Hírek

A Mourning Beloveth bejelenti új albumának részleteit és turnédátumait

A MOURNING BELOVETH név alatt futó ír doom behemótok csapata megerősítette, hogy új albumon dolgoznak, mely télen kerül majd kiadásra a Ván Records által.

A banda az 50 percen is túlnyúló eposz megírásának végső simításait végzi, a felvételekre pedig a Skyhammer Stúdióban kerül majd sor szeptemberben. A Rust & Bone című új album a 2013-as Formless folytatása lesz.

A banda így kommentálta a hírt:
A napjaink szcénájának egyik legeklektikusabb és legizgalmasabb névsorához való csatlakozás egy újabb intravénás dózis számunkra, ahogy bandánk fennállásának 20. évét is elhagytuk. A Mourning Beloveth már várja a Ván Records kiadóval való közös munkát, melynek első gyümölcsei idén év végén érnek majd be. A Rust & Bone című, sorban hatodik albumunk félutazásra visz minket a minden és a semmi között, magunkból egészen a leghidegebb csillagokig.
A folyamat eredeti organikus kísérletünkkel, a Formless nagylemezzel kezdődött. Tágulás, szűkülés. Egy fejesugrás egyenesen a Mourning Beloveth multiverzumának DNS-ébe, kinyerve közben önnön esszenciáját – az ideált, mely beindít. 
Persze csak akkor, ha egyben sikerül kijutnod a Mantle Tombból…

Az album kiadása egybeesik a Hooded Menace bandával közös európai turnéval, mely a legendás Eindhoven Metal Meetingen ér majd véget. A banda fellép az október 30-ai dublini Halloween shown is: „Fires of Samhain:Intium”, a Destroyer 666, Necros Christos, Dead Congregation és további bandák társaságában – itt el fogják játszani a Formless összes számát, ezzel jelölve az album életciklusának végét új áldozatuk bemutatása előtt.

A MOURNING BELOVETH öt stúdióalbumot mutatott be 23 éves történetében, melyet a Kerrang! magazin így jellemzett: „egyszerre rosszmájúan gonosz és bizarr módon gyönyörű – kifinomult képességek kiegyensúlyozott bandája”. Emellett hangulatos és néhol komor előadásaikról is híresek.

MOURNING BELOVETH élő fellépések

30/10 IE DUBLIN –  Fires of Samhain Festival
3/12 DE HAMBURG – Hafenklang
4/12 DE OBERHAUSEN – Helvete + OPHIS
5/12 DE FREIBURG – Crash + OPHIS
6/12 CH OLTEN – Coq d’Or
7/12 IT PARMA – Titty Twister
8/12 SLO LJUBLJANA – Club Gromka
9/12 CZ PRAGUE – Exit-Us
10/12 PL WROCLAW – Liverpool
11/12 DE LEIPZIG – Bandhaus
12/12 NL EINDHOVEN – Effenaar

MOURNING BELOVETH Facebook
MOURNING BELOVETH Website
MOURNING BELOVETH Twitter

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Mourning Beloveth – new press release!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek