Hírek

A Losing Season – Fall again fall better EP

“Örömmel jelenthetjük be, hogy hosszas munkálatokat követően november végén Fall again fall better címmel megérkezik A Losing Season zenekar új EP-je. Az anyag öt dalt tartalmaz, melyet Szűcs Szabikánál rögzítettünk a Trashhill Studio-ban. Szabika egyúttal magára vállalta a produceri feladatokat is, szóval végre úgy szól majd minden, ahogy szólnia kell! A magunk részéről rendkívül büszkék vagyunk a végeredményre.

Az EP szerzői kiadásban jelenik meg, mely ingyenesen letölthető lesz mp3/FLAC formátumban, emellett tervezünk egy limitált CD verziót is a gyűjtők számára, mely hamarosan előrendelhető lesz a zenekaron keresztül. Valamint új pólóval is készülünk mind a Hölgyek, mind az Urak számára. Feketével, természetesen. Szerintünk k.rva jól néz ki!

Hamarosan elkészül a Season első videoklipje is az új anyag egyik dalára. Kemény meló volt a forgatás, de abszolút megérte! Jelenleg a vágásnál tartunk, remélhetőleg pár nap múlva láthatjátok a kész videót!

Várunk továbbá mindenkit nagy szeretettel a Dürer Kertbe december 1-jén, az EP bemutató koncertünkre! Gyertek, mulassatok, aztán koncert után koccintunk! Az esemény linkje a közösségi hálón: http://www.facebook.com/events/349783418451296/?fref=ts

Az EP keverése jelenleg is zajlik, már nincs sok hátra. Addig is hallgassátok meg róla ízelítőként az A life of good karma című dalt, melyben közreműködik hegedűn világi cimboránk, Bokodi Bratwurst Bálint is.

BANG YOUR MOTHERF***ING HEADS!
http://www.facebook.com/alosingseason
http://alosingseason.bandcamp.com

A Losing Season zenekar

Kapcsolódó cikkek

A LOSING SEASON – Fall Again, Fall Better EP

SteveShield

A Losing Season – Új EP, új videoklip

KMZ

A LOSING SEASON – Delirium Provides The Safest Shelter

Dr. Feelgood

A Losing Season Interjú

A honlap alapértelmezése

A LOSING SEASON – To Whom It May Concern EP

A honlap alapértelmezése

Watch My Dying, Mindcontrol, A Losing Season, Sollen – Koncertbeszámoló

Hoze

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek