70000 tonna karibi romantika

Ketten elhatároztuk, hogy – amellett, hogy összekötjük életünket – hagyjuk a giccses karibi nászutakat, és valami nagyon súlyosat csinálunk. Úgy hetvenezer tonnásat. És mivel esküvői tanúink egyike ezen lap munkatársa, hát megosztjuk veletek élményeinket metálnászutunkról.

Ahogy a Mythbustersben is felvezetik a főszereplőket, magunkat is bemutatjuk:

Összesen több, mint 20 év tapasztalattal rendelkezünk a fesztiválozás terén, bár nem ez indított minket arra, hogy összeházasodjunk. Nem is az, hogy elmehessünk nászútra, bár utóbbi azért motiváltabbá tett minket. Nyugat-európai fesztiválokat nem, “csak” magyar és cseh fesztiválokat látogatunk, utóbbiból is van 13 év tapasztalatunk összesen. (Csehországban ismerkedtünk meg, ami arra a félreértésre adott okot, hogy a párunk külföldi. Végülis az, csak a honnét nézve a kérdéses.) Fesztiválozási rutinunk tehát van. Sokfelé utaztunk együtt, összesen 16 országban jártunk közösen – ezt ugye mondhatnánk úgy is, hogy ketten összesen 32 országban jártunk már – viszont mindegyik európai volt, bár a nagy Orosz Birodalomba is betettük a lábunkat néhány napra.

Utazásban sem vagyunk kezdők, Európán kívül, főleg földrajzi értelemben viszont igen. (Sátorozni csak fesztiválokon szoktunk, egyéb útjainkon hostelekben szállunk meg, a luxushoteleket kerüljük, gasztronómiában viszont igyekszünk minden helyi érdekességet megkóstolni.

Jogosítványunk ugyan van, vezetési rutinunk azonban nincs. Ez némi gondot jelent(ett) korábban is, és érezzük, hogy az út során is jelenthet, de a férj úszni egyáltalán nem tud, mégis hajós nászútra megyünk.) A fentieket azért tartottuk fontosnak leírni, mert nagyon sok útileírásban, elbeszélésben hiányoljuk azt az információt, hogy az utazók milyen előképzettséggel, előismerettel vágnak neki az útnak, nekik mi természetes, ami nekünk talán nem. 27 és 30 évesen vágunk neki az útnak, jó angol, jó német és a túléléshez épp elég franciatudással. Inni tudunk, de a felsőoktatásban megszerzett mennyiségi befogadóképességünk már megkopott.

Nászutunk fő célja a 70.000 Tons of Metal nevű fesztiválhajó, ami egy 5 napos luxushajóút. Indulási és érkezési kikötő Miami, egynapos megálló a karib tenger egyik szigetén, minden, mi szem-szájnak-fülnek ingere. Nem promóznánk külön az utat – meg kell nézni, el kell dönteni, hogy tetszik-e, és lehet gyűjteni rá a pénzt, feltörni a megtakarításokat, mi is ezt tettük.

Ebben a részben az odaérkezésről és a jegyvásárlásokról fogunk írni – itthonról, így nem is tudjuk levonni a tanulságokat, hogy mit lehetne másként. Viszont mindenki előtt nyitva az út csatlakozni az idei hajóra. A hajójegy megszerzése a hivatalos honlapon keresztül történik, 70000tons.com, elég evidens. A jegyárra még 279 dollár biztosítási díj rájön fejenként, ezzel számolni kel, szóval 666 dolláros jegy valójában nincs. A fizetés a moneybookers.com-on keresztül történik. Lehetőség volt részletfizetést kérni, de az egyben fizetés 5% kedvezményre jogosít, így mi ezt választottuk. Érdekesség, hogy a hajójegyvásárlás első körében a visszatérő utasok – veteránok – névre szóló promókóddal valamivel olcsóbb árakon vásárolhatják a jegyeiket. Ha nem vagy ennek a körnek a részese, akkor előre nem tudod, melyik helyek maradnak szabadon, ami az árakat befolyásolja majd. Gyakorlatilag a legolcsóbb helyek fogytak el idén, és várhatóan ez lesz a tendencia a következő utakon is.

Azt nem tudjuk, hogy mennyi idő alatt fogynak a jegyek, de a 2013-as foglalások esetén nagyjából az első nyilvános hét végére ugyanolyan árkategóriás jegyek maradtak, mint jelen sorok írásakor, szűk hat hónappal a jegyárusítás megkezdésekor. (december eleje)

A visszaigazolás napokon belül megvan, az is korrekt sebesség. Azért olvassátok át, nekünk országunk neve először HUNGRY-ként szerepelt, ezt egy levélváltással javították. Az esküvőnk a foglalás után volt, amint megvolt az új útlevél az új névvel, névváltozást kellett kérni, mivel az útiokmányban levő névnek kell szerepelnie a jegyen. Úgy általában: bármi kérdésre gyorsan és pontosan válaszolnak a szervezők, innét is le a kalappal előttük. Ingyen sajtójegy nincs, mi is fizetünk a jegyért, ez csak egy élménybeszámolós cikksorozat.

A hajó Miamiből indul, és tér vissza. Oda el kell jutni – mi TAP-pal repülünk, ezt találtuk legolcsóbbnak, cserébe Lisszabonban éjszakázunk.

Elvileg a hotelt és a transzfert a légitársaság fizeti, de erre nincsenek kötelezve, részben foglalási sorrendben osztják a hoteleket, jövőre meg még nincs semmi visszaigazolva, mert novemberben kötik meg a jövő évi szerződéseiket. Ezt meg is mondták előre, korrektek eddig, bár december 11-én még nincs visszaigazolt szállásunk. Hogy miért olcsóbb így a jegy, nem tudom, mindenesetre érdekes olvasmány: link

Ha minden megvan, akkor jöhet az USA beutazási engedély. Magyarország a Visa Waiver programban vesz részt, vízum nem kell, ESTA-engedély igen. Ami praktikusan illetékbefizetés és annak a kinyilatkoztatása, hogy nem vagy terrorista, drogkereskedő és náci háborús bűnös. (De lehetnél jugoszláv háborús bűnös, az senkit nem érdekel) Az ESTA-engedélyhez elvileg nem kell előre bemutatni minden repjegyet, szállásfoglalást, mint mondjuk az orosz vízumnál, mi úgy döntöttünk, hogy előbb legyen meg a szállásunk is tutira. Erről röviden a nem rutinosaknak: itt arra figyeljetek, hogy melyik ár áfás, mennyi az áfa, az EU-n kívül ez kicsit mindig bonyolultabb. Mi a hostelbookersen keresztül foglaltunk a fantáziadús nevű Miami Beach Hostelben. Ennek az árnak a feléért is lett volna már szállás, de mi a Miami Beachen akartunk lakni, mert felvágósak vagyunk, és itt a vacsora+reggeli is benne volt az árban. A jelen írásnak nem témája, mi még ráhúzunk egy hetet a hajóút után; egyrészt mert mégiscsak jó az a giccses karibi nászút, másrészt könnyen lehet, hogy soha az életben nem jutunk el még egyszer arra a környékre. Ha valakit ez érdekel, akkor egy (még el nem kezdett) blogunkban olvashat talán, itt és most nem. 

Akiknek a 70.000 Tons Of Metal túl lágy, azoknak érdekes lehet a Barge To Hell hajó, ami inkább a death-black metál oldalt próbálja kiszolgálni, bár annyira nem tűnik azért extrémnek. Az idei hajó ott már elment. Érdekes lehet tudni, hogy a KISS is szervez saját hajót KISS KRUISE néven, illetve a Wackent szervező cég is Full Metal Cruise néven. Utóbbi európai, kicsit más koncepcióval, és mire megtudtuk, hogy létezik, már meg is volt a jegyünk a 70.000 Tonsra, tehát nekünk nem jött szóba.

A mi hajónk indulása előtt volt-van-lesz egy Metal Beach Party is, amire a veteránok szerint önmagában rá kell készülni, a fél világ metálarcai ott lesznek, ennek megfelelően a fél világ italai is. Elöljáróban erről sem tudunk sokat mondani, de ez a cikk kedvcsináló, beharangozó és figyelemfelkeltő. Legközelebb a hajóút után jelentkezünk.

Zs&Zs

Kapcsolódó cikkek

70000 Tons of Metal – Élménybeszámoló

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár