Hírek

A Degreed nevű svéd rockerek kiadták a ‘The Scam’ klipjét

DEGREED nevű svéd hard rock banda vadonatúj klipet adott ki „The Scam” című számukhoz, mely a “Dead But Not Forgotten“ című albumukon hallható.

Az új klip a brit Classic Rock Magazine oldalán a 31. hét videójaként szerepelt: http://classicrock.teamrock.com/features/2015-06-19/classic-rock-s-tracks-of-the-week-31

A hard rockos svéd DEGREED harmadik, “Dead But Not Forgotten” albumát június 19-én adta ki a Sun Hill Production kiadó által. Súlyos, könnyű, sötét, világos, és ezek mellett minden egyben! Az anyaggal valami egészen különleges született meg. Szóval csatoljátok be az öveket, mert a pokol és a mennyország hamarosan megütközik!
Robin szerint: “2013-as “We Don’t Belong” albumunk óta folyamatos volt a dalszerzés. Azt hiszem, 16-17 dalból választottunk, és 14 számot vettünk fel. A vicces az, hogy végül mind a 14 számot feltettük az albumra, mert annyira királyak voltak! Az album különbözik az előző kettőtől, hiszen mi magunk gyártottuk, és Mats felelt a hangmérnöki munkákért, a keverésért és a masteringért. Valaki egyszer azt mondta, hogy egy másik bandához sem hasonlítunk. Hangzásunkat úgy írta le, mint a „degreed stílus”, és ha tényleg van ilyen, akkor ez az! Ez degreed elejétől a végéig…”

A DEGREED:

Robin Ericsson – basszus/ének
Daniel Johansson – gitár
Mikael Jansson – billentyűk
Mats Ericsson – dob

A DEGREED 2005-ben alakult, és a svéd Megasztár döntős Robin Ericsson extravagáns énekstílusát keveri mágikus módon a billentyűk/gitár harmóniájával, melodikus rock mennyországot teremtve. Eddig két albumot adtak ki: Life, Love, Loss 2010-ben és We Don’t Belong 2013-ban – mindkettő nagyszerű fogadtatásra talált a globális médiában.

2014-ben a banda a Dan Reed Network nyitózenekara volt annak svéd turnéján, játszott a  Väsby Rock fesztiválon és speciális vendégként meghívást kaptak a Machinae Supremacy európai turnéjára Lengyelországba, Csehországba és Németországba. 2015 pedig Nagy-Britanniába való visszatérő turnéjukkal kezdődött márciusban.

www.facebook.com/degreedmusic
www.degreedmusic.com

Kapcsolódó cikkek

A Degreed felfedi a ‘Dead But Not Forgotten’ album részleteit

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek