2023. május 6. @ Budapest, S8 Underground Club

Children of Decadence – Zathureczky Zsombor élményei
Azt gondolom, hogy ezt a beszámolót nem is a koncert napjával érdemes kezdeni, hanem hetekkel, hónapokkal korábban. Ennek nyomós oka van: tavaly nyár végén a zenekar szünetre vonult, és nem “önszántából”. Előbb Levi (Szabó-Vadász Levente) akasztotta szögre dobverőit, majd nem sokkal utána Szabi (Kerek Szabolcs) döntött úgy, hogy külön utakon folytatja.
Ilyenkor eleinte mindenki igyekszik pozitív maradni, és nem is volt reménytelen a helyzet. Szabi utódját nagyon hamar megtaláltuk Szadló Tomi személyében – akit egyébként maga Szabi ajánlott -, és Bencével (Báthori-Kovács Bence, szólógitár) egy hihetetlen párost alkotnak, lévén mindketten igazi Bodom-rajongók.
Dobos-fronton viszont sajnos sokkal nehezebb volt a helyzet. Ha olvassa ezt bárki is, aki zenekarozik, biztosan tapasztalta legalább egyszer, hogy Magyarországon dobost találni szinte lehetetlen. Mit keresünk ugyanis egy dobosban? Legyen ideje, tapasztalata, felszerelése, és szeresse az adott zenét. Manapság jó, ha ebből kettő teljesül, és talán nem is véletlen, hogy “kívülről” találtuk meg a megoldást Karol Wonsz személyében.
Karolt egy régi barátunk-harcostársunk, Szabó László “Hümér” ajánlotta. Karol kb. 16 éve dobol, magánéleti okokból költözött Magyarországra, és zenekart keresett, Hümér pedig segített összekötni a keresletet a kínálattal – innen is köszönjük a segítségét!
Karol január végén kezdett el velünk próbálni, ami azt jelenti, hogy szűk fél év telt el úgy, hogy nem volt teljes a felállás. Dobgépre lehetett persze próbálni, de értelemszerűen az “nem volt az igazi”, és sajnos egy idő után mindannyiunkon elkezdett úrrá lenni a fásultság, és nem volt egyértelmű, hogy a zenekar ezt túléli.
A teljes felállással tolt próbák viszont újult lelkesedést adtak a zenekarnak, és nem is kellett sokat várni, mire adódott egy koncertlehetőség a budapesti S8 Underground Clubban, az Isatha zenekarnak köszönhetően. Amikor a felkérés érkezett, még csak 3-4 dalból állt az összepróbált műsor, de Karol gyorsan és szépen haladt a dalokkal, ezért némi hezitálás után úgy döntöttünk, hogy elvállaljuk a koncertet.
Végül 10 dalt sikerült színpadképesre összerakni, izgatottan vártuk is a koncertet, de mindannyiunkban volt némi feszültség és aggodalom, lévén ezzel a felállással még soha nem koncerteztünk, nem tudhattuk, hogy milyen lesz a hangulat, mennyire fog működni a kémia, és egyebek.
Aggodalmunk szerencsére alaptalannak bizonyult.









Az este utolsó zenekaraként 23:45-kor kezdtük a koncertet, mégis közel teltházunk volt (a színpadról igazából a küzdőtér felét láttam csak, így biztosan nem tudom megmondani), és egy hihetetlenül lelkes, energikus közönséggel találtuk szembe magunkat, akik az első számtól az utolsóig végigtombolta velünk a bulit. Ennek az is lehetett az oka, hogy a 10 számos műsor egytől egyig csak klasszikusokból állt.
A programban egyébként egy dal erejéig sem volt megállás, a géppuska-szerű Silent Night, Bodom night-tól kezdve a Bodom-himnusz Hatecrew Deathroll-ig nem adtunk sem időt, sem lehetőséget a pihenésre. Ennek ellenére a set végén a közönség perceken keresztül torka szakadtából énekelte velünk, hogy “We’re the Hatecrew, we stand and we won’t fall!”



Azt hiszem, szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy ez egy szuper koncert volt, amit a közönség is, és mi is hihetetlenül élveztünk, és amire, lássuk be, nagy szükségünk is volt. Ez az élmény új löketet adott a zenekarnak: még több ilyet akarunk, még több helyen, még több embernek, és újult lelkesedéssel vetjük be magunkat a munkába.
Köszönjük még egyszer a lehetőséget Gerényi Dórinak az Isathából, köszönjük az S8 stábjának a munkáját, és köszönjük nektek, akik eljöttetek!
A folytatás szintén az S8-ban következik, május 28-án a VI. Fanatic Tribute Night-on!
We’re the Hatecrew, we stand and we won’t fall!
FELÁLLÁS:
Báthori-Kovács Bence – ének, gitár
Szadló Tamás – gitár
Vancsay “Vancs” András – basszus
Zathureczky Zsombor – billentyű
Karol Wonsz – dobok
SETLIST:
Intro - Jan Hammer, Crockett’s theme
Silent night, Bodom night
Hate me!
Bodom After Midnight
Bodom Beach Terror
Sixpounder
In your face
Lake Bodom
Kissing the Shadows
Downfall
Hatecrew Deathroll
Outro - Dead Kennedy’s, Too drunk to fck
