A Christian Epidemic zenekarral egy kettős interjú készült; ennek első felére a december 28-i koncert során került sor, a második beszélgetés pedig Széles Zsolttal készült skype-on, majdnem egy hónappal később. Ennek a két beszélgetésnek egyfajta rövidített és kombinált változata található lentebb. Kombinált, mert az első egy kötetlen, sörözéssel megtámogatott dumálás...
2013. december 28. @ Budapest, Supersonic Abszolút nosztalgia hangulattal indultam neki az estének, már csak azért is, mert csupa régi zenekar lépett fel, akik nem ma kezdték az ipart. Másrészről pedig a Vale of Tears eddig valahogy kimaradt a szórásból, Sollen-éket és a Dying Wish-t pedig 8 éve láttam utoljára körülbelül. Szerencsére időben érkeztünk,...