A Relapse Records büszkén jelenti be a floridai WRONG nevű noise rock négyes leszerződtetését. A 2014-ben a Capsule hamvaiból alakult WRONG (Eric Hernandez – gitár/ének, Brian Hernandez – dob, Andres Ascanio – basszus, Ryan Haft – gitár) debütáló Stop Giving című EP-jét tavaly októberben adta ki a Robotic Empire gondozásában, és a Torche és Kylesa volt tagjait vonultatja fel sorai közt.
A WRONG augusztus 18-án a floridai PineCrust stúdióba vonul debütáló nagylemezük utolsó simításainak elvégzésére, mely jövőre jelenik meg a Relapse gondozásában. A WRONG debütáló EP-je teljes egészében meghallgatható itt.
A banda tavasszal Relapse-es társaival, a Torche és Nothing bandákkal indult útnak, megkapó és megállíthatatlan élő koncertjük pedig gyorsan megragadta a kiadó figyelmét. Most a WRONG újabb amerikai rohamra készül a House of Lightning (benne a Floor, Dove és Cavity tagjaival) bandával, mely június 19-én indul Floridában.
Eric Hernandez énekes/gitáros a szerződésről: „Túl jól érezzük magukat. Együtt nőttünk fel ugyanazt a zenét hallgatva, ugyanazokban a bandákban játszva, ugyanazt a hülye dumát nyomva, stb. Szóval mikor úgy döntöttünk, összeállunk és azt játsszuk, amit mindig is akartunk, az jó móka. Tényleg szeretjük amit csinálunk. Hirtelen másodszorra is útra kelünk 2015 júniusában, House of Lightning nevű haverjainkkal. A Relapse majdnem azóta létezik, amióta szeretjük a zenét. Nem csak kipakolják a legextrémebb riffeket a népnek, de közben a legjobb bandákkal is együtt dolgoztak, és dolgoznak. Más szavakkal helyesnek tűnt a Relapset választani első LP-nkhez. Megértik, mit szeretünk csinálni, szóval ezt fogjuk továbbra is csinálni. Végtére is rohadt jó buli.”