Lemezismertetők

ANKH – Tükörterem EP

Kiadó: 

Weboldal: facebook.com/AnkhTata

Kiadás éve: 2012

Stílus: Melodic / Folk / Death metal

 

(scroll down for English Version)

 

A tatai Ankh egy meglehetősen fiatal banda meglehetősen fiatal tagokkal. A csapat még 2008-ban indult, több tehetségkutatón (például a 2009-es Rockmaratonon és az I. KZE Tehetségkutatón) sikerrel szerepeltek, első komoly anyagukat, a Tükörterem EP-t pedig 2011 nyarán rögzítették akkori felállással. Végleges formáját azonban csak idén tavasszal öltötte fel a lemez, de talán megérte vele várni, hisz kitűnő bemutatkozó anyag lett!

A csapat alapvetően melodikus death metalban utazik progresszív, népies és néhol epikus/szimfonikus ízekkel (ez utóbbi mára még nagyobb hangsúlyt kapott, hisz a volt fuvolista-énekesnő helyére külön fuvolista és külön énekesnő érkezett). Miután számomra az új felállás élőben is bizonyított az utolsó Rockmaratonon, így úgy gondoltam, első lemezüket is górcső alá helyezem.

A lemezt az epikus hatású intró nyitja, amit a címadó Tükörterem követ. A melodikus, fantasy-s death metal zenétől kissé eltér a durva hörgés és a dalszöveg, de összhatásban mégis nagyon kellemes a tétel. Talán a hörgés gyenge még egy kicsit, azon van mit javítani, a női ének viszont gyönyörű. Míg e dal személyes, belső problémáról szól, a We Are Gonna Fall általános társadalmi problémákat feszeget. A billentyűtémák emelkedett, epikus hangulatúak, fuvolatéma kellemes, a kiállások klasszikus death-es hatásúak, a szóló progresszív és az epikus/folkos kórus is pedig nagyszerű. Ezt a vonalat igen jól folytatja a Lezárt szemek, immáron ismét magyar nyelven és kicsit több fuvolával. A lemez utolsó önálló tétele az ízig-vérig hősi folk metal nótának nevezhető The Longest Journey (Part I.). (Semmi köze nincs az Ensiferum hasonló című dalához.) E dalban a fuvola mellett hegedűt is hallhatunk, melyet a korábbi gitáros szólaltatott meg, emellett jelentős mennyiségű tiszta férfiének is van a korong leghosszabb tételében. A fuvola és a női ének nagyobb mennyiségű előfordulása mellett (melyet az új tagság bizonyossá tesz), remélem hegedűből is kerül még az újabb anyagokra. Afféle bónuszként megkapjuk a We Are Gonna Fall demó verzióját is zárásként, a kontraszt jelentős!

Egy tehetséges, ígéretes zenekar jól összerakott, komplex anyaga ez az EP. Abszolút nem egysíkú, ahogy élőben, úgy lemezen is kellemes meglepetés a banda. Nagyon erős bemutatkozó anyag, mindenképp ajánlom az epikus, folkos, progresszív és melodikus death metal kedvelőinek!

———————————–

ENGLISH VERSION:

The Hungarian Ankh (from the town of Tata) is a quite young band with quite young members. They started in 2008 and they were successful on more Hungarian talent contests. They recorded their first serious material, Tükörterem EP in the summer of 2011 with the former line-up, although the final form was created only during this spring, but it was worth to wait for it, it became an excellent debut material!

Basically they play melodic death metal with progressive, folkish and epic/symphonic elements (recently the last ones play more roles, because there are a female vocalist and a flutist instead of the former flutist-vocalist girl). After their new line-up proved their skills for me at the last Rockmaraton, I thought I’ll review their first EP, too.

The CD is opened by an epic-like intro, followed by the title-track, Tükörterem. The brutal grunts and the lyrics differ a bit from the melodic, fantasy death metal music, but at all it’s a very pleasant track. Maybe the grunts should progress a little, but the female vocals are beautiful. While this song is about personal problems, We Are Gonna Fall is about average social problems. Its keyboards have elevated, epic atmosphere, the flute theme is pleasant, the breaks are classic deathish, the solo is progressive and the epic/folkish choir is simply great. Lezárt Szemek continues this path very well, now in Hungarian again and with a bit more flute parts. The last real song on the album is the absolutely heroic folk metal track: The Longest Journey (Part I.). (It has nothing to do with Ensiferum’s similarly entitled song.) In this long song we hear violin besides flute, it was played the former guitarist and we can also find more clean male vocals. Besides the more flute and female vocal parts – because of the new line-up – I hope we’ll also hear violin on the upcoming materials again. As a kind of bonus track we get the demo version of We Are Gonna Fall finally, the contrast is serious!

This EP is a well-built, complex material of a skilled, promising band. It’s absolutely not boring; the band is a pleasant surprise on album as well as on concerts. It’s a very strong debut material; I highly recommend it for the fans of epic, folkish, progressive and melodic death metal!

Tracklist:

1. Intro
2. Tükörterem
3. We are gonna fall
4. Lezárt szemek
5. The Longest Journey (Part I.)
6. We are gonna fall (demo)

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

ANKH – New Beginning

ST. Toma

Ankh: New Beginning – megjelent a debütalbum

KMZ

Summer Folkmetal Night – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Niburta, ScerrA, Ankh, Dolmen, Isatha – III. Niburthday – Koncertbeszámoló

Gwanath

Folk Farsang: Korpiklaani, Metsatöll, Silent Stream Of Godless Elegy, Avven, Virrasztók, Niburta, Ankh – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Folk-Metal Underground Extravaganza – Koncertbeszámoló

ST. Toma

SamhainFest Hungary 2012 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek