2022. január 22. @ Budapest, A38 Hajó
Hájer Gergő (OMEGA DIATRIBE):
Egy önálló A38 Hajós koncert, ami a hajó gyomrában kerül megrendezésre, ráadásul párosul egy egész napos Petőfi TV-s koncertfelvétellel + interjúkkal, szerintem bátran kijelenthetjük, hogy minden magyar underground formációnak egyfajta mérföldkő.
Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem, hiszen régóta dédelgetett tervünk volt már, hogy headlinerként tudjunk az A38 deszkáira állni. Egy budapesti koncert esetében mindig egy picivel nagyobb nyomás nehezedik ránk, hiszen a fővárosban van a rajongóbázisunk magja és mindig rengeteg közeli ismerősünk is megjelenik az eseményen, ezért akarva akaratlanul egyféle bizonyítási vággyal megyünk fel a színpadra. Ez nem feltétlenül negatív, hiszen ez kiváló energiaforrás ahhoz, hogy tartania tudjuk az intenzivitást az egész show alatt. A szóban forgó napon remekül álltak a csillagok, hiszen az egész nap flottul zajlott, minden nekünk kedvezett és annak, hogy a produkciónk a lehető legmagasabb minőségben megdörrenhessen a Dunán.
Szívmelengető volt látni, hogy már korai időpontban kígyóztak be az emberek és szépen megtöltötték a hajót. Ennek örömére becsületes tömeg előtt játszhatott a két vendégünk is, az Eagle has Landed és a Live Life Hard is, akik szintén eszméletlen jó bulit nyomtak és kellően felforrósították a színpadot. Idén tölti a zenekar a színpadilag aktív tizedik évét, ennek apropójából pedig készülünk némi meglepetéssel, így nem kizárt, hogy visszatérünk az A38 hajóra még idén!
Setlist:
1. You Can't Save Me
2. Trinity
3. Spinal Cord Fusion
4. Parallel
5. Mirror Neuron
6. Contrist
7. Isolation
8. Global Fire
9. Grinder Of Self
10. Divine Of Nature
11. Replace Your Fear
Ráadás:
12. Souls Collide
13. Extrinsic
14. Long
Farkas Péter (vokalista, sampler, producer, EAGLE HAS LANDED)
2012-ben voltam ezen a színpadon utoljára. Más volt, én is más voltam, a banda is más volt, amiben akkor részt vettem, ez így van rendjén. Viszont most már figyelni is tudok, be tudok fogadni, és érezni tudom a légkört, ami körülvesz. A hajó ma majdnem elindult dél felé, a messzi-messzi távolba, a Vaskapu I. Vízerőmű elleni grappling-meccsre. Ott vas és vas állna szemben egymással, és ezen az estén az A38 előnyre tett szert.
A mai magyar metálmiliő 3 igen érdekes és újdonságokkal teletűzdelt bandája feltépte a vasmacskát az évtizedes, leülepedett dunai iszapból, hogy egy újabb útra vigye el ezt a kőszállító monstrumot, amit a pesti nép csak egyszerűen „hajó”-nak hív. A párszáz fős közönség részt vehetett egy nagyon érdekes, több órás eseményen, ami 3 részre volt osztva, de mindháromban volt valami közös, aminek az összeforrása volt az, amit én annyira erősnek éreztem, hogy lazán elképzelem, hogy a hajó az éjszaka folyamán tényleg el fog indulni. Mindent hallottam, csak elcsépelt dolgot nem. Még ha fel is merült bennem a gyanú, hogy itt megint a „vótmá” kategóriájú zenei elemekkel van kipécézve a zene, akkor is az volt az érzésem, hogy hiába elcsépelt valami, ha az ízlésesen és jó helyre kerül, akkor üt, mint a 12 dugattyú bármelyike, ennek a csodálatos járműnek a fénykorában. (..vagy több dugattyú? – 2 cigi után ki emlékszik pontosan a numerikus részére az estének, haha)
A Sas kezdte a bulit. Magunkról csak annyit szeretnék mondani, hogy imádtuk. A technika széjjel toszott koboldja megint betalált egy tagot a bandából, de ez nekünk soha nem akadály. A lendületünk annyira hevesnek tűnt, hogy a pofám leszakadt. VAN BASSZUSGITÁROSUNK (!!!!!!), és ezt mindannyiunk érezte, a közönség még inkább. Soha nem szóltunk ennyire vastagon, és érthetően szerintem. Na jó, ez azért is volt így, mert az A38 brigádjával volt szerencsénk együtt dolgozni… Ez olyan, mintha bármelyik sci-fi bolond nyerne a lottón egy Tesla Cybertruck-ot… Csodálatos volt, hogy egy percet sem kellett várni semmilyen válaszra, minden ott dolgozó azonnal, bármilyen kérdésre választ adott és segített. Jaaaaa, hogy ezt így is lehet??? Az A38-on így mennek a dolgok. A zenészek valaga tisztára kábelezve, minden atom pontos, mindig van valaki, aki csak egy kérdésre vár, és emellé a kedvesség egy egészen érdekes szintjét tapasztalhattuk meg. Hát ja, profizmus. Reméljük, hogy a nyers es undorító döngöléssel, amit mi a Sas esszenciájának gondolunk, mi is hozzájárulhattunk a profizmushoz, amiből ezen a helyen nemhogy hiány nincs, még halvány jelét sem nagyon láttam.
Live Life Hard. Soha nem hallottam őket felvételről, meg akartam várni, hogy élőben milyen. A színpadon áll vagy bukik a zenekarok munkássága, a metálzenére főleg érvényes ez. Ha élőben nem üt, akkor a stúdiózás és a próbálás nem a zenélésről szól, hanem a csalásról… Tudtam, hogy Attila és Jozzy a gitárpornó stílus többszörös Oscar-díjasai, de itt a zenei koncepció olyan volt a sound check-en tapasztaltak alapján, aminek első hallatára egyszerűen logikailag nem tudtam eldönteni, hogyan fog beilleni a fent említett 2 ember összesen 78 ujja. (igen, annyinak legalább kellett lennie, mert annyi hangot hallottam, hogy néha furcsa volt, hogy csak két gitárost látok, és nem négyet vagy ötöt.) Emellé a dobos forma, aki valahol a 90-es évek Venice Beach és Rucker Park vonalán tölthette gyerekkora nyarainak nagy részét. Érzi a feketezenét, és a flow-t, ami ezzel jár. Ritkán hall az ember jól eltalált élő hip-hop dobot, na… Azt a bizonyos flow-t, ami megkülönbözteti a “jót” a “rossztól” nem lehet tanítani. A basszusgitáros tökéletesen és ízlésesen feküdt rá a ritmusra, az énekes srácnak meg minimum 9 személyiség lakik a torkában. Bárcsak én is ilyen bátor lennék a hangommal. Olyan váltások voltak hangulatban és zeneileg, mintha azzal játszanátok a tesóddal, hogy melyikőtök tudja gyorsabban kapcsolgatni a TV-csatornákat. Bamm-bamm-bamm = trap-funky-deathmetal… Egyetlen egy fikarcnyi dolog, amit oda tudnék rakni mint negatívum, de csakis azért, mert szakbarbár vagyok, hogy a metál részeket nem éreztem szabadnak. Éreztem olykor a klasszikus „ez tuti, hogy magyar banda” érzést hiába az angol szöveg és az ország egyik top-top-top kategóriás gitáros páros A keményebb-ocsmányabb metál részekben is kérlek titeket, legyetek ugyanannyira, ha nem jobban bátrabbak. Lendületesebb, mint egy ”csak”-rap brigád, de befogadhatóbb mint egy kemény metálbanda. A balansz megvan, a zenészagyat is kielégíti, a koncepció tökéletes és sokszínű, a metál részeket viszont légyszi ne borotváljátok meg! Arra kell a szőr meg a szottyadt zsák. Egyáltalán nem csalódtam, pusztán extra lehetőséget látok benne. És nyilván egy kicsit irigy is vagyok, mert ha ez így tovább halad, akkor itt a cél a tízezrek, nem a párszázak. Aztán feljött Saiid a színpadra, NANEMÁÁÁ, erre melyik kódot kell benyomni? Ez nagyságrendekkel telibevágja az IDDQD-t… és az egészben a legszebb, hogy természetesnek hatott, nem éreztem erőltetettséget. Remélem majd megoszthatunk velük backstage-eket a jövőben is!
Ezután jött a Final Boss.
“- Brékó, brékó, Alfasasok jelentkeznek, hol a mélység, főnök??
– A Hájer agyában. Omega out.”
Eddig nem fájt a hátad? Haha. Nyújtanod kellett volna, halandó! Ha „stenk”-et mondanék, nem a kellő minőségű jelzőt használnám. Annyira groove-os, hogy azt néha nehéz szavakba önteni. Az új dalok annyira életszerűbben morfolódnak a régebbiekhez képest, hogy… A metafora-relém kiégett. Megmondom mi volt kristálytisztán. Most már tényleg fel kell keresnem a gyógytornászokat, mert a nyaki sérvem kijött újra. Hogyha már úgyis van stabilan alkalma 2 kínai közt, az iszonyat, vicsorgós headbang miatti szétváló csakcsigolyáim közt lébecolni, egy órán keresztül, szinte megállás nélkül, akkor kihasználva az alkalmat, ő ideiglenes lakcímkártyát kiváltva ott is maradt. Újfent: kösz Hájer, majd küldöm a fizikoterápiáról, meg a piócás embertől a számlát.
Izzad a tenyerem, de az őszinteség megkívánja. Most ezt probáljátok a legpozitívabban érteni, srácok. Kinőttétek a ”Magyar Ember Meshuggah”-ja kategóriát, és teremtettetek magatoknak egy saját szférát. (Én a valagam a földhöz verném, ha mondjuk minket a ”Szegény Ember Deathcore-LinkinPark”-jának, vagy ”Balkáni Metalcore Prodigy”-jének hívnának….) Szóval ja. Így 8 év után, élőben nem látok bennetek kimaradt ziccert. Ami annyira ritka a saját, rettenetesen kultúrnáci agyamnak, hogy itthoni bandával azt hiszem, még nem is nagyon fordult elő. Tudom, hogy feljebb vannak, olykor nem is egy hanggal, mint mi, de mégis valahogy mélyebbnek éreztem. Ez is valami kód lehet, mint a LLH-nál a Saiid-kombó, hmmm… Vagy pedig az, hogy a dobos helyett ők egy Transformers-t használnak. Láttátok és hallottátok a dobszekciót? Nem féltetek, hogy valamelyik iszonyat breakdown-nál egyszercsak lemászik a színpadról, hogy aztán leigázza Közép-Európát? Én igen. (2 cigi, vagy több??? – engedd el…) Ahogy néztem a lendületüket, ennek a zenekarnak NAGYON messze van még a vége. Várom a folytatást!
PLUSZ az estében a leggyönyörűbb, hogy egy kedves barátomnak ez volt az első metál koncertje. Szegény. A füle zengeni fog, a nyaka fájni, de a mosoly ott lesz az arcán. Mert ő is tudná, hogy a Vaskapu I. akár most ki is szállhatna a Dunából, nehogy elkapja az A38, és egy Guillotine-choke-kal kifektesse az első menet, első percében.
Fotók: Andrási Ingrid
Lisztmajer Ádám (LIVE LIFE HARD zenekar)
Amikor Jozzy szólt, hogy lehetőség lenne az Omega Diatribe-bal menni a hajóra, akkor nagyon megörültem, mert már jó régen, ha jól emlékszem legutóbb 2013-ban, még az akkori MaNGoD-dal volt szerencsém az A38-on játszani. Számomra akkor is nagy élmény volt, és bár az alacsony nézőszám miatt a circle pit aznap elmaradt, de a hajó hangulata, a stáb profizmusa és amiatt, ahogy a hajó színpada szól, az-az este nagyon jó élményként maradt meg bennem.
Nézőként ennél azért gyakrabban járok, de az utóbbi időben értelemszerűen erre sem volt sok lehetőségem, ezért különösen vártam ezt a szombatot.
14:30-as érkezés volt a programban, úgyhogy előtte még volt idő egy last minute próbára, ami nagyon jól ment, úgyhogy éreztem, hogy az este nagyon király lesz.
Attival még elugrottunk egy Whammy-ért, de viszonylag időben megérkeztünk.
Még zajlott az Omega Diatribe beállása. Az első gondolatom az volt, ha ezek elkezdik, akkor mindenki meghal, a többiek pedig súlyosan megsérülnek. Brutális a zene, és a szand, óriási menőség az egész.
Számomra a legviccesebb, hogy bár amikor színpadon vannak, akkor könyörtelen mészárlás van, elképesztő energiákkal, de show-n kívül meg iszonyat kedves és vidám srácok mindannyian.
A mi beállásunk viszonylag gyorsan megvolt, bár az időérzékem eléggé gatya ilyenkor, szóval lehet hogy 10 perc volt, de lehet, hogy egy óra. Mihók Atti hangosított minket most is, nem volt kérdés, hogy jól fogunk szólni. Meg hát ez mégiscsak a Hajó, na…
Pár kávéval, egy Petőfi TV interjúval és egy kajálással később tűpontosan 19:45-kor kezdtünk.
A fülmonitoromban eleinte maradt egy kis aránytalanság, de Marcell, aki a színpadi hangokat intézte, egy minimál activity után pillanatok alatt összerántotta a „fülemet”. (A fülmonitor egyébként nagyon nagy tudás, én a Live Life Hardban próbáltam először, ugyanis a próbáink is „silent”-ek. Élőben a novemberi düreres debütáló koncertünkön próbáltam ki először és nagyon bejött. Nem állítom, hogy nem lehet élni nélküle, de én nem akarok. 🙂)
A koncertet elejétől a végéig imádtam! Ebben a csapatban, ezekkel a srácokkal zenélni amúgy is olyan nekem, mint black friday a coffe shopban, de ebben a közegben, ezen a színpadon még nagyobb flow volt. Én közben azt flesselgettem, hogy milyen faszán együtt van a fény a zenével. Innen is nagy pacsi Fehér Tominak, hogy bevállalta fényelést.
Kábé hatodik számunk volt a Pokol megvár, ami egy eléggé odafigyelős dal, laza reppelős, aztán mérges énekekkel, sok váltással, gyors témákkal. Nagyon szeretem játszani, de észnél kell lenni. A lényeg, hogy hevederzáram ennek a dalnak a közepénél döntött úgy, hogy elmegy szarni és darabokra esett. A bőgő nem esett le ugyan, de a következő kiállásig már csak térdelve tudtam folytatni, ami lássuk be nem annyira menő. Feltéve, hogy nem a Steel Panter vagy, mert akkor bármit csinálsz, az menő. Attival dumáltunk erről később, ő azt hitte, hogy épp show-ban vagyok. Azért remélem, hogy kifelé ez nem így jött le.
A dolog tanulsága, hogy hiába cserélsz elemet mindenben, hozhatsz tartalék gitárt, tartalék kábelt, tartalék alsógatyát, készülhetsz bármilyen világégésre, mégis becsúszhat olyan szar, amire nem tudsz felkészülni.
A hevedert végül vissza tudtad tenni, de innentől visszavettem az amplitúdóból.
A tracklist vége felé játszuk a klipes dalainkat és az Indul a banzai-t, Saiid-dal (AKPH). Rohadtul imádom ezt a dalt és így, hogy Saiid is el tudott jönni közreműködni, az valami iszonyat felemelő érzés volt. Végignézve a többieken láttam, hogy ugyanígy éreznek. Állat volt!
Később dumáltam Saiiddal és mondta, hogy ezt legszívesebben minden nap csinálná. Ígérem, hogy szorítunk neki helyet a Nightlinerben. 😀
Az egész buliról elmondható, hogy nagyon felszabadult és jó hangulatú volt és úgy láttam, hogy a közönség is vevő volt a dologra.
Várjuk a visszatérést!
Setlist: 1. Knee 2. 3 a 2 fél 3. Élj 4. Nincs több fény 5. A pokol megvár 6. Dive 7. Indul a banzai (feat Saiid) 8. Nélküled 9. Még várj 10. Only death can change me
- Facebook event: https://www.facebook.com/events/925155594799038/
