Egyéb

A szerkesztőség kedvencei – 2014

Azagtoth

Véleményem szerint, napjainkban képtelenség egy zenei reprezentatív évösszesítő listát összeállítani. Bár tudjuk, a rock halott, ennek ellenére, mégis nem csak a régi, több évtizede porondon lévő, legendás bandák jelentetnek meg új albumokat, hanem évről évre felbukkannak új tehetségek is. Meg nem beszélve a sok ezer átlagos, vagy átlag alatti kiadványról… A bőség tengerén hajózva nehéz eldönteni melyik szigeten tegyen próbát az ember. Nem ritkán felesleges időpocsékolássá degradálódik a zenehallgatás, s ilyenkor a csalódás mellett a másoktól, az esetleges érdemekkel bíróktól fosszuk meg magunkat.
Arról is szívesen készítenék listát, hogy melyek azok a zenekarok, akiknek a 2014-es munkáját még mindig nem sikerült legalább egyszer górcső alá vennem.
Kardinális kérdés: hány kiadványt tartalmazzon a halmaz? Továbbá: tegyem homogénné vagy ömlesztve, minden stílus képviseltesse magát? Úgy gondolom, felesleges húsz vagy akár harminc albumot belepasszírozni a felsorolásba. Az első hússzor jobb, mint a huszadik?
Száz szónak is egy a vége: álljon itt sorrend nélkül tizenkettő (nem egy tucat!) album, ami idén maradandó élményeket okozott.

Hammerfall – (r)Evolution
Mayhem – Esoteric Warfare
Cannibal Corpse – A Skeletal Domain
Abysmal Dawn – Obsolescence
Exodus – Blood In Blood Out
Cavalera Conspiracy – Pandemonium
Overkill – White Devil Armory
Taake – Stridens Hus
Primal Fear – Delivering The Black
ThorHammer – Indomitable
Grand Magus – Triumph And Power
Vampire – Vampire

Hermes

1. Moodie Black – Nausea
2. Wreck and Reference – Want
3. Artificial Brain – Labyrinth Constellation
4. A/T/O/S – A Taste of Struggle
5. Dread Sovereign – All Hell’s Martyrs
6. Téveszme – Akinek minden a vállán nyugszik, nem nyugszik senki vállán
7. Mayhem – Esoteric Warfare
8. Anopheli – A Hunger Rarely Sated
9. Sunwolf – Beholden to Nothing and No One
10. Varg & Hypnobirds – Linje 19

Menegroth

Mindig sokat agyalok azon, hogy az év vége felé megszületett kedvenc lemezek bevezetőjére milyen bölcs és okos gondolatokat lehetne felsorakoztatni=) Persze alapból az embernek ilyenkor semmi nem jut eszébe pláne nem olyan dolgok, amik esetleg mások számára is érdekesek lehetnek=)
Sok minden kavarog a fanatikus metalhallgató fejébe, hogy melyek legyenek az elmúlt év legjobb alkotásai. Számos zenekar adott ki olyan anyagot, amire joggal lehetnek büszkék, és számos olyan is akadt, ami lehet, hogy esélyes lenne a „címre”, de sajnos egyéb okok miatt nem tudja az ember meghallgatni, vagy mélyebben megismerni, és ezáltal a véleményformálás szubjektív mércével mérve is hát, hogy mondjam, nem lenne hiteles. Így ezen albumok mélyrehatóbb ismeretét inkább későbbre halasztottam.
Ennek egyébként, az okai sajnos nem csak személyes jellegűek, hanem el kéne gondolkozni azon, hogy mérhetetlenül nagy túltermelés folyik, és az internet és egyéb közösségi média felől ömlik az áradat. Ennek persze jó oldalai is vannak, a fiatal zenekarok könnyebben felhívják magukra a figyelmet, ugyanakkor nem jut elég idő egy-egy lemezre.
Én igyekszem ezeket elkerülni és jobban beleásni magam az adott műbe. Sajnos ennek azonban ára van, sok mindenről lemarad az ember. Viszont azok az albumok, amik felkerült a listámra azok mind egytől egyig közel kerültek a szívemhez és mindegyikért fanatikusként tudok rajongani. Sajnos a sorrend fölállítását most is kerülöm a számozás csak a rend kedvéért született=) No, akkor lássuk is, melyek ezek:

1. Sólstafir – Ótta
2. Elvenking – The Pagan Manifesto
3. Alcest – Shelter
4. Dragonforce – Maximun Overload
5. Falconer – Black Moon Rising
6. Insomnium – Shadows of the Dying Sun
7. Misery Index – The Killing Gods
8. Vader – Tibi Et Igni
9. Cannibal Corpse – A Skeletal Domain
10. Revocation – Deathless

Saint-Savin

2014-ben is, mint mindig jópár meglepetés ért különböző zenekarok által. Míg megérkezett a régóta várt Cannibal Corpse lemez, oldalprojekjei teljesen levettek a lábamról. Alex Webster Conquering Dystopiája még nem okozott akkora meglepetést, mint a kevesebb hírverést kapott Voodoo Gods, amiben George Fisher (is) üvöltözik. A lemez teljesen váratlanul ért és totál elsodort. Ilyen erős mezőnyben, az anyazenekar, Cannibal Corpse, amúgy nagyszerű lemeze kicsit háttérbe szorult, amiről az ugyancsak telitalálat Portrait lemez is tehetett. Az Overkill hiába került a középmezőnybe, a White Devil Armory nekem az utóbbi évek terméséből a legjobban tetszett alkotás. Az Onheil energikus zúzdája letaglózott, mint egy orkán. A sok énekes-sok gitáros felállásu zenekar szinte szétrobbantotta a hanghordozót. A Nocturnal az ősi kreatoros, szegecses feelinggel fogott meg. A Legion Of The Damned év elején bedobott a köztudatba egy remek thrash anyagot, ami sokkal több figyelmet érdemelne, mint amennyit kapott. A Massacre visszatérése ha nem is okozott nagy égzengést, a csapat kedvelői elégedettek lehettek. Kár, hogy ismét feloszlottak. ( 😀 ) A King Of Asgard harmadik lemeze nem az egyből hatós fajta, de érdemes belemerülni.

Két kislemezről szeretnék szólni, a két csapat új nagylemezüket harangozzák be velük. A The Crown általam már évek óta türelmetlenül várt albuma úgy tűnik év elején landol. Az előzetes dal mutatja, nem hiába a várakozás. Ismét eszetlen ritmusok, death metal és kis rock and roll. A Blind Guardian hasonlóan az előző csapathoz, a múltba visszanyúló, de modern, mai anyaggal kényezteti hallgatóságát. Ha az előrejelzések helytállóak, akkor velük találkozni lehet majd a 2015-ös listámon!

1. VOODOO GODS – Anticipation For Blood Leveled In Darkness
2. CONQUERING DYSTOPIA – Conquering Distopia
3. PORTRAIT – Crossroads
4. CANNIBAL CORPSE – A Skeletal Domain
5. OVERKILL – White Devil Armory
6. ONHEIL – Storm Is Coming
7. NOCTURNAL – Storming Evil
8. LEGION OF THE DAMNED – Ravenous Plague
9. MASSACRE – Back From Beyond
10. KING OF ASGARD – Karg

1. THE CROWN – Headhunter
2. BLIND GUARDIAN – Twilight Of The Gods

Southpeace

Accept: Blind Rage
Anti-Mortem: New Southern
Crucified Barbara: In The Red
Empyrium: The Turn Of The Tides
Kissin’ Dynamit: Megalomania
Miss Behaviour: Double Agent
Mustasch: Thank You For The Demon
Nomad: Hotel Polimer
Sabaton: Heroes
Steel Panther: All You Can Eat
StoneDivision: Six Indifferent Places
Supercharger: Broken Hearts And Fallaparts
Texas Hippi Coalition: Ride On
Unisonic: Light Of Dawn
Within Temptation: Hydra

ST. Toma

Top 10 folk/pagan/viking metal nagylemez 2014-ben:
1. Troldhaugen – Obzkure Anekdotez For Maniakal Massez
2. Eluveitie – Origins
3. Alestorm – Sunset On The Golden Age
4. Equilibrium – Erdentempel
5. Skálmöld – Með Vættum
6. Kylfingar – Halhatatlanok
7. Cruachan – Blood for the Blood God
8. Metsatöll – Karjajuht
9. Tengger Cavalry – Ancient Call
10. Arkona – Yav

Top 5 folk/pagan/viking metal kislemez 2014-ben:
1. Khan – Burya (single)
2. Troldhaugen – Gimme! (single)
3. Svartsot – Kilden – I Marker og i Lunde (single)
4. Aeterna – Herr Mannelig (single)
5. Myrkgrav – Vonde auer (single)

Top 10 egyéb metal lemez 2014-ben:
1. Blind Myself – Négyszögöl
2. Raubtier – Pansargryning
3. Shokran – Supreme Truth
4. Lost Continent – A Divine Proportion
5. Exotype – Exotype
6. Abinaya – Beaute paienne
7. Recovery – Different Dimension (EP)
8. ZUD – Fall Into Oblivion (EP) + Dominium – Terra Exo (single)
9. Singularity – Singularity
10. Ne Obliviscaris – Citadel

Kapcsolódó cikkek

A szerkesztőség kedvencei – 2023

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2022

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2021

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2020

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2016

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2015

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2013

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2012

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2011

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2010

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2009

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2008

KMZ

A szerkesztőség kedvencei – 2007

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek