A Cochise felfedi új albumának borítóját

A Cochise nevű lengyel rock/metál banda “The Sun Also Rises for Unicorns” című új nagylemeze ősszel fog megjelenni. A gitár, basszus és dob felvételei a The Rolling Tapes stúdióban készültek, az ének pedig a Nagrywatornia stúdióban.

118” című előző albumuk nyomdokait követő nagylemezük már sorban a negyedik, és a Metal Mind Productions által kerül majd kiadásra 2015. október 2-án. A banda most bemutatja  a “The Sun Also Rises for Unicorns” borítóját.

Paweł, az énekes a következőket mondta: “Az album tele van kérdésekkel, szomorúsággal, szorongással és nosztalgiával. Mindemellett ott van benne az erő, a lázadás, az öröm, szerelem, és a büszkeség is. Vannak rajta utópisztikus-romantikus látomások a világról. Ez az album azokról az egyéniségekről szól, akik érzelmesek és tele vannak szenvedéllyel, ugyanakkor sokszor fásultak, erkölcstelenek, introvertáltak és inkább elvonulnak.”

Zeneileg a “The Sun Also Rises for Unicorns” a banda eddigi stílusának folytatása. “Reméljük, hogy ez az album egy előrelépés, egy természetes fejlődés a csapat számára” mondta Wojtek, a Cochise gitárosa.

“The Sun Also Rises for Unicorns” számlista:

  1. The Sun also rises for unicorns
  2. The Boy who lived before
  3. I don’t care
  4. Homeland
  5. The Viper room
  6. Falling
  7. Circus
  8. Perfect place to die
  9. Stupid love
  10. Monster
  11. Black summer
  12. Karma
  13. Dead men wanted

A banda 2004-ben alakult a lengyelországi Białystokban. A jelenlegi felállás tagjai: Paweł Małaszyński énekes (egyben sikeres filmszínész hazájában), Wojtek Napora gitáros, Radek Jasiński basszusgitáros és Czarek Mielko dobos. A csapat eddig kiadott anyagai egy demót “9” címmel, továbbá három teljes albumot tartalmaznak, melyek a Still Alive” (2010), „Back to Beginning” (2012) és “118” (2014) nevet viselik. Stúdióalbumain a Cochise tökéletesen párosította az energikus, súlyos, szinte metál hangzással dúsított dalokat a sokkal finomabb, hangulatosabb hangzásúakkal. Legfrissebb, „118” című stúdióalbumán a banda bebizonyította, hogy hangzásuk friss és eredeti ötletekkel való gazdagítása mellett is hűek tudnak maradni a rock hagyományaihoz.  A zenekar ezt a vonalat követi új, “The Sun Also Rises for Unicorns” című albumával is, mely október 2-án kerül kiadásra a Metal Mind Productions jóvoltából. 

Cochise – tagok:

Paweł Małaszyński – ének
Wojtek Napora – gitár
Radek Jasiński – basszusgitár
Czarek Mielko – dob

Hivatalos Cochise weboldal: www.cochise.pl

Kapcsolódó cikkek

KME videók: Orchid, Bauda, Cochise, Aura, Voodoo Circle, Lord Impaler, Hatesphere, Sanguine

NorthWar

A Cochise októberben kiadja új albumát!

NorthWar

Cochise – Új klip

NorthWar

Hot News: Cochise – check their new video clip “White Garden”

NorthWar

Hot News: Cochise release another video clip from their brand new album “118”

NorthWar

Hot News: Cochise – “Destroy The Angels” video released

NorthWar

Hot News: Cochise reveal the cover artwork and tracklist of their new album

NorthWar

Hot News: Metal Mind Productions signs a record deal with a Polish rock band/metal Cochise

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár