Lemezismertetők

ABIGOR – Leytmotif Luzifer (The 7 Temptations of Man)

Kiadó: Avantgarde Music

Weboldal: www.abigor.at

Kiadás éve: 2014

Stílus: Black Metal

Brief Sum: Abigor, the well-known Austrian underground black metal band presented their ninth studio album called ’Leytmotif Luzifer (The 7 Temptations of Man)’ last year. Their creations are antagonistic songs: abrupt variations of slow and meditative parts either with or without lyrics, are the complete opposite of their quick, fragmented and disharmonic solos, played on a professional level. If you are interested in new, complex musical solutions and you are an eager fan of disharmonic accords and levitate solos, I really encourage you to take your time and try this album.

 

Bécs egy élhető város, azt hiszem, ezt akárki meg tudja erősíteni. A kaják, sörök és kulturális erősségek mellett a szubkultúráról, azaz a black metal-ról is szólnunk kell.  Mindjárt két nagyon kellemes csapatot is meg kell emlíeni sógorék fővárosában: ez pedig a Summoning, valamint az iromány tárgyát képező Abigor. Természetesen nem független egymástól a két csapat: Michael Gregor (Silenius) a Summoning-ból 1994 és 1999 között volt az Abigor „magyar hangja”. A közös vonások persze nem csak ebben érhetők tetten: mindkét társaság mondanivalója a Gyűrűk Ura-világhoz kötődik szorosan.

Az Abigor immáron huszonkettedik éve aktív, átlagosan két-három évente jelentetnek meg egy-egy stúdióalbumot; a mostani a jubileumi kilencedik. A Peter Kubik és Thomas Tannenberger nevével fémjelzett duó meglehetősen tipikus underground black metal-nak mondható: két fővel nem igazán koncertképes (e sorok írója képtelen volt bárminemű Abigor-koncertet felkutatni), és nem is könnyen emészthető a zenéjük. Az Abigor is egy időigényes csapat: itt nem fog első hallgatásra kiderülni, hogy pontosan mit is sikerült összehozni, itt kérem küzdeni kell a zenével, meg kell dolgozni a muzikális élményért.

Hét dal, ennyiben mutatja be az Abigor az ember hét megkísértését. A cím igen erős bibliai felütéssel nyit, lehetetlen megkerülni a keresztény hátteret. Hogy a munka háttere érthető legyen, pár dolgot tisztába kell tenni már a legelején, azaz beszélni kell Jézus három megkísértéséről és a hét főbűnről. A monda szerint, miután a Jordánban Jézus fölvette a  keresztséget, visszavonult a pusztába imádkozni. Itt a Sátán (az elbeszélés alapján emberi alakban) megjelent előtte, hogy próbának vesse alá, megkísértse, azaz rávegye a messiási hatalmával való visszaélésre. A három megkísértés közül ez az első: ha Jézus valóban isten fia, változtassa a köveket kenyérré éhsége csillapítására. A második megkísértés az isteni gondviselés kiprovokálása: ha Jézus valóban isten fia, akkor vesse le magát a templom párkányáról, mert „írva vagyon, hogy Isten angyalai kezükön fogják hordozni”. Hasonló valósul meg a kereszt alatt állók gúnyolódásában: „Ha isten fia vagy, szállj le a keresztről”. Ehhez képest a halálosnak tartott hét főbűn a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, és a jóra való restség. Tehát, lássuk akkor az ember hét megkísértését Kubik és Thomas Tannenberger szerint.

Az első megkísértés az Ego (a latin szó maga „én”-t jelent, de itt az önzésre vonatkozik minden bizonnyal) erős felütéssel nyit. Gyors, mint az Abigor dalainak java része, tiszta (ami nem túl gyakori), és kellemesen beteg kiálláasokkal tűzdelt. Tipikus Abigor, az előnyök ötvözésével, a hátrányok és gyengeségek nélkül: gyors és víziószerű szólók, teljesen diszharmonikus, kitartott záróakkordok. A dal második fele nyugodtabb, a szokásos disszonáns akkordokkal, disszonáns akkordfelbontásokkal; kísértetiesen emlékeztetett a Repulsor (2001 – Satanized-a journey through cosmic infinity) interludium-ára. Ám a  kérdés megválaszolatlan marad: „Will you guide me through the entrails of the Earth and accept my sacrifice”?

A második megkísértés, a Stasis (talán a pangás lehet a legjobb fordítás) első 8 másodperce a legalkalmasabb arra, hogy az ember mintegy 8 másodpercben szemléltesse, miért is szeretjük az Abigor-t. Disszonáns akkordfelbontás a bal csatornán, hasonlóan hajmeresztő riff (nevezzuk szólónak) a balon, és az embernek helyből égnek áll a szőr a hátán. Mintha megcsikordulna a kréta a táblán, csak annyi a különbség, hogy ez jó, nagyon jó. Különösen a 30. másodperc környékén kezdődő lassúbb interludium, a kellemesen abigoros zakatoló riffekkel, és a felettük éterien lebegő szólóval; gyönyörű. Tehát csak előre, barátaim, bátran, „Drink from this chalice, taste from the most forbidden fruit”!

Mintegy intermezzokent, egy gyors gondolatkísérlet keretében hasonlítsuk össze az Abigor munkáit egy pár jól tesztelt etalonnal, mondjuk a Deicide vagy a Cannibal Corpse dalaival; természetesen lehet más is, a sorok írójának most éppen ez a kettő jutott eszébe. Egy átlagos dal szerkezete ezen etalonok esetében nagyjából a következő: Riff A – Riff B – Riff C – Riff D – Riff E – Riff A – Riff B – Riff C – Riff D – Riff E – Riff F. Meg egy szóló valahol, esetleg kettő. Namost az Abigor esetében lesz egy hosszú-hosszú Riff A, gyakorlatilag ismétlődes nélkül (vagy minimális repetícióval), és utána vége. És mindebbe férnek bele a kicsi, disszonáns, az ember idegein citerázó szólók, a kitartott akkordok, minden, minden. Tiltott gyümölcs, nem?

A harmadik megkísértés Acrasia címre hallgat; a görög szó legjobb fordítása talán az akaratgyengeség lehetne. Lehet, hogy erőltetett a párhuzam, de e sorok írójának ezen a ponton valahogy a La Vey-féle sátániszmus alapelvei ugrottak be. Ismételten ajánlom többszöri meghallgatásra a munka első 30 másodpercét, különösen a 10-28 másodperc közötti részt. Szép, andalító dallam, pár kvintakkord, mármár ellankadna az ember figyelme, de ugye az Abigor-nál folyamatosan résen kell lenni: természetesen ezt a konszonáns részt is sikerült valami egészen ijesztő disszonanciával „feloldani”. És az utána következő rövid szólót még csak nem is említettük. Lassabb, melodikusabb, meditatívabb, elvontabb, mint az előző két dal, természetesen nincs híján az Abigor védjegyének számító zakatoló riffeknek és a felettük felcsendülő disszonáns szólóknak – riffeknek – hangoknak sem. A negyedik perc előtt (az „I purge the ground and close the gate” sor után) felcsendülő akusztikus rész viszont teljesen szokatlan, nem túl gyakori elem az Abigor zenéjében (különösen nem hajlításokkal).

Az Indulgence (engedékenység, kíméletesség), azaz a negyedik megkísértés – minő meglepetés – már megszólítással kezdődik: „Lucifer”! Gyors témaváltás már a legelején: az első 20 másodperc Muszorgszkij-ra emlékeztető felütése után (nagyjából annyi erővel és kíméletességgel, mint egy megvadult tank) hirtelen belassulás következik, töredezett riff-ek, soksok (szinte véletlenszerűen) megszólaló pici disszonáns szólótöredékecskével. Érdemes többször sötétben (akár egy-két sör/rövid után) meghallgatni a „So let me rise” refrén-szerűséget és környékét: hát ezért szeretjük az Abigort. Itt már az élvezetek fokozása zajlik: érdemes figyelmet szentelni a „Struck with awe we shall ascend these high ranks” sor előtti szólónak, továbbá az ezen sorral kezdődő résznek: ének és szóló egyszerre, egymás fölött; nagyjából Lovecraft zenei megfelelője. Sajnos számomra a dal legvége (az utolsó 70 másodperc) már túlságosan abigorosra sikerült: a különálló ütemeket még csak-csak lehetett követni, de a sorokat-riffeket már nem igazán, szétesett, és többszöri hallgatásra sem igazán akart összeállni. De nem baj, a lényeg, hogy: „No longer shall we be called servants”.

Az Neglect (elhanyagolás, gondatlanság) az ötödik megkísértés. A 10-30 másodperc közötti szakasz mutatja viszonylag jól, hogy profizmusban és sokszínűségben hova is kell tenni az Abigor-t: ha csak ennyit hallok egy kvízben, helyből azt mondom, hogy ez egy kellemesen felhigított Naglfar, valami ismeretlen csapattól. Na persze a 31. másodperctől már azért kiderül, hogy honnan is fúj a szél. Innentől 1:09-ig bezárólag tessék többször meghallgatni a nevezett dalt: hallani, hogy az Abigor nem csak a zeneírásban jutott el a komplexitás magas fokára, de a dalok zenei környezetbe történő illesztése is gyerekjáték nekik. Hat sor, gyakorlatilag ugyanazzal az alappal, csak…csak mindig más, minden más, soha semmi nem azonos. Számos zenekar teljes munkásságába nem fér annyi fantázia, mint ennek a dalnak az első 69 másodpercébe. Vibrálás, talán az lesz a jó szó, talán ez az az érzés, ami az egész albumot áthatja; különösen jól érezhető a „To the devil…we praise thee” versszak alatt. Kellemes, melodikus, csak éppen azt érzed, hogy szétfeszül az egész, és mindjárt robban. Valahogy ez volt az a dal, amikor az az érzésem támadt, hogy Peter-re és Thomas-ra is vonatkozik a dal sora: „Lucifer, who touched man and brought knowledge on earth”.

A Compos mentis (beszámítható, épelméjű) gyakorlatilag az Abigor ars poetica-jának is felfogható: „Lucifer, our lord is risen, enthroned upon deniers bones, thus sound the trumpets of doom”. A dal stílusa erősen eltér az előző öttől, és ha megnézzük a dalszövegeket, akkor azt is azonnal látni fogjuk, hogy miért: ennek a dalnak nagyjából annyi szövege van, mint a megelőző ötnek összesen; itt nincs nagyon idő csicsázni a dolgokat, 346 másodpercbe bizony bele kell férnie mindennek a-tól z-ig. Ám az Abigor nem tagadja meg magát: ha nem lehet külön-külön szólót és éneket elhelyezni, hát akkor legyenek egyszerre, az sem baj – láttunk már ilyet előzőleg is, ez a dal viszont egy eléggé eklatáns példa. Persze azért 3:40 környékén egy kis lassulás – idegborzolás meg belefér, és aztán minden visszatér oda, ahonnan indult, mind zeneileg, mind a szöveget tekintve: „And so we sin, fall and rise herein this dirt, born out of dust, but fire we became”.

Az album záródala, az Excessus (utazás, eltávozás, halál) bő 11 percesre sikerült, egymagában az album hosszának 25%-át téve ki. Méltó folytatása az előző dalnak; lágyabb, elnyújtottabb, meditatívabb (már amennyire ez a szó az Abigor kontextusában értelmezhető). Itt a szöveg mellett jutott idő a szólóknak is, és a lassabb, meditatívabb részeknek is. Az ars poetica-jelleg – akárcsak a Compos mentis esetén – szintén megmaradt: te vagy az, „Te Deum laudamus, diabolum adoramus”, aki másként csak „Winged revolutionary, fiery emissary, wrathful luminary”-ként ismerünk. Hiszen még a lemezborítóra is ő van festve, nem?

Összességében? Sokkoló párhuzammal élve, olyan, mint a pacal: vagy imádod, vagy a világból kimenekülsz tőle. Ha vevő vagy a bizarr zenei megoldásokra, az apránként szilánkokra hulló zenei megoldásokra, ha egy bővített kvart kellemesen megbizseregteti a füled, akkor igen, ez a Te albumod. Ha viszont a dallamos vagy akár döngölős, kiszámítható négynegyedek töltenek el lelkesedéssel, nos, akkor ez nem a Te világod lesz.

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Ego
2. Stasis
3. Akrasia
4. Indulgence
5. Neglect
6. Compos Mentis
7. Excessus

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Abigor Interjú

Stillborn

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek