Kiadó: Nuclear Blast
Weboldal: www.belphegor.at
Kiadás éve: 2014
Stílus: Death / Black
Brief Sum: Professional product, just like a McDonald’s hamburger. Absolutely neutral, with so much self-reflection, that is unacceptable. The sound also was better on Bondage Goat Zombie, but the lyrics are still ridiculous, and the drums are still uninspired and monotonous.
Belphegor egyike a Pokol hét hercegeinek, ám nem egyértelműen gonosz – mint ahogy a nevét viselő zenekar lemeze sem. Ezenfelül a démon a felfedezéseket és a találmányokat patronálja. Sajnos Helmuth-ék személyében kissé rossz lóra tett, mert nem sok ötletesség, vagy eleddig felfedezetlen terület van ezen az albumon (se).
Extrém metál-szórakoztatóipari termék tekintetében viszont egy professzionális, szerethető dologról van szó.
Nehéz dűlőre jutni az ilyen zenekarok megítélésével, mert művészeti, vagy pusztán valódi érték szempontjából nem túl magas szinten vannak a skálán. Ami bosszantó, mert Helmuth-ék sok kiváló riffet is képesek leszállítani, csak aztán tönkrevágják a részletekkel. Ha normális szövegvilággal dolgoznának, és igényesebb szintre emelnék a külsőségeket, ha már egyszer foglalkoznak vele, akkor már rögtön szívesebben hallgatnám a lemezüket. A reményt, hogy ez esetleg a Nuclear Blast jóvoltából meg fog változni, a klippekkel módszeresen megölték. Mert hasonlítsuk csak össze a Behemoth és a Blephegor klippjeit – két hasonló zenei kaliberű zenekar, de utóbbi a lehetőség ellenére is olyan szinten van, mintha húsz évvel ezelőtti 18 évesek zenélnének 16 éveseknek.
A borítónál viszont túlpörgött az agyuk – nyilván Seth Siro Anton nem fog visszautasítani egy jól fizető melót, csak azért, mert a megrendelő annyi jelképet meg mondanivalót beleálmodott, amit ő maga nem szégyellt, bezzeg nekem már ciki ez az üzenetparádé. Így kell nevetségessé tenni fontos dolgokat, és giccset csinálni önmagában komoly témákból.
A lemez amúgy jól indul – olyan jól, hogy egyben a lemez legjobb dala is, a végén pedig az egyik legjobb riffel. Kár, hogy az elején viszont a Blood Magic lemez nyitóriffjének tesója köszön vissza, csak gyorsabban. Ez amúgy az egész albumra elmondható: nagyon sok a hasonlóság saját magukkal. Durvább déjá vu érzéseim voltak, mint egy Iron Maiden, Motörhead, Ac/Dc lemez esetében.
Ugorjuk át a lemez mélypontját – a címadót, amelyre készült egy olyan ciki klip, mint amilyen érdektelen a zene. Amíg eljutunk a lemez második legjobb, Black Winged Torment dalához, rájövünk, hogy Helmuth igazat szólt, amikor azt mondta, hogy most jobban rákoncentrált a death metál elemekre. Ennek eredménye, hogy közel sem ez lett a legjobb Belphegor lemez. Súlyos, egyszerű death betonozásokat kapunk, nem is rosszak, de ezeket már hallottuk a ’90-es években. A Belphegor death metál témái kb. azt a szintet és minőséget hozzák.
Meg kell említeni, hogy a Legions Of Destruction-ban Glen Benton vendégeskedig Csihar Attilával egyetemben. Glen sajnos semmit nem tud emelni a zene színvonalán, lévén teljesen a fent említett 90-es évek death metaljat kapta aláfestésként. Csihar része már sokkal jobb, akár még Mayhem lemezen is el tudnám képzelni, de pusztán ez nem menti meg a dalt attól, hogy ezt leszámítva emlékezetes legyen. Az utolsó megemlítendő tétel pontosan az utolsó, ami nem is igazán rendes dal – egy levezető zenei darabról van szó, mégis az album jobb pillanatai közé tartozik. Ezeken kívül vannak még hangulatos effektek, beszédek, akusztikus gitár, dallamos szólók, de ezek szét vannak szórva az egész lemezen. Amiből kevés van, az pont a Belphegor erőssége: a dallamos, epikus, sodró black riffek, ráadásul az ének is kevésbé erős, horzsoló, mint korábban.
A hangzásra viszont – az ínyenceket kivéve – nem lehet panasz; a Bondage és Blood Magic keverékeként tudnám leírni. Erik Rutan bábáskodása szintén ráerősít a death metal élre, a gitárok nem olyan élesek, mint a Bondage-en, a dob viszont hangsúlyosabb. Ha már a dobnál tartunk, ez a Belphegor egyik gyenge pontja: bántóan ötlettelen, szinte kizárólag az ütemet szolgáltatja, alig van díszítés, keverés, a témák többnyire csak jönnek egymás után, ami rengeteget levesz az összképből. A másik gyenge pont a szövegek: olyan, mintha keménynek, súlyosnak, gonosznak hangzó szavakból legóznának össze új szavakat, és a gondolataikat ezekkel a tákolmányokkal fejeznék ki tőmondatok szintjén. Illetve mintha a valódi mondanivalót átküldenénk a sátánista black metal kifejezések fordítógépén. Értem én, hogy pl a nukleáris sátán lehet a nukleáris bomba is, a gázmaszk terror meg a vegyi-, biológiai hadviselést ostorozza, de ennyit azért ne kelljen gondolkodni egy szövegen, hogy szimplán nevetséges és szánalmas, vagy egy normális üzenet kutyaütő, vázlatos felfestése.
Összeszegve: nagyon nehéz megítélni, mert kiváló hőbörögni való koncerten elázott aggyal és minimális angol tudással is, remek feszültség levezető ilyen gonoszkás kifejezéseket dúdolni, a dallamok, amikor vannak, pedig nagyon jók, lehetne 7 pont is – mert a Bondage Goat Zombie a 9-es. Ha meg komolyan veszem, mint ahogy Helmuth látszólag ezt akarja sugallni a címadó klipjében… akkor csak 5.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Gasmask Terror
2. Conjuring The Dead
3. In Death
4. Rex Tremendae Majestatis
5. Black Winged Torment
6. The Eyes
7. Legions Of Destruction
8. Flesh, Bones And Blood
9. Lucifer, Take Her!
10. Pactum In Aeternum
