Accept – Megvan a januári koncert vendégzenekara

Hamarosan véget ér az Accept Latin-amerikai turnéja: Wolf Hoffmannék november végén térnek haza Németországba, hogy rápihenhessenek az ünnepekre és a januárban induló európai körre. Budapesten január 21-én mutatják majd be a Rise Of The Chaos című új lemezt, méghozzá a Night Demon nevű banda felvezetése után – az amerikai előzenekartól igazi heavy metal nótákra számíthatunk, a szó Iron Maiden-i értelmében.

Egy napfényes kaliforniai városka, vagyis inkább annak éjszakai élete termelte ki a januári Accept turné vendégzenekarát: a Night Demon nevű csapat 2012-ben lépett színre, egy bemutatkozó EP kiadásával. 2014-ben a Diamond Head és a Raven mellett koncertezve váltak ismertté az Államokban, Európát pedig saját szervezésű kisbuszos turnékkal járták be. Az újhullámos brit heavy metalt amerikai magabiztossággal felpörgető zenészek hamar elismertséget szereztek fáradhatatlan koncert-teljesítményükkel, és kiváló hangszeres tudásukkal.

2015-ben megérkezett az első nagylemez is: az Entitled Curse of the Damned a Century Media és az SPV kiadók közreműködésével készült, és ezt már többek között a Carcass és a Crowbar mellett mutathatták be élőben, számos innovatív látványelemet, és különleges fénytechnikát is bevetve. A három tagú zenekar e téren sem fél amúgy a klasszikusok eszközeihez nyúlni.. ahogy a zenét hallgatva, úgy a csapat fekete köntösbe bújtatott kabala csontvázát, Rocky-t látva is eszünkbe juthat például egy jó 40 éve, Londonban alapított brigád, meg az Eddie nevű figurájuk… persze nincs ezzel semmi baj, már csak azért sem, mert az analógia egyben azt is sejteti, hogy egy kiváló heavy metal koncertre számíthatunk a teuton metal veteránok fellépése előtt. A Night Demon Darkness Remains című új lemezét is hozza ezen az estén, melyről a Welcome To The Night című videót itt nézhetjük meg: https://youtu.be/KP-04wAWof0

A két zenekar koncertjére január 21-én kerül sor a Barba Negra Music Clubban, így a koncertjegyek akár ünnepi ajándékul is szolgálhatnak az elkötelezett heavy metal rajongók számára – november végéig még kedvezményes áron vásárolhatjuk meg a belépőket.

A Concerto Music bemutatja: The Rise Of Chaos Tour
2018. január 21., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Accept, Night Demon koncertek
Belépő: elővételes jegyek 7900 Ft, december 1-től és a koncert napján 8900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra pénztárában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu/ és a http://barbangera.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://acceptworldwide.com/
https://www.nightdemon.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/664306110439369/

Kapcsolódó cikkek

Érkezik az Accept – teljes a FEZEN nemzetközi rock-metal névsora

NorthWar

Októberben még egy csokor Accept dalt hoz Udo Budapestre

NorthWar

Accept: új lemezével érkezik januárban a német heavy metal legenda

NorthWar

Accept: Restless And Live – a listák élén a német heavy metal legenda koncert kiadványa

NorthWar

Sabaton, Accept, Twilight Force – The Last Tour 2017: Teltház után új, nagyobb helyszín!

NorthWar

Accept helyszínváltozás – A Trackből a Barba Negra Music Clubba költözik a koncert

NorthWar

Accept – A »Blind Rage« világkörüli turné folytatódik; új gitáros Uwe Lulis és új dobos Christopher Williams személyében; új videoklip

NorthWar

Accept – Blind Rage World Tour

NorthWar

ACCEPT – Blind Rage

Dehumanizer

Accept – ‘Final Journey’ (Official lyric video)

NorthWar

Accept – ‘Teutonic Terror’ Live (Official live clip)

NorthWar

Accept – Wacken – Woodstock: 2014 a nagy pillanatok éve!

NorthWar

Hot News: Accept – Video director Dave Blass reports from the ‘Stampede’ shooting

NorthWar

Hot News: Accept – Video clip ‘Stampede’ released!

NorthWar

Hot News: Accept – More details about »Blind Rage« announced; new release date on August 15th

NorthWar

Hot News: Accept – announce »Blind Rage« tour 2014

NorthWar

Hot News: Accept – announce new studio-album »Blind Rage«

NorthWar

Hot News: Accept – The European tour is starting today in Greece!

NorthWar

Hot News: Accept – Connects With True Fans On Mobile Backstage

NorthWar

Hot News: Accept – Tour trailer for autumn shows online!

NorthWar

Accept Interjú

Darkjedi

Hot News: Accept + Kreator – Teutonic Terror Attack 2012 Tour!

NorthWar

ACCEPT – Stalingrad

Darkjedi

Accept – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Hot News: Accept – Debut on the German Album Charts at #6 with “Stalingrad”!

NorthWar

Hot News: Accept Fans United! … be part of the Accept collage!

NorthWar

Hot News: Accept – Unveil first track from their new album ‘Stalingrad’ and announce additional tour dates!

NorthWar

Hot News: Accept – Announce album cover and tracklist!

NorthWar

Hot News – Accept: Announce New Album Title!

NorthWar

Hot News – Accept: Announce First Dates For Spring 2012 Tour!

NorthWar

Hot News – Accept: Big Winners at Metal Hammer Awards!!

NorthWar

Accept, Steelwing – Koncertbeszámoló

Southpeace

Accept Interjú

Southpeace

ACCEPT – Blood Of The Nations

Southpeace

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár