Stoneblood - a színpadon átélt élményekre nehéz szavakat találni

2023. december 29. @ Budapest, Dürer Kert

Stoneblood zenekar élményei

Első és egyetlen koncertünket adtuk 2023. december 29-én a Téli Fekete Zaj Fesztiválon, Budapesten, a Dürer kertben. Erre az egyszeri alkalomra eredetileg még a nyári Fekete Zaj Fesztiválon került volna sor, azonban azt a helyszínre érkezésünk után elmosta a vihar, így a pótlásra ezen a dátumon került sor. A koncert apropója sokak számára ismert már: az a sajnálatos esemény szülte a Stonebloodot, hogy P., a Paragon Zero vezetője 2021. végén eltávozott közülünk. Fennmaradt dalszövegeinek megzenésítéséből készült a Shrines of Morbid Indignity című lemez, aminek megvalósításban a Junkies zenekar tagsága, a társaim voltak segítségemre.

Nem akartunk senkinek sem ezzel a koncerttel megfelelni, sem a Junkies közönségének, sem a keményvonalas underground zenehallgatóknak. A fellépés a lemez egyenes folytatása volt, egy megemlékezés közös harcostársunkról, barátunkról. A koncertet nagy kihívásnak éreztük, mert Junkiesként igen gyakran állunk színpadra és műsorunkat folyamatosan változásban tartjuk, de ez mégis egy teljesen más észjárást kívánó zene. A felkészülést eredetileg még tavasszal kezdtük. Keresztes Viktor régebben intenzíven alkotott az extreme metal közegben, sok idő után vissza kellett szoknia arra a dobjátékra, amit a blastbeatek, duplázások igényelnek. Lelkesen tökéletesítette a lábgépe beállításait és a technikáját. Barbaró Attila első gondolata az volt a Stoneblood színpadra vitele kapcsán, hogy ő ezt nem fogja tudni megtanulni. A tradicionálistól teljesen eltérő dalszerkezeteket hónapokig gyakorolta, elmélyítette magában a basszusgitár-témákat. Az volt a célja, hogy koncerten már ne is gondolkozzon a dalokon, automatikusan játssza őket a keze. Szekeres András a szokott helyzettől eltérően most nem frontemberi szerepben vett részt a zenekarban, hanem színesítésként tett hozzá az akusztikus gitárjával, tiszta vokáljával, amit cseppet sem bánt; sőt, ő volt az, aki először felvetette, még csak ötletként, hogy élőben is meg kellene szólaltatni egyszer az album anyagát. Fontos felismerése volt, hogy a black metalban, az extrém énekhang mellett rengeteg harmónia és dallam helyet kaphat. Az önálló felkészüléseim során én is addig ismételgettem a dalokat, hogy részemmé váljanak. Nem árulok el nagy titkot, hogy teljesen más megírni és stúdióban feljátszani egy lemezt, mint aztán gitáros-énekesként az egészet egyben eljátszani, így a dalok megtanulása számomra is gyakorlatilag a koncertfelkérés után kezdődött csak el.

A próbák során először Szekeres nélkül, hárman építettük fel a műsor vázát, aztán ő is csatlakozott hozzánk. Előfordult, hogy Junkies-dalokkal közös próbát tartottunk, aztán azok végeztével mindenki átcserélte a felszereléseit Stoneblood-üzemmódra. A nyári koncertet még csak négyesben terveztük eljátszani, így viszont, hogy Budapesten tartottuk a pótlást, két vendégénekest is a színpadra hívtunk egy-egy dal erejéig: Zslöd a Paragon Zero és a Türböwitch soraiból, és S a Svoid vezetője, akik mindketten közel álltak P.-hez, zeneileg és emberi értelemben egyaránt.

A színpadon átélt élményekre nehéz szavakat találni. A közönségben sok régi ismerőst fedeztem fel, akik nem csak a koncert egyedi jellegére voltak kíváncsiak, de búcsúzni érkeztek. Megrendítő volt látni a szélsőséges reakciókat a szemekben, fájdalmat, átszellemülést. Azt, ami számomra is áthatja a dalokat. A próbák alatt mindig a zenei részekre, a dalok végigjátszására helyeztük a hangsúlyt – sosem gondoltam bele, hogy ez az esemény végül több lett egyszerű koncertnél. Átszőtte a színpadon álló zenészek és a közönség együttes ihletettsége. És pont emiatt nem tervezzük megismételni, többé színpadra állni a Stoneblooddal. Elvesztené a jelentőségét, ha rendszert csinálnánk belőle. P. emlékét nem felejtjük, és a történteket megváltoztatni sem tudjuk, de mindezek tudatában büszke vagyok rá, hogy a Stoneblood ezt szolgálta: sokan összegyűltünk egy célért.

Setlist:

1. Intro: Chant of the Outside
2. Scars Bleeding Fire
3. Everlasting Breath
4. Dive and Divide
5. Second Moon
6. Downfall Distress
7. Inner Devil
8. Rise of the Titans
9. Weeping Hollowness
10. Crown of Ravishment (feat. Zslöd)
11. The Sign of Evil Royalty
12. Tortured by Disingenuous Light – The Seventh Shrine (feat. S)
13. Outro: Alexander

Nagyszerű élményt nyújtottatok a Téli Fekete Zaj fesztiválon. Ez volt az első koncert, amit nagyon sokan vártak. Én úgy gondolom, hogy teljes mértékben felkészültetek. A korábbi nyári élő show sajnos elmaradt. Mennyivel módosítottátok a nyári elképzeléshez képest a decemberi eseményt? Ugye teljesen más helyszín lett volna és más körülmények.

Az eredeti tervünk szerint teljes hosszúságban előadtuk nagylemezünk anyagát. Mivel a helyszín ezúttal sokkal inkább lehetővé tette, így két vendégénekes bevonásával játszottuk el a dalokat: egy-egy szerzeményben Zslöd (a Türböwitch-ből és Paragon Zero-ból), és S. (a Svoid vezetője, valamint a Gravel Shores zenekar basszusgitáros-vokalistája) volt segítségünkre. Sokat jelentett számomra, hogy együtt hoztuk létre, ami aznap éjjel történt. Szerencsére itt volt lehetőségünk vetítésre, így az indonéz művész Ayyara által készített logónk megjelenhetett a színpad két oldalán, és beltéri koncert lévén a fények is segítették az atmoszféra megteremtését.

Mit adott az este? Mennyire volt különleges? Le tudnád írni szavakkal?

Mit adott – egyfajta beteljesülést. Segítséget, bizonyosságot a megváltoztathatatlan elfogadásában. Nyilvánvalóan a közönség számára ez egy egyedülálló alkalom volt, hiszen a kilencvenes éveket masszívan szétturnézó Junkies zenekart tudhattam magam körül, akik alázattal és komolysággal vették ki részüket zenészként az előadásból. Nekem a színpadon állva a koncert egyszeri, vissza nem térő mivolta volt hangsúlyos. Ezen kívül a érzés, hogy számíthatok a zenésztársaimra. A hagyományos Junkies-koncertekhez képest ez az esemény egyfajta kollektív tudatot hozott létre négyünk közt – mintha fejben még egy szálon össze lettünk volna kapcsolódva.

Mit éreztél a színpadról való lejövetelekor? A rajongók arcai örökre megmaradnak benned?

Miközben mi lejöttünk a színpadról, zárásként P. szerzeménye, az Alexander instrumentális, lemezzáró tétel szólt, így bár mi végeztünk a feladatunkkal, de a hangulat még odakötött. Első koncertünk volt ebben a felállásban, nyilván sokadik alkalomként más lett volna. Eszembe jutott a Judas Iscariot, egyik kedvenc Black Metal zenekarom, összesen 2 alkalommal lépett színpadra még 2000-ben, és látva a felvételeket, ott is olyan spontán alakultak a dolgok, mégis messziről sütött az elhivatottság és hév az előadásból – én is ezen a lencsén keresztül gondoltam a koncertre. A rajongókkal, akik megtiszteltek minket a figyelmükkel, remélem hamarosan találkozunk, akár egy koncert alkalmával, akár máshol.

Lehet azért reménykedni, hogy lesz még valaha Stoneblood koncert? Mit kell tennie a rajongóknak ahhoz, hogy újra megvalósuljon egy hasonló este? 🙂

A koncerttel a projekt beteljesítette a küldetését szerintem, tehát a folytatás nem indokolt; kegyeleti okokból sem éreznénk a helyét az ismétlésnek. Új dolgokkal szeretnénk foglalkozni a jövőben: idén érkezik a Junkies új lemeze, részemről még aktualitás a Svoid már kiadás előtt álló, következő anyaga, és ha egy kis időm van, nehéz is eldöntenem, mibe kezdjek a sok terv közül. A Stoneblood testvérzenekarának számító Paragon Zero Hexikon című albumának megjelenése is 2024 tavasszal várható, azt mindenképp a műfaj iránt érdeklődők figyelmébe szeretném ajánlani.

Milyen értékes pillanatokat említenél meg, ami nagyon tetszett az est folyamán?

A zenésztársaim jelenléte, a barátaim támogatása akár a színpad körüli teendőkben, akár nézőközönségként, akik messziről jöttek el megnézni, tehát a közösség ereje, ahol az egyén nem számít. Ezen kívül, hogy az egész nagyszabású kihívás, amire annyit készültünk, végre a maga rideg, vészterhes mivoltában megvalósult. Ráadásul egy olyan közegben, a Fekete Zajon, ahol a Black Metal jelenléte ritkább, viszont mindig nyitott, izgalmas zenéket kereső csodabogarak gyűlnek össze.