Kiadó: Dark Essence Records
Weboldal: www.sarkomsect.com
Kiadás éve: 2013
Stílus: Black Metal
Brief Sum: Their second Bestial Supremacy album was unfortunately a step back: characterised by the weaknesses of the first one, with less musical ideas and more monotony.
Az első hangok felcsendülése után az első dolog, ami beugrott, az Unleashed neve volt – kísértetiesen erre a zenekarra emlékeztettet az Inferior Bleeding kezdése, és mint azt meg sokszor látni fogjuk, ez a hasonlat sem volt hosszú életű; egészen a fél perc táján kezdődő szólóig tartott. Lassú, monoton háromnegyedes menetelés, sok-sok disszonanciával, később lassú, szintúgy diszharmonikus kiállásokkal és torzított énekhanggal. Viszonylag egyveretű dalszerkezet, kellemes bemelegítés, de nem az a dal, amiért embert ölnék.
A következő I Call Your Name sem hozott semmi égbekiáltó meglepetést: ami mindenképpen kellemes meglepetés volt, az a lábdob hangja: volt mögötte tér, nem volt testetlen. Talán nem lényegtelen a négy és fél percnél megszólaló kiállás: már felsejlenek mögötte a későbbi Doomsday Elite megoldásai.
Ezek azok a megoldások, amik visszaköszönnek a Bestial Supremacy esetén is: agresszív, állatias jellegű kezdés, ami szinte tankként tarolja le a hallóidegeket, majd nagyjából a harmincadik másodperctől megjelennek azok a részek, amiket dallamos, magas hangokkal játszott kiállások jellemeznek. Nem annyira dallamosak, mint a későbbi album megoldásai, de vitathatatlanul jellemzői a zenekarnak. E sorok írójának az a szörnyű gyanúja támadt, hogy egy rendes keverés is sokat segítene az albumon. Például a Bestial Supremacy meglehetősen szokatlan disszonáns kiállása (a harmadik perc legelején) erősen összemosódik a többi szólammal, sokadik hallgatásnál is figyelni kell, ha az ember szét akarja fésülni a szólamokat.
Az Infected szinte megbonthatatlan egységet képez az előző Bestial Supremacy-vel, és talán nem is kellett volna ezt az egységet megbolygatni és két számra szétszedni. Ennyi és ilyen ötletekből egy remek, kicsit összetett dal simán kijön, de nem lesz elég kettőnek.
A Parallel to a Wall of Fire kezdetén felhangzó tremolo picking-es hatvannegyedei már mutatják, hogy a fiúknak azért vannak ötleteik: a gyors gitárjáték és a lassú dallamvezetés izgalmas feszültséget kelt, és hasonló megoldások megjelennek a későbbiekben is; ez talán az egyik olyan jellemző, amit a Sarkom tipikus ismertetőjegyének mondhatnék. Ez az albumon az első dal, ahol a hagyományos hangszerelésen túl a torzítatlan gitár is megjelenik.
A Symbolic Revulsion is hasonló agresszív kezdéssel nyit, mint az előző dal – albumkezdésnek, vagy méginkább koncertkezdő dalnak kiváló; sajnos azonban a bíztató kezdet után zeneileg kicsit ellaposodik, bár az is tény, kiválóan lehet zúzni az első két percre. Az utolsó két perc folyamatosan ismétel egy, nagyjából a másfeledik percnél hallható és bonyolultnak nem igazán nevezhető riff-et minden különösebb koncepció nélkül: fölösleges.
Az Artificial kezdetével ugyanaz volt e sorok írójának a gondja, mint az előző szám végével: biztató kezdet, de egy jól kifejtett és kifejezett zenei ötlet helyett teljesen céltalanul hallhatjuk ugyanazt a riff-et majdnem másfél percen keresztül. Az utána következő lassú, sejtelmes és ének helyett beszéddel aláfestett résszel együtt remek megoldás lenne – nem bő két percben, hanem töredék ennyi idő alatt. Sajnos ez a dal eléggé visszafogott sikert aratott: két biztatónak induló, ám sajnálatosan az unalomig ismételt rész alkotja az egész tételt.
A Revival of Torment felüdülés volt az előző dalhoz képest: lassan, apró változtatásokkal vezeti elő a nyitó riff-et. A lassú refrén kicsit erőltetett megoldásnak tűnhet elsőre, de sokadik hallgatásra a helyére kerül, és szervesen illeszkedik a számhoz. Ennek a dalnak a befejezésével is ugyanaz volt a probléma, mint az előző esetben: unalomig ismételt, még csak különösebben nem is fantáziadús riff, és mégegyszer, és mégegyszer, és mégegyszer, és mégegyszer…
A Crushing the Retrospective Dominions lüktető kezdése, és a hozzá tartozó szóló egészen egyedi nyitás – itt már erősen reménykedtem, hogy hátha, hátha nem fog monotóniába veszni legalább ez a szám. A nyitány utáni szóló (nagyjából másfél percnél) végre új elemet vitt az utóbb kissé egyhangú dalokba. Rövid, jól összerakott szám, bár még mindig nagyon-nagyon sok ismétléssel.
A Finalizing Sovereignty első riffjei szintén igencsak ígéretes kezdetnek mondhatók; igen érdekes kórus-megoldások hallatszanak egy és másfél perc között. Nagy kár, hogy ilyenek az előző kilenc dalban csak szórványosan voltak hallhatók. Jól megszerkesztettek, látszik, hogy azért a fiúk tudnak, ha nagyon akarnak.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Inferior Bleeding
2. I Call Your Name
3. Bestial Supremacy
4. Infected
5. Parallel to a Wall of Fire
6. Symbolic Revulsion
7. Artificial
8. Revival of Torment
9. Crushing the Retrospective Dominions
10. Finalizing Sovereignty
