2023. június 2. @ Székesfehérvár, Nyolcas Műhely
The Way We Are – Lovas Bence élményei
A terítéken lévő rendezvény előtt néhány nappal meglepettséggel vegyes izgalommal nyitottam meg és olvastam el Kronos Mortus e-mailjét, amiben meginvitált, hogy egy írásos beszámoló keretein belül emlékezzek meg a Kronos Mortus „hasábjain” június 2-ai székesfehérvári koncertünkről. Mivel anno tizenévesen igen sok – főleg ST. Toma klaviatúrájából származó – lemezismertetőt olvastam a weboldalon, hezitálás nélkül kaptam az alkalmon.
Elöljáróban említést kívánok tenni a buli előéletéről. Ez volt az első olyan bulink a The Way We Are-ral, amit én szerveztem, és – minthogy szerettünk volna fővárosi zenekarként vidéken is játszani, volt helyi lakosként pedig szépszámú műkedvelő ismerőssel rendelkezem az alábbi településen – az eredeti irány alapján a győri A Betonba álmodtam meg rendezvényt. Abból adódóan, hogy a tervezett helyszín főnöke, Nagy Gyula arra kért, velünk együtt öt zenekart rántsak össze a megmozdulásra, több tucat együttest kerestem fel ajánlattal, azonban, mire megszilárdult a Mhorai, Skog, Beneath The Void, Hit by a School Bus, The Way We Are felállás, már rég lecsúsztunk az előzetesen ideálisnak gondolt tavaszi dátumokról – így jelöltük ki június másodikát az esemény időpontjának. Eddigre már nem volt titok számunkra sem, hogy A Beton – mint az elmúlt időszakban tapasztalható energiaár-növekedést nyögő próbaterem-komplexum és koncerthelyszín – jó ideje sajnos nehéz anyagi helyzetben, a fenntartók saját, polgári fizetéseiből átcsoportosított forrásokból működik, azonban az előzetes megállapodások, illetve az, hogy még június 3-ára és 4-ére is voltak bejelentett rendezvények, arra utaltak, nincs okunk aggodalomra az eseményt illetően.
Ezért is érte mindegyikünket sokként, amikor az esemény „egyik pillanatról a másikra” lemondásra került Gyuláék által, mondván, hogy bizonyos okokból sajnos nem áll módjukban a küldetésüket olyan formában továbbvinni, mint ahogy azt az eddigiekben tették. Nem szeretnék kitérni arra, milyen információk jutottak a későbbiekben a birtokunkba arról, mi indokolta a hirtelen bezárást – talán a legtöbb olvasó számára amúgy sem jelentenének újdonságot, illetve, aki kíváncsi rájuk, az pillanatokon belül kinyomozhatja őket az online térben. Én aznap, mikor a rossz hír eljutott hozzánk, egy igen nehéz munkanapot húztam, ezért is futotta csak annyira részemről, hogy éjszaka, busszal hazafelé tartva – a pozitív végkifejletre nézve kevés reménnyel – kiposztoljam a TWWA Facebook-oldalára: új helyszínt keresünk a rendezvény számára.
Ami másnap reggel, nagyjából hét órával „segélykiáltásom” közzététele után történt, annál váratlanabbat rég nem tapasztaltam: Laci, a székesfehérvári Nyolcas Műhely feje maga keresett fel minket email útján, és jelezte, szívesen befogadna minket a performansz erejéig, amire hamar igent is mondtunk a többi fellépővel. Ekkor még volt egy olyan tévképzetem, hogy bejegyzésemet sikerült megosztások útján eljuttatni a megfelelő személyhez, azonban később nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Gyula kérte meg Lacit, hogy vegyen át minket – nem tudok elég hálás lenni mindkét oldal gyors reakciójáért, illetve azt sem tagadhatom, hogy fáj a szívem A Betonért, ezért szeretném figyelmetekbe ajánlani a megsegítésükre létrehozott fundraising-kampányt: https://www.patreon.com/user/about?u=90937978&fbclid=IwAR2sYObNlGQSCFaLNk3YU_xWo1LpYyGRvP8azlLQr4Ki7sqwwT1gnZjH1Us.
Innentől a koncert hetéig ismét egyenesben volt a szervezés, azonban – szerintem ilyen a formám szervezőként – érkezett még egy fejbe kólintás: a Hit by a School Bus-nak magánjellegű okokból sajnos vissza kellett lépnie a rendezvénytől. Nagyon sajnáltuk, hogy így alakultak az események, viszont innen is üzenem a srácoknak, hogy ne csüggedjenek: fogunk még együtt zenélni, illetve ők is beveszik még egyszer a Nyolcast!
Eposzi méreteket öltő bevezetőm után nézzük hát, mi is történt az esemény napján!
Délelőtt a zenekar fele telenyomta a gatyáját, mert az hitte, gázszivárgás van az albérletükben – ez szerencsére téves riasztásnak bizonyult, és a macskám is életben van, köszönöm a kérdést! -, majd egy brutális jégvihar miatt nagyjából negyedórára a Köki Terminál mélygarázsában rekedt. Innen szép nyerni ugyebár…
A tervezett délután kettes érkezés helyett háromnegyed három magasságában sikerült betoppannunk a próbaterembe – nyilván dugóba kerültünk :’D – , ahol még gyorsan lepörgettük a setlistet; ez amúgy is bevett szokásunk koncertek napján, most azonban duplán indokolt volt, minthogy a HbaSB kiesése miatt úgy írtuk át a műsort, hogy szinte mindenkinek hosszabb játékidő jutott, mint amire eredetileg készülhetett.
Ezután – magunkhoz képest – rekordsebességgel pakoltunk össze, majd be, Tomi kocsijába. Nekem csak ezekben az órákban vált nyilvánvalóvá, hogy az est egy másik zenekara, a Skog a szomszédunkban, a Soundgarden Próbatermekben bérel helyiséget – mi az Orange Próbatermekben gyakorlunk egyébként -, és ez az újonnan szerzett tudás hasznosnak is bizonyult, hiszen így együtt sorsolhattuk ki a korábbiakban meghirdetett nyereményjátékunk győztesét, aki egy Skog pólóval, egy Beneath The Void kazettával, egy Mhorai lemezzel, és persze egy koncertjeggyel lett gazdagabb. Rövid társalgást követően – minthogy számítottunk budapesti ismerős koncertlátogatókra is, akiket szándékunkban állt hazafuvarozni -több kocsival indultunk útnak, első körben a székesfehérvári buszpályaudvar mögött található McDonald’s felé, majd egy gyors uzsonna után a Nyolcas Műhelybe. Mind a négy zenekar szinte egyszerre ért a helyszínre, ami bennem igen jó előérzetet ébresztett a bál menetét illetően.
Megállapodásunknak megfelelően – hiszen a fellépők közül messze az ő zenéjük igényelte a legrészletesebb technikai előkészületeket – a Beneath The Void kezdett egy nagyobb lélegzetvételű beállással.
Ezután gyors átállással a Mhorai került színpadra, és azt kell, hogy mondjam, a srácok nem sz*rral gurigáznak: még akkora színpadra is, mint a Nyolcas Műhelyé, két állványos molinót állítottak fel, amik – számomra rejtélyes módon – nem voltak útban nekik, akkor sem, mikor fel-alá rohangáltak a színpadon, arról nem is beszélve hogy a hangzásuk backing trackestől, mindenestől annyira a helyén volt, hogy kiválóbbat senki se kívánhatna. Előzetesen is ismertem a farkasok modern metalját – akiknek egyébként nemrégiben jött ki a második nagylemeze Waters címmel (ún. „nedves album”), és erről az énekes, Floszi (Floszmann Gergő) nem is késlekedett tájékoztatni a közönséget – azonban azzal nem teljesen voltam tisztában, hogy azt élőben is ilyen jól képesek visszaadni. Kár, hogy a korai időpontban – a tényleges kezdés emlékeim szerint 20:30 magasságára volt tehető – még csak alig néhány vendég volt jelen; emiatt is döntöttem úgy, hogy végigtáncolom az előadást. Milyen jól tettem!
Másodikként egy hosszadalmasabb- kvázi teljes dobcsere, döglött gitárkábel – átszerelés után a Skog állt színpadra, és hát az van, hogy a koncertjük óta nem találom a heréimet. Merthogy elrúgták. Jó messzire.
Őszintén szólva, nem teljesen tudtam, mire számíthatok Kristóféktól (kettő is van nekik, Vicei Kristóf screamer és Katona Kristóf gitáros személyében), hiszen hangzó anyagukkal én még nem találkoztam – ha jól értelmezem a helyzetet, MÉG nincs olyanjuk -, viszont az egyik gitárosukat, Danit (Márton Dániel) láttam már a Needlessben veszett módon tekerni, így olyan tekintetben nem voltak kétségeim, hogy jó ötlet volt-e meghívni őket. Az ifjak „old-school melodic death metal”-nak bélyegzik a zenét, amit darálnak, én viszont néhol még groove metalos elemeket is véltem benne felfedezni. Persze lényegtelen is, ki mit játszik – a saját zenénket se tudom kifejezetten behatárolni egy ideje -, amíg ott van a műsor, a Skogé pedig minden tekintetben ott volt, pláne vokálok terén.
Ezután emlékeim szerint nem tartott addig az átszerelés, mint az első két zenekar közt, hiszen lényegesen kevesebb időt vitt el a dobszerelés – lévén, hogy a Skog Botija (Kasper Botond) a Beneath The Void Turijának (Turcsák Bence) spéci lábdobját használta -, viszont még így is maradt egy elég nagy csúszás, amit esze ágában se volt senkinek se lefaragtatni bárki játékidejéből is. Bár a nap ezen részén már leginkább a mi közelgő színpadra állásunkkal voltam elfoglalva, néhány dal erejéig a rendezvény legnagyobb nevének műsorára is bepattogtam, Krisztiánék (Gyémánt Krisztián – fővokál) pedig pontosan azt a blackened technical death metalt hozták, amit lehetett tőlük várni, feszes tempóval és atmoszférikus súllyal, azonban én mégis szeretném kiemelni, hogy – szubjektív véleményem szerint – Patrik (Pornói Patrik – basszusgitár, vokál, sampler) magas screamjei olyan bitangul karcoltak, amire megint csak nem voltam felkészülve. Csupa meglepetés volt számomra ez az este, nemdebár?
Ellenben azon egy pillanatig sem lepődtem meg, hogy mi is késéssel álltunk színpadra – még akkor se, ha volt már hosszabb soundcheckünk is. A fentebb említett, tervezettnél hosszabb játékidőre egy – a korábbiakhoz képest – variáltabb dallistával készültünk, aminek az átkötései meglepően jól működtek, épp csak én fulladtam meg kb a harmadik daltól. Kellett nekem láncfűrésszel maszturbálni kifárasztanom magamat a társfellépők műsora alatt, ugyebár…
Szenvedéseim ellenére a teret ekkorra már relatíve szépen kitöltő közönség látványosan jól reagált mindenre, amit előhúztunk a tarsolyunkból, legyen szó magukról a dalokról, a táncra való felkérésekről, vagy a Beneath The Void logóval ellátott női shortomról, amit még az este elején szereztem be az igen impozánsan megpakolt merchpultnál – így a show-nkat követően vigyorral az arcunkon, gusztustalan módon leizzadva vethettük bele magunkat a rövidre szabott, ám annál szórakoztatóbb afterpartyba.
Konklúzióm ezzel a forró péntek estével kapcsolatban, hogy azokért a pillanatokért éri meg életben tartania mindannyiunknak az undergroundot, amiket együtt megéltünk ott és akkor. Nem tudok elég hálás lenni a többi fellépőnek, pláne amiatt, hogy gyakorlatilag mindenki megnézte mindenki műsorát, és hogy a kis nézőszám ellenére a maximumot hozták dalról dalra, illetve nem lehetek elég hálás a közönségnek sem, akik közül többen Győrből, Budapestről, vagy akár MISKOLCRÓL is eljöttek, hogy meghallgassák együtt ezt a kollektívát. Nem akarok olyan képet festeni, mintha sokan lettünk volna, de a minőség a mennyiség felett áll. Ezek után nem érdekel már, milyen nehéz is ilyen eseményeket összehozni – gyakorlattal valószínűleg amúgy is könnyebbé válik majd. Márpedig lesz módom tapasztalatra szert tenni, hiszen a döntés végleges: csinálunk még ilyen bulikat.
The Way We Are:
Balog Attila – gitárok
Bodrogközi Balázs „Lyason” – gitárok, háttérvokál
Forstner Tamás – dobok
Lovas Bence – vokálok
The Way We Are setlist: 1. Grief (Intro) 2. Le Systéme (Merchant Of Death) 3. Lychnidos 4.Ice-Floes 5. P.I.T.A. 6. I Drew A Line (And You Crossed It Multiple Times) 7. The Print 8. Probenecid9. Feasting On The Remains Of Your Date10. Deathless Salvation
