Premier

THE SCARS IN PNEUMA „The Path Of Seven Sorrows” (Full Album Streaming)

A “The Path Of Seven Sorrows” különböző stílusok és hatások keveréke. Alapvetően melodikus black metal-ról van szó, de megtalálhatók benne death és doom elemek is. Helyenként dallamos, helyenként epikus, de többnyire nagyon nyomasztó és sötét. A szövegek olyan dolgokról szólnak, mint az életcéljaink hiábavalósága, dolgok, amiket megbántunk, a bosszú azok ellen, akik megbántottak minket, szeretteink, akiket elveszítettünk stb. A dalszövegek elsőre nagyon pesszimistán hangozhatnak, de ha jobban megnézed őket, némi fény is bujkál a sorok között.

Az album nagyobbik fele 2017-ben íródott. A felvétel az Elfo Studio-ban, az olaszországi Tavernago-ban készült, a keverésre és maszterizálásra a Goblin Studio-ban, Piacenza-ban került sor, Daniele Mandelli jóvoltából, 2018 június és szeptember között. Daniele-lel már majdnem húsz éve ismerjük egymást, így egyértelmű volt, hogy vele dolgozzam, illetve már eddig is sok közös munkánk volt együtt. Fantasztikus, amit csinált, mindenképpen az album értékét növeli.

A lemezen hét dal található meg, mindegyik egy-egy szomorú témát reprezentál (innen az album címe: “The Path of Seven Sorrows”). Legtöbbjük saját személyes élményeim, érzéseim alapján íródott.

Nagyon remélem, hogy meghallgatjátok majd ezt az albumot. Valamennyi hang és dalszöveg a “The Path Of Seven Sorrows”-on lelkem legmélyéből szól és biztos vagyok benne, hogy ezt a hallgatók is érezni fogják.

“The Path Of Seven Sorrows” tracklist:

  1. Devotion
  2. Souls Are Burning
  3. Spark To Fire To Sun
  4. All The Secrets That We Keep
  5. Dark Horizons Ahead
  6. The Glorious Empire Of Sand
  7. Constellations
https://www.facebook.com/thescarsinpneuma/

Kapcsolódó cikkek

THE SCARS IN PNEUMA – „The Glorious Empire Of Sand” [Official Track]

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek