Afterlife

Arkas, Hiraeth – közös bandázás, sörözés, hallgatókkal való sztorizgatásokkal zárult az este

2022. október 13. @ Budapest, Auróra

ARKAS zenekar

Semmi felvezetés, csak durr a közepébe. 6-kor beesés a helyre. Már a Black Particles zenekarból Máté a helyszínen várta a többieket, hogy megérkezzenek…és velük együtt a backline is. Nem is kellett sokat időzni…(addig italfogyasztás volt) és már Miki be is futott a cuccok nagy részével. Időnk bőven volt a kényelmes felpakoláshoz és a beálláshoz. Aztán kicsit el kezdtünk aggódni, hogy kezdés előtt kb. fél órával még csak lézengtek az emberek akik többnyire a hely sajátos varázsa miatt jártak oda, lévén hogy csütörtök este volt és szombaton még melóba is kellett menni…már akinek. Aztán egy varázsütésre elkezdett szépen szállingózni az emberáradat. Az este 8-as kezdésre majdnem, hogy megtelt az Auróra koncertterme. A Black Particles volt az első a sorban azon az estén. Viszont annak ellenére nagyon profi volt a produkció és a hangzásra sem lehetett semmi panasz. Nekem másodjára sikerült őket élőben látnom és bár mikor pár héttel előtte együtt játszottunk és már ott megvettek a muzsikájukkal…valahogy azt az élményt sikerült még jobban megfejelniük. Úgyhogy innen is hatalmas köszönet a srácoknak, hogy ismét együtt zajonghattunk. Végzés után a közönség kitódult a pincehelységből, hogy friss levegőt és új kör italt szerezzen be magának. Addig gyorsan letudtuk (Arkas) az átszerelés/beállást. Sajnos a közönség egy ős-Arkas fellépést élhetett át, ugyan is sajnálatos módon Zsuzsi a fúvósunk eléggé lebetegedett, viszont mindenféleképpen szerettük volna megmutatni (bízom benne, sikerült is), hogy még mindig tudunk így is aprítani. Természetesen nekünk eléggé hiányzott a jelenléte, de így is egy felszabadult és masszív 30 percet tudhattunk magunkénak. Sajnos az arcunkba világító fényektől nem sok mindent láttunk a közönségből, de a dalok végi taps/ováció kombó biztosított, hogy nem csak az üres teremnek játszunk. Aztán követtük mi is a közönség példáját koncert után. Lepakolás majd a jól megérdemelt alkoholizálás. A nap záró formációja a Hiraeth zenekar volt. Velük is szintén másodjára sikerült összehozni egy muzsikálós eseményt. Itt is csak hátra sikerült bejutnom a közönségnek és a srácoknak is hála. Nem szokványos módon, hogy elférjenek ment a fel-le mászkálás a színpadra. A közönség együtt mozgott a lüktető postos elszállásokkal. A hangzásra itt sem lehetett semmi panasz. Majd miután mindenki végzett, lepakolás és közös bandázás, sörözés, hallgatókkal való sztorizgatásokkal zárult az este. Illetve a cuccok mámoros állapotban való éjszakai hazaszállítása. Mi nagyon jól éreztük magunkat. Bízom benne, hogy mindenki más is aki ott volt ugyan ezt elmondhatják. A P O S T K E C S K E legyen mindenkivel!!!

SETLIST:

Matek
Ophi
Kolomp
3.típusú
Tata
K. K.
Nagy Medve
Mert
Titi
Pedálos

FOTÓK: Kilencz András


HIRAETH zenekar

Nagyon vártuk az Aurorás koncertet, mivel minden eddigi fellépésünk, ami ott zajlott, remekül sikerült. Nagyjából fél év után ez volt az első koncertünk (a legutolsó is pont itt volt egyébként), így volt bennünk izgatottság, szorongás és feszültség bőven a pakolás, beállás, készülődés közben, mielőtt színpadra léptünk. Ezt csak tetőzte, hogy mind a Black Particles, mind az Arkas hibátlanul játszottak, magasra emelve a lécet számunkra. 

A koncert eleje zökkenőmentesen sikerült, aztán a közepe felé voltak döcögősebb pillanatok, de a végére sikerült teljesen átadni magunkat a zenének. Norbi és Kristóf a koncert nagy részét a színpad előtt töltötték, a közönséghez közel. Nagyon jól esett látni, hogy milyen sok ember maradt a mi fellépésünkre, annak ellenére, hogy utolsóként játszottunk. Nekem fentről talán az volt a legjobb pillanat, amikor az egyik újabb számunkat, a Riptide-ot kezdtük játszani, és nagyon lelkes fogadtatás érte a közönség felől – az ilyen pillanatok jutalmazzák meg igazán a hosszú, néha kínkeserves alkotói munkát. Az utolsó dalunk és aztán az outro-ként szolgáló Looking Glass most valahogy még érzelmesebbre sikerült, mint általában, lehet, csak a hosszabb kihagyás miatt, vagy mert jobban el tudtuk magunkat engedni.

A koncert után pedig nagyon jól esett a közönségtől a pozitív visszajelzés, hogy az itt-ott előforduló hibák ellenére is nagyon élvezhető volt a fellépésünk. Köszönjük az Aurorának, a Black Particlesnek és az Arkasnak, hogy ott lehettünk, a közönségnek pedig köszönjük a kitartó támogatást és biztatást!

SETLIST:

We Can Never Go Home Again
Sycamore
Last Train From Kairo
Sunrise Parabellum
Riptide
Suffer Well
Looking Glass

1013Arkas

Kapcsolódó cikkek

Generation Breakdown, Arkas – jól éreztük magunkat

KMZ

DeathcrusH, Arkas – Koncertbeszámoló

Steve

Choose Your Destiny – Koncertbeszámoló

Steve

Aornos / Ygfan / Arkas – megint remekül éreztük magunkat ezen a rendezvényen

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek