Hírek

Aetherius Obscuritas – limitált bakelit megjelenés

Aki a kezdetektől figyelemmel kísér bennünket, tudhatja, hogy tavaly ünnepeltük a zenekar fennállásának 10. évfordulóját! Ez a kerek szám okot adott arra, hogy egy vadonatúj dallal zárjuk le a 2002-2012 korszakot, ami 444 kézzel sorszámozott példányban jelenik meg 7″ bakeliten, kizárólag az igazi gyűjtők számára. A felvételt tavaly novemberben kezdtük és idén februárban fejeztük be a keveréssel együtt, időt hagyva az érésnek. A dal pikantériája, hogy ezúttal már nem Zson ült a dobok mögött, hanem a régi-új ütős, Somos Zsolt, akivel jelenleg a Skydrive-ban zenélünk együtt.

A szóban forgó „Az utolsó hangos ének” című tétel mindemellett meghallgatható és le is tölthető a zenekar honlapjáról, ahol a dalszöveget is megtaláljátok, amin ezúttal különösen nagy a hangsúly – kettős mondanivalót tartalmaz. Bárminemű véleményeteket szívesen olvassuk a csapat Facebook oldalán vagy a hivatalos fórumon.

[soundcloud url=”http://api.soundcloud.com/tracks/85961534″ params=”” width=” 100%” height=”166″ iframe=”true” /]

Kapcsolódó cikkek

Aetherius Obscuritas interjú

KMZ

Aetherius Obscuritas – újabb dal az albumról: ‘Sweet Poison’ 

KMZ

Aetherius Obscuritas – Dalpremier és tracklist!

KMZ

Aetherius Obscuritas – érkezik a zenekar hetedik nagylemeze

KMZ

Aetherius Obscuritas – 10 év szünet után újra élőben!

KMZ

Aetherius Obscuritas – megjelent a „Mártír”! Teljes egészében meghallgatható, és rendelhető a zenekartól!

KMZ

Aetherius Obscuritas – a norvég Ragnarok és az Ancient énekeseivel az új lemezen! Újabb dalpremier!

KMZ

Aetherius Obscuritas – szöveges videó: Tiszta ruhákat szennyező korom, és instagram oldal

KMZ

Aetherius Obscuritas – album előzetes és megjelenési dátum!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Ízelítő a lemezről – vokálfelvételek

KMZ

Aetherius Obscuritas – stúdióban

KMZ

Aetherius Obscuritas – Streamelhető, letölthető a „The Saturnine Alliance” split!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Meghallgatható a teljes lemez!

KMZ

Aetherius Obscuritas – 15 éves jubileumi dal/videó

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megjelent az „A harag lángja” single – kártya pendrive-on!

KMZ

Aetherius Obscuritas – A Harag Lángja szöveges videó

KMZ

Aetherius Obscuritas – Különleges kiadvány

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megérkezett az új póló is!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megjelent a zenekar ötödik nagylemeze!

KMZ

Aetherius Obscuritas – MMXV (Album teaser)

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek