Hírek

A Cut Up nevű svéd death metál csapat volt Vomitory tagokkal leszerződött a Metal Blade kiadóhoz!

A Metal Blade büszkén jelenti be a CUT UP nevű svéd death metál csapat leszerződtetését!

A CUT UP bandát Tobias Gustafsson dobos és Erik Rundqvist énekes/basszusgitáros alapította 2014 elején. A Vomitory 2013-as befejeztével, mely 24 évnyi death metál szolgálat végére tett pontot, ők ketten egyértelműnek érezték, hogy továbbra is death metált akarnak együtt alkotni. Hamarosan Anders Bertilsson gitáros és Andreas Björnson énekes/gitáros is csatlakozott, így a CUT UP teljessé vált. Mind Bertilsson – aki korábban főként a Coldworker (2006-2013) zenekarból volt ismert – és Björnson – akit a Fetus Stench bandában is hallhattunk – ugyanazt a zenei eszméket osztja, mint Gustafsson és Rundqvist, az élő eladások iránti szenvedélyükkel egyetemben.

A következő pár hónap kemény munkával, dalszerzéssel és próbákkal telt, majd 2014 novemberében stúdióba vonultak és felvettek 11 dalt egyelőre cím nélküli debütáló albumukhoz. A tagok előtörténete és képzettsége alapján ne számíts másra a CUT UP bandától, mint erőszakos, fülbemászó, groove-os és zúzós death metálra.

További infó a debütáló albumról és a borítóképről hamarosan!

Tobias Gustafsson dobos így kommentált: „Nagyon boldog, büszke és izgatott vagyok, valamint megtisztelve érzem magam, hogy újra a Metal Blade Records kiadóval dolgozhatok együtt, ezúttal a CUT UP bandával! Egyértelmű, hogy nem tudom abbahagyni a death metált, így fantasztikus érzés ilyen hamar magam mögött tudni ezt a gyilkos kollektívát a Vomitory örök álomra való helyezése után. A Cut Up nem csak „egy másik projekt”, hanem mind a négy tag fő zenekara. Debütáló albumunkkal elmondhatatlanul meg vagyunk elégedve, mind az anyag, mind a gyártás kapcsán. Alig várjuk, hogy ti is hallhassátok! A Cut Up az album kiadásával egy időben fog színpadra lépni, szóval várunk titeket az első sorban és a pitben!

A CUT UP:
Erik Rundqvist – ének és basszusgitár
Andreas Björnson – ének és gitár
Anders Bertilsson – gitár
Tobias Gustafsson – dob

https://www.facebook.com/cutupofficial

Kapcsolódó cikkek

CUT UP – Wherever They May Rot

Azagtoth

Cut Up Interjú

KMZ

A Cut Up „Forensic Nightmares” című új albuma teljes egészében meghallgatható online!

KMZ

A Cut Up kiadja második singlejét és videóját az ‘A Butchery Improved’ című számához közelgő „Forensic Nightmares” albumáról!

KMZ

Cut Up „Forensic Nightmares” debüt megjelenés június 26-án

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek