BLACK SABBATH – Heaven And Hell 1980

Ronnie James Dio megemlékezésére
(1942. július 10. – 2010. május 16.) 

2010. május 16. Szomorú nap ez nekünk metalosoknak. Amerikai idő szerint reggel háromnegyed nyolckor a kis ember örökre elment közülünk. A kis ember, aki valójában nagyon nagy volt. Nagy volt a hangja, a pályafutása, a metal műfajra kifejtett hatása, alkotásai. De hiszen mit, miért beszélek múlt időben? Nagy a hangja, a pályafutása, a metal műfajra kifejtett hatása, alkotásai. Hangját kazettáink, lemezeink, cd-ink, kalózfelvételeink őrzik, arcát, egész emberi lényét posztereink, fényképeink, (hangjával egyetemben) dvd-ink örökítették meg, emlékezetünkben, gondolatainkban, szívünkben, lelkünkben mindig velünk van, lesz, marad. Mindig lesznek, jönnek új, fiatal rajongók, akik felfedezik a kis ember zenéjét, munkásságát, hangját és hatása alá kerülnek, mely alól soha többé nem menekülnek.
A kis ember kisebb zenekarokban kezdte pályafutását, majd az Elfhez csatlakozott. Az Elf, amely kezdetben slágerzenét játszott, majd egyre több rock and roll elemmel ötvözte muzsikáját valamint egyre több gitárral gazdagította és ezáltal egy rockosabb összképet alakított ki, rendszeresen fellépett a Deep Purple előtt, így Ritchie Blackmore gitáros meggyőződhetett a kis ember nem mindennapi énekesi képességeiről, adottságáról, hangjáról. (Egy közös turné alkalmával Connecticutban Ritchie Blackmore csak annyit mondott a kis embernek, hogy jó énekes).

Amikor Blackmore 1975-ben kilépett a Deep Purple-ből és megalapította a Rainbowt, az Elf muzsikusai segítették ki, élükön a kis emberrel, velük rögzítette az első lemezt. A kis ember a Rainbowban lett világsztár, ebben a csapatban vált ismertté (és elismertté), milliók kedvencévé, hatásává. Miután a Black Sabbath 1979-ben kirúgta Ozzy Osbourne-t a kis ember állt a mikrofon mögé. Nem kisebb feladat volt a zenekar célja, minthogy feltámadjon poraiból és folytassa alaposan megfeneklett pályafutását. Ezenkívül is volt még személyi változás: Geoff Nicholls a Quartz billentyűse is csatlakozott a zenekarhoz, mint Terrence “Geezer” Butler basszusgitáros lehetséges utódja, aki az anyag megírásának zöménél nem volt jelen mivel akkoriban vált el feleségétől. Amikor Butler úgy döntött, hogy a zenekarral marad, Nicholls a billentyűkre váltott és 20 éven keresztül a Black Sabbath billentyűse maradt, aki a koncerteken is fellépett a zenekarral.

Craig Gruber, az Elf és a Rainbow egykori basszusgitárosa is próbált a bandával, habár az ő jelen léte vita tárgyát képezi. Egy 1996-ban adott interjúban Tony Iommi megemlítette, hogy Gruber játszott velük “egy kis ideig”. Gruber szerint, az az idő, amit a Black Sabbathnál töltött sokkal fontosabb, lényegesebb volt és akkor hagyta el a zenekart, amikor Geezer a visszatérés mellett döntött. A Heaven And Hell lett a csapat tízedik (beleszámolom a Live At Last koncertfelvételt is) albuma, egyben a kis ember bemutatkozása a Sabbath élén. A felvételek 1979. október. 1 – 1980. január 1. zajlottak a floridai Criteria Recording valamint a párizsi Ferber stúdiókban Martin Birch produceri felügyelete alatt, a korong pedig 1980. április 1-jén látta meg a napvilágot. Lynn Curlee festőművész Dohányzó Angyalok képe került a lemez borítóra és ugyanez az ötlet bukkant fel négy évvel később a Van Halen 1984 albumán, csak más kivitelezésben. (Curlee-t Sandy Pearlman is megbízta, hogy készítsen egy a borítót a Blue Öyster Cultnak, mivel Sandy Pearlman akkoriban mind a Black Sabbath mind a Blue Öyster Cult menedzsere volt). A lemez létrejöttének, megszületésének története a mai napig nem tisztázott. Ozzy kirúgása előtt megpróbált felvenni pár dalt, ami később a Heaven And Hell lett, de az egész anyag a kukában landolt. Valójában a Sabbath Dioval kezdett el demózni, mielőtt Ozzyt hivatalosan kirúgták. Amikor Geezer Butler visszatért a stúdióba, a Neon Knights kivételével az összes dalt megírták már az anyaghoz. Craig Gruber, azt állítja, hogy az ő játéka hallható a lemezen és hogy ő hozta a Die Young zenéjét, habár azt nem tekintik az ő érdemének. Bill Ward dobosnak alkoholizmusa miatt nincsenek emlékei a lemez elkészültét illetően. Homályos, hogy valójában az anyag mennyi része -ha egyáltalán- íródott Geezer Butler és Bill Ward által.

A lemezen szerencsésen találkozott a Sabbath jellegzetesen sötét és súlyos hangzásvilága, a Jó és a Rossz, az isteni és a sátáni elem szembeállításával játszó tematikája a kis ember energiájával, “gyorsvonatot is megállító hangjával” és lovagi, romantikus, fantasy szövegvilágával, melyek igazi, egyedi színfoltot jelentettek. Kellemesen zakatoló, középtempós riffekkel indul a lemez a Neon Knights-szal, melyből világosan kiderül, hogy megújult, magára talált a csapat, a kis ember érkezésével, mintha vérátömlesztésen estek volna át. Az Ozzy korszak sápadt, megfáradt, “hatástalan” utolsó albumaihoz képest egy frissebb, lendületesebb, vastagabb megszólalás jellemzi a zenekart, amely teljes mértékben a kis embernek köszönhető. A dal szövege mitológiákról, legendákról és középkori kultúrákról szól, amely néhány angol legendára (pl. Artúr király) emlékeztet és amely sárkányok, királyok és ahogy a szöveg utal rá, keresztes hadjáratokon alapszik. A történet egy olyan helyzetet mesél el, ahol a szerelem, a szeretet uralkodott, de úgy volt, hogy egy hadjárat kezdődik el, (hadjárat volt készülőben). Egy kapitányt, a neon lovagokat, véres angyalokat és sakálokat idéznek meg. Ezt a számot írták meg utolsóként a lemezhez és az egyetlen dal a korongon, amely minden bizonnyal Geezer Butlertől származó “inputot” tartalmaz, (a zenekar fő szövegírója volt az Ozzy időkben), aki nem volt jelen (nem vett részt) a szövegírásnál saját bizonytalanságából kifolyólag, hogy továbbra is a Black Sabbath-tal akar maradni vagy sem.

A nóta a kis ember idejében a koncertek állandó szereplője volt (az E5150 után ezzel nyitottak) és/de a banda más, a kis embert követő énekesei is gyakran előadták. Akusztikus gitárokkal, epikusan, a kis ember megigéző, hipnotikus, szinte angyali hangjával kezdődik a Children Of The Sea, majd belépnek a súlyos riffek, a basszus, a dob, a kis ember is kiereszti hangját és egy monumentális dal kerekedik ki belőle. Ez volt a legelső tétel, amelyet a Black Sabbath a kis emberrel közösen írt, az összes szöveg a kis emberhez kötődik. Nagyjából eme nóta sémájára épült az egy évvel későbbi Mob Rules-on hallható The Sign Of The Southern Cross, csak az még epikusabb, drámaibb és két és fél perccel hosszabb, mint a Children Of The Sea. A dal érdekessége még az is, hogy ez a felvétel inspirálta az Iron Maiden Children Of The Damned klasszikusát. Basszus/dob kettőssel nyit a zseniális Lady Evil, csatlakoznak Iommi riffjei, a kis ember hangja és egy lüktető nótává fejlődik, amely az “új” Sabbath számomra egyik legnagyobb felvétele. A refrénbe beleborsózik a hátam! Epikus irányt, megközelítést képvisel a komplex felépítésű, hét perces címadó szerzemény is. Alapvetően egy lassú, basszusközpontú dalról van szó, amely a közepe táján felgyorsul és akusztikusan ér véget. Ez volt a kis ember személyes kedvence és amelyre -ő így érezte- a leginkább büszke volt.

Egy, a VH1 csatornának, a Heavy: The Story of Metal-ban adott interjújában a kis ember azt nyilatkozta, hogy ez a dal arról szól, hogy minden embernek megvan az a képessége, hogy válasszon (választhat) a jó és rossz cselekedetek között, lényegében, hogy minden embernek van egy belső mennyországa és egy pokla. Amikor a nótát a Black Sabbath, a kis ember vagy a Heaven And Hell élőben adta elő, általában egy elnyújtott gitár szólóval, a közönség részvételével (bevonásával), rögtönző, improvizatív szövegekkel és/vagy további angyali és démoni megjelenésekre vonatkozó szövegekkel és személyes véleménnyel egészítették ki. Laza, könnyed, már-már vidám hangulatú dal a Wishing Well, míg a Die Young a lemez leggyorsabb szerzeménye. Geoff Nicholls billentyűtémáival indul, majd bekapcsolódnak a húrosok és a dob, a nóta közepén pedig ismét Nicholls billentyűi illetve a kis ember angyali hangja bukkannak fel és akusztikus gitárral fejeződik be. A nóta a modern kori életvitelre (fogyasztói társadalomra) és az élet értelmetlenségre vonatkozik – a dal címe egy határozott kívánságból (Die Young = fiatalkori halál utáni vágyakozásból) származik. A “so live for today tomorrow never comes” sor önmagáért beszél. Szintén egy könnyű darab a Walk Away, tulajdonképpen egy hard rock tétel, a lemez legszellősebb, legkönnyebb felvétele. Utolsóként a Lonely Is The World hangzik el, egy felkavaró, tragédiát, az életről való lemondást tükröző, billentyűkkel is megtámogatott szerzemény, melyet a “Yeah, Lonely is the name Maybe life”s a losing game” sor erősít meg. A nóta vége a reménytelenséget, az elmúlást fejezi ki, nagyon szomorúan ér véget a korong. Érdekes, hogy a billentyűk tulajdonképpen csak az utolsó három tételben vannak jelen, ellenben kiemelt szerepet kapott a basszusgitár; Geezer parádés futamai minden szerzeményben élményszámba mennek. Mindent elmond a lemez (és a kis ember) fogadtatásáról, hogy az album a listákon is jó helyezéseket ért el, az Egyesült Királyságban a kilencedik, az Egyesült Államokban pedig a 28. helyezésig jutott, ezenkívül az Egyesül Királyságban arany-, az Egyesült Államokban pedig platinalemez lett a Heaven And Hell.

Kis ember. Ronald James Padavona. Azaz Ronnie James Dio. (Dio olaszul istent jelent és 1964-ben vette fel ezt a művésznevet). Máig felfoghatatlan, szavakkal jellemezhetetlen az a tragédia, amelyet nekünk metalosoknak okoztál, szinte beleroppanunk a fájdalomba. Olyan érzésem van, mintha egy szeretett, közeli hozzátartozóm ment el, pedig nem ismertem a Mestert személyesen. Köszönöm, köszönöm és még egyszer köszönöm a dalaidat, a lemezeidet, a munkásságodat, nótáidra az idők végeztéig villázni fogok. Búcsúzok tőled Mester, legyen könnyű neked a föld, nyugodjál békében!

Kapcsolódó cikkek

BLACK SABBATH – Black Sabbath

ash (a/d/sly)

Szólj hozzá!