A La Inquisicion egyike azon bandáknak, amelyek Barcelonát az európai punkélet egyik központjává teszik. 2016-ban hozták létre, de vissza kell mennünk a 2000-es évekbe, abba a korba, amikor a Secret Army dallamos streetpunk banda vadult. A négy stúdióalbum, több EP kiadásával és számos koncerttel, köztük számos lényeges punkzenekarral, mint például a Ranciddal fellépő együttes mintegy egy évtizedig működött. És a Secret Army utoló szakasza, ami fontos a La Inquisicion történetéhez!
Ugyanis ekkor szerepelnek először ugyanabban a zenekarban Ruben a vokálon, Willy a dobokon, és két Alex, egy basszusgitáros és egy gitáros. Valahogy úgy történt, hogy az ebben a felállásban szereplő banda csak egy albumot rögzített (2015-ből a „Ravaged”), és minimálisra csökkentette tevékenységét. Egyszerűen csak egy eredeti tag maradt a bandában, és az előző megközelítés kezdte elveszíteni az élét. Ennek ellenére a banda utolsó felállása együtt marad, de azzal a vággyal, hogy valami újat próbáljanak ki. Így születik meg a La Inquisicion!
A fő különbség a Secret Army-hez képest a spanyol nyelvű éneklésben rejlik, az újdonság pedig a zenében, valamint a zenekar esztétikájában (borítók, videók…) érezhető sötét hangulat volt. A La Inquisicion kezdettől fogva kerülte az Oi!/punk szcena kliséit, és ez már-már költői szövegekkel sikerült nekik, melyekben az apokaliptikus és az optimista összefonódik; személyes és társadalmilag elkötelezett.
Számos EP után a La Inquisicion 2018-ban kiadta első nagylemezét, az „LVX”-et. Hosszú idő telt el azóta, hogy egy punk banda eredményes volt a debütáló kiadványán. A „Falsos Profetas” és a „Rosa de Mort” csak néhány a kiadvány azon dalai közül, amelyek egy sok csalódást átélt generáció himnuszaként tűnnek fel, és amelyeket kórusban, delíriumban énekelnek minden előadáson.
Első albumuk sikere után a zenekar munkája még jobban felforrósodik. A járvány sem lassította le őket túlságosan, így 2020-ban kiadják második albumukat, a „Tenevrae”-t. Atmoszférában és zenei stílusban a zenekar az előző album nyomvonalán marad, de érezhető hangzásfejlődéssel, útközben bizonyítva, hogy a punk slágerek készítéséhez nem hiányzik az ihlet. Az energikus nagy dalok tengerében kiemelkedik az emigráns himnusz, az „A Ningun Lugar” és a régi baszk punk színtér, az „1991” ódája.
Idén a La Inquisicion újabb kiadványt vett fel, az „Uroboros”-t, egy négy dalból álló EP-t, ami bizonyítja, hogy ők egy olyan banda, akik nem játszanak biztosra. Soha személyesebb és őszintébb szövegek, egy egésszé kerekítve, szimbolikusan elmesélve a négy évszakon keresztül, melankolikus és kirobbanó hangzás kíséretében, kiegészítve a kiadvány vizuális identitásával, egyértelmű üzenetet közvetítenek az élet ciklikusságáról, az új születésekről és halálról. Kétségtelenül ez volt az egyik legjobb alkalom arra, hogy meghallgassátok ezt a zenekart, és saját szemetekkel lássátok az élő fellépéseik őrült energiáját.
A La Inquisicion az Oi! punk szcena része, de ha már magáról az esztétikáról és a szövegről beszélünk, akkor a ti megközelítésetek egészen más, mint más bandáké? Elmondanátok, hogy ez hogyan jött létre, és milyen hatással volt rátok (főleg a punk színterén kívül)?
Ruben: Szerintem a punk egy sokkal tágabb irányzat, és nincsenek határai. Lehet, hogy a mi megközelítésünk más, mint más bandáké, de végső soron ez személyiség és stílus kérdése. Mint minden más művészeti ágban, itt is fontos, hogy ne kövessük a trendeket. Egy új kifejezésmódot próbálunk megvalósítani. Esetünkben a punk zenét a szövegek sötétebb filozófiai felfogásával szeretnénk ötvözni, gyakran szeretjük olcsó költészetnek is mondani… Ami magukat a hatásokat illeti, személyesen sokféle zenei műfajt hallgatunk, de amikor az zenekarként érkezik a La Inquisicionba, minden sötét, zajos és lehangoló üdvözlendő. Ez lehet shoegaze, black metal, hardcore, rock, elektronikus zene… Mindegy, a lehető legnagyobb mértékben nyitottak vagyunk a zenét illetően.
Legújabb „Uroboros” kiadványotokkal egy újabb, egy skinhead/punk bandára nem jellemző lépést tettetek. Csinálttatok egy koncepciós EP-t, az évszakokhoz kapcsolódóan, ez nem egy klisé… Meséljetek még róla. Főleg a szövegekkel kapcsolatban úgy tűnik, hogy ezúttal a legszemélyesebbek.
Ruben: Meg kell kérdezned Vivaldit! Hehe. Nem hiszem, hogy mi találtunk volna ki bármit, csak megvan a saját megközelítésünk sok különböző univerzális témához, mint az élet, a szerelem, a halál, valamint az idő és az emberek mulandósága a földön. Szerintem az embereknek el kellene felejteniük az előzetes elképzeléseiket, amikor punkról, Oi!-ról, HC-ről vagy bármi más (nekünk ez ugyanaz) lázadó zenéről van szó, és adjatok neki egy fordulatot, alkossatok saját történetet, fejezzék ki azokat a dolgokat, amiket igazán éreztek vagy amiről szeretnétek beszélni, amiről úgy gondoljátok, hogy a punk alapkövei. Két szóval a mi szemszögünkből: legyetek önmagatok.
Spanyolul énekeltek. Mit jelent ez nektek személy szerint, különösen több év angol nyelvű éneklés után, és mit gondoltok arról, hogy az anyanyelveteken (nem angolul) való éneklés korlátozza-e a zenekar külföldi lehetőségeit, vagy manapság nyitottabbak az emberek?
Ruben: Általában az volt a téves benyomásunk, hogy amikor angolul énekelünk, több emberhez jutunk el, vagy jobban megértenek minket, de azt hiszem, ez csak rossz benyomás volt. Úgy nőttünk fel, hogy sok olyan zenekart hallgattunk, amelyek angolul, spanyolul is énekeltek, de az ember hajlamos aláásni a saját kultúra jelentőségét. Ezt a lépést nem is olyan régen tettük meg. Lelkiismeretesen tettük mindezt. Szerintem a spanyol punk szcenából jónéhány banda színtiszta gúny lett, mert hülyeségekről és lényegtelen témákról énekeltek minden hozzáállás nélkül, amit nem képviseltek és nem is éltek meg. Klasszikus városi törzsi fantázia… A La Inquisicion egyfajta ellenszere mindennek.
Ruben, sokan, akik szeretik a ska-t és a reggae-t, el fogják ezt olvasni. Kérlek, mesélj egy kicsit többet a 90-es és 2000-es években ebben a szcenában való részvételedről, és hogy most mit érzel ez a zene iránt?
Ruben: Egész életemben a ska-val és a reggae-vel foglalkoztam, zenekarokban játszottam, és a 90-es években turnéztam Európában. Tagja voltam egy helyi kölcsönzőcsapatnak, akik a hangosítást biztosították a koncertekhez. A 2000-es években vezettem egy reggae, ska és rocksteady zenei podcastot RLP néven, szóval még mindig a játékban vagyok!
Köszönet Migenek a munkáért!