Pontosan 21-ik alkalommal kerül megrendezésre augusztus 19-20-án, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Arlón (Ózdtól néhány kilométerre) Tóparty Rockparty, avagy a Hellness Hétvége. Idén sem szabad kihagyni a festői szépségű tájon lebonyolításra váró őrületes hétvégét, ahol két napon át 17 zenekar gondoskodik a rockban-metalban gazdag jó hangulatról.
Újra sok zenekar szántja fel a Hellness színpadát, köztük főbandaként olyan zenekarok, mind a legendás Akela, a Watch My Dying, az Omen, valamint szokás szerint, a házigazda Remorse.
Ez utóbbi banda különleges koncerttel kedveskedik majd thrashvéreinek, ugyanis tavaly, december 26-án az Ózdon megtartott VI. Évzáró 2015 (Metál Karácsony) nevű eseményen 10 év után színpadra állt a magyar ős-thrasher Remorse „HARC!” album-kori felállása. Ennek apropóját a lemez a „HangSúly Zenei Díj” online közönségszavazásán (10 év HangSúly-díjas lemezei közül melyik a legjobb album?) elért első helyezése adta. Erre a nem mindennapi megmozdulásra sajnos többen nem tudtak eljutni, de most pótolhatják a lemaradást. Krisz kivételével (akit majd Pecer – Szabó Péter basszusgitáros helyettesít) eredeti felállásban adják majd elő a „Harc!” album dalait.
A felsorolt csapatokon kívül van néhány korábban már fellépő zenekar is, mint pl. a Sabbath Szombat (Black Sabbath tribute), a Gore Thrower, vagy a fiatal thrash-er Maradandó Károsodás. Rajtuk kívül még bulizni lehet az olyan súlyosabb előadókra, mint a Billog, a Vendetta Inc., az Anxius, a Dying Wish, de a tribute csapatok sem maradnak ki a szórásból (Rammsturn – Rammstein tribute és Mötley True – Mötley Crüe tribute). A nehezebben kategorizálható zenékért, a már említett Watch My Dying-on kívül, a Nomad, a Lepillantóküllő és a Salvus fog felelni.
A két napon át tartó koncertek mellett lehetőség nyílik a táj felfedezésére is, vízibiciklizni a békésen-szépséges tavon, túrázni a környező hegyekben. Ami szintén nagyon fontos, az idei Hellness Hétvégén a helyi vendéglátóipari egységek olcsóbb árakkal várják az odalátogatókat, mint korábban. A belépő ára 1 napra 2000 HUF, 2 napra pedig 3000 HUF, amely tartalmazza a sátorhelyet is. A határontúlról érkezők féláron látogathatják a fesztivált.
PÉNTEK:
16.00-16.40
17.00-17.40 BILLOG
18.00-18.40 VENDETTA INC
19.00-19.40 LEPILLANTÓKÜLLŐ
20.00-20.40 SALVUS
21.00-21.50 RAMMSTURM
22.10-23.10 NOMAD
23.30-01.00 AKELA
01.20- SABBATH SZOMBAT
SZOMBAT:
16.00-16.40 GORE THROWER
17.00-17.40 ANXIUS
18.00-18.40 MARADANDÓ KÁROSODÁS
19.00-19.40 DYING WISH
20.00-20.40 MÖTLEY TRUE
21.00-22.00 WMD
22.20-23.30 REMORSE
23.59. – OMEN
Az esemény oldala: https://www.facebook.com/events/372028086300893