Hírek

Ad Astra – Paycheck klip

Némi életjel gyanánt örömmel mutatjuk be a zenekar első olyan videoklipjét, amiben végre azok a zenekartagok láthatóak, akik ténylegesen is  aktív tagjai a csapatnak, pl. Sasvári Feri az új bőgősünk, aki úgy tűnik lecövekel nálunk, és a dalszerzésben is részt a jövőben:)
A klip amúgy a legutóbbi Open Wide albumunk nyitódalára, a Paycheck-re készült és az idén tavasszal lenyomott klub bulik koncert felvételeiből lett összevágva.  Mint azt már korábban megszellőztettük, az album idén februárban kapott egy hivatalos digitális újrakiadást a Limo Records nevű kis kiadó által, és most éppen elég erőteljesen a külföldi/tengerentúli underground promóció van fókuszban, amelynek része ez az új videó is, és amelyet terveink szerint rövid időn belül még egy követni fog.  Koncert továbbra is szorványosan lesz,  de ezúttal  legfőképpen azért, hogy semmi se csábítson ki a próbaterem mélyéről, és a nyár folyamán tényleg összeránthassuk a régóta érlelődő új dal kezdeményeinket, és ősszel végre érkezhessen már valami firss zene tőlünk.  😉

Ad Astra

Kapcsolódó cikkek

Ad Astra – Elkészült a zenekar új klipje

KMZ

Ad Astra – Megjelent az új album!

KMZ

Ad Astra – Kész az új lemez, 3 nóta online

KMZ

Ad Astra Interjú

Forest

Húsvéti Metal Vihar – Koncertbeszámoló

Darkjedi

AD ASTRA – Crust Of Ego

Forest

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek