JE – Un Royaume De Nuit
Kiadó: ARX Productions
Weboldal: myspace.com/jemusical
Kiadás éve: 2010
Stílus: Blackgaze / Post Rock
(scroll down for English Version)
A francia metalzenei világ – csakúgy mint a francia művészet általában – mindig is a kísérletezésről és a határok feszegetéséről szólt, néhány kivételtől eltekintve. Azóta rajongója vagyok ennek a modern mozgalomnak, hogy rátaláltam, a legtöbb kedvenc avantgarde és experimental csapataimra is itt bukkantam rá, ahogy szintén rátaláltam egy-két értékes post-rock bandára is. Csak idő kérdése volt, hogy belefussak egy shoegaze csapatba, még akkor is, ha nem vagyok a stílus legnagyobb rajongója.
A Je debütáló EP-je azonban meglehetősen jó benyomást tett rám. A black-metal elemek bevonásával – mint például az album címadó dalában található epikus blast-beat téma, vagy a black stílusú vokál – sikerült egy meglehetősen depresszív atmoszférát megteremteniük, de még így is nehéz lenne csupán blackgaze-nek titulálni a csapatot, amiről leginkább a puhább gitárriffek és a rockos dobtémák tehetnek. Persze az alap post-rock/shoegaze stílusnál viszont egyértelműen keményebb, sötétebb a zene, amit játszanak, így valahol a két irányzat között kell elképzelni őket mind hozzáállásban, mind hangzásvilágban. Ez is bizonyítja, hogy a Je nem egy általános nu-gaze banda, hanem valamivel különlegesebb annál. Ettől persze még butaság lenne azt feltételezni, hogy akkor a dalok is különlegesek, komplexebb és egyáltalán, egy világot megrengető lemezt tartunk a kezünkben. Erről nincs is szó egyáltalán, a számok egyszerűek, dallamközpontúak, de inkább legyenek ilyenek, minthogy a felesleges technikai villogással tönkretegyék a zene atmoszféráját.
A lemezt nyitó „Chűte de l’ętre” jól mintázza, hogy mit hallhatunk a kiadványon. Egy tiszta/effektezett gitárral indul, majd ezt felváltja egy energiától duzzadó torzított rész némi arpeggio-s kísérettel, de úgy, hogy a sötét hangulata egyáltalán nem tűnik el a zenének. Jó kezdés, de nem váltja meg a világot. A következő dal már egy fokkal jobb, de sajnos a vokál lehúzza az összképet, igaz nem csak ennél a számnál, hanem az egész albumnál. Az énekes technikája rengeteg szempontból rossz. Kísérletezéshez nem elég kreatív, néha csak a „dallamos üvöltés”-szerű hangok és a blackes károgás között váltogat, ami még nem is lenne baj, ha legalább az a hangszíne rendben lenne. De sajnos nem így van, rettenetesen száraz, erőtlen, képzetlen hangja van, és a vokálsáv vékonyra kevert hangzása ezt csak még idegesítőbbé teszi. A mélyebb hörgései egy fokkal jobbak, de ezeket meg csak elvétve használja, és akkor sem lehet igazán kihallani. Ez azért szomorú, mert egyébként az EP hangzásával nincs nagy probléma, a stílushoz megfelelő arányokat és hangszíneket tudtak kikeverni, zajos az energikusabb részeknél, de tiszta és telt a lágyabb elemeknél.
A harmadik szám után a depresszív atmoszféra egyre erősödik, és a zene egy keményebb hangzásvilág irányába tolódik. Az olyan black metalos elemek szerepeltetésével, mint a “Legendes Urbaines” hangulatos gitárleadje, vagy a már említett blast-beates téma, megmutatják, hogy azért ez a banda nem csak egy egyszerűen jó rock/metal újonc, hanem több annál. Ezek a számok figyelemre méltóak, nem hall minden nap az ember olyan dalt, ahol egyszerre szerepelnek groove-os rock részletek, keményebb duplázós témák, depressive rock és black metal elemek.
Igazság szerint nem tudom megmagyarázni, de engem magába tudott szippantani ez a lemez a különleges hangulatával és a kellemesen sötét dallamaival. Debütálásnak ez a kislemez tökéletesen megfelel, de ha a későbbiekben nagylemezt szeretnének kiadni, mindenképpen változtatniuk kell vokálfronton. Nem azt mondom, hogy ennek így meg így kell hangzania, hiszen én is szeretem a kísérletezést, csak azt, hogy fejlesztenie kell a hangját, ha pedig nem tudja, akkor próbálja meg kreatívabban használni. De mindent összevetve ez a csapat már majdnem teljesen össze van rakva, szerintem készen állnak egy nagyobb megmérettetésre. Ha képesek lennének arra, hogy némileg komplexebb számokat írjanak úgy, hogy megtartják ezt az atmoszférát, akkor még több is lehet belőlük, mint egy reményteljes újonc zenekar.
—————————–
ENGLISH VERSION:
The French metal scene, just as French art, were always about experimenting and pushing the boundaries – of course, with a few exceptions. I’ve been fond of this modern movement since I found it, many of my favorite avantgarde and experimental bands comes from there not to mention that I found some fine post-rock newcomers there also. It was a matter of time that I would run into a shoegazing band, although, I’m not the hugest fan of the genre.
The debut EP of Je is quite impressive though. They managed to create a depressive atmosphere with involving some black metal elements, such as including the epic blast-beat part of the album’s self-titled song “Un Royaume de Nuit” or the harsh vocals. However, the guitar riffs and the drum patterns are too soft and too rock oriented for a blackgaze music, even if the depressive atmosphere only lightens for a few groovy parts. It’s not just a simple post rock/shoegaze music either, the faster parts and the heavier riffs put this music somewhere between the two cross-genres which is a good example of why nu gaze bands like Je are unique. This doesn’t imply that the songs are extraordinary or groundbreaking though. They aren’t, the riffs are simple, the songs are rather melody-oriented which is not a problem, it’s still better than destroying the atmosphere with complex and technical elements.
The opening instrumental “Chűte de l’ętre” is a fine example of what’s happening on the record. It starts with clean/effected guitars then the distorted part kicks in with some arpeggios involving some energy but the dark atmosphere remains the same. A fine start, but nothing exceptional. The next song is a bit better, however the vocals are pulling down the song’s – and the album’s – overall image. The vocalist’s technique is bad on so many levels, for experimenting it lacks the creativity, sometimes it only switches between “melodic shouting” and harsh vocals which could be okay if it was good but it isn’t. The harsh vocals are way too dry and not very evolved and the thin mix of the vocal sound makes it even more annoying. There are some deepest growls also which are a bit better but they are hardly audible. It’s sad because otherwise the sound is good for an EP of this genre, it’s raw and noisy when it should be but the clean parts are soft and the effects are creating a wide soundscape.
After the third song the depressive atmosphere strengthens and their music starts to move toward a heavier style. Involving black metal elements such as the epic lead in “Legendes Urbaines” or the mentioned blast-beat in the self-titled shows us that this band is more than just another decent rock/metal newcomer. These songs are really promising, featuring a groovy rock, a heavier double bass part, some depressive rock and black-metal elements in the same song is not what you hear every day.
Actually, I don’t know why but this record caught me with its simple but dark melodies and its strange atmosphere. For a debut, it’s a decent release but if they ever want to release a full-length, they have to do something with the vocals. I’m not saying that it should sound like this or that, I’m also a fan of experimenting but he should improve it or if he can’t, he could try to use it more creatively. But all in all, this band is almost complete, ready for a bigger challenge. If they can manage to write more complex songs with keeping this atmosphere and their sound, they could be more than just a promising newcomer.
Tracklist:
1. Chûte de l’être
2. Les Mensonges de l’Aube
3. Materiel
4. Legendes Urbaines
5. Un Royaume de Nuit
Pontszám: 7.5
Ezt a cikket eddig 75 alkalommal tekintették meg.Hasonló Bejegyzések
Megosztás
