A brooklyni KINGS DESTROY nevű stoner rock/doom egység a mai nappal kiadta a május 5-én megjelenő, a banda nevét viselő albumának első számát.
W2 MEGHALLGATÁSA ITT (TERRORIZER MAGAZINE)
A szám a War Crime Recordings gondozásában május 5-én megjelenő albumról való. A saját című szörnyeteg (mely egyben a tavalyi év kritikusok által is dicsért A Time Of Hunting folytatása), hét ólomcsizmás doom rock himnuszt tartalmaz; Sanford Parker (Twilight, Voivod, Eyehategod, Yob stb.) által lett gyártva és keverve a brooklyni Studio G helyszínen, mastering Collin Jordan (Eyehategod, Indian, Wovenhand, Voivod etc.) által a The Boiler Room Chicago stúdióban.
Chris Skowronski gitáros így magyarázza meg a szám mögötti koncepciót: “A W2 arról szól, hogy az országunkat irányító intézmények és érdekek (a kormány, nagyvállalatok, a média) félelmet, félrevezetést, és nyílt hazugságokat alkalmaz, hogy folyamatosan félelemben tartsanak minket. Ez a félelem lehetővé teszi számukra, hogy kihasználjanak, és fenntartsák a status quo-t. A dalban egy férfi felkeres egy látnokot, és megkéri, meséljen egy időről, amikor az ember még őszinte és nemes volt, és igaz dolgok mellett állt ki. A látnok nem válaszol a kérdésre, hanem inkább az üresség felé fordítja tekintetét, arra való utalásként, hogy a jelen irányt nem lehet megváltoztatni.
„A tónus ezután megváltozik, és az ír munkáspárti aktivista, James Larkin idézetének átirata tűnik fel benne: „The great appear great, on our knees. Get up and stand up. Let us rise [„A nagyok azért tűnnek nagynak, mert a térdünkön vagyunk. Ébredjetek, álljatok fel. Talpra mindnyájan”].” Steve [Murphy, ének] rakta bele ezt az idézetet, ami reménnyel tölti meg a következő sorokat. Larkin sokat beszélt arról, hogy az elnyomottaknak a sarkukra kellene állniuk az elnyomókkal szemben. A következő sorok viszont kimondják, „modern man victorious/suffocation glorious [„a modern ember győztes, a fulladásunk dicsőséges”],” ami azért elég reménytelen helyzetet fest. Azt hiszem elég pesszimista voltam aznap. Szerintem jó, hogy a dalban mindkét gondolat feltűnik, mert a legsötétebb napjainkon is tudnunk kell, hogy változtathatunk valamit azokon a dolgokon, amiket nem szeretünk az országunkban vagy a világban.
„A cím a Whittler II rövidítése. A The Whittler egy szám az első albumunkról, ami hasonló témákat érint, Whittler karaktere pedig ennek a dalnak a látnoka.”
Négy éven belül a harmadik albumukkal a KINGS DESTROY a noise rockon és doomon hagyja a hardcore pecsétjét. Miután olyan bandákkal szerepelt együtt, mint a Pentagram, Winter, Saint Vitus, Church of Misery, Yob, Pallbearer, Vista Chino, Orange Goblin, Trouble, Acid King, Corrosion Of Conformity és sokan mások, az öttagú csapat büszkén áll eddigi legmeghatározóbb anyaga mögött.
Kings Destroy számlista:
1. Smokey Robinson
2. Mr. O
3. W2
4. Mythomania
5. Embers
6. Green Diamonds
7. Time for War
A KINGS DESTROY egy, a ’70-es ’80-as években Bronxban tevékenykedő hírhedt graffiti banda neve. A zenekar tagjai ezen a környéken ismerkedtek meg, és aktív résztvevői voltak a késő ’80-as évek New York Hardcore színterének, ami ötvözte a hardcore és metál zenét, a graffitit és a hip hopot… mind különböző forma, mely az undergroundban egyesül.
A banda több műfaj termékeny bandáinak zenészeiből kovácsolódott össze. A Brooklyn Greenpoint környékéről jött KINGS DESTROY tagjai között tudhatja Carl Porcaro és Chris Skowronski gitárosokat a legendás, 100 ezer eladott albummal büszkélkedő Killing Time bandából, Steve Murphy énekest az Uppercutból, Rob Sefcik dobost, aki korábban a The Begotten, Uppercut, Fur és Electric Frankenstein tagja volt, valamint Aaron Bumpus basszusgitárost. A The Village Voice szerint a banda jól közvetíti a “…Sabbath groove-jai, a Sleep ködös homálya és a Yob elnyomó mennydörgésének” elemeit; a KINGS DESTROY egyedi keveréke egyszerre ütős és katartikus.
A Kings Destroy LP-n, CD-n és digitálisan kerül nemzetközi kiadásra 2015. május 5-én a War Crime Recordings által. A CD előrendelése már elérhető ITT. Bakelit előrendelés ITT.
https://www.facebook.com/KingsDestroy
http://www.kingsdestroy.com/