Hírek

A Hexvessel bejelenti szerződését a Century Media Records kiadóhoz, valamint a Tiamat „Gaia” című számának feldolgozását

A HEXVESSEL és a Century Media Records büszkén jelenti be nemzetközi szerződésüket a finn pszichedelikus folk rock banda következő lemezeinek kiadására.

Mat McNerney énekes-gitáros (aki a Grave Pleasures banda énekese is egyben) a következőket mondta:
„Sok szempontból az új Hexvessel dalok a banda új kezdetét jelzik. Az albumba nagy gonddal fektettük az időt. Így arra összpontosíthatunk, amit valójában csinálni akarunk, és hogy következő lemezünkkel valami nagyon különlegeset alkossunk a rajongóknak. Nagyon fontos zene ez számunkra, ami közel áll szívünkhöz. Olyan kiadót kerestünk, amelyikkel olyan kapcsolatot tudunk kialakítani, ami a bandatagok között is van. Valódinak kellett lennie, és egy közös élménynek! Az az időszak, amikor találkoztunk Jennel és a Century Media nagyszerű embereivel nagyon különleges volt számunkra és számukra is, és egyedülálló kapcsolatot éreztünk velük, ami azóta egyre csak mélyült. Teljesen megértik és átérzik amit csinálunk, és ez nagyon fontos. Hiszen varázslatos művészetben utazunk, ami nagyon személyes forrásból jön. Úgy hisszük, hogy a Century Mediában megtaláltuk azt a támogatást és bátorítást, amivel minden korábbinál messzebb vihetjük a zenénket. Hatalmas köszönet rajongóinknak és barátainknak akik nélkül senkik vagyunk, és kiadónknak és barátunknak Andy Farrownak az AMF-től hitéért, a Svart Recordsös srácoknak amiért felhoztak minket és alakulásunktól kezdve támogattak minket, és üdv a Century Media dolgozóinak is, amiért hisznek a Hexvesselben és amiért új hajnalunk előfutárai lettek. Fényes és áldott jövő áll előttünk. Csak ragyogjunk!”

Jens Prueter, az A&R Century Media Records Europe feje: „Már a korábbi Hexvessel albumokért is rajongtam, de igazán akkor lettem a banda függője amikor 2014 elején láttam őket élőben az Alcest supportjaként. Szomorú nap volt, hiszen akkor hallottuk hírét Oliver Withöft eltávozásának, aki a Century Media társtulajdonosa volt. Megnyugvást találtunk a zenében, és ez talán a legnagyobb dolog, amit a zene elérhet – hogy az amerikai free-jazz legendát, Albert Aylert idézzem: „A zene az univerzum gyógyító ereje”. Ezek után találkoztam párszor Mattel, és rájöttünk, nagyon hasonló lelkületűek vagyunk zenei ízlésünkben. Nincsen túl sok olyan ember, akiről tudom, hogy legalább annyira szereti az Ultimate Spinach bandát mint Albert Aylert és a Tiamatot. A Hexvessel feldolgozása a „Gaia”-hoz eredetileg a Tiamat „Wildhoney” 20. évfordulós kiadásán is rajta lett volna, de sajnos a projekt végül nem valósult meg. Mivel a „Wildhoney” még mindig egyike a legsikeresebb Century Media kiadványoknak, ez egy tökéletes alkalom, hogy most adjuk ki a feldolgozást, és ezzel ünnepeljük a Hexvessel karrierjének új fejezetét, ami remélhetőleg további sikereket hoz majd. Lenyűgöző zenére mindenképpen számítsatok.”

A Tiamat „Gaia” című számának Hexvesseles feldolgozása: www.youtu.be/tOsSp66RyCM

Mat 2009-ben települt át Finnországba, Skandinávia kakukktojásába, ahol a humor olyan sötét mint a téli délutánok, és a természet annyira lélegzetelállító, mint a feleseik. Eredetileg Nagy-Britanniából érkezett, és már neve volt az underground és extrém avantgárd zenei körökben – olyan bandákban énekelt előtte, mint a Dødheimsgard vagy a Code, néha a Kvohst művésznév alatt alkotva. Később a modern post punk Beastmilk és utódja, a Grave Pleasures bandákban ért el sikereket.A Hexvessel inkább egy kommün, mint egy normál banda. Hangzásilag kicsit olyan, mintha Joni Mitchell és a The Doors elszabadult volna a finn vadonban (minden bizonnyal megrészegülve az éjszakai nap alatt). Zenéjük rock, de nem roll – az egyszerű folkos dallamokat pszichedelikus elemekkel egészítik ki – az időtlen történetmesélés és dalszerzési tehetség egyedi egyvelege.

Debütáló albumuk 2011-es kiadása óta a banda teltházas headliner turnékon járt hazájában, 2 finn Grammy díjra jelölték őket, és olyan bandákkal turnéztak együtt Európában, mint a Sabbath Assembly vagy az Alcest, valamint felléptek már olyan neves fesztiválokon is, mint a hollandiai Roadburn vagy a texasi SXSW. Ez a fura finn falka sikeresen alkotta meg saját világát, melyben egyre több kíváncsi külsős akar bepillantást nyerni.

A Hexvessel következő albuma 2016 januárjában fog megjelenni a Century Media Records gondozásában, licensz által. Soron következő művük Mat McNerney szerint eddigi legszemélyesebb alkotása.

Hexvessel tagok:
Mat McNerney – ének és gitár
Jukka Rämänen – dob
Simo Kuosmanen – szóló gitár
Niini Rossi – basszus
Kimmo Helén – billentyűk, trombita, hegedű
Marja Konttinen – háttérvokál és ütős hangszerek

Hexvessel discography:
„Iron Marsh” EP 2013
„Vainolainen” 7″ 2012
„No Holier Temple” CD/LP 2012
„Dawnbearer” CD/LP 2011

Hexvessel online: www.facebook.com/hexvessel

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Hexvessel premiere new video on The Quietus

KMZ

HEXVESSEL – Iron Marsh

Triszt Tviszt Kapitany

HEXVESSEL – No Holier Temple

Triszt Tviszt Kapitany

Hot News: Hexvessel premiere new track, prepare „Iron Marsh” for release

KMZ

Hot News: Hexvessel – Premiere second new video on Vice’s Noisey.com

KMZ

Hot News: Hexvessel premiere new video on Vice’s Noisey.com

KMZ

Hot News: Hexvessel – Stream entirety of „No Holier Temple,” adjust release date

KMZ

Hot News: Hexvessel – Premiere second new track, ready release of „No Holier Temple”

KMZ

Hot News: Hexvessel – Premiere new track + video, ready release of „No Holier Temple”

KMZ

Hot News: Hexvessel – Announce release date + tracklisting, reveal cover for „No Holier Temple”

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek