2022. március 12. @ Szombathely, Végállomás Klub
Black Spring // Fanatic Attack, Csatazaj, Axemen
Ádám (FANATIC ATTACK zenekar)
Nagyon vártuk a bulit, hisz tudjuk milyen ínséges időket éltünk mindannyian koncertek tekintetében. Mi magunk sem játszottunk már másfél éve kb.!
Ez volt a második csapatás az új felállással, így azért volt izgulás. Az esemény előtt 1 nappal kissé parás szitu alakult ki, ugyanis a szervező banda, a Feretrum lemondani kényszerült a fellépésüket betegség miatt, de szinte azonnal tudtunk utánpótlást szerezni (Csatazaj).
A koncert napján időben megérkezett mindenki, és újra örömmel cipeltük a sok cuccot a backstagebe/színpadra és ugyanilyen örömmel üdvözöltük a sok régi ismerőst :). Sokan előjöttek a „covid barlangból”, haha.
A Végállomás Klub mindig jó volt az ellátás tekintetében (italok-üdítők bekészítve a hűtőbe), kényelmes-tágas a backstage és korrekt a hozzáállás! Most sem volt másképp.
De, hogy ugorjak a lényeges részre, tehát magára a koncertre, sajnos a hangosítás viszont nem volt a helyzet magaslatán. Többek egybehangzó véleménye szerint mindhárom zenekar egyformán rosszul szólt kifelé a teremben. Ennek nem tudom a pontos okait, de így talán a közönség sem vette úgy a lapot, ahogy szerették volna a zenekarok.
Pláne nem jön jól ez a dolog a mi zenénknél, ami az évek alatt csak sűrűbb lett, hosszabbak a dalok, sok a tempo/témaváltás. Nehezebb emészteni és játszani is eleve, így igyekeztem a színpadi ventilátor közelében maradni 😀 és figyelni amennyire lehet. Kb. 50 percet zenéltünk összesen, ebbe a teljes harmadik, új lemezünk anyaga fért bele, illetve az utolsó kettő régi (ráadás) dallal pedig levezettük a műsort.
Egyébként korrekt létszámban jelentek meg a klubban a szórakozni vágyók-a szigorítások eltörlésének is köszönhetően, és éreztem az általános jókedvet, a jó hangulatot bárhova is néztem a klubban járkálva és ez jó érzéssel töltött el! Remélem újra beindulnak ezek az underground események, most már normális fordulatszámon! Összességében jól éreztük magunkat!
Köszönjük a többi zenekarnak a közös estét és a helynek is a lehetőséget!
SETLIST 1. Intro 2. Stonewall labyrinth 3. When death had ruled the earth 4. Withstand the storm 5. Time 6. Void 7. The ferryman 8. Fall of west 9. Darkness beyond 10. Thrash +Fanatic attackers
Csatazaj zenekar
Minden tekintetben különleges nap elé néztünk. Elsősorban azért, mert kb. 36 órával a koncert előtt jött a telefon a Fanatic Attack-tól, hogy egészségügyi okok miatt a Feretrum nem tudja vállalni a másnap esti koncertet és örülnének, ha beugranánk, így teljesen készületlenül ért minket a dolog. Másodsorban azért, mert először állhattunk színpadra a jelenlegi felállással. A felkérésre szinte azonnal igent mondtunk. Vesztenivalónk semmi, gondoltuk tartunk egy nyílt próbát.
Másnap este 6 körül értünk a helyszínre. Cipekedés után szépen lassan közeledtünk a kezdési időponthoz. Az Axemen zenekar nyitotta a bulit és rendesen megalapozták a hangulatot. Utánuk a miénk lett a színpad. Beállás után az Intró jött, majd az „..és ..ás(s!)” című nótával nyitottunk. A „Tökéletes” következett, ekkorra már elég jó fordulatszámon pörgött a zenekar és a közönség is kezdett mozgolódni. Sajnos a nagy zúzás eredménye pár szakadt húr lett, így be kellett iktatni egy rövid kényszerszünetet. A gyors beugrás miatt jelentkező technikai problémák lebirkózását követően végre csatazajonghattunk egy jót. A publikumnak köszönhetően hamar elértük újra az üzemi hőfokot, így a program felét elhagyva ismét totális lett a harmónia. A közönség határozottan jól fogadta a „művészetet”, végig kiválóan adták alánk a lovat. Kifejezetten jó összhang alakult ki a „Bárányfelhők” és a „K. Zsuzsa” című irodalmi magasságokat ostromló lírai önkifejezésünk során. Az idővel végig hadilábon álltunk, így nem nagyon volt lehetőség két dal között pihengetni. Nagyon gyorsan el is jutottunk a setlist végére.
Az estét a Fanatic Attack zárta, akik ütős pontot tettek a felkiáltójel alá a végére.
Összességében jó kis koncertet tudhatunk magunk mögött, remek közönséggel és – a zenekarokat tekintve – közösséggel.
SETLIST 1. Intro + ..és ..ás(s!) 2. Tökéletes 3. Sínen vagyunk 4. Kultúrtársadalom 5. Vírus 6. Bárányfelhők 7. Ichi 8. K. Zsuzsa 9. Kívülről + Állásfoglalás
Axemen zenekar
Helyi zenekarként utolsóként érkeztünk meg kb 18:15-kor a helyszínre :).Mentségünkre legyen mondva, hogy komplett cuccal jöttünk. A 3. emeleti próbateremből való lepakoláshoz képest, az itteni 1. emelet már felüdülésnek számított. Főleg, hogy a beugró zenekarból, a Csatazajból, Simon Marcián nem keveset segített a felpakolásban. Neki még egyszer szeretnénk megköszönni a segítséget!
(Igen kellett beugró zenekar, mivel sajnos a Feretrum kénytelen volt lemondani a részvételt, frontemberük, Mengyán László pozitív covid tesztje miatt, aki egyben a Black Sprint főszervezője is volt! Reméljük, hogy minden nehézség nélkül vészelte át a karantént és köszönjük neki még egyszer a meghívást!)
Mire felértünk, a Csatazaj többi tagja és a Fanatic Attack is már a színpadon pakolászott, vagy a backstage-ben volt, ahol sörrel és ásványvízzel fogadta a zenekarokat, az eseménynek otthon adó Végállomás Klub.
Miután mi is berendezkedtünk, megbeszéltük a sorrendet a másik két zenekarral. Ezt követően a hang technikus szólított minket. Six Feet Under Deathklaat című számával álltunk be. Meg voltunk elégedve a belső hangzással, így már nyugodtan hátradőlve vártuk a közönséget. 19:00 órai kapunyitással el is kezdtek gyülekezni egyre többen a helyi metál arcok, talán az oltási igazolvány eltörlésének is köszönhetően. Velünk együtt már ők is jól ki lehettek éhezve rendesen.
20:30-kor szólalt meg az Anvil of Crom című bevonulónk, ami teljesen bele illik a banda melodikus death metál irányzatába, amit amúgy a Conan a barbár című filmből ismerhet a nagyérdemű.
A műsoridőbe 10 és negyed szám fért bele. A negyedet a King of Asgard, Filbumvintr című számának intrója jelenti, amiből váltottunk át szintén e bandának, az Einharjar című számába. Ezt követték egymás után felváltva, a saját és cover melodeath nóták. A setlistben talán egyedüli stílusbeli enyhe kihajlás, (ami egyben meghajlás is) a Death metál keresztapjának, Chuck Schuldinernek mesterműve, a Crystal Mountain volt.
A bulit az Amon Amarth, The Pursuit of Vikings című számával zártuk, aminek intróját és refrénjét, a közönség velünk együtt, ritmusra skandálta.
Összességében nyugodtan mondhatjuk, hogy sikerült megalapoznunk a hangulatot a további két zenekarnak, akikkel össze is álltunk egy közös képre a koncertek után.
Jó buli volt, jó bandákkal, jó szervezéssel és jó közönséggel.
Már várjuk, hogy újra itt zúzhassunk!
SETLIST
- Facebook event: https://www.facebook.com/events/1372444046539785/
2 hozzászólás
Kedves Cikkíró!
Ha legközelebb egy buliról ír, akkor legyen szíves a hangosítás leszólását mellőzni. Tudom hogy ma Magyarországon mindenki mindenhez ért, de ha valaha dolgozott már hangosítóként, akkor tudnia kellene hogy egy buli esetén mennyi tényező határozza meg a hangzás minőségét. A legfontosabb ezek közül a zenekar technikai háttere. Ha ott vannak problémák akkor nincs az a professzionális technikus aki bármit is tudna kezdeni a hangzással. Először a saját házuk táján kellene körülnézni.
Tisztelettel
Egy blackbeat (talán valahol az amati és a platine alatti márka, szóval nettó szar) és egy powerstate (szintén életlen kés a fiókból) fejjel a hangosítást leszólni olyan, mint tátott szájjal belerohanni a faszerdőbe.