Hírek

A rajongókkal közös életre szóló élmények néhány percbe sűrítve – Road klippremier: Hétfő reggel

Az a bizonyos Hétfő reggel… A tavaly decemberi Arénás jubileumi nagykoncertjének képi felvételeit felhasználó videoklippel jelentkezett a Road. A decemberben megjelent, már aranylemez státuszú Az utolsó rapszódia albumról így már a nyolcadik dal is elérhető kisfilmként is.

Molnár Máté információdús ajánlója:
“Tavaly nyáron, még csak a stúdiófelvételek zajlottak, de mi már akkor tudtuk, hogy a ‘Hétfő reggel’ című dalhoz mindenképp csinálunk majd egy klipet. Mondjuk akkor még nem volt konkrét elképzelés mit-hogyan, de a kezdetektől benne volt a levegőben hogy ez egyszer majd egy klipes dal dal lesz. Aztán úgy hozta a jó sorunk, hogy tavaly, december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepeltük a Road fennállásának huszadik évfordulóját egy nagyszabású jubileumi koncerttel, amelyen természetesen jónéhány kamera, szám szerint 12 is jelen volt. Ennyivel rögzítettük a teljes koncertet, és bár jelenleg még csak ötletelések vannak arról, mi legyen a nyersanyag további sorsa, de úgy gondoltuk, addig is összerántunk egy jó klipet belőle.Mondjuk ez a dal éppen nem került fel akkor a színpadra, de a lendülete, energiája, dinamikája annyira jól passzol ezekhez a monumentális koncertjelenetekhez, hogy úgy éreztük, azok a képek és ez a hang nagyon jól tudják erősíteni egymást. Ez a dal nem más, mint a rajongókkal közös életreszóló élményeink néhány percbe sűrítve! Egy első osztályú emlék egyrészről életünk első Arénás koncertjéről, másrészről pedig, ha a dalszövegre figyelünk, egy fontos Momentója az egykori, ifjú, rettenthetetlen party-huligán énünknek: 
‘Akkor még, hogyha kitépték az egyik kezemet az este 
Akkor én másnap reggel úgy keltem fel, hogy kettő nőtt helyette.’  Mert igen, tudomásul kell venni, hogy a fiatalság múlandó állapot. Míg a húszas éveink elején a hétvégi buliból mentünk hétfő reggel a melóba, addig manapság már ha egy picit görbébben sikerül egy szombat este, akkor az sanszos, hogy agyonveri még a hétfő reggelünket is. De azért néha még próbálkozunk, hátha bejön. Kb. mint a lottó ötös. (nevet)  Reméljük viszont azt, hogy ez a klip sokkal több embernek bejön majd. Egészségetekre!”

fotó: Radó Norbert

Az utolsó rapszódia digipak tokos CD egy 32 oldalas – exkluzív interjúkat, és két posztert tartalmazó – tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg. A kiadvány mellé egy – szintén 32 oldalas – Olasz meló a Mátrában című képregény is bekerült.

Az album pendrive-on és limitált példányszámban vinylen (!) is elérhető.

A CD+magazin+képregény kombó elérhető a lemezboltokban és a zenekar koncertjein, a digipak CD a MediaMarkt üzletekben. De természetesen a kiadói shopból is rendelhető, további Road kiadványok mellett: https://road.hmusic.hu/

Klipként és szöveges videóként korábban már megjelent dalok a YouTube-on:
Akasszuk fel – www.youtube.com/watch?v=ZKhPQ2hSlYA
Játék – www.youtube.com/watch?v=Ty27zZgZ4Lw
Az utolsó rapszódia – www.youtube.com/watch?v=js1Xs7KITjo
Élj a mának – www.youtube.com/watch?v=Ow2i8C6iQTA
Tévút – www.youtube.com/watch?v=8WtXL50pboQ
Térfélcsere – www.youtube.com/watch?v=KKqy8ozB3uc
Őrző szemek – www.youtube.com/watch?v=ZsdWuZIU9ys

Az utolsó rapszódia az online felületeken: https://www.artistcamp.com/SmartLinks/9008798659203/

A zenekar március 28-án indítja Tavaszi rapszódiák néven idei koncertsorozatát.
Eseményoldalak: https://www.facebook.com/roadzenekar/events

Kapcsolódó cikkek

“Ha valami nem biztonsági játék, akkor ez a korong az!” – Az utolsó rapszódia: Megjelent a Road új nagylemeze

KMZ

Játék egy félidőre – Térfélcsere címmel megérkezett a Road készülő nagylemezének második előfutára

KMZ

Őrző szemek – látványos videoklippel megtámogatott új dal a Road idén érkező új nagylemezéről

KMZ

Road – új videoklip magyar paralimpikonokkal // elstartolt a tavaszi turné!

KMZ

Road – szombaton 15 éves jubileumi koncert a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Road – aranylemez az “Onnantól-Eddig” válogatásalbum

KMZ

Road – új válogatáslemezzel ünneplik a 15. évfordulót

KMZ

Vége az első felvonásnak – Folytatódik a Road jubileum

KMZ

Road 15 – Jubileumi turné két felvonásban!

KMZ

Egyet Pesten, egyet Budán, egyet meg a Dunán!

KMZ

Road – Friss klippel jelentkeztek az “Ölj meg december” című dalhoz

KMZ

Road – A Tökéletesség Hibája – Megérkezett az új lemez!

KMZ

Tizenhét: Rendhagyó válogatáslemezzel jelentkezik a ROAD, indul a tavaszi turné!

KMZ

Ezerrel hasít a Road: Platinalemez és ismét Sold-out buli

KMZ

Road: M.A.T.T. – második helyen nyitott az új album

KMZ

Road: Egy család vagyunk – friss klip, új album novemberben

KMZ

Road: Kettő bennem az én – friss klip, új album novemberben

KMZ

Repülőrajttal indult a Road jubileumi turnéja

KMZ

Rendhagyó szülinapi turnéra készül a Road

KMZ

Megjelenés előtt aranylemez a Road új albuma!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek