Hírek

2020 első tanulói fellépése Budapesten

A 2020. év – mint mindenkinek – nekünk is nehézségekkel teli. Azonban mindvégig kitartottunk, ami szerencsére tanári karunkra és diákjainkra is igaz. Mindig az adott lehetőségekhez képest szerveztük a suli életét, amiben a diákok is segítségünkre voltak folyamatos megértésükkel, türelmükkel és kompromisszumkészségükkel.

Idén egy nagyobb változás is történt az életünkben. Bár tanári karunk, diákjaink és az iskola helyszíne változatlan, új névvel folytatjuk tevékenységünket, ami a NewSkool. Ezzel a névvel egyben a megújulást szeretnénk jelképezni, másrészt a new school elnevezésű művészeti stílus meghatározása is illik a munkásságunkra, miszerint nem feltétlen ragaszkodás a hagyományokhoz, egyedi stílus, kitartás és a lehetetlen kizárása. A megváltoztatott írásmóddal szerettük volna még egyedibbé tenni. Fontos számunkra a zenei nyitottságra nevelés, valamint, hogy minél nagyobb teret kapjanak a diákok a kreativitáuk kibontakoztatására.

Zenesulinkban két kiemelt esemény kerül megrendezésre minden évben. Ezek a Zenetábor és a Fesztiválkoncert a Barba Negra Trackben.

A Zenetábor megrendezése hónapokon keresztül kérdéses volt, mind a kihirdetett rendeletek, mind a kialakult pénzügyi nehézségek miatt. Amikor megcsillant a remény fénysugara, hogy talán mégis lehet Zenetábor, közvéleménykutatást végeztünk a diákok körében. Nagyon szívmelengető érzés volt azt tapasztalni, ők is mennyire várják. Szerencsénkre a módosuló rendeletek és a diákok lelkesedése esélyt adott arra, hogy idén is megtartsuk a Zenetábort.

A táborban minden évben azt kívánjuk elérni, hogy diákjaink kiszakadhassanak a hétköznapokból, a főváros forgatagából, és csak a zenére koncentráljanak. Ehhez idén is vidéki helyszínt kerestünk, és úgy gondoljuk, sikerült megtalálnunk a végleges helyünket.

A tábor fő témája a dalírás, ahol a diákok saját kreativitásukat ki tudják élni, legyenek bármilyen szinten is zenei tanulmányaikkal. Ennek érdekében zenekarokba osztjuk őket, ahol vegyesen találhatóak meg a zenei stílusok és zenei tudásszintek. Ezzel egymásnak adnak új ötleteket, húzóerőt.

A táborba szervezünk előadásokat is, amelyek segítik a kreatív munkát, valamint nagyobb betekintést engednek a jelenlegi zeneiparba.

Idén Binges Zsolt [FiSH!] és Győri Attila, Takács Zoltán ‘Jappán’ [Jappan & Barnsz Studio], valamint Kökényes Dániel [AWS] voltak az előadóink, akik a dalszerzés, a hangzások, a produceri feladatok témákban beszélgettek.

Másik nagy eseményünk a NewSkool Fesztivál a Barba Negra Trackben. Ez a rendezvény a diákjaink éves nagy koncertjét takarja, amit már 4. alkalommal rendezünk nekik, minden évben más téma köré építve. Idén a “Vissza A Jövőbe” filmet választottuk témavezetőnek, ami annyit takar, hogy a filmben megjelenő évekből – 1955, 1985 és 2015 – választottuk dalokat, amelyeket előadnak. Sajnos 1885-ből nem sikerült válogatnunk. 🙂

A Fesztivál felkészülés február-március környékén szokott kezdődni a dalkiosztással és -tanulással az egyéni órák keretében. Mivel idén márciusban kezdődtek a COVID-19 miatt bevezetett óvintézkedések, ezért át kellett gondolnunk a munkafolyamatok menetét. Kevesebb, mint 1 hét leforgása alatt sikerült átállnunk az online oktatásra, és szerencsére diákjaink is partnerek voltak a megváltozott körülményekben. Ugyanolyan – ha nem nagyobb – lelkesedéssel vettek részt az órákon, és gyakoroltak otthon, a négy fal között. Így sikerült az egyéni felkészülési időszakot ugyanolyan aktívan és ütemben véghez vinnünk.

Június végén pedig menetrendszerűen kezdhettük a zenekari próbákat, ahol – büszkén mondjuk – mindenki tökéletesen helytállt, és már csak zenekarrá kellett alakulni a hangszereknek. 🙂

Szerencsére az online oktatási forma is eredményesnek bizonyult, és bővíteni is tudtuk diákjain körét. Vidéki diákok is éltek a lehetőséggel, sőt, még Erdélyben élő tanulóval is gazdagodtunk. Mivel ilyen sikeres volt ez az oktatási forma, ezért a jövőben is él ez a lehetőség az érdeklődők számára. Valamint ők is ugyanúgy részt vehetnek a közös rendezvényeken, a budapesti koncerten – akár szálláslehetőséget is tudunk nekik biztosítani.

Tanáraink továbbra is várják a zenélni vágyókat.

Myra Monoka – ének

Kökényes Dániel [AWS] – gitár

Pulius Tibor [Supernem] – gitár

Kiszin Miklós [Kelemen Kabátban] – basszusgitár

Varga Ádám [No Idea] – dob

Tarcsai Ádám – dob, intézményvezető

Valamint várjuk sok szeretettel az érdeklődőket a NewSkool Fesztiválra, 2020. augusztus 25-én 19 órai kezdéssel a Barba Negra Trackbe.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek