2022. január 15. @ Budapest, Riff – Csakratisztító botrány a Riffben!
Komodo zenekar
Gondoltuk a 2022-es év első bulija, nem vártunk atomrobbanást.
Sajnos kettő zenekar nem tudott részt venni az eseményen, de velük pótoljuk a partit a jövőben, az biztos!
Évindító party, hol máshol mint Zármi drágánknál a Riff klubban. A magángépünk sajnos behalt, így cuccokat nem tudtunk vinni, de így is irdatlan jól szóltunk mindannyian, amelyhez nagyban hozzájárult Laci mester a Blackmailből.
Szerettünk mindig itt játszani, kicsi a bors de erős címszó alatt mindig hatalmas a zúzda, de ezen az estén valami mást is lehetett érezni, mintha mindenkinek elege lenne már ebből az egész fosból, ami folyik és csak ki akarná adni a gőzt, hát a foglalkozás elérte a célját.
Pár feles, sör, bor, pálinka, cigi után a Türböwitch kezdte meg az estét.
A srácok olyan energiával durrantak be, azt hittük leesik a fejünk… halál, pogó, vér!!
A banda fele a backstageből hallgatta őket, ott sem volt más a helyzet.
Koncert előtt mindig kicsit visszavonulunk, bemelegítünk, bedurrantjuk ujjainkat, felkészülünk testileg, szellemileg, sötét isteneink előtt megnyitjuk lelki kapuinkat, közös puszi, nagy ölelés, majd pakolás fel a színpadra, mi következünk. 10 perc kb. míg feldobjuk a cuccokat, majd beállás. Nyilván mindig van valami váratlan, Csabi (dob) elvágta a kezét, András (gitár) pedálja úgy kapcsolgatta magát, mintha saját életre kelt volna, Sebi (basszusgitár)… hagyjuk, de később minden megoldódott.
Sűrű füstfelhő közepette indult a masszázs. Sikoltozás, ordibálás, a mikrofon hol Gábor (ének) kezében, máskor a közönségében.
Rövidebb pörgősebb setlistel készültünk a játékidő miatt, persze ez módosult közben.
Elképesztően nagy az örömünk és mindig feltölt minket energiával, mikor a számok között olyanokat hallunk, hogy “áááááááááááááá”, meg “mééééég!!!!!”, “úúúr isteeeennn!!!!” vagy “esküvőt vállaltok?!?!”
(amúgy igen: ///0630 635 9647/// komodozenekar@gmail.com)
Hirtelen csak azon kaptuk magunkat, hogy már csak 2 számra van időnk.
A lista vége mindig egy lassabb súlykolós nóta, a black hole.
Ekkor reméljük a közönség utolsó csigolyáit is helyre rántottuk. Ezer puszi és pacsi nektek még egyszer.
Minket követett az Erkölcsi Mosdó: vérhányás, halállal ötvözve, szerintünk nem kell bemutatni a srácokat. Később a Blackmail tagjai szakították le az arcunkat.
Hatalmas köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek, irdatlan partyt sikerült összehozni.
A kimaradt nótákat a következő koncerten pótoljuk. A KVLT-ben leszünk megtekinthetők, hallgathatók, kegyetlen súlyos arcokkal együtt [BERSERK FEST]
Möhetál legyen veletek!
KOMODO
Setlist: Death Train Soul Of Dissonance FS9 Bunny Burn Liar Cold Room Black Hole
Gellasztománia az Erkölcsi Mozsdoból
Az ipari csakratisztítás és jövője
(részletek)
Bevezető
1. A csakratisztítási forradalom és következményei katasztrófaként érték a patkányfajt. Nagymértékben növelte a Jászai Mari téren élő emberek várható élettartamát, viszont destabilizálta a pultos-társadalmat, beteljesíthetetlenné tette a józan életet, megaláztatásba taszította a merch nélkül maradt emberi lényeket, széleskörű pszichikai megrészegüléshez vezetett (a harmadik sör+feles után fizikaihoz is), és súlyos csapást mért a dohányos természetre. A folyamatos fejlődése csak rontani fog a helyzeten. A jövőben bizonyosan még nagyobb megbaszódásba taszítja majd az emberi- és patkány-lényeket, valószínűleg még nagyobb pusztítást végez majd a RIFF mindenkori hangosítójának türelmében, és még a „fejlett” koncertrejáró-társaságokban is jobban fogja növelni a fizikai szenvedést.
2. A Türböwitch-KOMODO-Erkölcsi Mozsdo-Blackmail rendszer fennmaradhat, vagy összeomolhat. Ha túlél, LEHETSÉGES, hogy végső fokon egy alacsony fizikai és pszichikai szenvedést (pl. májkárosodás, széttaposott lábujjak, ripityára tört söröskorsók, bedurrant hangszálak és társai) valósít meg, de csak egy hosszú és fájdalmas koncertezős-sörvedelős kiegyenlítő periódust követően, és csakis azon az áron, hogy az emberi lényeket és számos egyéb, élő, vagy holt organizmust folyamatosan csakratisztult termékké, vagy a katartikus tisztító-gépezet puszta fogaskerekévé alacsonyít le. Sőt, ha a rendszer túlél, következményei elkerülhetetlenek: nem lehetséges, ill. nem is szükséges annak reformja és módosítása a célból, hogy megőrizzük az emberek méltóságtól és beszennyezett, zsíros csakráktól való megfosztását.
3. Ha a rendszer összeomlik, annak a következményei is rendkívül fájdalmasok lesznek. És minél nagyobbra nő a rendszer, annál katasztrofálisabb lesz összeomlásának eredménye, ezért ha már összeomlik, a legjobb, ha a hangulat a tetőfokra és érintetlen dobhártyákba hág.
4. Ezúton tehát forradalmat kiáltunk ki a csakratisztítás védelmében. Ez a forradalom hangos lesz, de az is lehet, hogy kurva hangos, az is lehet, hogy hirtelen lezajlik, vagy relatíve fokozatosan átível néhány másik koncertsorozaton-, ill. helyszínen.
5. Ebben a cikkben csak néhány pozitív fejleményre fordítunk figyelmet, melyek az zenekari-csakratisztítási-technológiai rendszerből nőttek ki. Más hasonló fejleményeket, csak marginálisan érintünk, vagy teljesen ignorálunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartjuk őket fontosnak. Ezen írásunkban praktikus okokból azokra a területekre koncentrálunk, amelyekre vagy a közfigyelem nem irányul kellő mértékben, vagy amenyekről újra el tudjuk mondani, hogy FASZ FASZ FASZ FASZ FASZ
Példának okáért, mivel már nagyon sok underground zenei mozgalom létezik, keveset írunk magáról a RIFF-ről és a zenekarok között létrejövő haverságok jelenségéről, holott rendkívül fontos témának tartjuk.
[…]
10. Csakradugulás alatt nem a szó szoros értelemben vett alsóbbrendűség érzését, hanem az ide vonatkozó jellemvonások egész spektrumát értjük; alacsony önbecsülés, erőtlenség-érzet, depresszív hajlamok, kishitűség, bűn, öngyűlölet, tiszta udvar, rendes ház, stb. Biztosnak tartjuk, hogy a modern koncertlátogató hajlamos a fenti érzelmekre (lehetőség szerint jobban, vagy kevésbé elnyomva), és hogy ezen érzelmek intenzitása egyenes arányosságban van a lemondott turnék, koncertek, események és helybezárások gyakoriságával.
[…]
33. Az emberi lényeknek (valószínűleg biológiai okokból) szükségük van valamire, amit mi Csakratisztításnak nevezünk. A fogalom nagyon közel áll a széles körben elterjedt koncertlátogatási szükséglethez, de nem teljesen ugyanaz. A Csakratisztításnak négy eleme van. Ebből hármat határozottan hívhatunk úgy, mint sör, sorba állás, és a sör fogyasztása. (Mindenkinek kell sör, aminek az elérése sorba állást igényel, és mindenki számára szükséges, hogy bedöntsön öt percenként legalább egyet.) A negyedik alkotórészt nehezebb definiálni, de nem is biztos, hogy mindenkinek szüksége van rá. Egy mocskos jó koncertélménynek nevezzük, és később még foglalkozunk vele.
34. Képzeljünk el egy embert, akinek mindene megvan, amit csak kívánhat. Egy ilyen személynek csakrája is van, azonban komoly pszichológiai problémák fejlődhetnek ki nála. Első ránézésre jól érzi magát, viszont idővel úrrá lesz rajta az unalom és a demoralizálódik. Végül is, klinikai értelemben depresszióssá válik. A történelem bizonysága szerint a józan ember hajlamos a hanyatlásra. Ez az állítás azonban nem áll azokra az absztinens csoportokra, akik folyamatos harcot kell, hogy folytassanak a részeg haverjaikkal, akik rendelkeznek ugyan egy korsóval, de a fáradságos küzdelem hatására, hogy a straight edge havert meggyőzzék arról, miért is jó csak úgy lemocskosulni, hogy a világukat nem tudják, és széthányni a csocsóasztalt falnak vetett háttal, unalmassá, szobametalossá válnak és demoralizálódnak. Az egyénnek kell, hogy legyenek céljai, és tiszta csakrái, melyek elérése érdekében ki kell mozdulni a fotelből és el kell menni tombolni egyet.
[…]
37. Következésképpen azért, hogy elkerülje a tartós pszichikai károsodást, egy embernek néha igenis meg kell emelni a seggét, és akár piával a kézben, akár pogó közben orrba verve, akár csak a fal mellett bólogatva, akár megkecsmeredve fetrengve a sörrel felborított padlón, akár egy kimustrált zöldségesrekeszről visítozva, akár színes hajjal, akár földet söprő felvarrós metálmellényben, akár kötött pulcsiban, akár gyors riffekkel, akár polifóniával, akár szétbaszva a lábát a pult sarkában, akár telihugyozott nadrágban, akár…
A lényeg, hogy a buli jó volt. Többen hánytak is.
Setlist: 1. Halálzsák 2. Fegyelemdöfés 3. $okba Kerülsz és Tönkrebaszod az Életem! 4. Illegális Istenek 5. Minden Nap Szar 6. Cseppfolyós Csalódás 7. Végfordulat
Hekele Attila (Türböwitch)
Nem ez volt az első bulink a Riffben, de nem is az utolsó. Egész konkrétan a második. Legalábbis velem biztosan, mivel én vagyok a legfrissebb tag a brigádban. Na de mindegy is.
Ez az este is nagyjából úgy kezdődött, mint a többi, szóval irány a terem, cuccok felpakolása, és odaszállítása. 0. lépésként előző este nem mentem bele az éjszakába, mivel ugye szombaton fel kell lépni, és az másnaposan nem az igazi. Ezt majd inkább a fesztiválidőszakra tartogatom, akkor lesz részem benne bőven. 😊 Plusz a következő hét keddjén negatív COVID-tesztet kellett prezentálnom egy külföldi út miatt, aztán csökkenteni akartam a megfertőződés esélyét. Mint kiderült gyakorlatilag fölösleges volt ez az elővigyázatosság, mert a koncerten szép számmal voltak emberek, meg csak becsúszott egy kis after a Csakratisztító botrány után a Blast beat bárban, na de ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval körülbelül 7 körül érkeztünk, benyomtunk 1-2 innivalót lelazulás céljából, beszélgettünk a megjelent ismerősökkel és ismeretlenekkel, majd összeraktuk a cuccot a színpadon, következő lépésként beálltunk annak rendje és módja szerint. Mármint zenei értelemben. Akkor még. Mikor úgy éreztük, hogy minden fasza, el is kezdtük a koncertet, ez szerencsére pont egybeesett a hivatalosan meghirdetett kezdéssel, szóval örültünk, Vincent.
A jó öreg Drunk Back To Life-fal kezdtünk, ennek hallatán elkezdett a koncertterem felé özönleni a tisztelt nagyérdemű, és szerencsére folyamatosan csak nőtt a nézőszám. A következő Bombs Not Foodra már kezdett megmozdulni a tömeg. Új számot villantottunk ezt követően Fuck Off In Hell címmel, ami lassan már tényleg hallható lesz lemezen is, ha sikerült kiadni. Nächster Halt / Next Stop a Napalm To Posers volt, amivel magabiztos léptekkel D-beatekkel haladtunk tovább a filantrópia ösvényén. A közönség szerencsére már láthatóan bemelegedett eddig a pontig, valami csaj azzal hívta fel magára (önre) a figyelmet, hogy több ízben is ordított, ahogy a csövön kifért, a Komodo kiváló fellépése közben rá is jöttem, hogy ki volt az, lévén mellé sikerült állnom véletlenül. 😀
Jött egy újabb új szám Infernal Beer Demons címmel, valamelyest lassabb tempójú black n’ roll darab sörös tematikával. Hmmm, mindjárt pattintok is egyet, ha már így szóba került. 😊 Hasonló jellegű szám a Rottenkiller 62 is, ezt is élték a megjelentek. Hát még mi. Következett a szintén új lemezes SxPxTx, egy sodró lendületű ordas mocsok, volt is rá megindulás, nem különben a Steamcunts-ra és a Narkonautra, majd a szintén új albumos Nightmare Incarnate zárta a műsort. Ez az állítás csak addig volt igaz, amíg ráadásnak el nem játszottuk a Toxic Holocausttól a Bitch című dalt, és ezzel végeztünk is.
Nagyon jól sikerült koncertet tudhatunk magunk mögött, mi is nagyon élveztük, a közönség meg aztán pláne. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki ott volt, és kiőrjöngte magát, valamint hatalmas pacsi mindenkinek, aki ezt az estét lehetővé tette!
Az utánunk következő három zenekar is nagyon kitett magáért, jobbnál jobb brigádokról van szó, széjjelimádtam mindegyiket.
Az utánunk következő Komodo egyik kedvenc magyarországi zenekarommá vált, olyan jóféle betonsúlyú death/thrash/groove-ot toltak a srácok, akkora slam volt helyenként, hogy nem győztem szeletelni az előttem rendelkezésre álló légteret. Ezt követően jött az Erkölcsi Mozsdo nagyon zsír kaotikus punkos acsarkodással, mindig élmény őket látni. Ugyanez a helyzet a Blackmaillel is, először talán a tavalyi Lowlanden láttam őket, és mint akkor, most is olyan erővel csaptak szájba, hogy 25-ször megpördült a fejem a saját tengelye körül. Sajnálatos módon határozatlan ideig jegelni fogják a tevékenységüket, bízom benne, hogy ez nem tart majd sokáig.
Újfent köszi mindenkinek, aki megjelent és/vagy lehetővé tette ezt az estét! Hamarosan újra találkozunk. UGH!
Setlist: 1. Drunk Back To Life 2. Bombs Not Food 3. Fuck Off In Hell 4. Napalm To Posers 5. Infernal Beer Demons 6. Rottenkiller 62 7. SxPxTx 8. Steamcunts 9. Narkonaut 10. Nightmare Incarnate +1: Toxic Holocaust: Bitch
- Facebook event: https://www.facebook.com/events/2977746095824570/