mint Angliában mindent, így a fesztivált is az időjárás határozza meg. Lehet, hogy süt a Nap és meleg van, de gumicsizmát és viharkabátot vinni kell. A jegy helyből 130 font, 7 font a kezelési költség. Ebbe a „kemping” is beletartozik, ám ha valaki VIP-helyet szeretne, az a duplája. Három éve volt egy próbálkozás a VIP-val; magyarra leforditva ez azt jelenti, hogy a zuhanyzó kamion előtt csak másfél órát kell várni (a nem VIP-ben az előző évi sor összeér az aktuálissal). Ha vécére kell menned, akkor akár 20 perc alatt is beülhetsz egy mérsékelten összeszart műanyagkockába, és a sátrak csak a sarkukkal érnek össze, és nem lapjukkal. Mivel ez így kicsit sok lett volna a jóból, abban maradtunk, hogy a közeli kemping megfelelő lesz – be is vált a terv.

Mivel a Bloodstock nagyjából nyugdíjas fesztivál, itt pihenni is lehet: a zene éjfél környékén már elhallgat, és hajnali egy óra után sajnos már sörhöz sem lehet hozzájutni. Itt nem szaroznak: az utolsó koncert után fél perccel a színpadhoz tartozó üvöltőember a szokásos „Are you ready for (zenekarnév)?” kérdés helyett egy artikulálaltlan sikoly formájában érdeklődik, hogy a nagyérdeműnek tetszett-e az esti produkció. Erre általában mindenki ordít valamit, a főember pedig jelzi, hogy akkor ez remek, lehet menni szunyálni. A hölgyek és urak pedig mennek. Elsőre ez furcsának hangik, viszont itt korán kezdenek: kelhetsz reggel 10-kor Tsjuder-re vagy 1349-re, miként ez 2011-ben történt. Reggeli mellé élő Moonspell, nem is rossz, bár szokatlan.

A sör általában Hobgoblin. Az üveges remek, szénsav-tartalma annyi, mint az átlagos ale-nek (azaz kinyitás után a plafon is tiszta sör, de a korsódban hab már nem marad egy gramm sem). A csapolt kissé vérszegény volt, nem tudom, mit csináltak vele. Ára potom 4,2 maki (tessék négyszázzal szorozni hogy forint legyen), ezzel ellentétben a boltban az üveges másfél-kettő, a dobozos pedig egy-másfél. Így történt, hogy itt is – mint a régi szép időkben a Szigeten – a bejárat előtt vedeltük fel a közértes sör utolsó cseppjeit. A rövid ára egyes ritkább nemesfémeket idézte, a mennyisége mikroszkopikus. Itt még vastag pénztárcával is nehéz berúgni, bár örömmel jelentem, hogy ez többeknek sikerült.

A fű, amiről még szólni kell. Kicsit exlex az állapota – emlékeim szerint fogyasztani mintha lehetne, de valami korlátozás azért van a rendszerben. Ezzel együtt általában olyan fűszag szokott lenni a szabadtéri (!) fesztiválon, hogy szöget lehet bele verni. Ez különösen annak a fényében izgalmas, hogy csomószor babakocsiban (!) visznek be kisgyerekeket, akik fülvédőben vannak bent a koncertsátrakban vagy akár a szabadtéren. Nem volt ritkaság a füvező csapat közepén ácsorgó rendőr – szemmel láthatóan csak a komolyabb balhékra utaztak, ami viszont egyáltalán nem volt.

A kaja egy nagyon, nagyon nehéz ügy. Annak ellenére, hogy a britek bő fél évszázada a világ urai voltak, ez a gasztronómiájukon nem hagyott mély nyomokat. Mondjuk egy fesztivál soha nem gasztronómiai program, de például a Brutal Assault-on tavaly mindenféle izgalmas ínyencségeket lehetett enni, és az embernek csorgott a nyála már az illatoktól. Itt sajnos kevés ehető kaja van. Ugye sokat szidjuk a balatoni hamburgerest, de hogy egy félig száraz zsömlét kapj egy már éppen nem véres sült hússal hamburger címszó alatt, az még ott is egy kicsit sok. Tehát se mustár, kecsöp, saláta, zöldség, semmi, maximum egy szelet sajt (cheesburger). Hogy nem egyedi, meg tudom erősíteni: munkahelyi bulin is ez volt a „vacsora”. Ára hat egység a fesztiválon. Egy helyet találtunk, ahol helyben készítettek egy pizza-szerű matériát, finom volt, kicsi, és nyolc egység, tehát javasolt kajailag készülni (mi szendvicsben utaztunk).

A fesztiválon kettős beléptetés van: először a fesztivál területére mehetsz be (sátrastól, söröstől, mindenestől), innen azonban egy újabb security-n keresztül juthatsz be a tényleges koncert-területre. Kamerát bevinni tilos, de a motozás során nem sikerült megtalálni a D70-es Nikon-t a minimum 15 centis objektívvel. Másnap sem.

A koncertterületen három és fél színpad van: középen a „nagyszínpad” (Ronnie James Dio nevét kapta), van egy kisebb egy méretes sátorban (Sophie Lancester-ről nevezték el), és van egy még kisebb az ifjú pályakezdő versenyzőknek (ez a New Blood Stage). A fél pedig a Jagermeister-es sátor előtt volt, ahova cipőkanállal befért egy ötfős zenekar és körül tudta őket állni vagy három tucat hallgató. Volt itt pár érdekes fellépő: rézfúvósok, amint a Metallica-tól a For whom the bell tolls-t játszották (ők is röhögtek, amikor megszólalt), valamint volt itt akusztikus Orphaned Land is. Ezen túl van metáldodzsem (nagyjából ennek a zenéje volt a legjobban lekeverve), még egy másik játék, két hatalmas sörsátor és egymillió biszbasz-árus.

Sajnos az egész fesztivál kissé a lehúzásra volt kihegyezve. Koncert-menetrend kell? Öt maki. Parkolni szeretnél? Húsz. Taxi öt kilométerre, számla nélkül? Az is húsz, majd amikor megegyeztetek, akkor huszonöt; igazából ezek még a helyi skálán is a „too much” kategória.

Minden dolgot képes felülírni három megfigyelés: ilyen dolgokat máshol nem látni, már csak ezért is érdemes elutazni Catton Hall mellé. Először is a nők látványát kell említeni. Sajnos az átlagos brit nők nem kiemelkedő szépségükről híresek. Minden átlagot és elképzelést alulmúl azonban a helyi felhozatal. Kásás arcú, 160 kilós nőnemű tömbök, XXXXXXXXL-es ruhában, hófehér bőrrel és lógó hájjal (a kedvencem a hónalj alól a mell mögött kilógó redő, a második helyezett a háton magán formálódó gusztustalan redők sorozata), hihetelenül rusnyán és igénytelenül felöltözve. A női nem iránt érzett tisztelet okán ezeket a példányokat a nem-férfi névvel illettük. Szegény britek, hogy ezek hogy a fenébe nem haltak ki ilyen némberek mellett…? A másik emlitésre méltó jelenség a horgász-szék. Hogy tudd, zenehallgatás során nem állni kell vagy ugrálni vagy az első sorban a rácsot rázni, hanem egy kényelmes székből nézni a műsort. Nem kell azért ezen teljesen csodálkozni: az itteni színházban például lehet előadás során sörözni. Szóval képzeld el, mekkora élmény lehet, ha Te vagy a Nagy Metálzenész, felvonulsz a színpadra megmutatni a póroknak, hogy mitől is döglik a légy, és erre a csapat 70%-a horgásszékben ülve nézi, hogy mi is lesz itt. Roppant lelkesítő lehet. Végül, de nem utolsóként a gyerekpóráz intézményét említeném. A fentebb vázolt adottságokkal rendelkező anya – miután nem hogy futni nem tud a gyerek után, de még menni is csak úgy, mint a birodalmi lépegetők az Endoron – egy hám és egy póráz segitségével inkább száron vezeti a gyereket. Párom, amikor ezt először meglátta, végignézett szegény gyereken, majd az anyán, végül mindezt a „foggyál le bazmeg” félmondattal kommentálta.

A Dimmu Borgir-ról azt gondoltam, hogy akár headliner is lehetne. A csapat – majdnem egy óra szervizelés után – még a sötét beállta előtt lépett fel. Utoljára Prágában láttam őket, erőtlenek voltak, most viszont csak az árnyékai annak, amit ismerünk és szeretünk. Sajnos Mustis és különösen Vortex távozása kicsit megmattolta a csapatot: a két gitáros fontos eleme a műsornak, de Vortex éneke és Mustis játéka pótolhatatlan veszteség. Alá lehet lökni valamit samplerről, ami emlékeztet Vortex hangjára, de messze nem az igazi. Ez a hendikep helyből meghatározta, hogy melyik dalokat nem tudják játszani, és ez sajnos egy jelentős mennyiség. Mint említendő dolgot, külön szeretném kiemelni Galder mester működését. Lassan hatodik éve fotózok zenekarokat és zenészeket, és eddig messze Abbath volt a nagy kedvenc; azt a mozgáskultúrát tanítani kellene, és amilyen fejeket Ølve tud zenélés közben vágni, az is megérne egy külön tanulmányt. Szóval örömmel jelentem, hogy most Galder mester méltó helyet kapott ezen a listán. Nem tudom, mennyire köztudott egyébként, de Galder balkezes létére jobbkezesen játszik (nem egyedi; e sorok írója is ugyanettől a defekttől szenved).

Kevés idejük volt, ráadásul az első szám utáni technikai „bullshit” (ahogy Shagrath mondta) sem tett jót. Természetesen a Mourning Palace nem maradhatott ki, és ezt játszották az urak: Allegiance, Progenies of the Great Apocalypse, Lepers Among Us, Vredesbyrd, The Serpentine Offering, Gateways, Puritania, Mourning Palace). Nem volt nagy mozgás, simán lehetett a harmadik sorból fotózni; a britek valahogy nem Dimmura jöttek, és a srácok sem voltak a csúcson.

Dimmu után a Rotting Christ következett a kissátorban. Sajnos – mint szinte kivétel nélkül minden fesztiválon – itt is csapnivaló volt a keverés, a görögökből még csak hozzávetőleg sem lehetett semmit sem hallani. Egy darabig azt hittem, az én készülékemben van a hiba, így hátravonultam a keverőhöz, ahol egy kicsit jobb volt a helyzet, de egy csomó esetben az embernek ténylegesen még csak lövése sem volt, mit hall; a Grandis Spiritus Diavolos esetén például csak a dal záró refrénje környékén kapcsoltam, hogy hát ez bizony nagyon ismerős valahonnan.

Amiknek a kottáját ismerem, ott legalább a gitáros játékából tudok tippelni, de itt ez nem segített. Ahogy a vizuális elemekből meg lehetett érteni, a mutatvány jó lett volna, ha hallani a zenét, ami ugye egy koncert esetében nem utolsó. A görög fiúk rendesen odarakták magukat, de sajnos nem derült ki, a várakozásaim beigazolódtak-e avagy sem. A következő dalokat csak meglehetősen hézagosan hallottam: 666, P’unchaw kachun-Tuta kachun dub-sag-ta-ke, Athanati Este, Kataton Demona Eautou, King of a Stellar War, The Sign of Evil Existence, Transform All Suffering Into Plagues, Societas Satanas, In Yumen-Xibalba, Grandis Spiritus Diavolos, Non Serviam, Enuma Elish, Noctis Era.

tryptikon_2

Nagy várakozással álltam a Tryptikon előtt: hiányos műveltségemet jól mutatja, hogy bár el tudtam helyezni a zenekart térben és időben, az első zenei élményem velük ezen a fesztiválon volt. Ez mintegy öt percig tartott, utána sört kellett innom, és meg kellett hallgatni a fentebb emlegetett rézfúvósokat, miközben Metallica-t játszanak – nem tetszett a Tryptikon, lassú volt, vontatott, repetitív és unalmas (legalábbis nekem). A zenekar működése során kicsit összefolytak a dolgok, a Tryptikon mellett felcsendült itt Hellhammer és Celtic Frost is. Én gyorsan meglógtam, de a setlist állítólag a következő volt: Crucifixus (Intro), Black Snow, Altar of Deceit, Messiah (Hellhammer cover), The Prolonging Winter (Celtic Frost song, outro).

Namost a harmadik nap estére jutott a régóta áhított csemege: az Emperor, és ettől valahogy a britek ücsöröghetnékje is elmúlt. Amennyire vérszegény volt a Dimmu Borgir iránti érdeklődés, annyira nagy volt a mozgás már az Emperor előtt. Azzal együtt, hogy már az előző fellépés vége előtt odamentem, csak a harmadik sorban jutott hely – az emberek egyszerűen nem mentek el a helyükről. Hasonlót legutoljára a Brutal Assault-on láttam Immortal előtt, és akkor sem értettem, hogy ennyi időt hogy lehet sörivás mellett brunzolás nélkül kibírni. Mindenesetre az öt centis tüskék a karvédőkön tették a dolgukat, és egy óra múlva már a másfeledik sorban állhattam lapjával.

Mindig minden kezdet nehéz, és általában már látszanak a jövő lehetőségeinek csírái is – nincs ez másképp az Emperor esetén. Azok a tagok, akik közremőködtek az eredeti In The Nightside Eclipse felvételén (Ihsahn: ének, gitár, billentyü, Samoth: gitár, Faust: dob, és Tchort: basszus), hosszabb-rövidebb szabadságvesztésük letöltését követően újra a zenei pályán landoltak. Ihsahn maradt szabadlábon és dolgozott tovább, az elmaradhatatlan Samoth cimbora a 16 hónap letöltendő után újra gitárt ragadott. Kettejük és a két feleség (Ihriel, és Samoth első felesége Andrea Haugen, alias Nëbelhexe) elég sok formációban (Xerasia, Embryonic, Thou Shalt Suffer, Emperor, Ildjarn, Burzum, Gorgoroth, Satyricon, Arcturus, Zyklon-B és Zyklon, Hagalaz’ Runedance, Scum, The Wretched End) és elég sok műfajban alkottak megkerülhetetlenek. Annak ellenére, hogy zenei felfogásban Ihsahn és Samoth elsőre tűz és viz, úgy tűnik, remekül kiegészítik egymást. A dobokat kezelő Faust számomra sajnos mindig csak outsider marad – a referencia Nicholas Barker-hez és például Jan Axel Blomberg-hez képest, ám ezzel együtt Faust a napi munkája mellett aktívan püföli a dobokat (Cadaver Inc., Ulver, Sirius, Sigh, Disiplin, Blood Tsunami, Hesperus, Scum, Zyklon, Aborym). Faustról szólván, engedtessék meg egy kis moralizálás: a norvég börtönrendszer esetében valahogy sikerült megoldani, hogy a bekerült elkövetők java része ne kerüljön vissza a sittre egy rövid kintlétet követűen. Ha jól emlékszem, 20% alatti a visszaesés a súlyosabb elkövetők esetén, és a végcél az, hogy az illető – kikerülése után – a társadalom többé-kevésbé hasznos tagja lehessen; úgy tűnik, erre Bård Eithun lehetne egy példa.

Magáról a koncertről igazából nehéz írni bármit is. Ihsahn és a többiek felálltak, elkezdtek játszani, gyakorlatilag szünet nélkül, mindenki tette a dolgát szinte mozdulatlanul. A fotókat visszanézve teljesen megdöbbentem: mindegyiken majdnem ugyanazt lehetett látni, annyira semmi mozgás nem volt. Nem baj ez természetesen: ide a zenéért jött a nagyérdemü, nem tűzijátékra, és a zenét meg is kapta (meg egy kis tűzijátékot is persze). Az ember meg csak kapkodta a fejét, mert tudta: ilyen koncert egy jó darabig nem lesz.

Bloodstock-on egy zseniális zenekar korai konfigurációjában játszott egy közepesen erős albumot. Itt most álljunk meg: az átlaghoz képest erősen kiemelkedő teljesítmény az In The Nightside Eclipse, mind koncepcióját, mind megvalósítását tekintve. Ihsahn számára (ez a zenei komplexitás az ő védjegye, nem Thomas Haugen-é) azonban csak az első album, a startvonal, ahonnan el lehetett indulni. Ennek tükrében – és a többi albumokat ismerve – ez a munka csak szárnypróbálgatás, tanulmány, amit a mester gyorsan összedobott, mielőtt fontosabb dolga akadt volna. Mivel Emperor-koncert nincs túl gyakran, nehéz volt ellenállni némi beszélgetésnek, és ennek a ritka alkalomnak az okán több dolog is felmerült bennünk.

Először is az, hogy miért pont a In The Nightside Eclipse album tiszteletére van 20 éves évfordulós koncert. Valószínűleg Ihsahn-nak ez a kulcs, ezzel indult el az Emperor is és ő maga is, és ezért tartja fontosnak bemutatni. A másik érdekes kérdés a régi-új tagok szerepe és megítélése volt. Ugye Bård Eithun tettét mindenki ismeri, kérdés, hogy ezzel a minden szinten vállalhatatlan gyilkossággal hogyan lehet közösséget vállalni akár Emperor-ként, akár hallgatóként. Nem kerülhető meg ez a kérdés: az album felvételét követő évben Ihsahn volt az egyetlen, aki szabadlábon volt a díszes társaságból (persze, volt esze kimaradni a balhékből), és talán ez kellett ahhoz, hogy az új társak (Trym) közremükédésével megszülethessenek a black metal mérföldköveinek számító albumok. Persze, útkeresés volt ez mindenkinek, emberileg is, zeneileg is; bízom benne, hogy az Emperor zenei fejlődéséhez kellett ez a periódus, és ha ez így van, a skjøld-i templom leégése és a szerencsétlen Magne Andreassen halála legalább ennyi értelmet nyerhetett.

Végszóként: Emperor-t vártunk minden áron, és azt meg is kaptuk. Jövőre viszont Európa lesz a cél, finom kajákkal, talán jó kis cseh sörökkel – repjeggyel együtt is kevesebbért. Neked is ezt javaslom.

Ezt a cikket eddig 285 alkalommal tekintették meg.

Hasonló Bejegyzések

Megosztás

Szólj hozzá!