Hírek

A Biters szerződést kötött az Earache Records kiadóval

Az atlantai rock ‘n’ roll őrült Biters bejelentette az Earache Records kiadóval kötött nemzetközi szerződését.

A korai bajkeverő rockhősök lelkületét felelevenítő Biters hűen épített punk örökségére és a 70-es évekbeli rock szeretetére, mellyel gyújtó hatású zenét hoznak, ami egyszerre ösztönző és izgalmas.

Rock ‘n’ rollal teli szívével a banda döngölő, ökölrázó, padlóra köpő himnuszokat játszik harcos lelkülettel megszállva.

A banda vezetője, Tuk így beszélt a csapatról:

„A vállalati popkultúra és a múló divatok engem nem érdekelnek. Azért játszok rock’n’rollt, mert még hiszek a rock’n’rollban.”

Dan Tobin az Earache-től így kommentált:

„A Biters tüzet gyújtott az Earache alatt. Rockjuk arra kényszerít, hogy részt vegyél benne – annyira közvetlen, elérhető és izgalmas, hogy meg kellett keresnünk őket. Leginkább teljesen hiteles – küzdésre buzdít, hogy mások is hallják ezt a fajta zenét. Van egyfajta banda-mentalitás a Biters-ben ami nagyon erős, mi pedig izgatottan állunk melléjük.”

A Biters mitológiát a vakmerőség fenyegető aurája lengi körül. Minden nyers riff, harapásnyom és összetört üveg mellett a banda instant csúcsokat és együtténeklős refréneket hoz. A vájt fül nem veszett még ki mindenkiből – olyanok mondták kedvenc bandájuknak a Biterst, mint például a Green Day.

Az ‘Electric Blood‘ a Biters Earache kiadónál debütáló albuma, mely július 13-án jelenik meg. Az albumot megelőzi a ‘Restless Hearts’ single, mely itt meghallgatható: https://soundcloud.com/earacherecords/biters-restless-hearts

További BITERS infó:
Facebook – https://www.facebook.com/BITERS
Twitter – https://twitter.com/TheBiters

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek