ABBATH – Abbath

Print Friendly, PDF & Email

2016. Már 28, 12:51 :

Kiadó: Season of Mist

Weboldal: www.abbath.net

Kiadás éve: 2016

Stílus: Black Metal

Brief Sum: Ex immortal head guy, Olve Eikemo aka Abbath has presented a new material this January with the former bassist of Gorgoroth / God Seed and varoius session musicians. Although Olve had more or less six years to do something extraordinary great, I had a different feeling. I’m not expecting to listen some Immortal again, but unfortunately I haven’t recognize Olve’s own style and songwriting skills. I’m disappointed listening many repetitions, repeating the same musical ideas and really often riffs again and again, ending up in some monotony. That’s my opinion in the mirror that Olve is one of my favourite guitarist and  songwriter since decades…

 

Ahogy múlik az idő, úgy változnak kedvenc zenekaraim lassan – lassan. A nagy favoritot, az Immortal-t is utolérte a Gorgoroth-effektus a tavalyi évben. A problémák vagy tizenöt éve, a gitáros Harald Nævdal (Demonaz) kézsérülése óta gyülekeztek. Ekkor történt, hogy Olve Eikemo (Abbath, mellékesen a fent említett Harald sógora) vette át az Immortal gitáros posztját, és a továbbiakban Harald a szövegírásban segített. A dobos posztja viszonylag stabil maradt (a Hypocrisy-ben is doboló Reidar Horghagen, alias Horgh püfüli a bőröket istenunta óta), és a basszeros poszton is csak időnként voltak változások (legutolsó bőgős az Aura Noir-ból és a Gorgoroth-féle Black Mass Krakow-ból is jól ismert Ole Jørgen Moe, azaz Apollyon). Sajnos a szekér kicsit döcögve megy, Harald nem igazán tud(ott) részt venni az Immortal működtetésében, Olve-nek meg alkotói válsága volt 2005 és 2009 között. Egyes hírek szerint a dolgot nem segíti Olve és a jobb fajta whiskey-k szoros, mármár bensőséges kapcsolata, amit e sorok szerzője személyes tapasztalatai alapján is meg tud erősíteni.

A részletek nem tiszták, de 2015 nyarán Olve-nek támadt az a remek ötlete, hogy akkor ő most inkább a saját nevére venné az Immortal-t mint brand-et. Gondolom, a személyes vonzalom és a jó kis immortal-os tetkó mellett némi anyagi vonzata is lehet az ügynek. Sajnos a maradék társak a bíróságtól értesültek az esetről, amiből lett is egy könnyed per, majd a fiúk útjai elváltak. Az Immortal maradéka, többek között Harald sógor parkolópályán van, legalábbis nem túl sok életjelet mutatnak azon túl, hogy újra Håkon Grav menedzseli a csapatot. Olve meg vett egy mély levegőt, begyűjtötte a Gorgoroth maradványaiból Tom Cates o Visnes általános iskolai tanárt (szimplán csak King vagy King ov Hell), és két, számomra teljesen ismeretlen vendégművész segítségével (a francia grindcore-ban működő Kevin Foley dobossal és Per Valla gitárossal) rögzítették a nem túl sok fantáziával Abbath névre keresztelt albumot még 2015 második felében. Pár 2015-ös fellépést egy európai turné követett még 2016 januárjában, és a második amerikai turnérész éppen a napokban indult.

A zenekar körüli állapotokat jól mutatja, hogy az album munkálatainak befejezése és a turné közötti időszak volt az a periódus, amikor a csapat fele lecserélődött – nem sok különbséggel, személyes okokra hivatkozva mind Kevin Foley, mind Per Valla egyszerűen felmondott december közepén, öt héttel a turné első londoni koncertje előtt. Jelenleg a (második) gitáros posztján Ole André Farstad-ot tisztelhetjük (nem, én sem hallottam az úrról), a dobok mögött meg a számomra teljesen ismeretlen Gabe Seeber ül. Még az album megjelenése előtt csodálkoztam, hogy hogy a francba lehet ilyen gyorsan felkészülni egy turnéra (az új fiúknak december második fele és január első három hete állt rendelkezésükre, ha az előző zenészek felmondása után már másnap tudtak kezdeni), de az albumot hallgatva megértettem. Sajnos.

Maga az album nyolc új tételt tartalmaz, ebből kettő már előzőleg ismert volt (a Count the Dead és a Fenrir Hunts). A To War című tétel első hangjait hallgatva gyosran nagyon szomorú lettem, és ez sajnos a továbbiakban sem sokat javult. Az introban hallható bakancs-csattogás még valahogy talán megbocsátható lenne (konkrétan nem ez az a karizmatikus és katartikus kezdés, ami az elmúlt hat év kirobbanó ötleteit és inspiráló zenei gondolatait vezeti fel), de az első nyolcvanhat másodperc tök monoton (és még csak nem is gyors!) „zenélése” némi kitartott akkordokkal – hát nem ezt vártam. Fel lehet ismerni tipikus Immortal-stílusjegyeket (lassú avagy hosszú riffek végének megcifrázása egy szoros, hat hangból álló háromnegyedes futammal), de a dal szerkezete – legalábbis nekem – kicsit szétesett. Új elem a szóló (Olve tud ilyet, tessék csak megnézni a gitáriskoláját a youtube-on), kifejezetten tetszett, de azért ez így kevés. Kíváncsi vagyok, élőben mennyire üt ez a dal, az még segíthet rajta.

Na a Winterbane már egy kicsit más tál tészta, erről már a tizedik másodperc után el lehetett hinni, hogy Olve mesternek valami köze van hozzá – mind a bevezetés, az akusztikus átkötés, mind pedig a refrén erősen immortalosra sikerült, a régi időket idézve. A dal meglehetősen pörgős, azzal együtt, hogy a gitár-része egyáltalán nem nevezhető gyorsnak, mindezzel együtt a dal  – kicsit monoton, kicsit fantáziátlan ugyan, ám  – egy egészt alkot. Sőt, némi izgalmat is sikerült okozni: Tom tanár úr 2:14 környékén egy könnyed futammal eltér az általános kottától egy rövid basszus-szóló erejéig. Ez a tétel szerintem élőben ütni fog, és a fentebbiekhez már csak annyit tennék hozzá, hogy a bő hat percet kicsit túlzásnak tartom ennyi zenei ötlethez – a kétharmada szerintem tök oké lett volna. De ez már csak kukacoskodás.

A következő tétel, az Ashes of the Damned jóval kurtábbra sikerült, mint a két megelőző dal. Pörgős, pörgős, kissé sajnos monoton, de nem nagy baj; ami meglepetés volt, az az ötletszerű hangszerhasználat. Nagyjából 0:58 után, a refrén utolsó sora alatt megszólaló…mi is lehet valójában…rézfúvósnak hallom, de lehet, hogy valami számítógéppel vagy szintetizátorral előállítot hangminta – szóval hogy az a valami hogyan került oda, számomra teljesen érthetetlen. Másfél perc után egy lassabb, sok kitartott akkorddal operáló rész töri meg a monotóniát, így ideális koncertbefejező dalnak hangzik. Sajnos, a 2:30-ig kialkult lendület azon a ponton egyszerűen megtörik; nem rossz igazából, ami utána jön, de erősen érezni a kihagyott lehetőséget. A lezárást meg hagyjuk.

Az Ocean of Wounds-nál fogtam magam, hátradőltem, és bontottam egy sört, miközben feltett lábbal nézegettem a falról lógó egyméteres Damned in Black-posztert: végre, ez az. Ha valaki azt mondja, hogy ez a dal valamelyik régebbi albumról lépett meg, simán elhiszem. Sajnos egy csomó dologban azért érződött, hogy a régi idők már elmúltak: azt hinnéd a bevezetés után, hogy ez a dal egy monumentális valami lesz (lassan apró változtatásokkal épül fel), ám a monumentalitást sajnos csak a sebesség (inkább lassúság) tükrözi. Mindegy is, nem kell elégedetlennek lenni, a zene mögött azért megcsillant valami abból, amit a két sógor együtt tett le az asztalra középsulis koruk óta.

A Count the Dead első témája (0:25-ig bezárólag) kicsit zavarosnak tűnik, és a keverés sem segíti a hallgatót: tudom, hogy jó ötlet a mélyeket, majd lassan a magasakat kiemelni (vagy a többit kivágni, ahogy tetszik), de nem biztos, hogy ez mindenhol jó és követendő – erre a dal első fél perce szerintem jó példa. Ez volt az a szám, ahol a gyanú megerősödött bennem: mi itt összesen egy darab Abbath című számot hallunk, és nem egy komplett albumot. A refrén a hosszú kitartott akkordokkal és a felpörgő dobbal nagyon ismerős – az előző számokból. Amit viszont ennyi rossz után mindenképpen ki kell emelnem mint pozitívumot, az a szóló. Remélem, élőben sem fogják ezeket a dalokat elsumákolni.

A Fenrir Hunts kezdése meglepő kontraszt az előző dalokhoz képest: meglehetősen élénkre sikerült (legalábbis ennek az albumnak a tükrében), és stílusban az Immortal zúzósabb (más szóval kevésbé kifinomult) dalkezdéseire hajaz. A második riff (0:15 és 0:20 között) kellemes színfolt, nem töri meg a dal ütemét, ugyanakkor változatosságot visz az egészbe. Ami rosszat elmondtam erről az albumról eddig, ahhoz képest egy jelentős kontraszt ez a dal: változatos, élénk, üt, koherens, nem monoton, és nem tart negyedórán keresztül, és talán-talűn az album legjobb dala. Igen, ezt vártuk. Ebből kellett volna nyolc erre az albumra – Olve mester, mi a túrót tetszett 2009 óta csinálni?

Az utolsó előtt Root of the Mountain elsőre a Tyrants és az Anctartica közötti átmenetnek tűnt, és ez a megítélésem nem sokat változott az idők során. Kellemes kis monoton, elgondolkodtató tétel – lehetne, ha az album előző kétharmada változatosabb lenne. Így viszont – durván szólva – sajnos csak egyik a tizenkettő-egy tucat stílusú daloknak, ami nagy kár.

A záró tétel, az Eternal első egy perce is sajnos gyenge, nagyon gyenge; némi életjelet nagyjából 1:10 után véltem felfedezni, ami ismét inkább a régi Immortal-t idézte. Ez a dal – is – tele van ötletekkel, viszont a többihez hasonlóan itt sem sikerült feltétlenül kifejteni, kidolgozni azokat. Csak egy példa: a 2:26 környékén kezdődő riff baromi jó lenne, és egy nagyon ütős dalt csinálna az Eternal-ból, ha szépen fel lenne építve, és nem csak ötszázszor (szöveggel, szöveg nélkül, mittudoménhogy) elismételve.

Sajnos azt kell mondjam, hogy többet vártam, és csalódott vagyok. Olve mester legutóbbi, 2009-es munkája óta majdnem hat év telt el, ez kilenc hónap dalonként, átlagosan. Annyi, mint egy terhesség. És sajnos azt kell mondjam, nem érezni ezt a belefeccölt időt; kevés kivétellel, monoton és fantáziátlan dalok születtek. Nem, ne érts félre, nem az Immortal új albumát vártam, de azt azért lehetett sejteni, hogy valami hasonló lesz: ugye Olve mester volt a zeneírásért felelős. De valahogy az az egyedi stílus, egyedi hang veszett el, és nagyon nagy kár érte. A pontozásnál részrehajló voltam, és csak arra, hogy Olve munkája, egy plusz pontot adtam…

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. To War!
2. Winterbane
3. Ashes of the Damned
4. Ocean of Wounds
5. Count the Dead
6. Fenrir Hunts
7. Root of the Mountain
8. Endless
9. Riding on the Wind (Judas Priest cover)
10. Nebular Ravens Winter (Immortal cover)

Pontszám: 7

VN:R_U [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Ezt a cikket eddig 389 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!