A harmadik Zord album megjelenése szeptemberre várható

Január 17-én a debreceni Roncsbárban játszik a miskolci Zord a Kalapács és a Csodatanker társaságában, és a tervek szerint 2015 nyarán felvételre kerül a Thorns & Wounds album folytatása. A harmadik Zord album megjelenése szeptemberre várható, a stúdiómunka pedig a szolnoki Denevér stúdióban zajlik majd.
Jelenleg is a Stahl Radio játszási listáján szerepel a Zord „Thorns & Wounds” albuma, és 2014 végén hat héten át az internetes rádió honlapján a hallgatók szavazhattak is a miskolci thrasherek albumára, amelynek eredményeként öt alkalommal az első helyen végezett a csapat. Ez talán nem véletlen, hiszen a nemzetközi médiában igen kedvező fogadtatásban részesült a Zord második albuma, ebből némi ízelítő:

Ez egy igazi rejtett thrash metal gyémánt!!!” (Rock Overdose; Görögország) http://www.rockoverdose.gr/news_details.php?id=32357

A Thorns & Wounds’ olyan, mint egy dögös koncert számlistája.” (Lords of Metal; Hollandia) http://www.lordsofmetal.nl/en/reviews/view/id/27476

… Figyelmeztetek mindenkit, ha ezt meghalljátok a rádióban, akkor nagy őrület lesz, és baromira fel fogtok pörögni tőle. ALL HAIL Zord!!!! (Vendetta Metal Magazine; Finnország) http://www.vendettametalmagazine.com/zord-thorns-wounds/

…Az eredmény, annak spontán esszenciájaként, igazán figyelemre méltó: adjatok egy esélyt ezeknek a kelet-európai metalhead-eknek, ugyanis teljes mértékben megérdemlik.” (Rock Hard Italy; Olaszország)

www.zord.hu
https://www.facebook.com/zordmetal
Thorns & Wounds koncertvideó: http://youtu.be/a45ivItuLyk

Kapcsolódó cikkek

Zord – Transylvania Tour 2019 – Április 18-20.

NorthWar

Keddi thrash party az S8-ban – Bloodlost (CH) & Zord

NorthWar

Zord ★ Old Remorse ★ Czemende – Ingyenes koncert a miskolci Cornerben

NorthWar

Zord – Peripheria – Interjúk amerikai rádiókban, pozitív kritika az Egyesült Királyságból

NorthWar

Zord – Megjelent a thrasherek Peripheria című albuma, decemberben Miskolcon lemezbemutató koncert

NorthWar

8. Zord Rocktábor – Augusztus 11. Miskolc

NorthWar

Zord, Benzin, Bearfood – Ingyenes koncert a debreceni Roncsbárban

NorthWar

Zord – Peripheria – Júniusban érkezik az új album!

NorthWar

Ingyenes Zord & Hatvan City Hard Core koncert Hatvanban

NorthWar

Zord Rocktábor – Július 5-9. Miskolc

NorthWar

Még idén elkészül a Zord következő albuma

NorthWar

Zord & Vesztegzár – Thrash Party a Cornerben

NorthWar

Zord, Barbears és Stonedirt a Kék Yukban

NorthWar

Zord – Tavaszi koncertek

NorthWar

Zord – 15 éves a zenekar, évzáró és szülinapi buli a Cornerben

NorthWar

Zord – Készül az új lemez!

NorthWar

Zord a belga a Painkiller Metal Show-ban

NorthWar

Zord – Thorns & Wounds turné – 2014 ősz

NorthWar

Sikeres volt a Zord zenekar “Thorns & Wounds 2014” turné erdélyi szakasza

NorthWar

Zord Interjú

NorthWar

ZORD – Disasters Grind

NorthWar

Szólj hozzá!