INSANIAE – Outros Temem Os Que Esperam Pelo Medo da Eternidade (Re-release)
Kiadó: ARX Productions
Weboldal: myspace.com/insaniae
Kiadás éve: 2011
Stílus: Doom / Death Metal
(scroll down for English Version)
Az élet néha igazságos. Az Insaniae Portugáliából jött, egy olyan országból, aminek a metalzenei élete nem annyira ismert világszerte – annak ellenére, hogy az ottani underground mozgalom is egyre inkább erősödik -, és ahonnan nagyon nehéz kitörnie egy-egy csapatnak a nemzetközi ismertség felé. Az eddigi egyetlen kivételnek tekinthető Moonspell sikerét próbálja ugyan követni egy-két csapat, de a legtöbb portugál csapat megalakulása és néhány évi fennállása után egyszerűen eltűnik anélkül, hogy a nemzetközi színtéren letették volna a névjegyüket. De most itt van ez a nagyszerű, ám még névtelennek számító csapat, akik egy jó kiadóhoz kerülve megkapták azt az esélyt, hogy felfigyeljenek rájuk Európa-szerte – vagy kis szerencsével akár világszerte is. Legalábbis én azt kívánom nekik, hogy ez a vágyuk teljesüljön, hiszen az „Outros Temem…” című debütálóalbumuk – amelynek az újrakiadását veszem most górcső alá – szerintem az egyik legjobb női énekes doom/death metal album, amit valaha kiadtak.
Ha most bárki is a női ének említése miatt úgy érzi, hogy elvesztette az érdeklődését a csapat iránt, megnyugtathatom, hogy ez a csapat nem a Draconian-féle vonalat követi, legalábbis nem az ő újabb anyagaik irányát. Az „Insaniae” albumán a keménységet nem csak „rájátsszák” az egyébként giccs határát súroló dalokra hörgés és lassú, temetői hangulatú riffek formájában, hanem a maguk a szerzemények sötétek, depresszívek és fájdalmas hangulatot árasztanak. Igaz, hogy az éteri női vokál itt is néha lágyítja a zenét, de a legtöbbször inkább még inkább hátborzongatóvá teszi úgy, hogy a borongósság nem veszik közben ki a dalokból. A gitárriffek kiemelkedően jók, legtöbbjük a tradicionális funeral doom szellemében íródott, így hallhatunk lassú dallamokat és mélyrehangolt akkordokat, de a “Sangue, Medo, Doença E Dependência – A História Da Vida E Da Morte” című tételben a fődallamot még néhány disszonáns akkord is megtöri. A dobos itt nem csak arra koncentrál, hogy tartsa a lassú, súlyos tempót, ezt ugyan gond nélkül véghez viszi, de emellett még kreativitásáról is tanúbizonyságot tesz például a változatos fillek lejátszásánál. A mély vokálok nem a legtökéletesebbek, de teljesen rendben vannak, bár véleményem szerint használhatták volna gyakrabban, hogy Isabel könnyedebb hangját jobban ellensúlyozni tudják. Ha muszáj lenne az Insaniae-hez hasonló bandát mondani, gondban lennék, mert ugyan a doom/deathből táplálkoznak, de a női ének használata és egy-egy megoldás miatt elüt a hasonló stílusú formációktól. De ha mégis köteles lennék egyet megjelölni, akkor a témák hasonlósága miatt talán a Doom:VS-t mondanám, csak női énekkel és billentyű nélkül, habár a tempó itt nem annyira lassú, mint a svéd formációnál, a death metalos hatású riffek és a tiszta, atmoszferikus kiállások pedig még tovább növeli a két csapat közt a távolságot.
A női ének használata ellenére sikerült a gótikus elemeket teljesen kiszűrniük a zenéjükből, aminek külön örültem, ez az album egyik legnagyobb erénye. A dalszövegek portugálul vannak, úgyhogy egy szót sem értettem belőlük, de gyönyörűen hangzik a nyelv ebben a környezetben, és meglepően jól illik ehhez a stílushoz. Az újrakiadás borítója szépen néz ki, véleményem szerint felülmúlja az eredetit. A hangzás szintén jó, minden hangszer kihallatszik, és több hallgatás után már jobban is tetszett, mint a stílusnál megszokott svéd doom/death metal hangzás. Ezen a kiadványon van még egy 2009-ben – már az új dobossal felvett – bónusz dal is, ami a lemez egyik legjobb szerzeménye. Ez a dal is megmutatja, hogy a csapat sok tekintetben fejlődött, Isabel hangja érettebb és erősebb lett, a dal komplexebb, mint az album többi szerzeménye, a gitárdallamok még jobbak, mint eddig és végre már hallhatunk némi brutális duplázást is, ami a súlyosságot emeli ki jobban. A debütalbum óta kiadtak egy splitet és még egy nagylemezt, alig várom, hogy azokat is meghallgassam! Ezt az albumot bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a doom/death metalt, és aki nem gondolja úgy, hogy a női ének használata szentségtörésnek minősül.
————————————-
ENGLISH VERSION:
Life is sometimes fair. Insaniae is a band from Portugal, a country whose metal scene isn’t well known in the rest of the world – in spite of the fact that its underground movement is getting stronger and stronger – and from where it is really hard for a band to put themselves on the map and to make a name worldwide. The only exception is, of course, Moonspell and there are some followers but most Portuguese bands are just fading into nowhere after a few years of being active. And now, this great but yet unknown band got a chance that they could gain some attention from the rest of Europe – and if they’re lucky, from world-wide – by signing to a fine label. At least, I wish them the best because from what I’ve heard on the re-release of their debut, I think that “Outros Temem…” is one of the best female fronted doom/death albums ever made.
If you think, you’ve lost your interest already because of the usage of the female voice, I can assure you that it’s nothing like Draconian or the similar female fronted doom/death metal bands. At least, it’s nothing like their newer releases. On Insaniae’s album, the heaviness isn’t just “performed” by the deep death metal growls and the slow, funereal riffs, the tone of the music is dark, grievous and depressive itself. Although the ethereal female voice sometimes softens the music, most of the time it makes the atmosphere more eerie with keeping the gloominess. The guitar riffs are exceptionally good, they were mostly written in the traditional funeral doom style with the slow accords and melodies but for instance, in “Sangue, Medo, Doença E Dependência – A História Da Vida E Da Morte” we can hear that the main melody is broken by some dissonant chords also. The drumming isn’t only about keeping the tempo slow, it’s creative with many various fills. The deep growls are not the best but they are okay, however I felt that they could have used these vocals more often to counteract the lightness of Isabel’s beautiful voice. I don’t think I could mention one single band which is similar to Insaniae because clearly, their music have been influenced by the doom/death genre generally. But if I have to, most of the riffs reminded me of Doom:VS but with female vocals and without the keyboards. However, the tempo is not as slow as there and the death metal influenced riffs and clean breaks make these two bands even more distinct from each other.
Even with the usage of the female vocals, they managed to keep out the gothic influences totally, which is the album’s biggest asset. The lyrics are in Portuguese so I didn’t understand any of it but it sounds beautiful and interesting and it surprisingly fits well to this genre. The artwork of the re-release is also nice, in my opinion, this cover is better than the original. The sound is also good, you can hear clearly everything and after a few listen I kinda liked it better than the regular Swedish/Nordic doom/death metal sound. On the re-release there is a bonus track which was recorded with their new drummer in 2009 and which is an absolute highlight of this record. It shows that the band have been improved in so many ways, Isabel’s voice became more mature and stronger, the songs are more complex the leads are even better and finally, we can hear some brutal double bass also. Since this debut they’ve released a split and another full-length, I can hardly wait to hear them too! A highly recommended band for the fans of dark music and for the doom/death metallers who don’t think that the usage of the female vocals is a blasphemy.
Tracklist:
1. Porque Fomos, Somos / Porque Somos, Seremos
2. A Maior Dádiva Que Te Dou É Não Te Tocar
3. Habitas Na Memória Que Vais Perdendo
4. Adormecer Na Cidade Onde Não É Permitido Dormir
5. Sangue, Medo, Doença E Dependência – A História Da Vida E Da Morte
6. Celebração Terminal
7. Eternamente imortalizados (Bonus)



