Afterlife

Vale of Tears / Atrox Trauma – nagyszerű volt a koncert, ami teltházasra sikeredett

2022. március 19. @ Budapest, S8 Underground Club

25 év a bűnben

Mulicz Ferenc (VALE OF TEARS zenekar)

2022. március 19-én került sor idei első koncertünkre a budapesti S8 Underground Club-ban. Még tavaly kaptuk a meghívást Mikus Tomitól, hogy fellépnénk-e az Agregator 25 éves jubileumi koncertjén. Természetesen igent mondtunk, mivel nagyra értékeljük a zenekar munkásságát, kedveljük a dalaikat.

Kényelmesen, időben meg tudtuk csinálni a beállást, majd 20.15-kor el is kezdtük a programunkat. A buli minden várakozásunkat felülmúlt. A korai kezdésünk ellenére szép számú közönség gyűlt össze, akik nagy lelkesedéssel fogadták dalainkat. Eszméletlen jó hangulat alakult ki már a buli kezdetekor. Készülő lemezünk dalai közül válogattunk, szerettük volna élőben tesztelni, hogyan reagál a közönség az új szerzeményekre. Elmondhatjuk, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk! Nagyszerű volt a koncert, ami teltházasra sikeredett.

Köszönjük a meghívást az Agregator zenekarnak, köszönjük az S8 Underground Club személyzetének és természetesen köszönjük a közönségnek.

FOTÓK: Bócsi Tamás


Székely András (ATROX TRAUMA zenekar):

Az idei év végre kedvezőbb koncertezés szempontjából, úgyhogy igyekszünk is kihasználni és minél több helyre eljutni a zenekarral. A budapesti S8-ban még nem játszottunk, de hamar szimpatikus lett számomra a klub. Az Agregator és a Vale of Tears zenekarok társaságában zajlott a buli, úgyhogy sejtettem, hogy szép számban lesz közönség, és, hogy fasza kis este lesz. Hát az nem is kifejezés! Életem egyik legjobb koncertje volt. Hatalmas volt a közönség, nagyon királyak voltak, egyből felvették a fonalat és végigmulatták a koncertet. Nagyon jó érzés ilyen közegben zenélni, remélem sok ilyen bulink lesz még. Köszönet mindenkinek aki eljött, az Agregator-nak és a Vale of Tears-nek és a helyszínnek is az estéért!

Győri Gergely (ATROX TRAUMA zenekar):

Részemről hatalmas élmény volt az s8-as buli! Rengeteg ismerős, cimbora, már ez meghozta a kedvemet. A koncert része meg zseniális volt, igaz voltak gondjaim a dobbal na, de mikor nem? 🙂 Életem egyik, ha nem a legjobb klub koncertje volt! Igazi lelkes, király közönség volt! Ment a Mosh, Circle pit vagy a Headbang folyamatosan az egész teremben. Itt is szeretném Mikus Tamásnak megköszönni, hogy invitáltak minket is erre a nemes eseményre! Személy szerint csak pozitív élménnyel gazdagodtam.

SETLIST:

1.     On The Line Of Nothing And Something (instrumental)
2.     You Are Servant
3.     Parasite Elite
4.     I Don’t Understand
5.     The World Doesn’t Exist
6.     This Is The Truth
7.     Vanity
8.     Get Out Of Publicity
9.     The One Who’s Got Sense
10.   Until It Connects
11.   Upgrade
12.   Suicide Fuck

FOTÓK: K Photos Hungary


Kapcsolódó cikkek

Atrox Trauma – “This is the Truth” szöveges videó

KMZ

ATROX TRAUMA – On the Line of Nothing and Something

KMZ

Atrox Trauma – egy újabb dal

KMZ

Lowland Storming – Aornos / Atrox Trauma / Türböwitch / Exodikon – még sok ilyet!

KMZ

Koncertjánló: Anti-Xmas Party MMXXI – Szeged, Városi Rock Klub

KMZ

Undead Fesztivál 2021 – jó szervezés, jó hangulat

KMZ

Atrox Trauma – az első nagylemez elkészült

KMZ

Vale of Tears – Új felállás és bemutatkozó buli

KMZ

Vale Of Tears – Elkészült az új daluk!

KMZ

Koncertajánló: Christian Epidemic, Dying Wish, Vale of Tears

KMZ

Christian Epidemic, Agregator, Dying Wish, Vale Of Tears, Sollen – Koncertbeszámoló

Cryonus

Vale Of Tears Interjú

versus

VALE OF TEARS – Illdisposed Inner Interest

versus

Watch My Dying, Dim Visions, Vale Of Tears, Depths Of Desecration, Dispassion – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Karcagi Underground Inc. – Decadence, Vale of Tears, Stardrive Interjú

Forest

Decadence, Vale of Tears, Stardrive – Koncertbeszámoló

Forest

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár