CHRISTIAN EPIDEMIC – Sírba Szánt Teremtés

Print Friendly, PDF & Email

2015. dec 23, 14:16 :

Kiadó: Nail Records

Weboldal: facebook.com/ChristianEpidemic

Kiadás éve: 2015

Stílus: Death / Black / Thrash

Brief Sum: Christian Epidemic, one of the most important black/death metal bands of Hungary have presented their 5th studio album end of this year. Nice and melodic, but brutal and aggressive in the same time, and on that way it is the right continuation of their previous works. On the other hand, it is a continuation but not repetition: the guys made a significant step forward to confirm: Christian Epidemic have to be one of the few flag ships of the Hungarian extreme metal music.

 

December 12-én jelent meg a ‘lábatlani’ Christian epidemic ötödik stúdióalbuma Sírba szánt teremtés címmel. 2000 óta adnak ki a fiúk albumot, ez átlagosan háromévente jelent egy korongot, ami nem is egy rossz átlag, sőt.

Kalandból nem volt hiány az évek során, igazából több olyan dolog is történt a csapattal, ami miatt szinte hihetelen, hogy ez az album egyáltalán létrejött. Volt először az a csúnya eset, amikor a második album felvétele után teljesen kipucolták a zenekar próbatermét – mivel itt nem elhanyagolható veszteségről volt szó, csoda, hogy a fiúk nem adták fel, hanem szó szerint mindent a nulláról újrakezdve ismét felépítettek mindent. És lassacskán tíz éve, hogy a zenekar motorjának számító Széles Zsolt külföldön él; egy darabig csak Epidemic-ként működött a zenekar, és ez volt az a periódus, amikor teljesen biztos voltam benne, hogy a történetnek nemsokára vége. Szerencsére nem így lett, a Lábatlan – München távolság kezelhetőnek bizonyult, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy immár a második albumát mutatja be ebben a felállásban a zenekar.

Az eredeti albumcím Háttal Mekkának volt, de a párizsi események hatására ez az utolsó pillanatban megváltozott. Ahogy a Hammerworld írja: “Eredetileg úgy volt, hogy az album a Háttal Mekkának címet kapja majd az egyik új dal után, de […] végül is az én nyomásomra engedtek a többiek. Egyszerűen Párizs után úgy alakult a történelem, hogy nem akartam ártatlanok véréből tőkét kovácsolni, meglovagolni egy aktuális gyűlölethullámot“. A zene- és szövegírás a hagyományos felállásban ment: Széles Zsolt írta a szövegeket, a zene meg alapvetően Kocsis Zoltán fejében állt össze. Ha nem volt elég a zenei ötletek ide-oda küldözgetése, akkor bizony időnként „összeköltözött” a két úriember egy-egy hétvégére.

A Christian Epidemic-et én két dolog miatt szeretem nagyon (és most jöjjön egy jó nagy közhely): a szöveg és a zene miatt. Alapjáraton a szöveg általában nem érdekel, mert az éneket szimplán egy sokadik hangszernek tartom, azonban a Christian Epidemic dalaival nagyon más a helyzet; beletartoznak abba a maximum egy százalékba, ahol mélyebb mondanivalóval találkozhatunk. A szövegek személyes élményekből táplálkoznak, víziószerűek, képszerűek, az ember látja maga előtt a jelenetet, ráadásul az adott hangulatot vagy érzést is remekül tudják közvetíteni. A zene ezzel általában tökéletes összhangban van: azzal együtt, hogy vannak jól megfogható stílusjgyei a zenekarnak, nem ismétli saját magát, és nem monoton a végeredmény. Mivel a két gitár mellett billentyűt is használnak a fiúk, így soha nincs meg az az érzés, hogy „üres” lenne a zene, minden tartományban szól valami. Ismerem pár kottájukat, de számomra az etalon az Angyalok nyelvén: ott sikerült Zolinak nyolc, azaz nyolc hangból összehoznia úgy egy dalt, hogy nem unalmas, nincs benne ismétlődés, nem kiszámítható, és minden része szervesen következik az előzőből.

Az új album a Hammer Magazin mellékleteként jelent meg, magyar szöveggel, és az újra felvett „Ezer harang”-gal a Pusztítástan albumról. Januárban jön a következő kiadvány: figyelem, magyar – angol – német nyelvű box-set várható!

A Gyehenna egyfajta intróként szolgál – ilyen mindig van minden Christian Epidemic-albumon. Alapvetően segít a felkészülésben és a hangulat megteremtésében, hogy ne csak úgy a semmiből kezdődjön el a zene; nehéz nem felismerni az ének arab nyelvét a robbanások hangjai alatt.

A Szellemből hússá legelső perce tipikus Christian Epidemic: a dal kezdete kicsit az Újjászületett nyitására emlékeztet, majd utána a mármár hagyományos megoldás: egy versszak, amit Zsolt énekel (magasabb hangszín), majd ellenpontozásként azonnal a következő, Gábor énekével (mélyebb hangszín). A “Mintha élve boncálnának” sor előtti megoldás is nagyon epidemices:  elsőre semmi extra, de ha meghallgatod, észre fogod venni, hogy az ismétlődő részek nem pontosan azonosak, van benn egy kis variálás. Majdnem keretes szerkezetű, a nyitó riff egyfajta változatával záródik, ám a dal végén kissé hiányérzetem támadt: szimplán abbamarad ahelyett, hogy befejeződne.

A Háttal Mekkának talán az egész album legintenzívebb, legösszetettebb tétele, mind a zenét, mind a szövegeket tekintve. Már a kezdése is tipikus Christian Epidemic – hallgasd csak meg a disszonáns háromnegyedeket, és hallani fogod, hogy stílusában mennyire hasonló a régebbi anyagokhoz. Hogy mennyire is? Annyira, hogy azonnal felismered két másodperc után, hogy igen, ez Christian Epidemic, viszont nem az fog eszedbe jutni, hogy basszus, én ezt már hallottam valahol – ilyen elem még az emberi énekhangra hasonlító szintetizátor hangszín például. A bevezetőben szó volt a dalszövegekről és azok súlyáról, álljon erre itt két példa: “Tökéletességed // Láthatatlan árnya // Letakarta szemem // Szúráid homálya”, és mondjuk “Háttal Mekkának // Imáiddal szemben állok // Vérrel mosott szégyen földjén // Csador mögött élni átok”. Mellesleg nem lepne meg, ha ugyanolyan balhé lenne belőlük, mint a Nincs holnap soraiból.

Nagyon szépen látszik, hogy a Megrekedt könnyek mit merít a múltból, és mit ad hozzá. Az album dalaiban jópár olyan kép – örök mostoha, búzamező – megtalálható, ami visszautal a korábbi munkákra. Az első és a második versszak éneke szintén a szokásos mély énekhang – magas énekhang ellenpontozással játszik, és nekem egyik személyes kedvencem a közöttük lévő átkötés. Amikor először meghallgattam, a “S benned a gyász dobog // Tüzem már nem lobog // Nem lehetek már szél // Mely utadon elkísér” versszaktól a hátamon is felállt a szőr. Jól összerakott, nagyon kellemes kis dal.

Azt hiszem, kevés zenekar tud hitelesebben beszélni az érzelmekről. Mint minden dolognak, így például a szerelemnek is többfajt aspektusa van,  és szeretjük elfelejteni az oldalt, amelyik a fájdalommal, a vérrel és a csalódással jár. Lehet valami rózsaszín és nyálas, ugyanakkor lehet olyan őszinte, mint az Angyalok nyelvén; ez a dal és az őszinte, mármár vulgáris megközelítés jutott eszembe, amikor előszőr meghallgattam Mártírok hazáját, annyira kísérteties a hasonlóság. A dal egyfajta himnusz, arról a szeretetről, amit – különösen a távolba szakadva – érezhetünk a hazánk iránt. A távolság mindig egy más nézőpontot jelent, és sajnos távolabbról sokszor jobban látszik, hogy hogyan lehet “Katonát nevelni, átírni történelmet // Tolvajok kegyére hozni törvényeket”. Az egész dal végtelenül szomorú: van valaki, aki látja hazája szenvedését, és látja azt is, hogy nem képes úrrá lenni rajta, sőt személyesen is érintett a tragédiákban (“Kudarcok, panaszok szigete a földem // Százszor megkönnyeztem, ezerszer leköptem”), ám ezzel együtt nem képes elfordulni, nem tudja elszakítani a köteléket, ami hazájához köti. Ez a nehezebb út, mert “Zablával a szájban nehezebb szeretni”, ám ez az emberibb út, és minden tiszteletet megérdemel az, aki ezt választja. Szívemből kívánom, hogy teljesüljön a dal két sora: “De az ellopott szeretet a gyermekek szívéből // Egyszer majd lesújt, mint ítélet az égből”.

A címadó Sírba szánt teremtés is stílusosan illeszkedik a Christian Epidemic dalainak sorába: hasonlóan beteg képek szerintem csak a Pusztítástanon jelentek meg. Maga dal java részt háromnegyedes – tehát gyorsabbnak érzed, mint valójában –, és a használt disszonanciák miatt egyfajta idegesítő feszültség lebegi körül. Valahogy az egész dal számomra egy nagy apokaliptikus vízió, nagyjából úgy, mint az Újjászületett – és az olyan részek, mint “Ki a teremtményeit életre hívta  // Tudni kell, kit mikor szán a sírba” csak megerősítik ezt az érzést.

A következő dal, a Sorskeresés gondolom nem véletlenül került ennyire közel a Sírba szánt teremtéshez – szervesen kapcsolódnak, a Sorskeresés gyakorlatilag az előző dal folytatásának tűnik, de nem csak a szövegvilágot tekintve. A 2:05-nél kezdődő riff az, amit eddig szinte hiányoltam: minden hangszer csöndben, tempóváltás, és csak Zoli gitárjának reszelése hallatszik, majd ehhez “fejlődik fel” a többi hangszer – a kezdetek kezdete óta Christian Epidemic-kézjegy. Az hiszem, az alábbi ízelítő talán jól mutatja, hogy a dalszövegek terén is igazi csemegével van dolgunk: “Elengedlek hát a vadak közé // Illatok alá, az ízek fölé // Az egyetlen embert, ki változni tud // Az örök, ki magányból magányba jut // Áldozni kész, de vetkőzni félszeg // Ki ráncokból épített arcára fészket // Maszkját sárból formázta az útra // Nehezen enged el, de elenged újra”.

Amit még nagyon szeretek a Christian Epidemic zenéjében, az az, hogy olyan, mint – nagyon hülye hasonlattal – egy gótikus templom és egy tank kereszteződése: légies, könnyed, éteri, és közben úgy ledarál, hogy észbe sem kapsz. Na ilyen az Éjteremtő. Persze a zenei eszközöknek össze kell állniuk, és ez  “Az idő megállt…” versszakra meg is történik. Nem könnyű ezt a mindent ledaráló érzést még fokozni, de Zoli mesternek sikerül, és ez pedig a következő versszak disszonáns (kromatikus?) döngölése. Hogy teljes legyen az élmény, itt van még a szöveg is; vannak sorok, amik után az ember hajlamos percekig maga elé meredve ülni: “Elindulni az úton, amit apámtól tanultam // Sírig tartó szerelem hitétől vakultan // Mert az a kötél minden múltat elbír // Mert az a gerenda, az minden kínra gyógyír”. Ha lehet rendelni, akkor én vagy a ráadás előtt, vagy a legvégére szeretnék éjteremtést kérni :-). Közjáték a végére – tudom, hogy szemét vagyok, de lelki szemeimmel már látom a jelenetet a koncerthelységben lévő két bepiűlt hosszúhajú fazon között: “Mi mondtál, ba’meg, mit mondtál? Hogy hány szál van a lelkem rózsaágyán? Csak kétszáztizenöt? Azt az anyád hétszentségét!”. Bocs.

Szerintem a zenekar eddigi történetének egyik legjobb dalkezdését hozta össze Mielőtt meghalunk – hogy ne legyen hiányunk, helyből meg is ismétlik a fiúk. Maga a dal nagyjából olyan, mint a lucullusi lakomák: ájulásig dőzsölhetünk. Ha egy számra kellene ráböknöm, hogy mégis, hogyan lehetne öt percben a legjobban bemutatni a zenekar munkáit, akkor talán ez lenne az. A teljesen beteg képek – lásd fentebb – és a christianepidemices dallamvezetés teljesen tipikus; javasolhatom koncertkezdőnek esetleg?

Hogy mit lehet összességében elmondani a Christian Epidemic új albumáról? Pontosan azt, amit Széles Zsolt mondott róla, amikor az új anyagról faggattuk: “Nyers és erőszakos album volt a cél, olyan dalokkal, amik nem megismétlik az elmúlt 20 év dalait, hanem kiegészítik azokat”. Jelentem, a célt sikerült elérni, az új jövevény szervesen illeszkedik a sorba. Ne feledjétek, a csapat egy hónap múlva, január 24-én lesz hallható a Dürer Kertben, menjetek, és mutassátok meg, hogy a Christian Epidemic helye egyre még mindig jogosan van ott, ahol: a magyar extrém metál dobogóján.

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Gyehenna
2. Szellemből Hússá
3. Háttal Mekkának
4. Megrekedt Könnyek
5. Mártírok Hazája
6. Sírba Szánt Teremtés
7. Sorskeresés
8. Éjteremtő
9. Mielőtt Meghalunk
10. Ezer Harang

Pontszám: 10

VN:R_U [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Ezt a cikket eddig 1 129 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!