A 13-as szám szerencsésnek ígérkezik azoknak, akik el fognak látogatni a DürerKertbe január 16-án.
A 13. Stagediving Fesztiválon ugyanis 15 rock/metal/HC banda fog fellépni 3 országból.
A három fő húzónév a Watch My Dying, a Cadaveres és az AWS.
A WMD immáron 17 éve járja a saját útját az extrém metal világában. Pár hete egy új dallal jöttek ki (A nagy számok törvénye), ami el fog hangzani, talán még egy friss szerzeménnyel egyetemben.
A Cadaveres kicsit csendesebb időszakát éli, de ők is új lemezre készülnek, és ezúttal egy harapósabb, keményebb programmal fognak előrukkolni, amire mindenki levezetheti a felgyülemlett feszkót.
Az AWS az utóbbi pár évben minden jelentősebb magyar rock/metal bandával turnézott, de időközben önállóan is szépen el kezdték bontogatni a szárnyaikat. Utolsó bulijuk a DürerKertben teltházas lesz, úgyhogy egészen biztosan sokan fogják énekelni az olyan slágereket, mint a Budapest, Te is félsz vagy a Sorsforgató.
A Stagediving Fesztek szinte állandó résztvevője a Don Gatto, akik az idők folyamán szépen kinőtték magukat, és ha a Dürer Kisteremben játszottak, akkor nem lehetett tűt sem leejteni. Épp ezért kerültek át a 041-be, ahol esélyes, hogy szintén lesz némi mosh.
A csellóval megspékelt modern metalt játszó Lost Continent 2014 egyik legjobb magyar lemezét adták ki, de mostanában kicsit eltűntek, viszont élőben jobbak, mint valaha.
Közben új szám és klip készül, azonban még szombaton a debütáló albumra fog épülni a műsor.
A DivideD tavaly nyár végén robbant be a magyar színtérre elektronikus beütésű aréna rock/metaljával. A maszkokban fellépő srácok első EP-je (End Of Earth) komoly kritikai sikert aratott és a két youtube-os klip is szépen pörög a neten. Érdemes felkészülni belőlük.
A Horda egy kitűnő EP-vel tért vissza tavaly ősszel a színtérre. Aki kíváncsi egy Meshuggah beütésű, de több dallammal operáló energikus, riffelős bandára, annak hiba lenne kihagyni a bulijukat.
A Samas szépen lassan kezd az underground felsőbb szintjeire evezni. A srácok kőkemény munkával emelkedtek ki a hasonszőrű zenekarok tengeréből. Egyszerű groove metaljuk magyar szövegekkel nagyon könnyen függővé tudja tenni a koncertlátogatókat.
2 zenekar is érkezik külföldről. A Rust2Dust Szlovákiából érkezik és a Don Gatto-hoz hasonlóan játszottak a patinás Wacken Open Air Fesztiválon, a tehetségkutatón. A banda egyébként modern metalt játszik, de olyan szintén, ahogy jó pár nagykiadós nyugati banda csak szeretne. Profi kiállás, erős dalok és gyilkos hangzás. Komoly gyalura készülhetünk fel a 041-en teremben, éjfél magasságában.
A Sequence Szerbiából, egész pontosan a Vajdaságból érkezik és nagyon jó kis banda ők is, talán picit súlyosabbak, mint a Rust2Dust, ellenben nagyon fiatalok és nagyon céltudatosak. Hajrá!
Rajtuk kívül ott lesz a southern metalos Let The Cigar Die, a magyar Lamb Of God, azaz a Vendetta Inc., a bunkó street rockos Killer Mendez, az agyas, kicsit SOAD-os Krinkle és a thrasher Needless.
Videok:
WMD: https://www.youtube.com/watch?v=tkHBCyHwaxg
Cadaveres: https://www.youtube.com/watch?v=sUCyzuT-EG0
AWS: https://www.youtube.com/watch?v=Q228DMFJ2nU
Don Gatto: https://www.youtube.com/watch?v=_qToIoD_rS0
Lost Continent: https://www.youtube.com/watch?v=F65EtdmGPsM
DivideD: https://www.youtube.com/watch?v=g9wz_K9S-9k
Horda: https://www.youtube.com/watch?v=8JRObiNbl90
SamaS: https://www.youtube.com/watch?v=sCr0q77ihBg
Rust2Dust: https://www.youtube.com/watch?v=-HIe1jhbK2Y
Let the cigar die: https://www.youtube.com/watch?v=QKlACWXDLM8
Vendetta INC: https://www.youtube.com/watch?v=tT1e0kcI-ts
Sequence: https://www.youtube.com/watch?v=lIvKr96gnc8
Killer Mendez: https://www.youtube.com/watch?v=FwL-1HNvln8
Krinkle: https://www.youtube.com/watch?v=sPHf0oFiWHY
Needless: https://www.youtube.com/watch?v=KjIpTnobusc
Menetrend:
NT
19:00 Krinkle
20:00 DivideD
21:00 AWS
22:20 Cadaveres
23:40 Watch My Dying
041 Terem:
20:00 Needless
21:00 Horda
22:00 Lost Continent
23:10 Don Gatto
00:10 Rust2Dust (SK)
KT:
19:30 Killer Mendez
20:30 Sequence
21:40 SamaS
22:40 Let the cigar die
23:50 Vendetta Inc
Kapunyitás: 18:30
Jegyár: 1500 Ft
Esemény: https://www.facebook.com/events/764272210367412/