A Hypothermia kész az új albumának felvételeivel

A szabadúszó svéd okkult rock/metál banda, a HYPOTHERMIA elárulta, hogy végeztek új albumuk, a “Svartkonst” felvételeivel. A kiadás dátuma 2015 tavaszára tehető, pontos dátumot további részletekkel később jelentenek be. A 2010-es “Skogens hjärta” folytatása a banda első kiadványa lesz az Agonia Records égisze alatt.

Az új anyag hangzásával kapcsolatban Kim Carlsson (ex-Lifelover/Kall) gitáros azt mondta, hogy az album egy “átvitt áldozatbemutatás öt kompozícióra felosztva”, és vendégeskedik rajta az E.B. hegedűse. “Részletesebb infókat az első rituáléval együtt ígérünk. Készüljetek az idézésre…” – tette hozzá.

A HYPOTHERMIA miszticizmusát erősen rituális kompozíciók jellemzik, amiket minimalista, sámánszerű révületekben adják elő, megigézve hallgatóikat egy meditatív bűbájjal. Minden esetben élő felvételeket hallhatunk; őszinte és egyedi zenét osztanak meg a világgal. A HYPOTHERMIA 2001-ben alakult a negativitás megosztásának és hangban való megtestesítésének szándékával. “Vérben és lélekben véghezvitt ősi hagyományok követésével, vándorlások és önmagunkba fordulás által hozzuk létre a kapcsolatot az üresség istenségével” – kommentálja a banda.

Tizenhárom évnyi aktivitás után a HYPOTHERMIA duóból trió lett, és lassan kilépnek a homályból zenekarrá való formálódás által.

A banda:
Kim Carlsson – ének/gitár
Richard Abrams – dobok
Hans Cools – gitár

Közelgő koncertek:
Helvete Metal Club, Oberhausen (GER) – Feb 20th
JUZ, Moormerland (GER) – Feb 21st
Vera, Groningen (NL) – Feb 22nd
Bunker, Sala de Conciertos, San Luis Potosi (MEX) – April 10th
Multiforo Cultural Alicia, Mexico City (MEX) – April 11th

https://www.facebook.com/Vemodsorkestern

Kapcsolódó cikkek

A Hypothermia bemutatja új, “Eftergöld” című számát

NorthWar

Hypothermia – Leszerződött az Agonia Records-al

NorthWar

Szólj hozzá!