2013. június 24-30. @ Pécs, Malomvölgy
Bár a tavaly beharangozott apokaliptikus, „utolsó” Rockmaratont sokan csípőből reklámfogásként fogadták, sajnos tudvalevő, hogy minden underground fesztivál komoly anyagi gondokkal küzd mostanság. Ebből fakadóan vegyes érzéssel fogadtam én is a hírt, de szerencsére – részben látható spórolások, részben Pécs városának nagy összegű támogatása folytán – már 2012 vége felé elkezdték csepegtetni a szervezők, hogy mégis lesz folytatása a fesztiválsorozatnak 2013-ban. Idén a szokásos időpontnál ugyan két héttel korábban, június utolsó hetében, de ismét feketébe öltözött a pécsi Malomvölgy!
1. nap
Szóval fogtam magam és június 24. reggelén kibaktattam a Pécs melletti Malomvölgybe, hogy már a kapunyitás környékén ott lehessek a sorban. Nagyszerű plusz pont a szervezőknek, hogy idén nem déltől, hanem már 10 órától megkezdték a beengedést és bár én negyed 11-kor álltam csak be a sorba, alig egy óra alatt be is jutottam, tehát igazán gördülékenyre sikerült a nyitás. Részben a délelőtti időpontból, részben a vizsgaidőszakot érintő dátumból fakadóan a szokásosnál kisebb tömeg tolongott a kapuban, de azért így sem voltunk kevesen. A szervezők azért változtatták meg a dátumot, mert az ún. trafik-törvény július elseji életbelépése után a fesztiválok eddigi legfőbb szponzorai, a dohánygyárak nem árusíthatják termékeiket eme rendezvényeken. Ez több szempontból sem kedvezett a Maratonnak, hiszen így mind az egyetemi vizsgaidőszakba, mind az érettségi időszakba belecsúszott és két másik nagy fesztivál is erre a hétre került. Kevesebb látogató volt így, de az időpont, a megszokottnál visszafogottabb zenekar-felhozatal és a hét eleji rossz idő ellenére többen látogattak el a fesztre, mint amire én számítottam. (Egyébként, ha jól tudom, jövőre a szokásos, július közepi időpontban kerül megrendezésre a 14. Rockmaraton.)
Egy szó, mint száz, idén zökkenőmentesen bejutottunk a fesztiválterületre, így egyből le is rohantuk szokásos sátrazó helyünket a déli kempingben, ahol egy kisebb saját tábort építettünk fel közelebbi ismerőseimmel közösen. Rövid pihenő és a régi és új ismerősökkel folytatott hosszas beszélgetésekkel gyorsan eltelt az esős délután. Este hétkor a 2. azaz PÉTÁV Nagyszínpadon kezdő Stratégia zenekar volt számomra a fesztivál nyitóprodukciója. A hódmezővásárhelyi csapat nemzeti témájú heavy metalban utazik, többször volt már hozzájuk szerencsém, igaz, évekkel ezelőtt. A legtöbb „nemzeti rock” bandától eltérően szövegeik nem monotonak és zavaróan szájbarágósak, hanem kifejezetten értelmesek és jól összerakottan mutatnak rá a problémákra. Idén év elején jött ki ötödik lemezük Vérzik e föld címmel, így egy általam is ismert klasszikus, a Válaszd el kivételével rövid setlistjüket az új dalok adták, melybe egy angol nyelvű tétel is belefért. Egyébként korrekt és erőteljes koncertet hallhattunk, a hangosítással sem lett volna probléma, csakhogy idén a második legnagyobb sátor akusztikája elég rossz volt, így bár minden sávot hallottunk, azért nem zengett a legszebben. Sajnos ez a gond aztán végigkísérte az egész hetet…
Stratégia setlist: 1. Intro, 2. Miért van ez így?, 3. Akarod-e még?, 4. Válaszd el, 5. Örökség, 6. My Fatherland
A sátorban maradva belenéztem idén is a hosszas átszerelés után indító, rokon műfajú, power/speed metalos Tűzmadár produkciójába. Bár a frontember Schrott Pétert nemrégiben egy időre felkapta a fősodratú média egy tehetségkutatónak köszönhetően, ez egyáltalán nem látszott meg a viselkedésén. A zenekar mögött komoly rutin áll, így nem meglepő módon most is jól teljesítettek, koncertjük alatt pedig egyre jobban megtelt a nézőtér.
Természetesen a sok extrém figura idén sem hiányzott a Rockmaratonról, a metalközegben szokásos extremitások mellett több „helyi nevezetesség” is megjelent, így a már hagyományosnak mondható szertartásaikat végezték a pécsi egyetemisták poénszektáját jelentő Jakabhegyi Irgalmatlan Rend tagjai csuhákban, apácák kíséretében. Frissebb pécsi figura a sokak által csak „picsaembernek” nevezett identitászavaros idős úriember, aki sajátos „táncával” szórakoztatta illetve hergelte a koncertek közönségét. Emellett hétfőn, a Tűzmadár koncertje utáni sörözés közben lettem figyelmes egy tigrisnek öltözött figurára is, akivel az 1. azaz Soproni Nagyszínpad mellett többen fotózkodtak és táncoltak.
A „folklórműsor” megtekintése után én is bevettem magam az említett főszínpadhoz, amely idén is fedett volt. Szerencsére itt jól szólt minden, amire szükség is volt, hiszen a kedd-szerdai folkos körre a Paddy and the Rats harmonikás-dudás-bendzsós-hegedűs hétfő esti koncertje volt a bemelegítés. A miskolci kelta punk patkányokat ezerszer láttam már, de sosem lehet megunni őket. 2013-ban télen és tavasszal is volt hozzájuk szerencsém, de e nyári bulijuk volt eddig a legjobb idén. Az intróként szolgáló Trónok harca sorozat betétdala után a buli rohamtempóval indult, hiszen itt is némi csúszás alakult ki a brit The Business koncertjét követő átszerelés során. Míg az angol huligánok koncertjén nem voltak olyan nagyon sokan, a Paddy teltsátras produkciónak örvendhetett és ezt meg is hálálták egy elég hosszú és változatos setlisttel. Ebbe belefért egy diszkósított, Hangover feldolgozással vegyített The Captain’s Dead és a végén egy mulatóssal kevert Song of a Leprechaun is. Szerencsére a hangosítás jó volt, mint említettem, ez pedig főleg azért volt öröm számomra, mert végre a harmonikát is teljesen lehetett hallani. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy párom nem tudott ott lenni velem, hisz akkor mi is táncra perdültünk volna, mint a dobos Seamus tette a Clown című dal után! 😀
Paddy and the Rats setlist: 1. Bastards Back Home, 2. Drunken Sailor, 3. Six Rat Rovers, 4. Wicked Suicide, 5. Drunken Tuesday, 6. Clock Strikes Midnight, 7. Pub ‘n Roll, 8. Irish Washerwoman, 9. Ghost from the Barrow, 10. Never Walk Alone, 11. The Captain’s Dead (+ Hangover [Taio Cruz cover]), 12. Pack of Rats, 13. Pilgrim on the Road, 14. Clown, 15. Paddy’s Ballad, 16. Song of a Leprechaun, ráadás: Freedom
Az írkedő-őrültködő turnus után megismerkedtem a helyi készételkészlettel és elégedetten állapítottam meg, hogy idén is fesztiválozó-barát árak jellemzik a rendezvényt, ráadásul változatos és minőségi ételeket kaphatunk. A vacsorás kört követően pedig egy barátom ajánlására benéztem a számomra szinte teljesen ismeretlen amerikai progresszív deathcore-os After The Burial NuSkull Pitbeli koncertjére. Míg tavaly a Carnifex volt nekem a Maraton felfedezettje, idén az ATB az, hiszen az állam is leesett, akkorát durrantottak! Nem szokatlanok számomra a térd alá hangolt deathcore gitárok, de a két darab nyolchúros (!) így is eléggé meglepett. A NuSkull Pitet egyébként pont az ilyen bulikra találták ki és bár idén kiegészült rendes, emelt színpaddal és kordonokkal, kitűnően illett a stílushoz. Míg az öt srác odafent valami iszonyat brutális módon zúzott, odalent a nép egy része még brutálisabb „táncot” lejtett a mosh pitben. Az A Wolf Amongst Ravens személyében még egy új, a többinél elszálltabb, kitűnő djentes számot is kaptunk. Az izzasztó, kései koncert után pár szót váltottam még a nagyon barátságos zenekartagokkal, majd pedig eltettem magamat a keddi napra.
After The Burial setlist: 1. Cursing Akhenaten, 2. My Frailty, 3. Berzerker, 4. A Steady Decline, 5. A Wolf Amongst Ravens, 6. Your Troubles Will Cease and Fortune Will Smile Upon You, 7. Fingers Like Daggers
2. nap
Az eső egész éjjel szakadt, ami két dolgot eredményezett: egyrészt fesztiválon még sosem aludtam olyan jól, mint most, hiszen az idő kellemesen hűvös volt és nem ébresztett hajnalban a felforrósodott sátor. Másrészt viszont a fesztiválterület dagonyává vált, ezt azonban a szervezők gyorsan és hatékonyan orvosolták: több kamionnyi tört kaviccsal és több bálányi szalmával tették járhatóvá a vidéket – újabb plusz pont a szervezőknek!
A keddi nap első programjának a délután egyre meghirdetett folk metalos összeröffenés, a III. Folk Metal Hungary Közönségtalálkozó első felvonása ígérkezett, de mivel délután egykor ismét megnyíltak az égi csatornák, végül csak egy szűkebb baráti beszélgetés kerekedett belőle az egyik sörsátorban, többek közt a Dalriada legújabb tagjának, a dudás-furulyás Csete Ádám részvételével. Ezt követően átmentünk a legnagyobb színpadhoz, ahol négy, különböző korokat életre keltő hagyományőrző csapat kezdett csatározni. Tavaly Arkona-koncert előtt láthattunk hasonlót, kissé spontán módon, idén viszont kicsit szervezettebben, előre beharangozva jelentek meg a csapatok a keddi és szerdai napokon. E két nap sokak számára leginkább a folkos és pogány zenékről szólt, és minthogy e műfajok követői a legnyitottabbak a hagyományőrzés felé, e napra kerültek a hadi bemutatók is. Miután a vikingek összecsaptak a végváriakkal, a lovagok pedig a törökökkel, megtekinthettük a harcosok felszerelését és sérüléseit – ismét bizonyítva, hogy elég veszélyes hobbiról van szó, nem egyszerű játékról.
Az első megtekintendő koncert délután hatkor kezdődött a Yukon. A Székelyföldről érkező DamneD érdekes zenekar: alapvetően heavy folknak nevezhetnénk, azaz népdalokat metalhangszerekkel előadó bandának (mint egykor a Swetter volt vagy ma a Palmetta), de ennél többről van szó náluk. A jól ismert magyar népdalok mellett sajátokat is játszanak (Vége, Fogalom), de a tradicionális dalokat is érdekes, szinte death metalba hajló stílusban tolják, melyet ők „táncház metálnak” neveznek. Eleinte még hegedű és női ének is színezte zenéjüket, de ezek mára kiestek, így nemrég megjelent Vége! EP-jük pedig nem győzött meg igazán. Ennek következtében viszont pozitív csalódásként éltem meg az intenzív és jó hangulatú koncertet. A tagság nagy része igen fiatal, abszolút beleélték magukat a buliba és a növekvő számú közönséget is eléggé fellelkesítették. Külön érdekesség, hogy a szintetizátor a frontemberhez tartozik, és amellett, hogy karcos hangon énekel, komoly kísérletezős szintiszólókkal is színezi a nótákat.
DamneD setlist: 1. Vége, 2. Tavaszi szél, 3. Kis kece lányom, 4. Csitári hegyek alatt (instr.), 5. Hull a szilva, 6. Százados úr, 7. Fogalom, 8. Hej, Dunáról, 9. Engem anyám megátkozott, 10. Már minálunk babám, ráadás: Megfogtam egy szúnyogot
Az erdélyiek után a Pitben fellépő Hortobágy Hardcore Crew lett volna a következő célpontom, de sajnos ez idén is kimaradt, így végül a fővárosi Isatha koncertjére tértem vissza a Yukba. A zenekar tradicionális folk metalt ötvöz black és death metalos témákkal meg extrém magas, áriázós női és extrém mély hörgős férfi vokálokkal. Utóbbit egyébként Rajna Péter szolgáltatja, aki a pogány blacker Baskíriából lehet ismerős. A csapat egyre összeszokottabb és egyre több rutint szerez, így most semmire nem lehet panaszom. A fejlődés főleg Dauda Judit énekesnőn figyelhető meg, aki egyre jobban kommunikál a közönséggel és egyre kevésbé tűnik lámpalázasnak. Sajnos e koncertre nem tudott eljönni a zenekar fuvolás-furulyása, cserébe viszont annál jobban hallhattuk a kitűnő hegedűdallamokat. Minthogy Rockmaraton előtti vasárnap jelent meg első nagylemezük (addig csak pár demó daluk volt Youtube-on), a setlist egy szám híján a teljes lemez volt. A közönség is hamar átvette a lelkesedést, hiszen már első buzdítás után pogózásba kezdtek jó néhányan és ez a koncert végéig meg is maradt.
Isatha setlist: 1. A Vérvörös Ég Alatt, 2. Vándor, 3. Pogány Átok, 4. Álomösvény, 5. Árulók Balladája, 6. Felkelő Nap, 7. Árnykirályság, 8. Utolsó Dal
Az idei Maraton olyan szempontból is különleges volt, hogy végre minden zenekar megfelelő helyre került a programban, egynél sem éreztem azt, hogy rossz időpontra, rossz napra vagy igazán rossz színpadra került volna.
Ütközés is csak egy darab volt számomra, méghozzá az amerikai deathcore horda, a Veil Of Maya és a soproni Dalriada koncertjei ütötték egymást. Mindkettőt nagyon szeretem, de mivel utóbbin már sokszor voltam és még leszek is, inkább az amerikásokat tekintettem meg a 2. Nagyszínpadon. Hangulatilag nagyszerű volt, bár esetükben jobb lett volna, ha a színpad közelebb van a mosh pithez, ahogy a NuSkull Pitben, persze túl sokakat érdekelt a VOM ahhoz, hogy a Pitben tartsák meg a bulit. Lemezen hallgatva annyira nem tűnt fel, de élőben valami hiányzott ebből a zenéből. A basszusgitár héthúros volt, így inkább ritmusgitárnak hatott, így a basszus hangzása hiányzott nekem, talán részben a sátor akusztikája miatt is. Szerintem ugyan az ATB hétfői koncertje nagyobbat ütött, azért a VOM után is kissé leharcoltan indultunk az 1. Nagyszínpad felé.
Veil Of Maya setlist: 1. Pillars, 2. We Bow in Its Aura, 3. Dark Passenger, 4. Unbreakable, 5. 20/200, 6. Divide Paths, 7. Mowgli, 8. It’s Not Safe to Swim Today, 9. Punisher
Ekkor még tartott a Dalriada koncertje, a tengerentúli csapat valamiért nem használta ki a teljes rendelkezésére álló időt, így belehallgattam a folk metal hazai zászlóvivőinek bulijába is. Mivel a Fajkusz Banda az utóbbi időben nem tud aktívan részt venni a koncertezésben, a hegedű samplerről szólt, a népi szekciót pedig a frissen teljes idejű taggá előlépett Csete Ádám vitte furulyákon és dudán. A hangzás nagyszerű volt és Binder Laura hangja is erőteljesebb volt, mint korábban – remélem, ez a jövőben ilyen is marad.
Gyors átszerelés után idei második magyarországi illetve összesen második Rockmaratonos koncertjébe csapott bele a folk metal műfaj megújítóiként ismert svájci Eluveitie. A helvétek még mindig, immár másfél éve Helvetios-lemezbemutató turnéjukat tapossák, így természetesen a dalok legnagyobb része a 17 (!) számos konceptlemezről szólalt meg. Azt igencsak sajnálom, hogy igazán régi dalok közül csak a Divicot nyomták le, ami annyira nem is régi, hiszen bár a legkorábbi időszakban született, csak a tavaly nyáron megjelent válogatáslemezhez vették fel. Pont e válogatáslemez, a The Early Years kapcsán vártam volna egy Lamentet, Of Fire, Wind And Wisdomot vagy Druidot. Ehelyett azonban a nagyszerű új dalok mellett pár olyan klasszikus slágert hallhattunk, mint a Quoth The Raven, az Omnos vagy az elmaradhatatlan Inis Mona. Aki márciusban ott volt a Sabatonos bulin, kb. ugyanezt a setlistet hallhatta, azonban most annyi plusz volt, hogy a tekerős-énekesnő, Anna Murphy meggyógyult és most már fellépett a klánnal. Így nem csak a látványt, de a hangzást is jelentősen feldobta, hiszen négy dalban is komoly vokálos szerep hárult rá. A koncert vége aztán igen zúzósra sikeredett, szóval a régi dalok hiánya ellenére is elégedetten távoztam a tetthelyről.
Eluveitie setlist: 1. Prologue, 2. Helvetios, 3. Luxtos, 4. Home, 5. Neverland, 6. A Rose For Epona, 7. Omnos (metal version), 8. Inis Mona, 9. Quoth The Raven, 10. Divico, 11. Alesia, 12. The Siege, 13. The Uprising, 14. Uxellodunon, ráadás: Havoc, Tegernako
Igencsak késői időpontban, a tribütbandák sávjában csapott húrok közé a feltörekvő kelta punk banda, a LochNesz a 2. Nagyszínpadon. A tribütös sáv nem véletlen, hiszen a srácok főleg Dropkick Murphys (DM) és Flogging Molly (FM) feldolgozásokat játszanak, megfűszerezve egy-egy Paddy and the Rats-, Alestorm- ill. Korpiklaani-dallal. Utóbbit idén nem hallhatott a nagyérdemű, ellenben több saját dalt is játszottak. Rövidke EP-jük után érdemes lesz lassan egy nagylemezzel is előrukkolniuk. Némileg megújult felállással elég hosszú koncertet adtak, de sajnos a fáradtság és a hideg éjszaka miatt csak sátramból hallgattam végig a show-t.
LochNesz setlist: 1. Jöhet még egy whisky, 2. Workers’ Song (DM), 3. My Sweet Betty, 4. Drunken Lullabies (FM), 5. Monster, 6. Johnny I Hardly Knew Ya (DM), 7. O Gude Ale, 8. Freedom (Paddy and the Rats), 9. Shipping Up to Boston (DM), 10. Keelhauled (Alestorm), 11. The Howling Wind, 12. The Seven Deadly Sins (FM), 13. Down by the Glenside, 14. Salty Dog (FM), 15. Jawbreaker Jig, 16. Devil’s Dance Floor (FM), 17. Why is the Rum Gone?, 18. Never Say Goodbye, ráadás: Drunken Sailor, Auld Lang Syne
3. nap
A szerdai nap tiszta égbolttal és napsütéssel indult, elhozva a kellemes, esőmentes fesztiválidő ígéretét, így kora délután be is indult az élet a III. Folk Metal Hungary Közönségtalálkozójának második, immár sikeresebb felvonásán. A magyar folkos-pogányos muzsikák kedvelőit tömörítő Facebookos közösség rendezvényén szép számú rajongó és zenész is megjelent, a fellépő, folkhoz kötődő bandák majd’ mindegyikét képviselte valaki a helyszínen. Kötetlen beszélgetések, fotózkodások mellett felhangzott egy kis muzsikaszó is és mivel a stílus nem (csak) sötét komolyságáról ismert, igen nagy sikert aratott egy lófejmaszk, melyet aztán a Niburta furulyás-dudása, Király Dávid is magára öltött, hogy némi csángó és tuvai népzenét ontson belőle (erről videók is láthatóak a Youtube-on). 😀
A találkozót követően ismét a fő színpad előtti hadi bemutatót néztem meg. Most már kicsit felkészültebben csaptak össze a harcosok, mint kedden, bár még mindig érdekes egyveleget alkotott a nagyjából 600-700 évet egybefogó viselet-kavalkád. Ötkor aztán ismét a Yuk Színpadnál találtam magamat az epikus folk metalos Elanor koncertjén.
A zenekar tagsága mostanra lett teljesen szilárd, a korábbi vokálost, egyébként továbbra is gitáros Wencler Márkot ének poszton már korábban két vokalista váltotta, az öblös hangú Verebélyi „Tedac” László, akit a fantasy metalos Noamuthenből ismerhetnek többen és az elbűvölően melódiázó Deák Ramóna, így mostanra a női ének komolyabb szerepet kapott. Ez igen sokat dobott az egész zenén, számomra már több koncerten bizonyították, legutóbb június elején és elégedetten nyugtáztam, hogy a színvonalat most is hozták. Sajnos a sátorban csúszás volt, így le kellett rövidíteniük a setlistet, de így is belefért három újabb dal. A Freezing Blades-re a közönség már is bemelegedett annyira, hogy egy kis pogót is kivitelezzenek. Bár eleinte nem voltak sokan a pesti csapat buliján, a zúzás beindulásával egyre több kíváncsiskodó nézett be és ragadt bent a sátorban.
Elanor setlist: 1. Way of the Sword, 2. In Glory We Bathe, 3. Vercingetorix, 4. Tribe of the Fire, 5. Freezing Blades, 6. Chariots of Fire, 7. Karib-tenger kalózai
Az Elanort követően Noa Rock fellépésének megtekintése volt tervben, miután lemezüket elég vegyes érzéssel fogadtam: szerintem nem igazán tudják eldönteni, Nightwish-hatású folk metalt vagy dirty rockos beütésű modern heavy metalt játsszanak-e. Minthogy sejtettem, hogy élőben a hegedű, brácsa, tekerőlant és népi ének nem igazán fognak megszólalni, így inkább csak beletekintettem és belefüleltem a buliba. Intenzív volt ugyan, de nem ragadott meg komolyabban. Ezt követően ugyanebben a sátorban megnéztem a pécsi Virrasztókat. Minden egyes bulijuk teátrális, érdekes és hátborzongató egyben, bár sokadszorra látva azért már kissé monoton számomra. Sokaknak azonban most is komoly élményt okozott a gótikus/doomos hatású pszichedelikus csapat „virrasztása” (és persze pálinkaosztása), ezt bizonyította a nagyszámú jelenlevő, köztük két játékmordályos betyárral.
Sajnos a hangosítás nem volt kellőképpen eltalálva, a hegedű hangját keresni kellett a zenében, alig szólt, a tekerőből pedig semmit sem hallottam. Emellett itt is csúszásban voltak a koncertek, szóval csak hat hosszabb dal fért bele a setlistbe, kihagyva a tervezett Világvégét a készülő új korongról. Mindenesetre igencsak várom, milyen is lesz az őszre kalkulált harmadik nagylemez!
Virrasztók setlist: 1. A Hűtlen Asszony Balladája, 2. Pipás Pista, 3. Kökény Anna, 4. Gyász, 5. Szigeti Veszedelem, 6. Az Én Időm
Az ab ovo csúszásnak és a macerás átszerelésnek köszönhetően jócskán késve csaphatott a húrok közé és fújhatott a sípokba a modern folk metal avagy folk metalcore hazai úttörője, a Niburta. A tavalyi fesztiválos fellépésük bizonyította a szervezőknek, hogy nagyszínpadra és főműsoridőre érdemesek, és bár az 1. Nagyszínpadon velük párhuzamosan zúzott a jóval populárisabb Road, így is majdnem teljesen megtelt a sátor. Az első sorból a hangosítás nem tűnt a legjobbnak, a koncertfelvételek alapján azonban a duda, a hegedű és a női ének is jól hallatszott hátrébb.
A balkanicore képviselői igencsak odatették magukat, Hormai „Busó” Balázs talán a legjobb frontember a magyar (folk) metal színtéren, míg Horváth Martina Veronika hangja csodálatos! (Martina más pozitívumai kapcsán pedig érdemes végigböngészni a koncertfotókat. :D) Hosszú idő után ismét felhangzott a Rege (mely alatt a frontember a közönségtalálkozó kapcsán már említett lófejben zúzott), az instrumentális, csángó alapú Forebears’ Dance alatt tekintélyes körtánc alakult ki, a legtöbb dalt pedig végigpogózta a keménymag. A csúszás miatt több tételt ki kellett hagyniuk, viszont két új nótát belesűrítettek a programba: a set közepén a Two Faced, zárásként pedig a The Seeker munkacímre hallgató, egyébként tekerőlantot is tartalmazó tétel debütált Pécsett. Utóbbi hangszerrel sajnos valami technikai probléma adódott, így nem hallatszott és a tekerős Kristóf István is kissé bizarr látványt nyújtott ülve, miközben a többiek zúztak és ugráltak, de annyi bizonyos, hogy hatalmasat fog szólni a következő lemez is!
Niburta setlist: 1. The Descent, 2. Balkanic Heart, 3. Nap és Hold, 4. Rege, 5. Dance Of Satyrs, 6. Forebears’ Dance, 7. Two Faced, 8. Mašala, 9. Awakening, 10. The Seeker
A csőrdöngölős mosh után egy nyugisabb koncert következett a neofolk stílus pogány folk vonalának legismertebb magyar képviselőitől, a The Moon and the Nightspirittől.
Tavaly őket a legnagyobb színpadra rakták, de az igencsak nagy e négytagú, atmoszferikus projekt számára, így idén jóval hálásabb körülményeket kaptak. Sajnos a Depresszió szögesen eltérő zenéje néha bezavart az éteri élménybe. Én továbbra is úgy gondolom, ahhoz, hogy a Moon muzsikája igazán hasson, zárt klubszínpadra van szükség. Persze a fesztiválon is megállják és megállták a helyüket, csak a basszusgitár szólt erősebben a kelleténél, néha egészen elnyomva a gitárt és a hegedűt is. Mind a négy tag fantasztikusan beleélte magát, főleg a dobos esett komoly transzba – ez most is lenyűgözött – és a végére még a közönséget is sikerült táncra perdíteniük. Sajnos idén otthon maradtak a látványos, népies-középkorias fellépőruhák, egyedül a hegedűs-énekesnő, Tóth Ágnes viselte elmaradhatatlan tündérköpenyét.
The Moon and the Nightspirit setlist: 1. Intro, 2. Alkonyvarázs, 3. Rögből Élet, 4. Kéregbölcső, 5. Éjköszöntő, 6. Felleg Útján, 7. Regő Rejtem, 8. Holdvarázsolt, 9. Holdtánc, 10. Ég felé, 11. Tűzben Születő
A nyugtató, fém- illetve elektromos hangszermentes koncert után elérkezett az általam leginkább várt idei buli, a dán Svartsot pécsi debütálása! Még fiatal bandaként 2008-ban jártak egyszer Magyarországon, azt sajnos ki kellett hagynom, így – bár sajnáltam, hogy az eredetileg meghívott holland Heidevolk nem tudta vállalni a koncertet – nagy öröm volt, mikor kiderült, a dán folk death csapat jön helyettük.
Eddig három lemezt adtak ki, mindhárom kicsit más volt, az első vikingesebb, a második lazább, mulatósabb, a harmadik pedig mélyebb, keményebb, lassabban beérő középkori témájú – mindhárom nagy kedvencem a mai napig. Mivel azonban itthon viszonylag kevésbé ismertek, féltem, hogy nem sokan fogják megnézni őket, de tévedtem. A dán vikingek feljöttek a színpadra középkori ruháikban és szőrméikben, előkapták héthúros gitárjaikat, öthúros bőgőjüket, a mandolint és a sípokat-furulyákat, majd lezúzták a Maratont! A hallgatóság vette a lapot és az énekessel együtt őrült meg mindenki – megállás nélkül ment a pogó, a crowdsurf és volt wall of death is, melyet mindkét oldalról komoly hergelés előzött meg, mint mikor két pajzsfal ront egymásnak.
A skandinávok frontembere, Thor Bager hamar kimelegedett és a bundát ledobva előbb a kordonig rohant le, hogy meghéjhóztasson minket a Farsoten Kom alatt, majd pedig valamelyik későbbi dal, talán a Lokkevisen szólója alatt még pogózni is beugrott! A fesztivál legjobb koncertje volt számomra, abszolút pozitív élménnyel hagytam el a végén a sátrat, olyannyira, hogy még egy kis merch-be is befektettem, hogy támogassam a bandát!
Svartsot setlist: 1. Æthelred, 2. Dødedansen, 3. Farsoten Kom, 4. Laster Og Tarv, 5. Højen På Glødende Pæle, 6. Jotunheimsfærden, 7. Lokkevisen, 8. Kromandens Datter, 9. Jagten, 10. Den Nidske Gud, 11. Kunsten At Dø
4. nap
Túl a Rockmaraton felén és az engem kifejezetten érdeklő koncertek többségén, a csütörtöki napot eleve lazábbnak terveztem, de ez kissé jobban is sikerült. Így sajnos lemaradtam az új felállással és nemzetközi lemezszerződéssel megerősített Bornholm koncertjéről. Helyette viszont a Zorall műsorába néztem bele, akik a Soproni Nagyszínpadon hozták szokásos, bulizós formájukat. Alapvetően nem a kedvenceim, de a régi slágereket és régi metaldalokat ötvöző számaik mindig előhozzák belőlem a nosztalgiát. Koncertjük kb. felénél benéztem hazánk másik legismertebb black metal formációja, a szombathelyi (eredetű) Sear Bliss performanszába.
Legutóbbi epikus, markánsan doomos hatású lemezük tavaly jött ki, így arról is hallhattunk dalokat, de a régi klasszikusok, mint például a Two Worlds Collide sem hiányozhattak az erőteljes, emelkedett hangulatú fellépésről. Ezután Zorallhoz hasonló elvekkel indultam neki fiatalkori nagy kedvenceim, a soproni thrash brigád, a Moby Dick show-jának. Persze mára már sokszor láttam és hallottam őket is, új lemezük pedig már nem fogott meg annyira, így az ő koncertjüket most csak kívülről követtem végig.
Az est igazi csemegéjének a legendás német thrasher Kreator show-ja ígérkezett. Ugyan az utóbbi időben elég sűrűn látogattak Magyarországra, a Rockmaratonon is megtelt a fő színpad előtti tér a ’84-ben indult kultikus horda intrójára. Én még sosem láttam őket korábban, annyira nem is ismerem a csapatot, így sok mindent nem tudok mondani. Korrekt, sőt kifejezetten erős, odacsapós bulit toltak! Egyszerűen tiszteletre méltó, hogy lassan 30 évnyi zenélés, turnézás és 13 nagylemez után is ennyi energia van bennük és ekkora odaadással képesek végigtolni majd’ másfél órát! Ahogy a merch pultot néztem, még kifejezetten magyar Kreatoros pólót is hoztak magukkal, a hírnév ellenére is nagyon megbecsülik rajongóikat.
Kreator setlist: 1. Mars Mantra (intró), 2. Phantom Antichrist, 3. From Flood into Fire, 4. Endless Pain, 5. Pleasure to Kill, 6. Hordes of Chaos (A Necrologue for the Elite), 7. Coma of Souls, 8. Death to the World, 9. Phobia, 10. Enemy of God, 11. Civilization Collapse, 12. Violent Revolution, 13. Flag of Hate / Tormentor
A teutonok után volt annyi erőm, hogy átmenjek arra a tribützenekarra, amelyre a leginkább kíváncsi voltam idén. A System Of A Down számomra egyike azoknak a bandáknak, akik a metal felé fordították az érdeklődésemet és kb. az egyetlen olyan csapat, mely azóta is töretlenül a kedvenceim közé tartozik. Élőben sosem volt hozzájuk szerencsém és amilyen monumentális rendezvényeken lépnek csak fel, kötve hiszem, hogy ez mostanában változni fog. Tehát be kellett érnem a Science Or Society névre hallgató érdi tribütcsapat késő éjjeli bulijával. Viszont panaszra vagy zokszóra okom sem lehet! Zseniálisak, nagyon jól lenyomták hosszú best of SOAD műsorukat, lehetetlen volt nem végigbulizni! Szintisük külön is hatalmas showműsort adott, ugrált, fejeket vágott, plusz minden tag poénos arcfestéssel, a dobos pedig műszarvakkal is díszítette magát, így még látványosabb és jópofább volt az egész! Hiba nélkül, rendben visszaadták a nagy klasszikusokat, csak az énekes hangján éreztem, hogy néha megcsuklik kicsit, de ez betudható a kései időpontnak és a fáradtságnak is. Remélem, hamarosan ismét lesz hozzájuk szerencsém, fantasztikusak voltak, ők a Maraton másik pozitív csalódása!
Science Or Society setlist: 1. Soldier Side (intró), 2. Prison song, 3. Kill Rock&Roll, 4. Deer Dance, 5. B.Y.O.B., 6. Mr. Jack, 7. Cigaro, 8. War?, 9. Chop Suey!, 10. Old School Hollywood, 11. Bounce, 12. Lonely Day, 13. Sugar, 14. Darts, 15. Metro, 16. ATWA, 17. Toxicity, 18. Aerials, ráadás: Suggestion, Psycho
Miután benéztem a kései órán a Yuk rockbuliba és meghallgattam pár számot ismerősök körében, a sátram felé vettem az irányt a hideg éjszakában/hajnalban.
5. nap
A hétvégére kialakuló viszonylagos jó idő és a kedvező árak folytán a koncertek előtti idő nagy részét a tavak környékén töltöttük pénteken is, csak 5 után mentem be a kapun, így a Yuk Színpadon zúzó Effronterybe hallgattam bele egy kicsit. Jóféle, progresszív beütésű dallamos death metalt játszottak, mindenképp érdemes utánuk nézni. Eztán a legnagyobb sátorban kezdődő Bloody Roots került sorra, mint az aznapi első tervezett koncert. Tavaly még kissé elveszettnek hatottak a főszínpadon, de mára a második nagylemezt promotáló Az Ígéretek Földjén Turnénak köszönhetően elég erős rajongótábort szereztek, így sokan várták Smici új(abb) thrash brigádját. Ahogy megnőtt a saját dalok mennyisége, úgy kerültek ki a setlistről az anyabanda, a Moby Dick (MD) nótái. Szerencsére három, a Dick által szinte sosem játszott ütős dal így is elhangzott, ahogy zárásként a Sepultura névadó klasszikusa is. A Keresztes vitézt, mint állandó favoritomat mondjuk hiányoltam, de cserébe sok nagyszerű saját dalt kaptunk (mivel zárni szoktak a tétellel, lehet, hogy csak a késés miatt nem tudták előadni). Nem tudom, az idő hiánya és a késés okozta-e vagy előre eltervezték, de a Ne add fel és a Haragvó istenek még zúzósabb tempóban mentek le, mint a lemezen hallhatóak.
Bloody Roots setlist: 1. Intro, 2. Késői fohász, 3. Népek útján, 4. Isten kezében, 5. Tegyünk úgy (MD), 6. Rossz jellel születtünk, 7. Mennyből az angyal (MD), 8. A gyűlölet mezején, 9. Hazugságok oltárán, 10. Ne add fel, 11. Haragvó istenek, 12. Fekete átok foglya, 13. Jusson eszébe (MD), ráadás: Roots Bloody Roots (Sepultura)
A Bloody után a felvidéki Rómeó Vérzik keleti rock és rollja zendült fel ugyanott, de annak csak az elejébe hallgattam bele. Sokszor voltam már rajtuk és mára ők is inkább bulizenévé váltak számomra, akárcsak a Zorall. Persze ez semmit nem von le értékükből, de én inkább egy fiatalabb banda koncertjére indultam. A Yuk Színpadon ugyanis ekkor hangolt a ScerrA, akikhez múlt hónapban már volt szerencsém és akkor is igazán élveztem a koncertet. Úgy gondoltam, érdemes megismételni és bizony jól döntöttem.
A Maratonos fellépés még elementálisabb erővel csapott oda, a Dies Irae latin sorait feldolgozó Memento Mori kórusa e sorokat írva is a fejemben zúg! A szimfonikus extrém metal banda ugyan csak öttagú, viszont samplerről szólnak a szimfonikus hangszerek és a kórusok, így igazán érdekes egyveleget alkot a muzsika. Károgás, hörgés, modern deathes riffek, hatalmas basszustémák és a himnikus elemek elég sok olyan fesztivállátogatót is becsaltak a koncertre, akik vélhetően nem igazán ismerték őket. Persze sokan voltak olyanok is, akik eleve Scerrás pólóban érkeztek – egy ilyen ereklyét és hozzá egy cédét én is beszereztem a koncert hatására. Bízok benne, hogy mielőbb ismertebbé válik a csapat, nagyon ígéretesek és komoly potenciál van bennük!
ScerrA setlist: 1. Intro, 2. Memento Mori, 3. Hangok, 4. Kohó, 5. A Gyertyák Csontig Égnek, 6. Halálom, 7. Minden Rendben, 8. Imago, 9. Boncoló, 10. Tövistánc
A ScerrA után egy másik feltörekvő zenekar, az általam már sokszor látott és bemutatott tatai Ankh következett. Tavaly elég sikeres koncerten mutatkozott be a folkos-szimfonikus melodeath banda a Maraton tehetségkutatója keretében, így idén főműsoridőt kaptak a Yuk Színpadon. Sajnos ez most annyira nem jött ki jól nekik, hiszen a többi színpadon is koncert volt egész játékidejük alatt. A technika és a teljes átszereléssel járó idő amúgy is komoly problémát okozott, ez láthatóan idegessé is tette a srácokat. A kisszámú, de érdeklődő közönség előtt azért sikerült lenyomniuk a majdnem teljes tervezett setlistet. A produkció szokás szerint erős volt, egyedül a basszusgitáros-énekest, Csanády Dánielt éreztem kicsit szétcsúszottnak, ez mind a hörgésben, mind a közönséggel való kommunikációban feltűnt.
Ellenben a fuvolás Földes Fanni egyre inkább kezdi megszokni a metalos közeget és aránylag el is tudta engedni magát, már némi headbangelést is láthattunk tőle. A csúszás és a technikai problémák ellenére kitettek magukért a tataiak, remélem a közeljövőben szerencsésebb körülmények közt láthatom őket.
Ankh setlist: (beállás: We Are Gonna Fall), 1. Lezárt Szemek, 2. Fekszel a Földön, 3. The Longest Journey (Pt. I.), 4. Cím nélküli új dal, 5. Éj az Erdőben, 6. Tükörterem, 7. Cím nélküli új dal
A kisebb koncertsátorból való távozásom után már csak kintről füleltem bele az acélszívű öreg rockerek, az Ossian koncertjébe, de egy idő után igen hidegnek találtam e késő júniusi éjszakát és inkább a sátor melegében kerestem menedéket, hogy felkészüljek a Rockmaraton zárónapjára.
6. nap
Június 29-ével elérkeztünk a 13. Rockmaraton utolsó napjához, ami azzal járt, hogy egyre több sátrat bontottak le és egyre többen indultak haza. E napot már én is inkább a másnapi öt órás utazásra való felkészülésnek szenteltem, meglátogattam egy cimborámat a szomszédos Kökényben, este pedig már csak fél füllel figyeltem a koncertekre. A szombati nap most is, mint általában, főleg a középkorúaknak és idősebbeknek kedvezett, akik hét közben nem tudtak kijönni, de szombat este egy Rudán Joe, Deák Bill, Lord vagy Ismerős Arcok belefért a programjukba. Nem is kevesen jöttek így, megkockáztatom, hogy e napon fogyott a legtöbb napijegy. A 2. Nagyszínpadon a szimfonikus és power metal mutatkozott be, míg a Piten a rockabillys vonal volt a meghatározó. Én a nagy klasszikusok mellett döntöttem, de azokat is inkább a koncertsátoron kívülről figyeltem, főleg a Lord és Bill kapitány előadásai tudnak lenyűgözni a mai napig.
A beszámoló vége felé érdemes pár szót említeni a koncerteken túl másról is. Mint a bevezetőben szóltam róla, ha valaki figyelt, észrevehette, hogy az idei Maratonon azért azt a bizonyos nadrágszíjat szorosabbra húzták. Legegyértelműbb jele, hogy idén alig egy tucatnyi külföldi bandát hívtak meg a szervezők, ami olyan szempontból jó is, hogy teret kapott a színtér legtöbb hazai képviselője. Én nem bánom, ha jövőre sem lesz több külföldi banda, a műfaji arányok szerintem jók voltak, már csak azon kell módosítani, hogy több olyan együttes jöjjön, akik ritkán járnak Magyarországon, s kevesebb olyan, akik évente vagy még sűrűbben látogatnak el hozzánk. Másik nyilvánvaló spórolás volt, hogy idén nem volt 0. nap, de így is talán a leghosszabb hazai fesztiválról van szó, ez sem igazi probléma. Emellett idén bevezetésre került a re-pohár rendszer, ami nem csak azért jó, mert olcsóbb, hanem azért is, mert jóval kevesebb szemét keletkezik: 200 forintnyi betétdíj ugyanis már elég komoly összeg ahhoz, hogy az ember vigyázzon amúgy is egyedi poharára és ne akarjon minden sörhöz újat kérni. Ami még feltűnt, hogy idén csak egy olyan csomagmegőrző konténer volt, ahol telefonokat lehetett töltetni, bár ez már talán tavaly is így volt, ahogy nem újdonság az sem, hogy válságbüfé csak a fesztiválterületen kívül üzemelt.
Persze nem csak „megszorítások” voltak, de a szokásos off-programok mellett idén volt „zenész workshop” is – amiről viszont sajnos minden nap lemaradtam. Mások elmondása szerint a Leander Rising tagjai tartottak okítást a metal iránt érdeklődőknek, persze lehet, hogy a hét folyamán más muzsikusok is megfordultak ott. Jövőre kiderítem! 😉
Mindent összevetve idén is nagyszerűen telt a hét és bár már veterán maratonozónak számítok, aki nem feltétlenül a koncertek miatt jár, azért a felhozatalra nincs okom panaszkodni. (Persze ha lehet kérni, jövőre egy Kalmah, egy Equilibrium és az idén elmaradt Heidevolk jöhetnének… 😀 ) Az pedig továbbra is a legnagyobb pozitívuma e fesztiválnak, hogy évről évre összehozza a tágan értelmezett rockzene kedvelőit és képviselőit, így én is sok távol lakó ismerősömmel évente csak egyszer, Rockmaratonon találkozok. Reméljük, ez a tradíció az idei „feltámadás” után még sok-sok évig életben marad!
A képekért köszönet a következő fotósoknak: Jipa András; Steiner Niki (HammerWorld); Szappanos Zoltán (rockerek.hu)
