Afterlife

Cadaveres – nagy öröm és jó hangulat

2021. október 16. @ Esztergom, Sportalsó

Cadaveres zenekar

Esztergom nagyon különleges helyet foglal el a szívemben az 1994-es első, Bedlam-al közös CDT buli óta. A korai időkben, szinte évente visszalátogattunk a Molotowba. A Replikával, majd aztán önállóan is óriási bulikat nyomtuk, mindig fantasztikus volt a közönség, őrült volt a hangulat.

Ezek az emlékek, nosztalgikus pillanatok, örökre beleégtek az ember emlékezetébe, megalapozták a viszonyunkat egy-egy városhoz ezek a nosztalgikus élmények, amik akkor értek minket. Ezek kitörölhetetlenül meghatározzák a későbbi éveket is!

Azután a Sportalsó színpadán is számtalan jó koncertet adtunk az eltelt évek alatt.

Az új lemezünk után fontosnak éreztük, hogy egy kicsit élőben is megmutassuk a friss dalokat a közönségünknek és ellátogassunk – talán utoljára –  jó néhány vidéki klubba is. Esztergom nevét az elsők között írtam fel a jegyzeteimbe, mikor elkezdtem a koncertek szervezését. A Covid vírus miatt, kicsit ugyan csúsztatva lett a dátum, de aztán végre összeállt minden.

Az október közepi hűvösebb időjárás és a sátras helyszín sem szegte kedvünket és egy jó hangulatú koncerttel tértünk vissza erre a különleges helyszínre. 

Bazsó és Richi több éves, áldozatos munkájának köszönhetően, masszív, családias bázisra támaszkodhatnak, amiből a fellépő zenekarok is profitálhatnak!

Nagy öröm volt számomra, amikor sokan keresték nálunk az új lemezt CD-n vagy bakeliten és a pólók is jól fogytak! 

Köszönjük szépen a lehetőséget ezúton is!

Milyen hangulatban vagytok mostanság? Jól sikerült eddig az év?

Úgy gondolom igen, tavasszal megjelent ugye az Ars Moriendi lemezünk, aminek várakozás feletti volt a fogadtatása. Jók a visszajelzések, a kritikák , sokan rendelnek belőle CD-t vagy bakelitet.
Ősszel végre koncertezhetünk is, zenekari szempontból remek a szitu. 😃

16 éve nyomjátok és a hatodik albumotok jelent meg. Milyen az érdeklődés az új dalok iránt?

Az új lemez dalai nehezebben emészthetőbbek, – de úgy gondolom – hogy kezdenek beérni. Az utóbbi bulikon már a szövegeket is velünk nyomták jó páran az első sorokban!

A lemezbemutató turné néhány állomásán már túl vagytok. Mivel a járvány miatt kicsit más minden, hogy sikerültek az eddigi fellépések? Melyik dalokat követelték leginkább a rajongók?

Kevesebb emberre számíthatunk sajnos az igazolványok miatt, de a kis számú, lelkes közönségünknek köszönhetően jó hangulatú koncertjeink voltak eddig! Ezt most így el kell fogadnunk. Nem könnyű időszak ez, túlélünk…..a lemez szempontjából viszont elengedhetetlen, hogy élőben is mozgolódjunk kicsit!

A ma estére hogyan indultatok el és hogyan alakult? A másik két zenekarnak szerinted hogy sikerült a fellépés?

Lelkesen indulunk mindig, tele várakozással! Esztergomot bírjuk is, közel is van, sör is van, csomó haverunk is eljött, mi kelhetne több ennél?!?!?😃

A következő megálló Tatabánya lesz, ahol más zenekarok társaságában léptek fel. Mennyire befolyásolja a koncertet, hogy milyen bandák előtt vagy után léptek fel? Mennyivel lehet másabb ez az este?

Valamennyire számít, de a bulijaink nagyjából hasonlóak úgy gondolom!
Főként “haver” zenekarokkal mocorgunk, így alapvetően jól elvagyunk. Régóta ismerjük egymást, nagy meglepetések nem várhatóak az öltözőkben! 🙂
Tatabánya fontos állomás mindig a turnén, Balika oda valósi és remek a helyszín is! Várós buli!

Köszönöm a válaszokat! Mit üzensz a Cadaveres rajongóknak?

Köszönünk minden támogatást ezekben a nehéz időkben is és mindenki tartson ki. Együtt kell életben tartanunk a műfajt! 😃🤘💪
Köszönjük!

Kapcsolódó cikkek

A bűnös – Egyedi videoklip-megjelenéssel (is) zárja történetét a Cadaveres

KMZ

Cadaveres, Devoid, Beerzebub – csodás közönség

KMZ

Cadaveres – jön az esszencia

KMZ

VIII. Liz Feszt – parádés este volt, parádés közönséggel

KMZ

Cadaveres – Friss

KMZ

Cadaveres – Beszavazták a With Full Force fesztiválra!

KMZ

Cadaveres – Lehetőség a With Full Force fesztiválon

KMZ

Cadaveres – Hazai EP megjelenés

KMZ

Cadaveres – Szakács József dobos új utakon folytatja

KMZ

Blind Myself, Neck Sprain, Cadaveres, Korog, The Idoru, Konflikt, Stubborn, Inhale Me – Koncertbeszámoló

Melciah

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

Cadaveres – a stúdióban!

KMZ

Cadaveres – készül az új album és akusztikus koncertek

KMZ

Cadaveres – Itt az utolsó klip a Mindstream albumhoz

KMZ

Cadaveres – Klipforgatás az április 14-i Düreres bulin

KMZ

Cadaveres – 40 perces koncertvideo a neten

KMZ

Cadaveres – klipek, remixek, HD koncertanyag, Skindredezés…

KMZ

Cadaveres – Beindultak a koncertek

KMZ

Egri Rockfesztivál – Koncertbeszámoló

Verebelyi_Gabor

CADAVERES – Evilution

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek