Kiadó: Rising Records
Weboldal: www.noctemofficial.com
Kiadás éve: 2011
Stílus: Black / Death / Thrash
Brief Sum: Noctem, pioneer of a genre, has come up with an extraordinarily cruel, dense and exciting material, topping even its own previous ingenuity. Thanks to its renewing brutality and songs that make no compromise, I can confidently say that Oblivion is one of the best extreme metal albums of recent times. All you fake gods, fear the name Noctem!
Legnagyobb örömömre tavaly nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy felavathattam a spanyol Noctem-et oldalunk hasábjain, júniusban pedig végre napvilágot látott az (általam legalábbis) epekedve várt utód. Azóta is non-stop pörgetem a korongot, és az a helyzet, hogy a Divinity megdöbbentően nívós mivolta ellenére, az Oblivion a táplálékláncnak megfelelően, éhes ragadozóként, különösebb erőfeszítés nélkül túrta ki a trónról önmaga korábbi, kifejletlen példányát. Pedg feltételeztem, a horda akkor minden töltényét ellőve, aduit kiterítve, maximumot beleadva hozott egy emlékezetes debütöt, annak reményében, hogy az az anyag majd jó sokáig a víz tetején tartja a nevüket, de a rohadt életbe is, ezek a mészárosok nem ismernek határokat! Nincs pöcsölés, üresjárat, kifacsart témák és kliséhegyek. Ó nem! Cserébe megkapjuk napjaink egyik legjobb extrém metal lemezét, igényes köntösbe bújtatva, utánozhatatlan Noctem-stílusban.
A már korábban is árulkodó jelek alapján a csapatot egyébként is a szcéna úttörőjének vártam, hisz ilyen mértékű káoszt, disszonanciát és undorító, ám füleimnek mégis mézédes zenét nemhogy a mai, de még a stílusalapító régi, élő és halott legendák közt sem nagyon tudok felidézni. Egyetlen méltó és hasonlóan embertelen audio-terrorként mindössze az Anaal Nathrakh neve merülhetne fel, a futólagos párhuzam ellenére viszont mégis két külön úton haladnak a felek. Míg a brittek a zajos grind és a fekete fém keverékéből alkotnak maradandót, addig a mi prominens valenciai gyilkosaink sem ragadnak le soha egyetlen ágazatnál. A reszelős black-től kezdve, a mély és brutális death metal-on át egészen a helyenként szimfónikus kísérettől sem mentes thrashes hasításokig találunk itt minden kivégzőeszközt a hasfelmetszők kelléktárából.
Beleth hangja (mint talán az imént említett kellékek legádázabbika) továbbra is egyedülállóan gusztustalan. Adottságait kihasználva igazi mániákus, kegyetlen hentesként fröcsögi végig az albumot, így ha egy mód van rá, ezúttal is inkább a booklet-ből fürkésszük majd a szövegeket, máskülönben garantáltan egy árva szót sem fogunk kihallani az egészből. A dalokra ezúttal csak felszínesen térnék ki, mivel mind a tizenegy opusz egybe és külön-külön is meglehetősen sűrű és komplex, ugyanakkor cáfolhatatlan mestermű. A két intró, a Popol Vuh és a Q’uma’rka’aa’j közül előbbi lett a hangulatosabb, magasztos bevezető, utóbbi pedig inkább afféle S.O.S. pihenő az utolsó két szörnyeteg előtt. Személyes kedvenceket képtelen vagyok kiemelni, hacsak nem a komplett anyagot nevezem meg favoritként… Jellegzetes részek persze sok helyütt akadnak, ilyen a The Arrival Of The False Gods megsemmisítő brutalitása, a Universal Disorder, ahol egy domináns, szaggatott thrash riffen túl szólót és (az Unredemption mellett) billentyűs színezést is kapunk – összetettség szempontjából talán ez a legváltozatosabb tétel mind közül.. Ezért a rangért még a címadó Oblivion szállhat ringbe, melyben (néhány perc erejéig) valamivel lassabb és nyomasztóbb hangulat bontakozik ki, hogy legyen időnk feldolgozni ennyi tömény gonoszságot, harcot és ármányt, amit ez a szűk egy óra nyújt. Önmagukat nem meghazudtolva persze a dal végén megint úgy beindulnak az asesinok, hogy Jézus is reflexből leszakad a keresztről.
Ami a borítót illeti, a számos neves bandának (Dark Funeral, Belphegor, Satyricon stb.) alkotó Marcelo Vasco ezúttal jobban odatette magát, mint legutóbb, így e téren is előrelépés történt , hiszen az Oblivion fedője ezerszer kifejezőbb és nem utolsó sorban mutatósabb elődjénél. És ha már a külsőségeknél tartunk, tartozom a gárdának annyival, hogy megjegyezzem, a rengeteg hatáskeltő eszköz, látványelem és meghökkentően profin felépített imidzs nem csupán elnagyolt keménykedés, hanem a Noctem-féle hozzáállás maga, mely a látványra adva és zeneileg egyaránt a szart is kiveri az emberből minden egyes hallgatás alkalmával. Hangzás terén meg egyszerűen nincs miről beszélni, annyira világverően szól a cucc, továbbá immáron arról is mindenkit biztosíthatok, hogy élőben egy hajszállal sem puhányabbak a srácok, tavaly novemberben ugyanis egy prágai kiruccanás alkalmával volt szerencsém tátott pofával végignézni a Gorgoroth-al közös koncertjüket a Meetfactory-ban.
Összegezve tehát, Noctem-ék megalkották a saját stílusukat, saját démonuk nyomait követve haladnak az úton, igazi húsbavágó (levágó?) élményt nyújtva ezzel közönségüknek. „Ellenállásnak helye nincs. Alattvalók! Hajtsatok fejet új uratok előtt!” – mondá’ Beleth, s örök sötétség borult az egykor békés Föld nevű bolygóra.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Popol Vuh
2. The Arrival of the False Gods
3. Universal Disorder
4. Abnegation and Brutality
5. Invictus
6. Sons of Hun-Vucub
7. Seeking the Ruin of Souls
8. Unredemption
9. Q’uma’rka’aa’j
10. A Borning Winged Snake
11. Oblivion